Szülők, nagyszülők

Miért érezzük magunkat rossz anyáknak? Miközben a történelem folyamán még soha nem akartunk ennyire megfelelni, ennyire jó anyák lenni, mint most a 21. században, folyamatosan szembesülünk azzal, hogy miért és hogyan rontjuk el a gyerekeinket. A túlzó elvárások tengerében az anyák tele vannak szorongással és bűntudattal.

Mitől kedvelhető egy munkahely? Az álláshirdetésekben sorjáznak a jól ismert sallangok: a kihívást jelentő feladatok, önállóság, kreativitás, teljesítményarányos bérezés és a bónuszok. De valóban mindenki szívesen kidolgozná a lelkét is a munkahelyén? És szerethetőbb a rutinszerű munka, ha közben kényelmesen a háttérben lehet maradni, miközben a főnöké a teljes felelősség?

Játsszunk! Mondjon hangos igent minden alkalommal, amikor olyat lát a következő listában, ami az ön munkahelyén is megvan. Rugalmas munkaidő, családi fénykép az asztalon, Facebook munkaidőben, kolléga cuki kutyája, céges jógatanfolyam, csendszoba, home office. Hányszor kiáltott fel? És mit szóltak hozzá a kollégái, hogy hangos igeneket kiabál?

El tudja képzelni valamelyik munkatársát az esküvői tanújaként? Vagy éppen ellenkezőleg: legszívesebben még a ceremóniára sem hívna meg senkit közülük? Ahány kolléga, annyi szokás. Évtizedes barátságok is kötődhetnek a munkahelyen, de van, hogy már attól is felmegy a pumpa, hogy valakinek meglátjuk a nevét egy email feladójaként. Jut eszünkbe: és a főnökével hányadán áll?

Hazánkban mintegy félmillióan gondoznak családon belül idős, beteg hozzátartozót. A családtagok kiégésének megelőzésére és a munkaerőpiacon tartásuk támogatására indított önkéntes és anonim kutatást a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézete. Az érintetteket arra kérik, szeptember 30-ig a kérdőív kitöltésével segítsék a kutatást.

Közeledik a szeptember és én már előre félek. Persze nem attól, mint mindenki más, hogy vajon bezárják-e megint az ovit a Covid miatt, vagy hogy mennyit lesz beteges és hogy rá tudom-e varrni mindenre a jelét időben. Nem, én egészen mástól tartok...

Hosszú posztban taglalta Rácz-Gyuricza Dóra azt, hogy milyen nehéz a nőknek a mai világban. Gondoljunk csak bele: a munkahelyünkön úgy kell tennünk, mintha nem lenne gyerekünk, megkövetelik tőlünk, hogy keményen dolgozzunk, miközben otthon úgy kellene gyereket nevelnünk, mintha nem is lenne munkánk. És ez még nem minden.

Kutatások szerint a nők agya jelentősen megváltozik a szülés után, nem véletlenül hívják "mombrain"-nek. Erre pedig azért van szükség, hogy segítsen az anyasághoz való alkalmazkodásban, az anya és gyermeke közötti kötődés kialakulásában, és abban, hogy az édesanya jól tudjon reagálni babája jelzéseire.

Ha nem tudnánk, hogy 73 éves, akkor akár 40 évvel fiatalabbnak is gondolhatnánk. Bombaformában van, és ezt ő is pontosan tudja magáról. A divattervező azt mondta, fiatalságának az a titka, hogy sokat alszik és kerüli a napot.

Becky fia 19 éves korában, tragikus körülmények között halt meg. Szívét és más szerveit egy súlyos betegnek adományozták. Az esküvő legmeghatóbb pillanata az volt, amikor betoppant ez a személy, ráadásul sztetoszkóppal, így Becky meghallgathatta néhai fia szívének dobogását. A megható jelenetről videó is készült.

Bálint háromgyerekes édesapa. Anyukája már évek óta rossz állapotban van, ezért már régóta őrlődik azon, hogy mit tegyen. Most jutott arra az elhatározásra, hogy idősek otthonába költözteti az anyukáját. Emiatt sok bántás éri őt. Most mégis arra vállalkozott, hogy őszintén beszéljen az érzéseiről.

