Tél van. A nappalok ugyan kezdenek hosszabbakká válni, később sötétedik, de még mindig hideg van, és nehezebben mozdulunk ki. Hajlamosak vagyunk a hétköznapokat szürkének és
.jpg)
Annak is megvan az előnye, hogy a hideg idő miatt többet vagyunk otthon, a párunkra is több időt fordíthatunk. A napi gondokat tegyük egy kicsit félre és használjuk ki a húsvét előtti időszakot, amely „esküvői szezon”, mert a népszokás szerint a húsvéti böjt előtt már nem volt szabad esküvőt tartani. Tehát most épp az eljegyzések idején vagyunk, és arról se feledkezzünk meg, hogy közeleg a Valentin-nap. Régen ilyenkor a lányok színes bokrétát küldtek a számukra tetsző legénynek, aki kitűzte azt a kalapjára, ha szimpatizált a leánnyal.
A párkapcsolat pezsdítése jelmezekkel
A farsangi maszkok, a hangoskodás, zajkeltés mind az ártó szellemek, a halál, a rossz, a hideg elűzésére szolgáltak. Mai értelemben a párkapcsolatunkból is elűzhetjük a rossz elemeket. Nem kell mást tennünk, mint megfelelő körülményt teremteni, hogy kettesben lehessünk a párunkkal. A gyerekek elhelyezése mindig nagy gond, de nem megoldhatatlan, csak gondoljuk végig, kik vigyázhatnának rájuk: nagyszülők, barátok, rokonok. Aztán a hangulat megteremtése következhet. Feldíszíthetjük a lakást, de ha megtehetjük, elutazhatunk egy wellness szállóba is.

Az ellenállhatatlan jelmezek mellé bevethetünk némi afrodiziákumot is. Például pincérnő ruhácskában megkínálhatjuk kedvesünket csokoládéval, valamilyen fahéjas sütivel, ápolónő jelmezünk lehetőséget ad arra, hogy csábító itallal gyógyítsuk szerelmünket… a többi már a fantáziánk dolga.
A szokások és hagyományok felelevenítése jó hatással van az emberek lelki és közösségi életére. A profán hétköznapokból kiemelődik egy-egy mozzanat, amely derűssé és emlékezetessé teszi az életünket. A digitális és elektronikus korban főképp nagy szükségünk van a meglepetésekre, szeretetre, szerelemre, pajkosságra, erotikára…
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva: