A legtöbb szülőben felmerül a kérdés: hol a határ a gyermeki fantázia és a valódi, aggodalomra okot adó jelek között? Éppen ezért összegyűjtöttük a leggyakoribb szülői dilemmákat, és megkérdeztük Kisiván Krisztina life coach, mediátor és rajzvizsgálati szaktanácsadót, aki segít eligazodni a gyerekrajzok izgalmas, de néha ijesztő világában.
Kezdjük az alapokkal. Amikor egy szülő a kezébe veszi a gyereke rajzát, mire figyeljen leginkább? Melyek azok az elsődleges jelek, amik egy laikus számára is beszédesek lehetnek?
A legfontosabb, hogy ne egyetlen jelből próbáljon következtetni a szülő. A gyerekrajz mindig egy folyamat, nem pedig egyszeri diagnózis. Az is jel ha nem volt rajz és megjelenik a rajzkedv és az is ha eddig rajzolt a gyermek és most nem. Három terület, ami laikus szemmel is sokat elárul, persze figyelembe kell venni mindig az egyedi fejlődési szintet és folyamatatot és mindig ahhoz hasonlítunk.1. Térhasználat
- A papír melyik részét használja a gyerek?
- Van-e hely a rajzon, vagy minden összezsúfolódik?
- A figurák arányosak-e egymáshoz képest?
Színek
- Milyen színeket választ?
- Vannak-e hirtelen, szokatlan színváltások?
- A színek inkább élénkek vagy fakók?
Dinamika
- A vonalak erősek, határozottak vagy bizonytalanok?
- Sok a radírozás, újrakezdés?
- A mozgás, energia érződik-e a rajzon vagy épp ellenkezőleg?
Ezek együttesen már adnak képet arról, hogy a gyerek éppen milyen lelkiállapotban van, mennyire magabiztos, mennyire szorong, vagy épp mennyire kreatív és felszabadult.
Említetted a térhasználatot, a színeket, a dinamikát. Tudnál mondani egy-egy konkrét, életszerű példát mindegyikre? Például, mit jelent, ha egy rajz zsúfolt, vagy ha hirtelen megjelenik a fekete szín?
Egy zsúfolt rajz lehet:
- pozitív jel: tele van ötlettel, lendülettel, fantáziával;alig tudja rajzban kifejezni a rengeteg élményt- feldolgozatlan még
- vagy jelzés: a gyerek túlterhelt, nehezen enged el dolgokat, mindent „rá akar tenni” a papírra.
Példa:
Egy 7 éves gyerek minden szereplőt, házat, fát, állatot egymásra rajzol, alig marad üres hely. Ha közben lelkesen mesél élményeiről, az inkább kreatív túlcsordulás. Ha viszont feszült a hangulat, és „még ezt is muszáj berajzolnom”, az már lehet feszültség. Itt jobban megjelenik a nyomaték a lapon.
Sok szülő aggódik, ha a gyereke furcsa, ijesztő dolgokat rajzol. Hogyan lehet megkülönböztetni a normális fejlődési szakaszt attól, amikor tényleg érdemes jobban odafigyelni?
A gyerekek fantáziája időnként sötétebb,élénkebb mint azt a felnőttek gondolnák. Szörnyek, vámpírok, „rosszfiúk”, hatalmas fogak, vér, tűz — mindez teljesen természetes része lehet annak, ahogyan egy gyerek feldolgozza a félelmeit vagy a külvilágból érkező ingereket. A rajz ilyenkor lehet egy biztonságos terep: kipróbálhatja, mi ijesztő, mi erős, mi veszélyes, és közben kontrollt él meg. Projektál.
A különbség a normális és a figyelmet igénylő jelenség között nem feltétlenül a téma, hanem a mintázat amit a megfelelő kontextusba kell helyezni kérdésekkel, beszélgetésekkel.Normális, ha:
- a félelmetes témák váltakoznak más rajzokkal,
- a gyerek szívesen mesél arról, mit rajzolt,
- a rajzok hangulata nem egyirányú, nem mindig sötét,
- a gyerek viselkedése a mindennapokban nem változik meg kiugróan.
Ilyenkor a rajz egyszerűen a belső világának része — ugyanúgy, mint a játékban a „gonosz” szereplők vagy a mesékben a sárkányok. Érdemes jobban odafigyelni, ha:
- a gyerek tartósan és kizárólag sötét, ijesztő témákat rajzol,
- a rajzok hangulata egyre komorabb, és ez hetekig fennáll,
- a gyerek nem akar beszélni a rajzairól, vagy láthatóan feszültté válik, ha kérdezik,
- a rajzok mellett a viselkedésében is megjelenik változás (visszahúzódás, alvásproblémák, fokozott szorongás, ingerlékenység).
A kulcs tehát nem az, hogy „mit” rajzol, hanem hogy milyen gyakran, milyen hangulatban, és hogy mi változik közben a gyerekben.
Mi a legfontosabb tanácsod, amit egy szülőnek adnál, aki szeretné jobban megérteni a gyermeke rajzait, de fél, hogy túlinterpretálja azokat?
A legfontosabb: ne a rajzot próbálja megfejteni, hanem a gyereket megérteni.
- A rajz lehet egy titkos üzenet, pszichológiai teszt, kis rejtvény, amit meg kell oldani. Legyen inkább egy beszélgetés kezdete. A túlértelmezés akkor jelenik meg, amikor a szülő a rajz alapján próbál következtetni a gyerek érzéseire, ahelyett hogy megkérdezné őt. A legbiztosabb kapaszkodó tehát ez:Ne találgass — kérdezz. Egyszerű, nyitott kérdésekkel:
- „Mesélsz róla, mi történik itt?”
- „Ki ez a szereplő?”
- „Mit szeret ez a figura?”
- „Miért pont ezt a színt választottad?”
A gyerek válasza mindig pontosabb, mint bármilyen elemzés. És még valami fontos: a rajz pillanatkép, nem diagnózis.
Egyetlen rajz soha nem jelent problémát. A gyerekek hangulata, fantáziája, érdeklődése napról napra változik - és a rajzaik is vele együtt. A túlértelmezés helyett sokkal hasznosabb, ha a szülő figyeli a folyamatot, a visszatérő mintákat, és közben nyitott marad a beszélgetésre. A rajz a kapcsolódás eszköze, ne csak az aggodalom forrásaként kezeljék
A gyermek igy lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljünk a belső világához.
kép: depositphotos
