A rendkívüli munkaidő és az éjszakai munkavégzés is jogszabályellenes a 18 év alatti munkavállalóknál
A zánkai Erzsébet-tábor üdülőkomplexumának boltjában vállaltak diákmunkát 16-17 éves tanulók is, akiknek több mint nyolc órát kellett dolgozniuk, ráadásul sokszor este tíz után ért véget a munkaidejük - írja a Népszava.
Az egyik érintett diák arról számolt be a lap szerint, hogy a műszak este tízig tartott, de utána még másfél-két órát dolgozniuk kellett, a feltöltési és takarítási munkákat ugyanis ilyenkor végezték.
A diákok beszámolóit több 18 év feletti is megerősítette.
A rendkívüli munkaidő és az éjszakai munkavégzés 18 év alatti munkavállalók esetében egyaránt jogszabályellenes.
Az éjszakai munkáért ráadásul nem kaptak plusz bért, sem munkaidő-kompenzációt, de szabadidőt is ritkán. Hetente két szabadnapjuk volt a diákoknak, és általában több mint tíz órát dolgoztak naponta.
"Egyszer délutánra kellett cserélnem egy műszakot, és miután éjjel fél tizenkettőkor végeztem, másnap elaludtam. Késtem húsz percet, és ezért 2,5 órát kellett túlóráznom" - árulta el a lapnak egy másik érintett diák.
Miután szóbeli panaszt tett, a délutáni műszakját 15 órai kezdetre módosították, a zárás pedig 23 órakor volt. Július 31-én, a munkaideje utolsó tíz percében pedig a részlegvezetője azt mondta neki, hogy nem szeretne vele többet együtt dolgozni.
A lap megkereste a Erzsébet Gyermektáborok sajtóosztályát, de egyelőre nem érkezett válasz.
Indexkép: MTI/Katona Tibor
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)