Legfrissebb cikkek

Hódos Hajni mondja a magáét, főz, jóízűen eszik, olvas és eljár ide-oda. Tudja az elhúzott konzolasztal hangját utánozni, meg az ablakpucolásét is, ha a kislánya megkéri erre. Ezúttal nem csak a magáét mondta el, hanem sok, hasonló korú gyereket nevelő szülő szívéből is szólt. A legutóbbi közösségi médiás posztja több mint egymillió embert ért el, és senki nem szállt vitába vele.

A Plázson már hétköznapokon is zajlik az élet. Csütörtöktől indul a nyár legújabb bulisorozata a Szerelem csütörtök DR BRS-sel a Plázs Music teraszán. Pénteken a Kowalsky meg a Vega koncertjét háromféle party követi, ahogy szombaton Ákos gigakoncertje után is több helyszínen zajlik majd a Lights Off Megaday. Sőt, vasárnap sem maradunk program nélkül!

Mindenki ismeri azt a típusú nagymamát/nagypapát, aki az első kiszemelt barátnő vagy barát esetén azonnal felhozza az unoka témát, és noszogatja a gyerekét, hogy mielőbb kezdjenek bele a babaprojektbe. Vannak persze olyanok is, akik kicsit túlzásba esnek a dolgot illetően, a következő történet is egy hasonló szülői párról szól.

Miért kell tartani a petrezselyemtől? Hogyan lehet megelőzni a Lyme-kórt, ha egy fertőzött kullancs a bőrbe fúródott? Hogyan függ össze a bőrrák kockázata a gyermekkori napozással? Fontos tudnivalók tipikus nyári bőrbetegségekről és tünetekről.

Hiába mondta anyukánk, nagymamánk, hogy kislányom, hallgass ránk, mi tudjuk, hogy kell ezt vagy azt csinálni. Nem hallgattunk rájuk. De melyik lázadó tini fogadná meg az anyukája tanácsait? Csak akkor jöttünk rá, amikor már idősebbek lettünk, hogy mennyire igazuk volt... Mikben is?

"Kislányom, hogy tudsz te mindennap a tükörbe nézni? Nézd már meg magatokat egymás mellett! Te gyönyörű vagy, tényleg egy olyat kellett választanod, aki túlsúlyos, és ha étterembe megyünk, ő mindig pizzát rendel? És miért nincs egy normális szakmája? Szerinted amit ő csinál, abból meg lehet élni? Hogy fog eltartani téged és a gyerekeket? Erre nem gondoltál?"

A nemrég lezajlott Dietetikusok hete alkalmából három dietetikus kedvenc fogását szeretnénk megosztani a nagyközönséggel. Ezek a könnyed ételek a nyári nagy melegben is gyorsan elkészíthetők, egészségesek és nem utolsó sorban nagyon finomak!

Válaszolni ki fog? Vágd magad hozzám, aranyom! Teccő nekem... Így kezdődnek ezek a többnyire egyoldalú spam-elések, melyek legtöbbször az engedélykérések mappában landolnak, és a hol laksz? - kérdés után már jön is a péniszfotó.

Miért gondolja mindenki azt, hogy aki szült, az már csak lehányt pólóban és melegítőben képes közlekedni? Hogy már nem érdekli semmi a kakis pelenkák számán és a hisztikezelési trükkökön kívül? Én anya vagyok, mégis szeretnék jól kinézni, és igenis ugyanúgy érdekel a barátnőm élete, hogy éppen hogy szedte fel a buliban a legjobb pasit.

Dia legszívesebben úgy mutatja be magát, mint aki gyereket nevel, megpróbálja megőrizni az ép eszét, és e mellett kézműves tárgyakat készít amolyan anyavállalkozásban. Lényegében megálmodta és kitalálta magát, miután túljutott már temérdek fájdalmas élményen, visszautasításon, keserűségen, és a miértek hajszolásán.

Ildikó fia nem akart megállapodni és családot alapítani, ő viszont nem akart unoka nélkül meghalni, ezért a kezébe vette az irányítást. Keresett egy egyedülálló anyát, akinek kislányáról nagymamaként gondoskodhat. Szinte születése óta ő Zoé nagymamája, és elválaszthatatlanok.

