Legfrissebb cikkek

Büntetések, fakanál, hideg víz, ordítás. Más szóval: fizikai és lelki bántalmazás. A szülőknek nem volt más eszköz a kezükben, hiszen 30 évvel ezelőtt az ADHD-t még nem szűrték. A gyerekre egyszerűen csak úgy tekintettek, hogy rossz és neveletlen. Ági ma már 3 gyerek édesanyja, egyikük ADHD-s. Az átélt borzalmakról mesél, és azt mondja, reméli, hogy gyerekei sokkal többre lesznek képesek, mint ő.

Gyereket nevelni nem könnyű. A legnehezebb mégis az, hogy felhagyjunk a büntetésalapú, poroszos nevelési módszerrel, a régi rossz mintákkal. A szokások megváltoztatása lassú és nehéz folyamat, közben pedig mindenki tanul. Ha rálépsz a pozitív gyereknevelés útjára, az nemcsak a gyerekedre, de rád is jó hatással lesz hosszú távon.

Vidám forgataggal, látványetetésekkel és sok más programmal várja látogatóit az Állatkert most hétvégén, a Mackófarsang két napján. A 14 éven aluli gyermekek, ha jelmezben érkeznek, vagy elhozzák magukkal a játékmackójukat, jelképesen áron, 200 forintért látogathatják meg a városligeti intézményt.

Kizárólag néhány színű ételt eszik meg a gyerek? Undorodik attól, aminek az állaga nem felel meg az elvárásainak? Sokszor a szülő számára nehéz megállapítani, hogy gyermeke csupán finnyás, vagy komolyabb problémáról van szó. A Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház statisztikái szerint minden negyedik evésproblémával kezelt betegüknél megállapítható az ARFID-nak nevezett (Avoidant Restrictive Food Intake Disorder) "restriktív táplálékbeviteli zavar". Ennek legfőbb megnyilvánulása, hogy a gyerek rendkívül válogatós és csekély érdeklődést mutat az étkezések iránt.

Még lehet jelentkezni a Semmelweis Egyetem január 27-i online nyílt napjára. Aki szeretné tudni, miért különleges világszerte is a Semmelweis, mit csinál például a podiáter, miért egyedülálló a konduktorképzés, hogyan készülnek a gyógyszerek, milyen eszközökön tanulnak fogat tömni a hallgatók, vagy milyen programokban vehetnek részt a legtehetségesebb Semmelweis hallgatók, az itt elérhető felületen még regisztrálhat.

Fontos tanácsokat osztott meg Facebook oldalán a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány.

553 helyszínen közel 70.000 tanuló vett részt a mai középfokú írásbeli felvételi vizsgákon a 4, 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, valamint az Emmi által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba. Mutatjuk a kérdéseket és a megoldásokat, amik alapján ellenőrzhetjük, nagyjából hogy sikerülhetett a gyerek felvételije.

Félrenyelte a cukorkát egy kislány, és azonnal hörögni és fuldokolni kezdett. Az apa lélekjelenlétén és gyors reakcióján múlt, hogy sikerült megmentenie lányát - az esetről videó is készült. A Bethesda Gyerekkórház osztályvezető főorvosa a Családinetnek elmondta, fontos, hogy félrenyelés esetén tudjuk alkalmazni a Heimlich-manővert.

Sok anyuka figyeli meg azt, hogy a babája bizonyos dallamokra, hangokra aktívabban mozog a pocakjában, és vannak olyan időszakok is, amikor teljesen elcsendesedik és megnyugszik. Számtalan kutatás foglalkozott már azzal, hogy az anya és a gyermeke már a magzati korban örökre szóló kapcsolatot alakít ki, ám az sokáig nem volt tisztázott, hogy tulajdonképpen milyen hatások befolyásolhatják a későbbi életét.

