Kisgyerekek

Azon gondolkodom, milyen voltam 11 éves koromban. Arra biztosan emlékszem, hogy idétlen, piros télikabátom volt és szalvétát gyűjtöttem. Kamaszodni csak úgy 16 körül kezdtem. Akkor ezzel a kis méregzsákkal itt most mi van????

Halljuk esténként a kérlelést, és hányszor kérdeztünk vissza gondolatban vagy akár hangosan: de mit meséljek? Tényleg: mit meséljünk a gyerekeknek, mit és hogyan? Könyvből? Fejből? Kitalált történetet? Kitalált szereplőkkel?

Hogy reagálnánk, mi anyák, ha fiunk/lányunk ezzel a rettegett mondattal állna elénk? Miért irtózunk annyira a melegektől?

Hátul is... A fogmosás tudományát tanítottam Bendegúznak. Lelkesen csutakolta hófehér tejfogait, mosolyogva néztem, milyen kis ügyetlen még. - Mosd meg hátul is!- szóltam rá pár perc múlva. - Jó, mosom!- csipogta és nekilátott... Buzgón kefélte a tarkóját.

Öt év házasság és három kisgyermek után úgy döntöttünk a férjemmel, hogy jobb lesz, ha külön utakon folytatjuk életünket. Az állandóvá vált veszekedések teljesen felőrölték azt az érzést, ami miatt egykor hűséget, türelmet és teljes odaadást ígértünk egymásnak. Soha nem gondoltam, hogy ez velem is megtörténhet, mégis úgy érzem, a lehető leghelyesebben cselekedtünk nemcsak magunk, hanem a gyerekek érdekében is.

Minden szülő elgondolkozik, hogyan készítse fel gyermekét egy orvosi vizitre, legyen az oltás, vérvétel vagy más fontos vizsgálat. A gyerek fél az ismeretlentől, mi attól, nem okoz-e traumát a gyereknek az injekciós tű vagy a vér látványa. Mit és mennyit mondjunk, hogy azért a gyerek eljöjjön velünk? És mi köze lehet mindehhez Harry Potternek?

Századokon keresztül mind a családi nevelés, mind az iskolai oktatás-nevelés egyik sarkalatos és megkérdőjelezhetetlen pontja, tényezője volt a vallás. A történelmi egyházak fontos szerepet játszottak is a hit mellett az edukáció, a műveltség terjesztésében, a legtöbb iskolát, egyetemet is az egyházak birtokolták. Aztán jött a kommunizmus és mindannyian tudjuk, mit történt az egyházi iskolákkal, papokkal, vallásos nevelést nyújtó családokkal, azok gyermekeivel. Sokan meg is hasonlottak, s a legjobb szándék által vezéreltetve kezdték meg gyermekeik ateista nevelését a pártállam aktív támogatásával. Ezekből a gyermekekből lettek a nem vallásos szülők.

Nem oly rég még ott totyogott a lábaim alatt, hintázott a kezemben, borzolta akkor még dúsabb hajamat és odabújt mellém a meleg paplan alá, ha apa hiánya volt. A haj borzolása még megmaradt.

Gyermekünk lassan 3 éves lesz, öröm vele az élet, a legtöbb helyre eljutunk már babakocsi, hordozó, pótcumi, pelenka, váltóruha nélkül, már elmondja, hogy mi fáj, miért sír, mit kér ebédre, miért nem szereti a szomszéd nénit. Micsoda könnyebbség az átsírt éjszakák, a nyűgös délutánok után mikor kisfiunk/kislányunk vígan jön velünk a konyhába, segít teregetni, képes magát hosszabb időre is elfoglalni és verset mond a nagyi szülinapján!

Nem könnyű manapság jó szülőnek lenni. A versenyistállók korát éljük, ahol évről évre szebb, hangzatosabb, még modernebb pedagógiai és pluszprogramokkal csábítanak bennünket nemcsak az iskolák, de egyre több óvoda is. Talán ez utóbbival nincs is annyi gond, hiszen a legtöbb szülő ösztönösen érzi, hogy az a legjobb ovi, ahol "békén hagyva" nevelik a gyermeket, és fő programnak a játékot hirdetik meg. De mi a helyzet az iskolákkal?

