Legfrissebb cikkek

Diszlexiával, magatartászavarral, autizmussal küzdő fiatalok számára hiánypótló képregény jelent meg a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház szakmai támogatásával. Az esernyőcsapat kalandjai című modern képregény a mai fiatalok világát idézi, a főszereplők története segíthet az érintetteknek abban, hogy ne az iskolai küzdelmeikre, hanem inkább „szupererejükre” figyeljenek, és megértsék azt, mitől mások, mint a többiek.

Mennyi időnk van cselekedni, hova forduljunk, mennyibe fog kerülni? Összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat - minden, amit tudnod kell az esemény utáni tablettáról.

Ahogy egyre melegebb az idő, egyre forróbb a hangulat a Balaton buliközpontjában, a siófoki Plázson. A július 16-17-i hétvégén jön például a misztikus, álarcos világsztár, Claptone. Duplázni érkezik Majka&Curtis, de ez csak a töredéke a hétvégi programsorozatnak.

Az ingatlanárak 2014 óta tartó folyamatos emelkedését a világjárvány sem tudta fékezni úgy, hogy az megkönnyítené a fiatalok helyzetét. Azok, akik az első saját ingatlanjukat szeretnék megvásárolni, idén újabb áremelkedéssel találkoznak az ingatlanpiacon. Egy hazai ingatlanhirdető- és kereső portál összefoglalta, hogy milyen lehetőségek közül választhatnak a fiatalok, milyen tendencia jellemzi most a magyar ingatlanpiacot és milyen kínálati és négyzetméter árakkal találkozhatnak, akik most szeretnének saját lakáshoz jutni.

Kedd este fél 11-kor érkezett a bejelentés a rendőrségre.

A beszédtanulás, mint csak az emberre jellemző képesség roppant időigényes és nehéz feladat. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első nyelv elsajátítása legkevesebb 5-7 évet vesz igénybe, holott az idegrendszeri érés ebben a periódusban legfogékonyabb.

A nagyszülő vigyázott a kicsire, mialatt megszökött - végül a rendőrök vitték haza.

Éppen a "műanyagmentes" júliusban járunk, amikor az átlagosnál is több szó esik a műanyagszennyezés tarthatatlanságáról és a környezetbarát csomagolási alternatívákról. Az élelmiszeriparnak és -kereskedelemnek nagy szerepe és felelőssége van abban, hogy folyamatosan új megoldásokkal álljon elő, már csak azért is, mert a csomagolásnak élelmiszerbiztonsági okokból nem lehet búcsút inteni, sőt továbbra is a biztonság marad a fő szempont - figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

Magyar fiatal tervéből készül az új LEGO Ideas készlet: a 16 éves Fehérvári Donát tervei alapján készülő szettből egy működő csocsóasztalt lehet majd megépíteni a játékkockák segítségével.

Hamburger, gyros, hot dog, sült krumpli, fagyi, lángos, hekk. Csupa olyan étel, ami tocsoghat az olajban, fűszeres lehet, allergiát okozhat, a melegben könnyen megromolhat és nem biztos, hogy egészséges. Dietetikus segít most eligazodni abban, hogy mit és mennyit ehet ezekből a baba a strandon, és mire érdemes odafigyelni, hogy ne gyomorrontás vagy súlyos allergiás reakció legyen a vége.

Az 5 és fél éves Noel azonnal felkapta a telefont és tárcsázta a 112-es segélyhívót, amikor édesanyja összeesett.

Most zárult le a vizsgálat a 2019-ben történt tragédia ügyében: vádemelést javasolnak L.L. Junior elhunyt kisfiának anyja ellen.

A dohányzásról történő leszokásnak napjainkban talán még nagyobb jelentősége van, mint korábban: átfogó tanulmányok igazolták, hogy dohányzóknál sokkal nagyobb a súlyos, illetve a kritikus COVID-19 megbetegedés kockázata, valamint lélegeztetőgépre kerülés esélye, mint a nemdohányzók esetében. Nem feltétlenül kell azonban egyedül nekivágni a leszokás folyamatának, a siker esélye, ha szakemberek segítségét kérjük, akár megháromszorozódhat - hívják fel a figyelmet az "Élj tiszta tüdővel!" kampány keretében az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet szakemberei.

Szülei a gyerekmedencében hagyták, amíg elmentek a büfébe, azonban átment a mélyvízbe.

Anyu, ezt nagyon elrontottam. Ezek voltak az első szavai édesanyjához Tamásnak a műtétje után. Mindkét lábát amputálni kellett a most 25 éves fiatalnak, aki hetekig volt kómában is, ő mégsem tartja magát nyomoréknak. Szerinte ennek köszönheti, hogy az élete a balesetei után sokkal jobb irányt vett: elkezdett sportolni, nem is akármit: protézissel mászik falat. A baleset előtt soha nem volt barátnője, utána pedig már több is lett. Az egyetemen pszichológiát tanul, később szeretne másokon segíteni, de célja, hogy teljesítse a 800 km hosszú El Camino zarándokutat, s hogy egyszer átússza a Balatont. Nem adja fel és pozitívan áll mindenhez. Egy igazi hétköznapi hős.

A Budapesti Állatkert csatlakozott az Európai Bizottság által életre hívott "Együtt a biológiai sokféleségért!" kezdeményezéshez. A nemzetközi koalíció tagjai, jelenleg közel háromszáz nemzeti park, kutatóintézet, egyetem, múzeum, állatkert, akvárium és botanikus kert célja, hogy közösen hívja fel a figyelmet az élővilág sokféleségének védelmére.

"Mikor még terhes voltam, egy ismerős hölgy megsimogatta a hasamat kérdezés nélkül. Nem mondtam semmit, csak megcsöcsörésztem" - olvasható egy Facebook bejegyzésben.

Elég egy bántó megjegyzés és máris kész a veszekedés. Egy bosszúálló feleség azonban nem hagyja ezt annyiban: bolti tej helyett anyatejet tesz a férfi kávéjába, a kocsija alá önt motorolajat, vagy a mosógép alá vizet, mondván hogy elromlott. Az ötlettár kimeríthetetlen, hogy járnak túl a nők a férfiak eszén. A legbotrányosabbakból szemezgettünk! A párkapcsolati szakértő azonban figyelmeztet: ha valaki ilyen megoldásokkal él, az csak mérgezi a kapcsolatot.

Ahány gyerek, annyival nagyobb számú cipő? Anyukák számoltak be arról, hogy szülés után ki kellett dobniuk kedvenc lábbelijüket - ugyanis már nem jött fel többé a lábukra, ami akár több számmal is megnőtt. Észszerű magyarázatnak tűnhet, hogy a vizesedés és a terhesség alatti plusz súly az okozója a lábméret növekedésének, azonban ez nem így van. Hiszen a változás tartós, a lábfej a terhesség után sem áll vissza az eredeti méretére. De akkor ki vagy mi felelős a misztikus lábnövekedésért?

Előreállóak lesznek-e a fogacskák a rendszeres cumihasználat miatt? Sajnos igen. Számít-e, hogy nem hagyományos, hanem fogszabályzós cumit veszünk neki? Nem igazán. Melyik a jobb: a cumizás vagy az ujjszopás? Egyáltalán meddig van szüksége erre a gyereknek? Dr. Csermely Márta fogorvossal beszélgettünk.