Tűző napon ragadt az autóban a másfél éves Léna
Az édesanya kétségbeesetten kért segítséget egy járőrtől Dunaharasztiban, mert véletlenül bezárta a kislányát az autójukba.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az történt, hogy a nő kiszállt az autóból a posta előtt, de az indítókulcsot a kocsiban hagyta. A rendszer blokkolása miatt a kislány bent ragadt az autóban.
A pótkulcs Budapesten volt, és még több mint fél órát kellett volna várniuk arra, hogy valaki elhozza nekik. Az autóban azonban nagyon meleg volt, hiszen a napon állt - ilyenkor pillanatokon belül felforrósodnak a járművek. Árnyékban 28-29 fokot mutatott akkor a hőmérő.
A rendőr azonnal a nő segítségére sietett és betörte az egyik szélvédőt, hogy ki tudja nyitni az ajtót. Az anya egyből magához ölelte a kislányát. A gyermeket egy közeli orvosi ügyeleten megvizsgálták, szerencsére nem esett baja.
Egy 4 éves kislányt az óvodabuszban felejtettek: ő nem élte túl
Korábban beszámoltunk a tragikus esetről, amikor Tomajmonostorán egy óvodabuszban felejtettek egy 4 éves kislányt tavaly júniusban, reggel fél 8-tól délután három óráig.
A gyermek eszméletlen volt, amikor megtalálták. Sokáig küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.
A történtek után a megtört szülők így nyilatkoztak a Blikknek:
"A szívünk szakad meg érte. Nem tudjuk felfogni, miért nem vette észre senki, hogy nincs óvodában, egyáltalán miért nem nézték át a buszt, mielőtt bezárták? Az egész család értetlenül áll a történtek előtt."
Indexkép: Joe képe a Pixabay-en
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)