Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.
A felmérés során több mint hétezer anyát kérdeztek meg arról, mennyire érzik stresszesnek a mindennapjaikat, és mi jelenti számukra a legnagyobb terhelést. Az anyák saját megélésük alapján pontozták a stresszszintjüket egy tízfokú skálán, amelynek átlaga meglepően magas, 8,5 lett. A válaszadók 46 százaléka azt mondta, hogy a férje vagy párja több stresszt okoz számára, mint a gyerekei. A felmérést az Egyesült Államokban készítette a TODAY Moms még 2013-ban, vagyis nem tudományos kutatásról, hanem egy nagy mintás online kérdőívről van szó.
A közösségi médiában sokan nem is a számokon lepődtek meg igazán, hanem azon, hogy ehhez egyáltalán „felmérés” kellett. Az egyik legtöbbet lájkolt komment így hangzott: „Ehhez tényleg szükséged volt egy tanulmányra? Csak kérdezz meg egy millió anyát, ki a családban a legnagyobb baba.” A hozzászólás pontosan rátapint arra, amit sok anya nap mint nap megél, még ha nem is mindig tudja megfogalmazni.
Mások komolyabbra fordították a szót: „Ennek a cikknek azt kellene legyen az üzenete: ugyan már, férfiak, ideje lenne megmozdulni és kivenni a részeteket. Ha ebből valaki mást olvas ki, annak magába kellene néznie. A változásnak mindig belülről kell jönnie – a külvilág csak akkor változik meg, ha te magad is megváltozol belül.”
„Biztos vagyok benne, hogy ez nem mindenkire igaz… de próbálj meg reggeltől estig olyan munkát végezni, amibe valaki bármikor beleszólhat, tetszése szerint átveheti, és közben visszacsinálhat mindent, amin órákig dolgoztál. Aztán, miközben ‘szünetet ad’ neked, tőled kérdez mindent, mi hol van. És hiába tartod magad egész nap, úgy ad neked pihenőt, hogy közben vacsorát főzöl, amíg ő a gyerekekkel játszik… egészen addig, míg pelenkát nem kell cserélni, vagy el nem készül az étel. Azt hiszem, mindannyian voltunk már ilyen helyzetben. Ja, és ne felejtsük el: mindenközben nem szabad méregbe gurulnod” – osztotta meg tapasztalait egy hozzászóló.
Az édesanyák túlterheltségének hátterében elsősorban nem az áll, hogy a férjek „rosszabbak”, mint a gyerekek, hanem az, amit mentális tehernek vagy láthatatlan munkának neveznek. Ez azt jelenti, hogy az anyák nemcsak a háztartást és a gyerekek körüli teendőket szervezik, hanem gyakran a párjuk időbeosztását, érzelmi állapotát, szükségleteit és mindennapi működését is menedzselik. Ez a fajta folyamatos készenlét nem látványos, nincs kipipálható vége, állandóan jelen van, és hosszú távon komoly energiát emészt fel.
A felmérés további stresszforrásokra is rávilágított. Az időhiány óriási feszültséget okoz: az anyák 60 százaléka érzi úgy, hogy nincs elég idejük minden elvégzendő feladatra. Szintén 60 százalék szerint a lánygyermekek nevelése több stresszel jár, mint a fiúké. 72 százalék amiatt is stresszel, hogy mennyire stresszes az élete. Emellett tízből kilenc anya aggódik amiatt, hogy meg tudja-e őrizni fittségét és vonzerejét.
Amit nyugodtan le lehet vonni tanulságként, az az, hogy nagyon sok anya érzi magát túlterheltnek, és ennek jelentős része nem a gyereknevelésből, hanem a felnőtt kapcsolatok egyenlőtlenségeiből fakad. Számos tudományos kutatás is alátámasztja, hogy a háztartási és gondoskodási munka nagyobb része ma is a nőkre hárul, még akkor is, ha mindkét fél dolgozik. A mentális teher felismerése ezért nem vádaskodás, hanem az első lépés afelé, hogy ezek a terhek láthatóvá váljanak, és meg lehessen őket osztani.
kép: depositphotos




