Játékok, zenék, foglalkoztatók

Sokszor nehéz szülőként jól kérdezni gyermekünket. Sokan fordulnak hozzánk, hogy nem mesél semmit a bölcsis, ovis vagy kisiskolás, különösképpen kamasz gyermekük. "Még azt sem tudom mit ebédelt!" - mondjátok. Szülő-gyerek társasjáték klubjaink alkalmával olyan beszélgetésről számoltok be, amit azt mondjátok a játék nélkül soha sem ment volna. A mesék és asszociációk világa egy nagyon hatékony eszköz a kezünkbe, akár szülőként is jól használható lehetőség. Nemrég jelent meg Czirják Erika - "Én mesém" kártyacsomagja. Mi már örömmel használjuk hetek óta, csoportos és egyéni foglalkozások során, egyelőre az online térben, de reméljük mielőbb személyesen is. E kapcsán beszélgettünk Erikával is.

Nyílnak a virágok, süt a nap, csicseregnek a madarak. Ennek nemcsak mi felnőttek, de a totyogók és az ovisok is nagyon örülnek. Összegyűjtöttük a legszebb tavaszköszöntő mondókákat és versikéket. Vannak közöttük naphívogatók, míg mások állatokról vagy a természetről szólnak. A legkisebbeknek mutogatással is érdemes kísérni a mondókákat, ez segít a megértésben és abban, hogy megtanulják a környezetükben lévő dolgokat. Ráadásul, ha elég ügyesek, ők maguk is mutogathatják. Mondókázás után pedig menjünk ki a gyerekekkel a szabadba, és figyeljük meg velük a tavaszi virágokat is!

Ez húsvét egy kicsit más lesz, mint az eddigiek. Lehet, hogy a férfiak és kisfiúk nem járnak majd házról házra a járvány miatt, de a húsvéti locsolóverseket otthon is elmondhatják a család nőtagjainak. A többieknek pedig el is küldhetik üzenetben, vagy elszavalhatják videóhívásban. Így is, úgy is nagy sikert arathatnak velük. Most a legszebb locsolóverseket szedtük csokorba. Idén több olyan locsolóvers is született, amelyek a mostani élethelyzetről, a bezártságról szólnak.

Vannak olyan gyerekek, akiket egyszerűen nem érdekel a rajzolás, nem szívesen veszik kezükbe a ceruzát, zsírkrétát vagy az ecsetet. A kis ujjak ügyesítésének azonban számtalan módja lehet ezeken kívül is. Próbáljátok ki Ti is!

Megnyugtatnak, ellazítanak, szeretetet sugároznak és segítenek az elalvásban. Ráadásul dallamuk könnyen dúdolható, így a szöveg el is hagyható. Lejátszható videókkal.

Egy idegen nyelv elsajátítása szinte minden gyerek számára kihívást jelent. Persze ott az a pár kivétel, akiknek az agya, mint a szivacs, úgy szívja magába az új szavakat, kifejezéseket. Ők azok, akik pillanatok alatt megértik a nyelvtani összefüggéseket, gyorsan megszokják az új nyelv hangzását, intonációját. De sajnos nem lehet mindenki ilyen szerencsés...

A mondókákkal a gyerekek játszva tanulnak. Ha a számokat szeretnéd megtanítani, akkor itt a segítség.

Az év utolsó napját gyerekekkel töltve mi mással lehetne hangulatosabbá tenni, mint szilveszteri gyerekdalokkal, mondókákkal. A szövegek gyorsan megtanulhatók, lelkes óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánljuk. A dalokhoz videót is találtok. Jó szórakozást, boldog újévet!

Az év utolsó napját gyerekekkel töltve mi mással lehetne hangulatosabbá tenni, mint szilveszteri gyerekdalokkal, mondókákkal. A szövegek gyorsan megtanulhatók, lelkes óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánljuk. A dalokhoz videót is találtok. Jó szórakozást, boldog újévet!

