Édesanyám minden este mesét mesélt,
Kerek erdőt, három szegény szabó legényt,
Gazdag királyt, s fél országát,
Mit a királyfinak is felkínált.
S mesél az én édesanyám,
Törpét, manót, sok-sok csodát,
Óriásokat, s szép tündérország
Ezernyi boldogságát, reményét,
A vándorlegény szegénységét,
A mohó veréb csipogását,
Griff madarak suhanását.
A gazdag mindig pórul jár,
S a szegény ember oly vidám,
Mátyás király igazsága,
Várkastélyok boszorkánya
Tölti el szép izgalommal szívem,
S álomba ringat engem a mese.
Sihedernyi ifjú emberként,
Nem hiszek el minden mesét,
Édesanyám már csak néha mesél,
Nem is olyan szép mesét.
Az álmom sem győzelemről szól,
Hanem a gondterhes mindennapokról,
Már nem hiszem a kerek erdőt,
A királyfi is oly elgyötört,
A király szétosztotta országát,
Nekem nem jutott belőle más,
Mint a küzdelem a sárkánnyal,
Bolyongás a mese országban,
Reménytelenné vált a küzdelem,
De még bízom, hogy enyém lehet
A királylány, aki vár valahol,
S nem hiába való a barangolásom,
Mert szép királylány párom,
A nagyvilágban valahol megtalálom.
Felnőttem s megtört emberként
Édesanyám is alig-alig mesél.
Haraggá vált a mesés küzdelem
Mert látom, hogy enyém nem lehet
A sárkány levágott hét feje,
S most már csak a gazdag nevet,
Elhalt Mátyás bölcsessége, nincs,
Reménytelen, nem enyém a kincs,
Tündérország nem nyújt bebocsátást,
Soha nem is láttam gyönyörű kapuját.
Öreg, fáradt, tört, ősz emberként,
Édesanyám már nem mesél.
/ A szerző anonim. Ez első nyilvánosságot látott írása. /
