Háromszor több időt töltenek a gyerekeikkel az Y generációs apukák

Sokan nem tudják elfogadni, hogy a most felnövő generáció teljesen más lesz, mint az eddigiek. Napjainkat meghatározza az internet, az okostelefonok, és az okos kütyük használata, ők pedig már ebbe születnek bele. Szerencsére az Y generációs apukák az interneten található számtalan jó példának köszönhetően pelenkacserével és gondoskodással töltik a napjaikat, aminek mi anyukák nagyon örülünk.
Háromszor több időt töltenek a gyerekeikkel az Y generációs apukák

Számtalan kutatás bizonyította már be, hogy az Y generációs apukák sokkal több időt töltenek a gyerekeikkel, mint a korábbi generáció apukái. Ez azért is lehet, mert jelenleg egy olyan világban élünk, ami tulajdonképpen a segítségükre van abba, hogy még jobb apukák legyenek. De miben másak a mostani apukák a 10-20-30 évvel ezelőttieknél?

Egyenlő partnerek

1982-ben a Warwicki Egyetem Orvostörténeti Központja végzett egy kutatást az apák pelus cserélési szokásairól. Akkor még a megkérdezett apukák 43%-a vallotta azt, hogy soha életében nem cserélt pelenkát a gyermekén. Majd 18 évvel később egy hasonló kérdőív már bebizonyította, hogy ez a szám mindössze 3%-ra csökkent, ami hatalmas javulást mutatott az elmúlt évekhez képest. Azzal, hogy az apukák pelenkáznak, öltöztetnek, vagy éppen fürdetnek, nem csak az anyukának segítenek, hanem egy szorosabb kapcsolatot is kialakítanak a gyermekükkel. Több otthon töltött idő az anyukával való kapcsolaton is sokat segít, az pedig csak még inkább erősíti a köteléket, ha mindkét fél egyelően végzi a házimunkát.

Ők is éreznek bűntudatot

Van, amikor az anyukák úgy érzik, hogy valamit elrontottak, nem csinálják jól, nem törődnek eleget a gyermekükkel, ezáltal előretör belőlük az anyai bűntudat. Érdekes, mert az apukákban ugyanúgy megvan ez az érzés, főleg akkor, amikor bizonyítani akarnak. Sok édesapa más szeretne lenni, mint amilyen a saját apukája volt, próbálnak megfelelő munka-magánélet egyensúlyt kialakítani, ami sajnos nem mindig sikerül. Nekik is meg kell tanulniuk nemet mondani, és csökkenteniük a túlórák számát, ha jelen akarnak lenni a gyermekeik életében.

Szükségük van támogatásra

Főleg az elsőgyerekes szülők esetében nemcsak az anyukáknak, de az apukáknak is szükségük van támogatásra. Kevin Shafer, a Brigham Egyetem munkatársa szerint az Y generációs apukák sokkal inkább részt szeretnének venni a gyermeknevelésben, mint a korábbi generációk apukái. Hogy ennek megfeleljenek, olyan komoly társadalmi változásokra van szükségük, mint például a rövidebb munkahetek, a rugalmasabb munkaidő, vagy a családbarát munkahelyek. A férfiak egyidejűleg szeretnének fényes karriert és boldog családot, azt azonban nem szeretnék, ha egyik a másik rovására menne.

Jó példák a szemük előtt

Míg pár évtizede még csak a szomszéd, a munkatárs, vagy a saját apjuk volt követendő példa, addig manapság már számtalan influenszer apuka van, akik bemutatást nyújtanak a mindennapi életükbe, és ezáltal megmutatják, hogy nem lehetetlen jó apának lenni. Gondoljunk csak John Legend-re, vagy a marcona Dwayne Johnsonra, akik mindent megtesznek azért, hogy boldognak lássák gyermeküket.

Vegyetek példát róla apukák! A The Rock számára még az sem jelentett gondot, hogy a kézmosás fontosságáról énekeljen a kislányának:

Indexkép: Juliane Liebermann/unsplash.com
Megosztom FacebookonKüldés e-mailben