Gyerekirodalom, hangos mesék

Gyerekirodalom, hangos mesék7 nehéz társadalmi probléma a Disney-rajzfilmekben

Mentális betegségek, diktatúra működése, kiközösítés mechanizmusa – nehéz témák, mégis előfordulnak a legkisebbeknek szóló mesékben. Ez pedig azt jelenti, hogy foglalkoznunk kell velük.

Gyerekirodalom, hangos mesékTündéri magyar kislány szeretteti meg kortársaival a versmondást

A Léna verses doboza Facebook-oldalt már közel 20 ezren kedvelik és követik. A kislány és anyukája azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megszerettessék a versmondást az óvodásokkal.

Gyerekirodalom, hangos mesékOkosító mondókák kicsiknek és kicsit nagyobbaknak

Mondókák segítségével könnyebb megtanulni a számokat, a testrészeket, a hét napjait - vagy éppen egyszerűbb álomba szenderülni, ha Anya mindig ugyanazt az ütemes verset suttogja a gyerek fülébe.

Gyerekirodalom, hangos mesékA Mikulás csizmája (mese)

Réges-régen történt, amit most elmesélek, amikor még igazi, komoly telek voltak, és fogcsikorgató hideggel, hatalmas hóeséssel köszöntött be ez az évszak.

Gyerekirodalom, hangos mesékA titok, amiért a Jégvarázs világsiker lett

A világon gyerekek millióinak van kedvenc mesefilmje, amit ezerszer is képes lenne végignézni. Melyik szülő ne emlékezne rá, hogy milyen érzés a TV elé ülve a mesedélután idejére egy másik világba repülve hinni az álmokban. De vajon mennyire számít a mesék köré kialakított brand? Pálfi Éva brandstylist iparművész, női marketing szakértő, B2W alapítójával a mesefilmek hatásairól beszélgettünk.

Gyerekirodalom, hangos mesékMester Györgyi: Az okos bárány és a buta farkas

Mese az okos kisbárányról és a mohó, ámde buta farkasról.

Gyerekirodalom, hangos mesékFélelmetes klasszikusok és lázadásra buzdító modern versek: cenzúrázzuk-e a gyermekirodalmat?

Nemrég felröppent a hír, hogy télen a mozikba kerül a Jancsi és Juliska történetét szó szerint elmesélő horrorfilm, amelyben lesz a sötét erdőtől kezdve a kannibalizmuson át az elevenen elégetésig minden. Máskor a gyerekeket konnektorba nyúlkálásra és az apjuk verésére „buzdító” verseken háborognak a szülők. Mindenkiben felmerül a kérdés: ártalmasak-e ezek a gyermekre?

Gyerekirodalom, hangos mesékA Pókák - a billegős lábú Pókanikő

Bizonyára emlékeztek a korábbi történeteimből Dodira, a pókákra és a hatalmas, égig érő cseresznyefára. Hogy egy kicsit felfrissítsem a múlt ködébe eltűnő szereplőket, újra bemutatom őket nektek.

hirdetés
Gyerekirodalom, hangos mesékMesét mindenkinek! A Libri folytatja a könyvgyűjtést

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. egyik legfontosabb célkitűzése, hogy könyveket juttasson el olyanokhoz, akikhez másképp nem jutnának el a történetek és az olvasás élménye. 2018-as karácsonyi kampánya során a cég – vásárlói segítségével – több mint 45 000 könyvet adományozott rászoruló és beteg gyerekeknek.

Gyerekirodalom, hangos mesékItt a Csiga Biga gyere ki dalocska valódi, titkos jelentése (18+)

Terjed a neten egy tévedés, mely szerint a népszerű dalocskában a csiga biga háza nem ég, hanem a kék égboltról van szó a dalban. Az a rossz hírünk, hogy a mondókában még csak csigáról sincs szó, nemhogy a kék ég nem szerepel benne!

hirdetés
Gyerekirodalom, hangos mesékKötelező olvasmányok nyárra interaktív formában

A jelenlegi PISA-kutatás szerint a 15 éves diákok negyedét helyettesítheti mesterséges intelligencia, mert 27,5%-uk funkcionális analfabéta, vagyis értő olvasásra nem képes. Vajon ront vagy javít ezen a helyzeten a Nemzeti Alaptanterv ajánlása szerinti kötelező olvasmánylista?

Gyerekirodalom, hangos mesékVakáció! Ballagó, évzáró és nyári versek

Kezdődik a nyár: az év legvidámabb, legszabadabb időszaka. Mielőtt azonban szétszélednének a gyerekek, el kell köszönniük a szeretett óvónőktől, tanároktól, a ballagók pedig végleg búcsút intenek az ovinak vagy az iskolának. Ez alkalomból gyűjtöttünk össze ballagó, évzárós, kedves és vidám nyári verseket.

Gyerekirodalom, hangos mesék35 szép vers az ovis ballagásra

35 kedves és megható gyerekverset gyűjtöttünk össze, amivel szépen el tudnak búcsúzni a nagycsoportosok az óvodától, óvónőktől és a dadusoktól. Ha nem szeret szavalni a kicsi, búcsúajándékként is adhattok egy szép idézetet a pedagógusoknak, akik 3 éven át voltak a gyerekek "pótanyukái". Megérdemlik. :)

Gyerekirodalom, hangos mesékHúsvéti mese: A varázstojás

Ismét itt a húsvét, hát elmondok nektek egy régi, kedves történetet - kezdte a mesélő.

Gyerekirodalom, hangos mesékTavaszi hóember

Böbe, rendes nevén Erzsike, nagyon szerette a telet.

Gyerekirodalom, hangos mesékMesének álcázott horrorvideók - ezért ne engedd a gyereket egyedül a YouTube elé!

A gyerek egyik percben békésen élvezi Peppa Malac egyszerű kalandjait, majd a következőben már ugyanezek a mesefigurák arra buzdítják, igyon öblítőt, vagy horrorfilmbe illő jelenetekbe keverednek – egyre több a YouTube-on az ehhez hasonló trollvideó, amelyek ellen, úgy tűnik, a videómegosztó eddig sikertelenül vette fel a harcot.

Gyerekirodalom, hangos mesékNem tudod, hogyan vedd rá 8-12 éves gyermekedet az önálló olvasásra? Mutatom a megoldást!

Naponta érkeznek azok a szülők és pedagógusok, akik tanácstalanok, hogyan tudják a "kütyük és más modernkori hívságok rabságában vergődő" gyerekeket rávenni az olvasásra.

Gyerekirodalom, hangos mesékTavaszváró versek és dalocskák

A hideg, sötét, borongós hónapok után éhezünk a napsütésre, madárcsicsergésre, nagy sétákra a zöldülő természetben. Most Mentovics Éva verseivel várjuk a tavaszt - olvassátok el a gyűjteményt a gyerekekkel!

Gyerekirodalom, hangos mesékA jövő évtől csak állami tankönyvből taníthatnak a tanárok - videóüzenetben tiltakoznak a szülők

A következő tanévtől már csak kétfajta könyvből választhatnak a pedagógusok.

Gyerekirodalom, hangos mesékIngyen letölthető mesekönyv: a Nébih kiadványából sokat tanulhatnak a gyerekek

Új elemmel, oktató jellegű mesekönyvvel bővült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oktatási programja. Az elsősorban 3. és 4. osztályosoknak szóló "Mese habbal, szülinappal" című történetet Gévai Csilla meseíró jegyzi. A kiadványt Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár mutatta be ma a Csillaghegyi Általános Iskolában.