Legfrissebb cikkek

hirdetés
GyermekbiztonságFedezd fel a 100%-os organikus pamutból készült F&F Kids kollekciót!

Márciustól elérhető a F&F 100%-os organikus pamutból készült gyerek kollekciója a Tesco áruházaiban.

EgészségA pandémia miatt kétszer annyian halhatnak meg mellrákban

Nemcsak a járvány, de a nők tévhitei is közrejátszanak abban, hogy nem járnak rendszeresen mellrákszűrésre. Ennek következtében az elkövetkező 10 évben megduplázódhat az emlődaganatban elhunytak száma.

KisgyerekekMit keresek egyedülálló szülőként a társkeresőn? - Interjú

Kozér Emőke az Egyedülnevelek.hu közösség megálmodója és működtetője. A közösség a gyermeküket egyedül nevelők, vagy abban magukat egyedül érzők támogatására jött létre. Emőke tíz éve neveli egyedül a lányát, ismeri ennek az élethelyzetnek az örömeit, nehézségeit, és a felelősséggel járó félelmeket is. Ezúttal az egyedülálló szülőként szerzett társkeresési tapasztalatairól faggatom.

Baba fejlődése, fejlesztése"Nagyon alapos orvosom volt, mégsem derült ki a várandósságom alatt, hogy az egyik iker Down szindrómás" - egy édesanya szívszorító története

Hanna és Jázmin 10 év sikertelen próbálkozás után lombikprogram segítségével jöttek világra 4 évvel ezelőtt. Szilvia kétpetéjű ikreket hordott a szíve alatt és a várandóssága alatt soha semmilyen vizsgálat nem mutatott ki eltérést. A kisbabák a 35.hétre születtek, koraszülött osztályra kerültek. Szilvia szülés után három nappal láthatta gyerekeit. Akkor tudta meg, hogy egyik kislánya Down-szindrómás. Olyan sokkot kapott, hogy majdnem elájult. Férje pedig összecsuklott. Március 21-e a Down-szindróma világnapja.

EgészségÉLETMÓDVÁLTÁS ÉJSZAKÁJA 2021.

Idén első, hagyományteremtő alkalommal kerül megszervezésre az Életmódváltás Éjszakája. Az eredeti terveket a koronavírus felülírta, így most online, a Facebook felületén, egy félnapos program keretében lesz nézhető és hallgatható 13 szakember előadása.

Szülők, nagyszülők"Bekúszott az életünkbe és végzetes pusztítást csinált" – egy kétgyermekes édesanya utolsó 15 napja

Imi egy budapesti kórház Covid osztályán fekve veszi fel a telefont. Lassan beszél, szinte suttogva, alig hallhatóan. Maszkon át kapja az oxigént, miközben folyik neki az infúzió. Nincs jól, de minden porcikájával azért küzd, hogy kigyógyuljon. A Covidból. Abból a gyilkos kórból, amiben állítólag kevesebben halnak meg, mint egy szokványos influenzában. Abból, amit a felesége nem tudott leküzdeni. Imi kiabálni szeretne. Felnyitni az emberek szemét, hogy a Covid nagyon is létezik. Azt a nézetet vallja, hogy ha csak egyetlenegy "vírustagadónak" is megváltozik a véleménye ezután, már nem volt értelmetlen Gabi halála...

Programajánló (családdal, gyerekkel)Így tanítsd meg biciklizni!

Ahogy beköszönt a jó idő, a legtöbb gyerek már alig várja, hogy a szabadban bringázhasson. Ha Te is úgy érzed, hogy elérkezett az idő, hogy gyermeked megtanuljon biciklizni, akkor nem árt, ha néhány dologgal tisztában vagy. Milyen legyen az első bicikli? Mikor, hol és hogyan kezdjük a gyakorlást? Milyen védőeszközökre van szükség? Hogy tudsz Neki segíteni, hogy minél könnyebben megtanulja? Egyáltalán mikor alakul ki az egyensúlyérzéke? A következőkben többek között ezekre adunk választ.

Nehézségekkel küzdő családtagA gyerekek nem tudnak tanulni, tanárok nem tudnak távoktatni, a szülők oktatni sem ...

Éppen abban a korban vagyok, amikor a barátnőim egy része már nagymama, a másik részük meg kisiskolás gyerekkel küzd odahaza. A tanárok meg? Hagyjuk ... A friss nagyik és a kevésbé friss, de még ropogós anyák és lestrapált tanárok tapasztalatai szerint az online oktatás egy pokol!

Programajánló (családdal, gyerekkel)4 eldugott, izgalmas tavaszi kirándulóhely Budapesthez közel, ahol elkerülhető a tömeg

Ha a vírushelyzetben biztonságos, tömegmentes kirándulóhelyeket kerestek, ha nem szeretnétek a gyerekekkel együtt sok időt utazással tölteni a hétvégéből, ha mindezeken felül olyan helyre mennétek, ami tavasszal talán a legszebb, akkor jó helyen jártok! A mostani válogatásunkban pont ilyen lebilincselő helyeket gyűjtöttünk össze, amelyeken cölöpökön, erdei és gasztronómiai ösvényen is túrázhattok és még egy titokzatos kilátót is felfedezhettek!

Hírek, érdekességekÁllatkerti kirándulás négylábúaknak - tevekaraván és lóséta

Az Állatkert legújabb kisfilmjében tevék, lovak, illetve szamarak sétáltatását láthatjuk, amely a sétányok mellett lakó többi állat érdeklődését is felkelti.