A divat és a trend követése - vagy éppen az annak való ellenállás -, rányomja a bélyegét a személyiségünkre, mindamellett a mások által való megítéltetésünkre is. Kérdés, hogy amennyiben a kettő között nincs harmónia, melyikre hallgassunk inkább? Mikor teszünk jót a gyermekünknek: ha trendi vagy ha „antitrendi” értékeket közvetítünk felé? Ellenálljunk-e a közösségből áradó divatirányzatoknak vagy engedjük őket kritikátlanul áramolni feléje?

Az élet az embert gyakran állítja megoldandó feladatok elé. A szülőnek, édesanyának többszörösen is kijut az ilyen helyzetekből. Néha egy szó, egy apró biztatás elég lenne, hogy két ember, anya és lánya közel kerüljön egymáshoz. Közelebb, mint azt remélni merték valaha is. Különös, de akármilyen jó kapcsolat is van anya és lánya között, bármennyire is érzik, vallják mindketten, hogy a legjobb barátnők, mindig maradnak titkok. Elhallgatott dolgok, amelyeket tulajdonképpen mind a ketten szeretnének megbeszélni, de az egyik fél elmondani, a másik fél rákérdezni. Leginkább igaz ez a felnőtté válás hajnalán, az első szerelem, az első beteljesedett szenvedély esetében.

Nem könnyű manapság jó szülőnek lenni. A versenyistállók korát éljük, ahol évről évre szebb, hangzatosabb, még modernebb pedagógiai és pluszprogramokkal csábítanak bennünket nemcsak az iskolák, de egyre több óvoda is. Talán ez utóbbival nincs is annyi gond, hiszen a legtöbb szülő ösztönösen érzi, hogy az a legjobb ovi, ahol "békén hagyva" nevelik a gyermeket, és fő programnak a játékot hirdetik meg. De mi a helyzet az iskolákkal?

Bár már lefelé rángatja rólunk a kabátot tavasz, mégis adódhatnak olyan váratlan helyzetek -pl. visszajön a tél-, amikor beszorulunk a lakásba. Mielőtt egy tétova mozdulattal elkezdenénk birizgálni a távirányító kitüremkedéseit, játsszunk el a gondolattal, mi lenne, ha játszanánk helyette...

A feng shui segítségével még a legkezelhetetlenebb gyerek is megszelídíthető.

Használjuk ki gyermekeink őszinte és ártatlan kíváncsiságát - nyomjuk a porszívót az ő kezükbe!

Még a legliberálisabb szülőknek is egészen furcsa és konzervatív elképzelésük van arról, mégis mikortól bonyolódhat kamasz gyermekük kapcsolatba.

Valamilyen egészen érthetetlen és megemészthetetlen okból kifolyólag a gyermekeink folyamatosan máshol akarnak lenni, mihelyt elmúltak úgy három évesek és leszálltak a biliről. Maga a folyamat persze ott végződik, hogy egy szép napon át is cihálnak - háromszor-ötször - szívük aktuális választottjához, s ezt ritmikusan ismételgetik, idegeink jelentős rovására, de ami tény, az tény: három éves koruktól felfelé gyermekeink elvágyódnak otthonról. Egyetlen mentségük, hogy mi is.

Persze, mindenki vágyik rá - legalábbis ideig-óráig -, hogy a család olyan anyagi helyzetben legyen, ami nem követeli meg az anyuci munkába állását. Jól kereső, szerető férj, fehér lovon, aki ráadásul jókedvű is a tömött bankkártyájával a zsebében - álmodozzunk csak. Addig pedig muszáj dolgozni, míg nem teljesülnek az álmok (nem fognak).

Néha nagyon nehéz a szülőkkel. Nos, ha egy kamaszgyermek mindezek ellenére célt akar elérni, rendkívül ravasznak kell lennie.