Egészség

EgészségNe csak gyümölcsleveket igyanak kánikulában a kisgyerekek! - Hasmenést is okozhat

Forró nyári napokon több folyadékot fogyasztunk. Kisgyerekeknél különösen fontos erre ügyelni, ám az is fontos, hogy mivel pótoljuk a folyadékot. Ha túlzásba visszük a gyümölcsök, gyümölcslevek fogyasztását, könnyen átmeneti fruktóz felszívódási zavar alakulhat ki, aminek jellegzetes tünete a vizes hasmenés.

EgészségHosszú távon súlyos betegségeket okozhat az alvászavar

A több hónapon át tartó alvászavar súlyos betegségekhez vezethet, például depresszióhoz vagy 2-es típusú cukorbetegséghez - mondta a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán.

EgészségA délutáni szunyókálás életmentő lehet

Életmentő lehet a délutáni szunyókálás - ezt állapította meg egy görög kardiológus által ismertetett tanulmány, amelyről a The Independent számolt be.

EgészségFogyókúra szakértők és álszakértők: Kihez forduljunk, ha a plusz kilók leadásakor a biztonság is fontos? - 1. rész

Újabb csalódás, önbizalomvesztés, az „én képtelen vagyok fogyni" érzés - a fogyókúra árnyoldalai, melyekbe bárki belefuthat, ha nem elég körültekintően választ módszert és szakértőt fogyókúrájához.

EgészségA Down-szindrómások új lehetőségeket nyitnak a rákkutatásban - Rengeteg az azonosság a Down-szindróma és az Alzheimer-kór között

A napokban zajlott le a második T21RS Nemzetközi Konferencia Chicagoban. A találkozó legnagyobb és legizgalmasabb eredménye az a felfedezés, hogy Down-szindrómások vizsgálata segítheti az újkori rákkutatásokat, és az Alzheimer-kór jobb megismerését is.

EgészségSegítség a leggyakoribb sportsérüléseknél

Nyáron, a jó idő és a szabadságok alatt egyre többen kezdenek edzeni, kirándulni, akár könnyű fizikai munkát végezni. Ezért aztán gyakoribbak a sportsérülések és az esések is, amelyekre azonban dr. Páll Zoltán, a Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos szerint van hatékony segítség.

Egészség5 meglepő tény az asztmáról és a szezonális allergiáról

Hogyan befolyásolja az időjárás a tüneteket? Meglephetjük-e virágcsokorral allergiás ismerősünket? Miért tart egyre tovább a pollenszezon? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre adunk választ, szakértőnk segítségével.

EgészségA zenélésről sem kell lemondani az asztmás gyerekeknek

Mit tegyen a szülő, ha asztmás gyermeke fúvós hangszeren játszik, de a próbák során egyre gyakrabban fullad, köhögési rohamok gyötrik? A megoldásról dr. Somogyi Éva gyermektüdőgyógyászt, a Budai Allergiaközpont orvosát kérdeztük.

EgészségItt a vakáció, figyeljünk az asztmás gyerekekre!

Tapasztalatok szerint ugyanis a vakáció idején, táborokban és a nyaralás alatt sokan elfeledkeznek a rendszeres gyógyszerszedésről, amivel a súlyos asztmás roham kialakulását kockáztatják.

EgészségKülföldre utazik a család - így kerülhetjük el a hasmenést

A szakértő figyelmeztet: a hasmenéses megbetegedéseket nem szabad automatikusan antibiotikummal kezelni.

EgészségHárom gyakori ok, amivel bőrgyógyászhoz fordulunk a nyári hónapokban

Számos ember bőrén napfény hatására különböző kiütések, foltok, csalánkiütések jelenhetnek meg. Ezt a jelenséget nevezzük fényérzékenységnek.

EgészségGondok szex után - mi okozhatja?

A szexuális együttlétek után olykor előfordulhatnak kellemetlen, fájdalmas tünetek, melyek akár betegségre is utalhatnak. Vajon melyek a leggyakoribb panaszok, és hogy mi állhat ezek hátterében?

EgészségVélhetően agyhártyagyulladás miatt halt meg egy 6 hónapos kislány Hevesen

Baktérium okozta járványos agyhártyagyulladás gyanújával életét vesztette egy 6 hónapos kislány kedden Hevesen - erősítette meg az MTI információját a füzesabonyi járás tisztifőorvosa.

EgészségVigyázzunk a bárányhimlővel! Rettenetes szövődményei lehetnek

A bárányhimlő ma már nem az az ártalmatlan, mondhatni kötelező gyermekbetegség, ami néhány évtizeddel ezelőtt volt. A hároméves angol Lottie anyukája ezt egy életre megtanulta, amikor kislánya a betegség szövődményeként stroke-ot kapott.

Egészség7 hónapos csecsemő halt meg az autóban - soha nem szabad a kocsiban hagyni a kicsiket!

Pár napja kapott szárnyra a hír, hogy egy hét hónapos kislány lelte halálát szülei autójában - miután azok elfeledkeztek róla, hogy ott van.

EgészségTényleg mellrákot okoz a melltartó? - Tévhitek a mellrákkal kapcsolatban

Az orvostudomány még mindig nem tudja pontosan, hogy mitől alakul ki az emlőrák, de a közéletben sok tévhit kering a betegséggel kapcsolatban.

EgészségA pattanások kialakulásának 11 fő oka

A pattanások, aknék rengeteg fiatal, sőt felnőtt életét megkeserítik. Az okok közt számos közismert és kevésbé ismert tényezőt lehet beazonosítani, amelyekről kozmetikus beszélt.

EgészségLegyen öröm a fogmosás!

A szép fogsorért tenni kell, és a gyerekek esetében ez még elsősorban a szülők felelőssége. De mit tegyünk, hogy fogaik szépek és egészségesek maradjanak?

EgészségAz alkoholfogyasztás növeli a mellrák kockázatát

További bizonyítékot találtak arra, hogy az alkoholfogyasztás, akár napi fél pohár bor is növeli a mellrák kialakulásának kockázatát - írja a BBC.

EgészségEurópai elhízás elleni nap: A gyermekkori túlsúly a szívroham előszobája lehet

Jelenleg 41 millió ötévesnél fiatalabb gyermek túlsúlyos vagy elhízott világszerte, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint pedig ez a szám 2025-re megduplázódhat.