A huszadik század hatvanas éveinek második felében két kutató, Robert Rosenthal és Lenore Jacobson keresett fel néhány amerikai középiskolát. Teszteket írattak a tanulókkal, állításuk szerint azért, hogy kiválogassák azokat, akikben a legtöbb szunnyadó tehetséget vélik felfedezni.
Céljuk azonban más volt. A legjobbak helyett a közepes eredményt elért tanulókat emelték ki, és azt állították a pedagógusoknak, hogy vizsgálatuk szerint ők a legintelligensebbek az osztályban. Amikor a következő tanévben újra visszatértek az iskolákba, meglepő jelenséget tapasztaltak: az addig teljesen átlagos tanulók valóban az osztály legjobbjaivá váltak. Ehhez pedig nem kellett más, mint az, hogy tanáraik őszintén higgyenek bennük.
|
A jelenséget Pygmalion-effektusnak nevezték el. A görög mitológia szerint Pügmalión király elefántcsontból faragott egy leányszobrot, amely olyan szépre sikerült, hogy azonnal beleszeretett. Amikor Aphrodité istennő látta, milyen szenvedélyesen ragaszkodik Pügmalión az alkotásához, életre keltette a szobrot. Ezen a történeten alapul G.B Shaw 1912-ben írt drámája, amelyről a jelenség a nevét kapta. A színdarab főszereplője egy közönséges beszédű virágáruslány, akiből egy professzor fogadásból fél év alatt nagyvilági nőt farag. A történet kulcsa itt is a bizalom: a professzor maga is elhiszi, hogy a szegény Eliza nyomorúságos helyzete ellenére bármit elérhet, ezt a magabiztosságot adja át a lánynak, aki így valóban meg tud felelni a külső szemlélő számára lehetetlennek tűnő elvárásnak is. |
Éppen ez az oka annak, amiért ma már tudjuk, hogy motivációval, pozitív megerősítéssel sokkal jobb eredményt lehet elérni a gyereknevelés során, mint büntetéssel. A megszégyenítéstől való félelem valóban gátja lehet a helytelen viselkedésnek, ám nem ad szárnyakat, és minden kezdeményezőkészséget elnyom.
Kapcsolódó cikkünk: Tehetségesnek vagy értéktelennek hiszi magát a szavaidtól? - a pozitív kommunikáció hatásai a gyerekekre
A pszichológia alapvetően kétféle hozzáállást különböztet meg: a sikerorientált és a kudarckerülő viselkedést. A kudarckerülő ember fél a szégyentől, ezért kizárólag olyan feladatokat vállal el, olyan célokat tűz ki maga elé, amelyek alatta vannak a képességeinek. Így eléldegél különösebb nehézségek nélkül, de igazi örömöt és sikert nem él át.
A fejlődés motorjai minden esetben a sikerorientált emberek. Ők azok, akik egy kicsit mindig magasabbra teszik a lécet, és nem bánják, ha nem ugorják azt meg. Tudják, hogy a tanulás elengedhetetlen tartozéka az olykori sikertelenség, de ez nem riasztja vissza őket a sorozatos próbálkozástól, amely végül eredményre vezet.
Kapcsolódó cikkünk: Hogyan teszi tönkre sok szülő a gyerek önbizalmát?
Hogy kinek milyen a hozzáállása, részben alkati dolog, de neveléssel fejleszthető. Aki kisgyerekként a szégyent szokja meg, és azt, hogy a rosszasága van kiemelve, az egész életében arra fog törekedni, hogy a kellemetlen szituációkat elkerülje. Akiben azonban bíztak, akiket a sikertelenségért nem szégyenítettek meg, azok számára a kudarc az élet természetes velejárója lesz, valami olyasmi, amit nem elkerülni kell, hanem tanulni belőle. Ezáltal pedig egy idő után valóban képesek lesznek sikereket elérni.
Kapcsolódó cikkünk: A gyerekbe vetett bizalom szárnyakat ad
Fotó: vborodinova / pixabay