Könyvet adni és kapni karácsonyra nagyszerű dolog. A könyvek érdekesek, értékesek, szépek és hasznosak. De mit csinálj, ha a gyermeked nem igazán rajong értük. Hát szerettesd meg vele az olvasást!

Összegyűjtöttünk 10 karácsonyi gyerekdalt az ünnepvárásra. A szöveg és a videó segítségével mindet könnyen megtaníthatod a gyermekednek, unokádnak. Szenteste pedig egy kis énekléssel is meglephetitek a család többi tagját!

Elérkezett a karácsonyi időszak, amikor egyre többször gondolkodunk el azon, hogy mivel is lephetnénk meg a gyermekünket. Az idei ünnep biztosan máshogy fog alakulni, hiszen nem lesz lehetősége az egész családnak együtt tölteni ezt a pár napot. Ettől függetlenül a kicsiknek - és persze a nagyoknak is - szükségük van arra, hogy egy igazán boldog karácsonyban legyen részük.

A közös énekléssel és mondókázással gyermeked egészséges fejlődéséhez járulhatsz hozzá. Nemcsak érdekesebb, de fejlesztőbb is, ha kézmozdulatokkal is kísérjük a mondókákat. Hamar megtanulják ők is mutogatni velünk együtt.

Tudtad, hogy van egy magyar étel, és egy gyerekjáték, aminek annyira sokféle neve van, hogy szinte fel sem lehet sorolni? A lapcsánka, a röszti és a tócsni vált talán a legismertebbé, de ezen kívül ahány tájegység, annyi név, sőt szinte ahány falu annyiféleképpen nevezik. De van még valami, aminek a nevében sosem fognak megegyezni az országban. Ez pedig az a játék, amikor két kislány összekapaszkodik keresztezett kézzel és úgy forognak körbe. Te milyen nevét ismered ennek a játéknak?

A nagycsoportos, 5-7 éves gyerekek már igazán tényleg nagyok. Ők már fejlett szociális készségekkel bírnak, és ezeket örömmel és élvezettel használják is. Készülnek az iskolás évekre, de azért még gyerekek, akiknek a fő tevékenysége a játék, és persze a többségük szeret mozgásos játékokat játszani és énekelni is.

A négy-ötéves korosztály, vagyis a középső csoport az az időszak, amikor a nagyon gyorsan szokott szaladni az idő. Jó esetben a kicsi kialakítja barátságait, már közösséggé érik a gyerekcsoport, és ebben az időszakban tanulja meg, hogyan is bánjon másokkal.

Moncsicsi. Egyáltalán tudod mi ez? Ha nem, továbblapozhatsz, de ha igen, valószínű neked is volt. Esetleg még őrizgeted is a régi Moncsicsidet? Esetleg te is vettél a gyerekednek egy tündéri, utángyártott figurát, hiszen amikor kicsi voltál, imádtad? Emlékszel az akkor még kislány Ullmann Mónika dalára: - Ezt az izét még a nénik is veszik. (És mára te lettél a néni )

Az altatódal megnyugtat, szorosabbra fonja a kötődést, a minden este énekelt dal rutinja segít álomba merülni. Körbekérdeztünk, ki milyen énekkel ringatja álomba a gyermekét, és a klasszikusok mellett néhány meglepő megoldással is találkoztunk.

Amióta színre léptek az okostelefonok, egyre kevesebb időt töltenek közös játékkal a családok. Néhány izgalmas társasjátékkal azonban kicsalogathatjuk a gyerekeket a szobájukból, és jól szórakozhatunk közösen. Szerkesztőségünk családjaiban a következő társasok az abszolút kedvencek:

Olykor komoly fejtörést tud okozni, hogy mivel lepjük meg csemeténket. Mi az, ami játékosan fejleszt, de örömöt és sikerélményt is okoz, mert az életkorának megfelelő?