"Azt hittem, a felnőttkor küszöbén már nem fogja annyira megviselni a gyerekeinket a válásunk. Sajnos nem így lett. A 18 éves lányom, Anna szóba sem áll velem. Nekem esett, hogy hogy voltam képes azt hazudni, hogy üzleti úton vagyok, miközben egy másik nővel találkoztam. Nem értem a feleségemet, miért avatta be a gyerekeket ennyire a részletekbe. Most lehet, hogy ezzel végleg elvesztettem a gyerekeimet?"

A kislány egy siófoki játszótéren mókázott, amikor észrevette, hogy az egyik ház ablakán füst ömlik ki. Azonnal szólt az anyukájának, aki értesítette a tűzoltókat - ezzel megakadályozta, hogy leégjen a ház, és hogy a benne lakó néninek bármilyen baja legyen. A tűzoltók meglepték a kislányt az óvodában, hogy megköszönjék neki.

A férfiak közel 8%-a, míg a nők 1%-a színtévesztő. A színlátás zavara lehet veleszületett vagy ritkább esetben szerzett. Amennyiben semmilyen színérzékelés nincsen, színvakságról beszélünk, amennyiben valamelyik színérzékelő pigment irányában van eltolódás, abban az esetben az illető színtévesztő. Becslések szerint világszerte körülbelül 300 millió színvak él, ami csupán picivel kevesebb, mint az Egyesült Államok teljes lakossága.

Szakított a barátjával, majd úgy döntött, hogy nem mond le az álomesküvőről - és saját magához ment hozzá. Hitvesi csók gyanánt saját tükörképét csókolta meg, de nagy figyelmet fordított a gyűrűre és az öltözködésre is. Azt mondta: végre egyszer nem másoknak, csakis magának akar megfelelni, és azt üzeni ezzel, hogy igenis lehet szeretni saját magunkat.

Az asztma miden évszakban kellemetlen tüneteket okoz, ám a nyári hőség még jobban megnehezíti a légúti betegséggel élők mindennapjait. Ilyenkor ugyanis nagyobb a levegő pollentartalma, több allergén anyag száll a levegőben, amely fokozza az asztma tüneteit. Ha mi is küzdünk a betegséggel, jó, ha időben felkészülünk és beszerezzük a szükséges gyógyszereinket, vagy megtesszük a szükséges óvintézkedéseket annak érdekében, hogy a nyár valóban a felhőtlen kikapcsolódásról szóljon. A Budai Egészségközpont allergológus szakorvosától az alábbiakban megtudhatjuk a legfontosabbakat a nyári asztmáról.

A kormányzat a következő napokban várható kánikula miatt életbe léptette a "vörös kódot", ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

A nagy meleg elől érdemes a Balatonhoz „menekülni", a siófoki Plázsnál ráadásul a hűsítő habok mellett ezen a hétvégén is ütős partyk várnak mindenkit. Pénteken az Aréna állandó rezidense, Metzker Viktória foglalja el ismét trónját, a Clubban útjára indul az Octopus bulisorozat, amely a techno hullámaira ültet fel mostantól minden héten, de az r'n'b és latin slágerek kedvelői sem maradnak program nélkül, őket a Music terasz várja. Szombaton egésznap Truesounds Music Vacation w/Argy, este pedig a Csávók és a Wannabe Beach party gondoskodnak a kikapcsolódásról.

Zsinórban nyolcadik alkalommal lett elővételben teltházas a legbarátságosabb könnyűzenei fesztiválként ismert Fishing on Orfű, amely idén új helyszínnel és saját alkoholstratégiával is jelentkezik. Vegyük sorra a legfontosabb tudnivalókat a közel egy hét múlva startoló rendezvény kapcsán!

A nagyon erős UV-sugárzást már egészen május közepétől tapasztalhatjuk. Sőt, a hónap elején volt olyan nap, amikor az ország szinte egész területén extrém UV-B sugárzásra figyelmeztettek. Normál bőrtípusnál ilyenkor akár 15-20 perc is elég a leégéshez. De ahogy a bőrünket, úgy a szemünket is komolyan megviselheti a probléma. Ezért nem mindegy, hogy milyen napszemüveget vásárolunk.