„A mintaadás és a határszabás rendkívül fontos akkor, amikor gyereknevelésről beszélünk. Amikor azonban ez utóbbira gondolok, nem a tekintélyelvű módszereket értem alatta, hanem azt, hogy megtanítom a gyermeknek, hogy például ne dobálja az ételt. Még akkor is ezt tanítom neki, ha tudom, hogy azért csinálja, mert kíváncsi az adott étel textúrájára, a fizika törvényeire. Ha Montessori elveit veszem figyelembe, hagynom kellene, hiszen a tapasztalat útján fejlődik. Ha a józan eszemet, azt mondom, hogy ezt nem. És inkább megteremtem a lehetőségét arra, hogy a kíváncsiságát más eszközökkel kielégíthesse” – magyarázza B. Szirtes Dóra, aki szerint azonban érdemes egy folyamatként tekinteni a kérdésre.
A személyes mintáink határozzák meg gyermekeink szokásait
A gyermek környezettudatos, fenntartható nevelése nem életkor függvénye, első perctől kezdve folyamatosan erre kell törekedni. Kezdetben a gyermek tápláléka az anyatej vagy a tápszer, ekkor egyszerre kap szeretetet, megnyugvást és táplálékot. Azonban onnantól kezdve, hogy a hozzátáplálás időszakába érkezik, a gyermek megtanulja azt, hogy az étel az éhségét csillapítja, a szülő pedig a rosszkedvét.
„Ez az a pont, amikor a mintaadás és a tudatosság a képbe kerül. Mi magunk is kevésbé pazaroljuk az ételt, ha azt esszük, amit a gyermekünk. Fontos, hogy megfelelő szokásokat alakítsunk ki, amelyeket hosszú távon is fenn tudunk tartani” – húzza alá a Montessori pedagógus, aki szerint ilyen az, hogy minden étkezésnél együtt ülünk az asztalnál, hogy odatesszük az ételt, amiből annyit eszik mindenki, amennyit szeretne. A kicsinek főzés közben kiveszünk belőle egy adagot, amit elfogyaszt majd, magunknak pedig tovább fűszerezzük ízlésünk szerint.
„A mi tudatosságunk és attitűdünk a lényeg. Ha mi pazarlunk, a gyermekünknek sem tudjuk megtanítani az ellenkezőjét” – szögezi le Ösztönanyu. Hozzáteszi azonban, hogy az első cél az, hogy a gyermek szeressen enni és önállóan is tudjon fogyasztani falatokat, pépes állagú ételt és inni is tudjon pohárból vagy svéd itatópohárból.
Az étkezés öröm, a maradék kidobása nem az
„A helyes étkezési szokásokat szintén mintaadással tanítom meg, például azzal, ha nem ugrálok fel mindenért az asztal mellől” - mondja. B. Szirtes Dóra, aki szerint így az sem fordul elő, hogy megetetjük a gyermekünket, aztán bosszankodunk, hogy nekünk nem maradt időnk enni.
Ha azonban az ételpazarlás elleni tudatos nevelésre holisztikusan tekintünk, akkor minden ott kezdődik, mi kerül a kosarunkba.
„Az ételt megveszem, elkészítem, aztán megterítek, az asztalra rakom, az asztal köré ülök, a saját tányéromat kiviszem, aztán elmosogatunk, rendet teszünk, kezet és szájat mosunk” – ez a teljes folyamat, melybe mi integráljuk bele a gyermeket, hogy fejlődésével párhuzamosan minél nagyobb önállóságot kaphasson. Onnantól kezdve, hogy tud járni, tolhatja a kicsi kosarat bevásárláskor, vagy foghatja a kezében a bevásárlólistát, amire kis ikonokkal felrajzoljuk neki az almát, a sárgarépát, a kenyeret, stb. Otthon kis fellépő segítségével be tudjuk vonni a főzésbe is, amikor pedig kihúzza a fiókot az evőeszközért, engedhetjük neki, hogy megterítsen, mert tudni fogja.
„Oda lehet adni a gyermeknek a tányért, a poharat. Igen, lehet, hogy össze fog törni, de így tanulja meg, hogy legközelebb máshogy fogja meg. Ha a teljes folyamathoz szisztematikusan ragaszkodunk, akkor a gyermek számára az lesz a természetes, nem fog felpattanni az asztaltól, nem kell majd villával kergetni, hogy egyen egy falatot” – teszi hozzá B. Szirtes Dóra.
A szakértő ugyanakkor rámutat arra is, hogy minden gyermeknek eljön az életében az az időszak, amikor el akarja dobálni az ételt, ilyenkor azt javasolja, állítsuk meg a kezét és szabjunk határt. Az igényeit, a kíváncsiságát pedig más módon elégítsük ki.
„Amikor eljön ez az időszak, játsszunk vele olyan játékokat, amik ezt a fajta igényét kielégítik. Öntsünk lencsét egy tálba, engedjük, hogy válogassa! Gyúrjunk tésztát, gyúrmázzunk, pocsoljunk egy lavórban. A lényeg, hogy az étkezés megmaradjon étkezés, a játék igényét pedig más idősávban elégítsük ki a változatos textúrák biztosításával. Emlékeztessük gyakran, hogy az étel kincs!” – fűzi hozzá a Montessori pedagógus.
Tudatosság és mértékletesség
A mértékletesség pedig a vásárláskor és az étkezésekkor is hangsúlyosan jelen kell, hogy legyen.
„Annyit veszünk, amennyit megfőzünk – ez a kiindulópont. Annyit szedünk, amennyit megeszünk – ez pedig a folytatást. Ha a hűtőben romlott ételt találunk, beszélgessünk róla, hogy legközelebb kevesebbet főzünk és ahhoz kevesebb alapanyagot is vásárolunk. Ha túl sokat szedett a tányérjába és nem tudja megenni, hívjuk fel a figyelmét arra, hogy milyen szomorú dolog, hogy az ételét ki kell dobni, és legközelebb kevesebbet szedjen. Kóstolásnál ne a tányérjára tegyük az ismeretlen ételt, hanem egy picit tegyünk az ételből egy kanálra. Ha ízlik neki, csak akkor kerüljön belőle a tányérjára. Így tudni fogja, hogy ami a tányéron van, azt meg kell enni.” – magyarázza a szakértő, hozzátéve: a pazarlás ellen azonban számos egyéb jó praktika is van. Szintén jó lehetőség a környezetünk megismerése. Megkérdezhetjük például a szomszédot, hogy néha a maradékot odaadhatjuk-e a kutyájának.
Úgy véli, minden tudatosan megtett lépés csak közelebb visz bennünket a céljaink eléréséhez, az ételpazarlás minimálisra csökkentéséhez és a fenntarthatóságra, környezetünk szeretetére és tiszteletére való nevelésre.
Nyitókép: depositphotos
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)