Manapság rendkívül népszerűek a különböző rutinkialakító kihívások, számos influencer, coach, életmód tanácsadó foglalkozik a témával: hogyan szabaduljunk meg egy régi, vagy építsünk be egy új szokást életünkbe. Tudományosan bizonyított, hogy az ilyen programok az önismeret, illetve az önreflexió eszközeit alkalmazva, hatékonyan segítenek egy-egy rossz berögződéstől vagy akár egy függőségtől való megszabadulásban. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet most útjára indított 21 napos dohányzás leszokást támogató programjának is ez a célja, amely nemcsak az újév beköszöntével, hanem egész évben segítséget nyújt a káros szenvedély leküzdésében.

Az EU 2022. január 18-án megjelent rendelete alapján 2022. augusztus 7-ig állíthatók elő a titán-dioxid (E171) élelmiszer-adalékanyag felhasználásával készített élelmiszerek, amelyek legkésőbb a minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejük lejártáig maradhatnak a forgalomban. A döntést az indokolja, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legfrissebb értékelése szerint nem biztonságos a színezék felhasználása az élelmiszerekben.

Többet látjuk ma magunkat a képernyőn, mint eddig bármikor, ám ez nem mindig jó élmény. Feszültséget, stresszt, önértékelési zavarokat okozhat a fiatalokban az, hogy a járvány következtében nagyrészt online élik az életüket, és tartósan, a monitoron keresztül kell szembenézniük képernyő-énükkel. A szülőknek nincs könnyű dolguk, ha csökkenteni szeretnék a károkat.

Édesanyja, Florence a Montessori módszerrel neveli kisfiát, és állítja: szemben a kortársaival kisfiának még soha nem volt semmilyen balesete, pedig a tűzhelyet és a késeket is használja napi rendszerességgel.

Mogyorós tortát evett az iskolában egy hétéves kisfiú, aki ezután allergiás rohamot kaphatott és már a mentők sem tudtak rajta segíteni. A tragédia kapcsán a Magyar Gyerekmentő alapítvány elmondta, mi az egyetlen dolog, ami ilyenkor életet menthet: egy előretöltött adrenalin tartalmú önadagoló "toll" (Epipen Junior/Anapen Junior). Ezt a tünetek esetén azonnal, izomba kell beadni.

Két év "koplalás" után idén újra végigkóstolhatjuk az OTP Bank Gourmet Fesztiválon Magyarország legizgalmasabb kulináris kínálatát, felsorakoztatva többek között a legjobb éttermeket, borászatokat, cukrászdákat. A helyszín továbbra is az időközben teljesen megújult Millenáris, az időpont pedig május 27-29.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség demonstrációt szervez január 31-ére, mellyel az aznap kétórás figyelmeztető sztrájkot tartó pedagógusokat szeretnék támogatni. A tanárok magasabb fizetést, az óraszámok csökkentését, és a kötelező oltásról szóló jogszabály visszavonását szeretnék elérni a sztrájkkal.

Hogyan zajlik a felvételi folyamat? Milyen élményeket tartogat az egyetemi élet? Mi vár a hallgatókra az egyetemi évek alatt? Milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a diploma megszerzése után? Milyen végzettséggel, milyen munkát fognak tudni végezni? - sok más mellett ezekre a leggyakrabban felmerülő kérdésekre is választ kaphatnak a továbbtanulás előtt álló diákok a Semmelweis Egyetem online nyílt napján.

Több orvos, rezidens és szakdolgozó is felmondott a Péterfy Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályán - erről az RTL Híradó számolt be. A kismamák aggódnak, hogy megszűnik az osztály és a kerületiek csak magánkórházban szülhetnek majd.

Egy benzinkúton halt meg az a hétéves kisfiú, aki az iskolában mogyorós tortát evett, majd allergiás rohamot kaphatott. Tortaevés után rosszul lett, a szülők pedig elmentek gyerekükért, akit autóval akartak orvoshoz vinni.

Január utolsó hétvégéje nem szól másról, mint a fürdőszobáról és az otthoni wellness tér kialakításáról. 7000 négyzetméteren ismét elérhető közelségbe kerül több száz, Magyarországon forgalmazott fürdőszobai és wellness termék: prémium szaniterek, hideg- és melegburkolatok, innovatív fürdőszoba megoldások, jakuzzik, medencék és szaunák.