Játékok, zenék, foglalkoztatók

Mindig is foglalkoztatott, hogy a gyerekeknek a környezeti foglalkozás alatt látványossá tegyem az időt, az idő múlását, tanulhatóságát, tapasztalását még óvodáskorban is. A pedagógiai munkámat segíti ez a tábla, a matematikai tapasztalatok gyűjtését, a környezeti nevelést, a gyerekek fantáziájának és az időérzékének fejlesztését.

Az óvodás korú gyermek fő tevékenysége a játék, az óvodapedagógus szerepe, hogy a játékba ágyazva keressen lehetőségeket tevékenység által a személyiségfejlesztésre.

A nógrádszakáli Játék Óvoda és a Szivárvány Gyerekház kapcsolata.

A néphagyományok újraélesztésén kevesen értik a köztünk élő roma hagyományokat.

Üdvözöljük a kezdeményezést, ami a szülők és pedagógusok számára sok használható információt, ötletet fog nyújtani.

Éppen tizedik éve vagyok pedagógus. Ebben az álom és meseszerű világban sokszor csak úgy belecsöppen az ember lánya. Cikáznak a gondolatok, repkednek az ötletek. Van, amit meg is lehet valósítani, és van, ami csak terv marad, vagy belekerül a majd egyszer-ek közé. Az a legfantasztikusabb, ha minden úgy sül el vagy jobban, mint ahogy terveztem.

A projektmódszer alkalmazásával a gyermek képes számos dolgot megtanulni azáltal, hogy aktív résztvevője és nem "csak" befogadója az anyagnak. E módszer használatával ismerkedtek meg a madarakkal a Babaház óvoda gyerekei.

Hogyan tudjuk az évszakokat szemléltetni az óvodai csoportban? A következő cikkben megismerkedhetünk egy lehetőséggel, mely a fa változásán keresztül megfigyelhetik a gyermekek az évszakok váltakozását.

Programunkban kiemelt helyen szerepel, a környezettudatos magatartás kialakítása, erősítése, és a környezetvédelem. Ebben a témakörben rengeteg lehetőség van a gyerekekhez közel hozni a pozitív mintákat, új ismereteket, megerősítéseket.

Tanuljunk játékosan, avagy játszva tanuljunk. A labdázás kicsit átgondolva.

Egy szokásos óvodai nap a "Maci" csoportban , mely úgy gondolom felejthetetlen marad a maga varázslatosságában, szépségben, egyszerűségében.

Kalocsai kistérségben, Foktő Község Óvodájában dolgozom óvó néniként. Vadregényes patakokkal, fahidakkal, szépen rendben tartott közterekkel, gyönyörű játszótérrel találkozhat az ide tévedő kíváncsiskodó.

Ezt a foglalkozást semmilyen előzetes tervezés nem előzte meg (sajnos vagy nem sajnos). A pillanat hozta, hogy rögtönöznöm kellett ezt a kis foglalkozást.

A szakértői játék a drámán keresztül történő nevelés tudományát és gyakorlatát jelenti, vagyis egyfajta drámára épített pedagógia.

A sikeres neveléshez, oktatáshoz szükséges pozitív pszichológia és az érzelmi intelligencia megismertetése, alkalmazása, érvényesítése illetve megfelelő módszertanának folyamatos tanulmányozása, fejlesztése.

Az ősz folyamán ismerkedtünk a szárazföldi közlekedési járművekkel, amelyen belül szó esett a közúton és vasúton közlekedő járművekről. Járművekhez kapcsolódtak az adott héten a mesék, versek, a mozgás tevékenység, ének-zene, énekes játék, gyermektánc és a rajz, mintázás, kézimunka tevékenység is.

A rajzolás, mintázás, kézimunka, festés aktuális fejlesztési tartalmának kiválasztása során mindig törekszünk a komplexitásra más műveltségi területekkel. Így az alkotás során sokat verselünk, mondókázunk, mesélünk, de számolunk és énekelünk is.

A zene az egyetlen olyan eszköz, amely megszelídíti az emberi lelket. Általa nyitottabbak leszünk a külvilág felé, és kedvesebbek egymással.

17 közkedvelt gyerekdal, ami minden szülőben kellemes emlékeket idézhet fel. Tanítsd meg a gyerekeidnek a kedvenceidet, hallgasd meg a dalokat és nosztalgiázz egyet!

Van egy játék, amit érdemes magatokkal vinni, bárhová is indultok a nyáron. A kis fémdobozba zárt kompakt játékarzenál, a ridikülödbe is elfér, és bármikor előkaphatod, akár dugóba keveredtek, akár délután sziesztáztok, vagy szimplán csak nevetésre vágytok.