Gyerekirodalom, hangos mesék

Sok felnőtt sincs tisztában azzal, hogy pontosan miért is elégedetlenek a pedagógusok - így gyermekeink kérdéseit is nehéz megválaszolni, és nem könnyű elmagyarázni, miért tűnnek el az életükből a kedvenc tanáraik. Összefoglaltuk ezért a legfontosabb tudnivalókat úgy, hogy a gyerekek számára is érthető legyen, mi és miért történik most az oktatásban - ez a szülők segítségére lehet a kérdések megválaszolásában. Ha nagyobb gyermeket nevelsz, akár meg is mutathatod neki a cikket, és ő maga is elolvashatja.

A készülő új gyermekújság célja, hogy komplex közéleti témákról beszéljen a gyerekeknek számukra érthető nyelven, és segítse a szülőket is megérteni ezeket a kérdéseket és elmagyarázni gyerekeiknek.

kiegyensúlyozott, boldog élethez. Éppen ezért olyan fontos, hogy már a legfiatalabbak is megtanulják az alapjait! Erre kínál most szórakoztató lehetőséget a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének vakációs mesesorozata, a GYERE Meseszünet, ami tíz héten át csütörtökönként egy-egy új mesével vezet be az élelmiszerek sokszínű világába és a helyes táplálkozásra tanítja a kisiskolás korú gyerekeket. A meseolvasás a kikapcsolódás mellett hasznos időtöltést ígér a nyárra, ami egyszerű receptekkel é

A magyar tankönyvek az utóbbi időben nagy figyelmet kaptak. Hol elírásokkal, hol nem odavaló szöveggel, hol pedig furcsa képekkel kerültek be a köztudatba, meghökkentve ezzel szülők és tanárok százait. Most a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 10. osztályosoknak szóló irodalom szöveg- és feladatgyűjteményében tűnt fel egy nagy hiba.

A világ egyik legolvasottabb könyve egy pilóta és egy kisgyermek találkozásáról szól a sivatagban, távol minden civilizációtól. Hogy a pilóta mit keresett arra, hogy honnan és hová tartott, azt valóságos tájak alapján aligha érthetnénk meg, mint ahogy azt sem, hogy a Kis Herceg hogyan került erre a kietlen tájra, és hogyan őrizte meg gyermeki rácsodálkozását a nélkülözések közepette. Azt viszont irodalomtudósok elemzése alapján tudjuk, hogy a könyv minden eleme saját élményből merített, és valódi indíttatása egy gáláns szerelmi bocsánatkérés volt.

Te tudod, milyen események előzték meg a nemzetközi nőnap bevezetését? A következő, gyerekeknek készült videóból megtudhatjátok.

Megjelent a Mandzsár Mondókák szülő-gyerek játékkönyv, melyet a Családinet első 100 olvasója ingyenesen tölthet le a cikk végén található linkről.

A mesék hozzátartoznak a gyermeki léthez, és nagyban segítik a kicsik fejlődését. A mesék ugyanis megmutatják a gyerekeknek, hogy hogyan kezeljék a problémákat, sőt, a mesék szereplőitől felnőttként is tanulhatunk.

19 hónapnyi börtönre ítéltek öt logopédust Hongkonban, mert a hatóságok szerint olyan mesekönyvet publikáltak, amelyek az államra nézve veszélyesek lehetnek.

Ez a kötet közel harminc nyelven jelent meg, számos filmet, színdarabot, sőt operalibrettót is készítettek már belőle. Az I. Matykó király nem egy egyszerű mese, sokkal több annál!

Különös feladatra bukkant egy hatodik osztályos gyermek családja, miközben az etika tankönyvet böngészték a tanév első hetében: a feladatban példaként Bem József, Zrínyi Miklós, Damjanich János és Pollach Mihály mellett Mága Zoltán és Papadimitriu Athina szerepel. Mi lehet a közös ezekben az emberekben, és vajon valóban ők voltak a legjobb példák ehhez a feladathoz?

2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság és az Életfa Alapítvány kezdeményezte, hogy minden év szeptember 30-án kiemelt figyelmet fordítsunk a magyar népmesékre.

Miért kell kibújnia annak a bizonyos csigabigának? És egyébként is miért van a háza csigától szokatlan módon odakinn? Miért kell az égő gyertyához leguggolni? Miért rímel a kettő szóra épp a csipkebokor vessző? És ki tulajdonképpen Jancsika, aki a dédelgetés ellenére sem nőtt meg nagyobbra?

Felnőttként lehet, hogy furcsa azokat a meséket olvasni gyerekünknek, amiken egykor mi is felnőttünk. Hiszen Hófehérkét megmérgezték, Jancsi és Juliskát elhagyták a szüleik, később pedig a boszorkány meg akarta őket enni, Bambi elvesztette az édesanyját és még sorolhatnánk. Óvni kell az ilyen meséktől a gyerekünket vagy épp ellenkezőleg? És vajon mi a helyzet azokkal a mesékkel, amelyekben megjelenik a homoszexualitás, az örökbefogadás vagy a faji megkülönböztetés? Érdekelni fogja az ilyen mese a gyereket? Végül pedig, mi a Bogyó és Babóca, illetve az Anna, Peti és Gergő könyvek sikerének a titka? Egyáltalán milyen a jó mese? Többek között ezekre keressük a választ Szalai Katalin klinikai szakpszichológussal.

Minden évben május 10-én ünnepeljük a Madarak és fák napját. Ennek alkalmából gyűjtöttük össze a legszebb verseket. Ha tehetitek, sétáljatok egy nagyot a természetben és fedezzétek fel annak lakóit!

Bár, ma már a mosópor is okos, 21. század ide, okoseszközök oda, mégis vannak dolgok, amiket az embernek már óvodáskorban érdemes megtanulni. Például köszönni, malackodás nélkül enni, kezet mosni ebéd előtt, és körülnézni, mielőtt lelép a járdáról. Kiismerni magát a nagybácsi-unokatestvér-dédmama kapcsolatok útvesztőjében, tudni, hogy az interneten vannak még sárkányok, akiktől jobb távol maradni.

József Attila a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. 1905-1937-ig élt. 1964 óta április 11-én, a születésnapján ünnepeljük a költészet napját hazánkban. Versösszeállításunkban rá emlékezünk. A mostani nehéz helyzetben ezek az örökérvényű írások kapaszkodót jelenthetnek.

Az erdei tisztáson gyülekeztek a nyulak. Kisebbek, nagyobbak, fiatalabbak, öregebbek, de mind azzal a szándékkal jöttek össze, hogy megbeszéljék a húsvéti teendőket.

Szokásomhoz híven görgetek a facebook posztok között, próbálom a mai információkat magamba szívni, hogy naprakész legyek. Ez elengedhetetlen, hiszen kamaszokkal dolgozunk, akik a legkritikusabbak a világra és a leginkább ráéreznek azokra a helyzetekre, dilemmákra, amik körül veszik őket. Ekkor bukkan fel egy újabb kovid gyanús poszt, de valahogy másnak tűnik, mint a többi, így megnyitom, elolvasom, meghatódom. És egyértelmű, hogy cikket szeretnék belőle írni. Ugyanis egy fantasztikus lány, Munkácsi Lili tollából született novelláról van szó. Sok minden van a maszk alatt, nézzünk a mélyére.

A kis Réka családjában mindenki nagyon szeretett kirándulni. Szülei, Apuka és Anyuka, gyerekkorukban sokat járták az erdőt, így Rékának volt kitől örökölnie a természet szeretetét.