Gyerekirodalom, hangos mesékA maszk, azaz "fogadd el a másikat, olyannak amilyen és ezzel együtt önmagadat is!"

Szokásomhoz híven görgetek a facebook posztok között, próbálom a mai információkat magamba szívni, hogy naprakész legyek. Ez elengedhetetlen, hiszen kamaszokkal dolgozunk, akik a legkritikusabbak a világra és a leginkább ráéreznek azokra a helyzetekre, dilemmákra, amik körül veszik őket. Ekkor bukkan fel egy újabb kovid gyanús poszt, de valahogy másnak tűnik, mint a többi, így megnyitom, elolvasom, meghatódom. És egyértelmű, hogy cikket szeretnék belőle írni. Ugyanis egy fantasztikus lány, Munkácsi Lili tollából született novelláról van szó. Sok minden van a maszk alatt, nézzünk a mélyére.

SzülésA nagymamája volt a legfőbb cinkostársa az otthonszülésénél

Diána két kórházi szülés után döntött úgy, hogy a harmadiknál valami egészen mást szeretne megélni. Hogy miként jutott el az otthonszülésig, azt ő maga meséli el.

EgészségSok információ kevés vérből: fájdalommentes eljárás a gyermeksürgősségi osztályon

Kevés vérből is lehet sok információhoz jutni gyorsan, és szinte fájdalommentesen - az ezt elősegítő mintavételi eljárásoknak kiemelt jelentősége van a gyermeksürgősségi osztályokon. Minél kisebb a gyermek, annál kevesebb vér levétele a cél. A vércseppanalízissel mindössze egy cseppnyi, ujjbegyből vett vérre van szükség ahhoz, hogy azonnal elvégezhető legyen a gyorsteszt. A gyermeksürgősségi osztályokon alkalmazott eljárásról is szó lesz a március 25-i Semmelweis Egészség Napok rendezvényen, amelyen az is kiderül, hogy milyen laborvizsgálatokhoz mennyi vérre van szükség. A program az I. és II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika mindennapi életébe, a különleges vizsgálatok és eljárások világába enged bepillantást.

Hírek, érdekességekMég kérhető az ingyenes internet az online oktatás idejére

A jelenlegi iskolabezárások miatt márciustól az általános iskolában tanuló diákoknak és tanáraiknak is ingyenes lehet az internet. A kedvezményt minden esetben igényelni kell a szolgáltatóknál. Összegyűjtöttük a kérvényhez szükséges határidőket, adatokat és elérhetőségeket.

Baba fejlődése, fejlesztéseHarapás, csípés, hajhúzás - kellemetlen babaszokások

Sok anyuka esik kétségbe, ha a babája elkezd olyan szokásokat kialakítani, ami nincs jó hatással a kettejük kapcsolatára. Ezek közé tartozik a harapás, a csípés, a hajhúzás, az ütés, vagy éppen a karmolás. Vannak, akik azonnal autizmusra gyanakszanak, ám ennél sokkal összetettebb a helyzet, hiszen számtalan ok húzódhat a háttérben, amiért a kisbabánk "ártani" próbál nekünk.

EgészségBírod még? Egy kis segítség koronavírus idején...

Egy ingyenesen letölthető selfcoaching (öncoaching, önfejlesztő) programot szeretnék a figyelmedbe ajánlani. Amikor úgy érzed, hogy már nem bírod tovább, eddig-eddig-eddig vagy és nem látod a kiutat, ne csüggedj, helyette töltsd le, és próbáld ki ezt a módszert.

Hírek, érdekességekA légszennyezettség sokkal súlyosabb lehet annál, mint amire a mérőállomások adataiból következtethetünk

Az illegális háztartási hulladékégetés akár több százszor komolyabb egészségkárosító kockázatot jelent a települések lakói számára Kelet- és Közép-Európában annál, mint amit eddig feltételeztünk. Ezt állapította meg egy új nemzetközi kutatás.

SzülésOtthonszülés - a steril kórházak mítosza múlóban? interjú Görbicz Edit Adria bábával

Görbicz Edit Adria hivatalos végzettsége szerint szülésznő, bár ő jobban szereti a bába megnevezést. Úgy van ezzel, mint a "fájás" szóhasználattal, közelebb áll az életszemléletéhez, ha "összehúzódás, hullám, kontrakció" -ként említi. Adria ugyanis - ahogyan a bábák mind -, a szülést egészséges élettani folyamatnak tartja, nem orvosi felügyeletet igénylő betegségnek, és hite szerint a segítőnek nem uralnia kell ezt a folyamatot, hanem átadni a családnak minden szükséges információt a döntéshez és aztán támogatni a szülő nőt a várandóssága, a szülése kapcsán hozott döntéseiben és kísérni őt a választott úton.

Programajánló (családdal, gyerekkel)Óriástrambulin, bubifoci, bográcsozás - idén is vár a Budapest Garden!

Ha nyár, akkor Budapest Garden! Óbuda szívében, 13.000 négyzetméteren, programlehetőségek tömkelegével várjuk a szórakozni vágyókat megújult szabadidőparkunkban.

Hírek, érdekességekA világnap, ami mindenkit érint: március 22. a Víz Világnapja

Az idei Víz Világnap a víz értékére hívja fel a figyelmet, ezért a mottója: A víz érték! Becsüld meg! A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) www.vizertek.hu oldalán pedig megtudhatod, hogy hogyan készül és jut el Hozzád a „kék arany”, és mit tehetsz Te is azért, hogy együtt óvjuk meg vizeinket és a víz- és szennyvízhálózatot.