A baba születésekor gyakran háttérbe szorul a testiség. De sajnos az is előfordulhat, hogy elválunk, és amikor csak a gyerek tölti ki a mindennapjainkat, akkor évekig még csak nem is gondolunk rá, hiszen nincs időnk. Milyen hatással lehet a párkapcsolatra a kisebb-nagyobb szünet a szerelmeskedésben?

Időseknek szóló digitális tartalmakat ajánl, valamint mobilkészüléket és mobilinternet-csomagot is segít választani a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Netre fel! kampányának részeként a Szupersegítő-program, amely egyben arra motiválja a fiatalokat, hogy segítsenek az arra nyitott hatvan feletti rokonaiknak, ismerőseiknek eligazodni a digitális eszközök használatában.

Életünk valahol a feladatok és örömök közötti sávon zajlik, hol közelebb az örömforrásokhoz, néhol pedig szinte a kötelességekbe veszve. A gyereknevelés nagyon sajátságos színtere a nehéz helyzeteknek és a csodálatos örömöknek egyaránt, némelyik kihívás pedig furcsa módon még erőt is tud adni az újabbakhoz. Amikor azonban úgy tűnik, hogy a gyermeknevelés egymásba kapaszkodó, egymást szülő, néha egymást kioltó tennivalók végtelen spiráljából áll, hogy nagyon ritka vendég a napunk során az öröm - akkor szülői kiégésben szenvedünk, amivel a látszat ellenére nem vagyunk egyedül. Sokan vagyunk.

A szuper családi programok közepette néha időt kell szakítanunk arra is, hogy minőségi időt töltsünk együtt a párunkkal kettesben. Erre tökéletes alkalom egy közös brunch. Amíg a gyerekek oviban, suliban, a barátoknál vagy a nagyszülőknél töltik a délelőttöt, addig kényelmesen elidőzhetünk a jobbnál jobb budapesti reggelizőhelyek egyikén, hogy egy kiadós villásreggeli fölött vitassuk meg: mi újság velünk mostanában.

Szokatlan megközelítésnek tűnhet szülői szerepben a kiégésről egyáltalán szót ejteni. A kiégés olyan mentális, érzelmi és pszichés kimerülés, mely alapvetően a segítő szakmákban jellemző, de még ha tágítjuk is a kört, akkor is munkahelyi stressz következményeként szoktunk rá gondolni, és nem az otthonunkban. Hogy lehetne kiégett egy szülő? Hogy engedhetné meg magának ezt a luxust?

Köztudott, hogy a lelki és a testi egészségünk összefügg és kiegészíti egymást. Testünk tükrözi mindazt, ami bennünk zajlik. Az érzelmi rossz közérzet többnyire megelőzi a közelgő fizikai problémát. Felmérések szerint a fizikai betegségben szenvedők 75%-a küzd érzelmi problémákkal.

Körbenézek és azt látom, hogy minden barátnőm jó kapcsolatban van a felnőtt lányával. Csak én nem. És ez nálunk nem most kezdődött. Elindultunk egy lejtőn, amit már nem tudtam megállítani. És most itt vagyok, elváltan, egyedül a négy fal között, a kutyát sem érdeklem. Csak nézem a fényképeket és azt mondom: bárcsak újra kisbaba lenne, amikor még őszintén szeretett engem!

Ha mozdulatlanul állnék kinn a zuhogó esőben, és közben bőrig ázva elátkoznám az időjárást, a világmindenséget, meg a többi embert is, amiért én vizes lettem, megázom és jól megfázom majd, nyilván mindenki tisztában lenne vele, hogy hol hibádzik a problémára adott reakcióm. Vehetnék egy ernyőt, vagy behúzódhatnék az eresz alá, de nem teszem, mert valami gátol abban, hogy a probléma valódi megoldása felé induljak el. Ez a valami pedig a sebzettségem, vagyis azok a mintáim, amelyek gyermekként talán még viszonylag jól működtek, de ma már nem vezetnek eredményre.

Mindenki ismeri azt a típusú nagymamát/nagypapát, aki az első kiszemelt barátnő vagy barát esetén azonnal felhozza az unoka témát, és noszogatja a gyerekét, hogy mielőbb kezdjenek bele a babaprojektbe. Vannak persze olyanok is, akik kicsit túlzásba esnek a dolgot illetően, a következő történet is egy hasonló szülői párról szól.