Egészség

A nyári hónapokban egymást követi a finomabbnál finomabb, friss gyümölcsök szezonja. Ha fogyasztásukat követően, rendszeresen kellemetlen tüneteket tapasztalunk, érdemes utána járni, mi okozza a panaszokat.

Nemrégiben, az Amerikai Mellkas Társaság (American Thoracic Society) 2012. évi kongresszusán mutatták be annak a klinikai vizsgálatnak az eredményeit, melyben igazolták a hosszú hatású hörgőtágító készítmény hatékonyságát serdülőkori asztmás betegeknél, hagyományos kezelés mellett.

Nyáron sokan szívesebben viselnek a szemüvegük helyett kényelmes kontaktlencsét. A választásban segít dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemésze, kontaktológusa.

Több változás történt július elsejétől az egészségügyben: elindult az új ellátási rend, a kórházi dolgozók csak a munkáltató beleegyezésével fogadhatják el a hálapénzt, de július elsejével lépett hatályba az egészségügyi dolgozók bérrendezéséről szóló jogszabály is.

Nyáron kevés dolog kellemetlenebb annál, mintha fájó torokkal, tüsszögve fújjuk az orrunkat, pedig minden ötödik megbetegedés ebben az időszakban következik be. A nyári megfázás hátterében gyakran a légkondicionáló készülékek nem megfelelő beállítása és használata áll. A hirtelen hőmérsékletváltozás a kinti meleg és a klímás helyiség között szintén megviseli a szervezetet, ami tovább növeli a betegség kockázatát.

Mi nők, hajlamosak vagyunk arra, hogy így, nyár elején a kelleténél is kritikusabban méregessük magunkat a tükörben. Ilyenkor mindannyian, varázsütésre feszes feneket, karcsú derekat, tükörsima, narancsbőr-mentes combokat szeretnénk. Kipróbálunk mindenféle - gyors fogyást és feszes bőrt ígérő - módszert, de valahogy a siker mindig elmarad...

Nyáron a hőmérséklet emelkedésével nő a kiszáradás kockázata, így fokozott odafigyelést igényel, hogy szerveztünk vízháztartását egyensúlyban tartsuk. Az étrendi változatosság a folyadékpótlást is megkönnyíti. Az Európai Hidratációs Intézet szakemberei szerint az ásványvízen, üdítőkön kívül egy magas víztartalmú nyári étrend is hatékonyan hozzájárul a hidratációhoz. Megfelelő ételekkel folyadékszükségletünk közel egyharmada fedezhető.

A nyár, a vakáció, pihenés időszaka. Sokan túl vannak már az első babás nyaraláson, s felkészülten várják az előttük álló napokat, de vannak, akik ezen a nyáron kelnek először útra kisgyermekkel. Most következzen útravalóként néhány jó tanács bőrgyógyász szakértőnktől - a nyári bőrvédelemről.

Aki darázsderékra vágyik, semmiképp ne válasszon magának stresszes munkahelyet. Amerikai kutatók egy New York-i cég munkatársait vizsgálták elbocsátásokat követően. A kutatók azt állapították meg, hogy a magasabb stresszfaktorral járó munkakörökben dolgozók testtömeg-indexe (BMI) magasabb volt a kisebb stresszel járó munkaköröket betöltő kollégáikénál.

Az allergiás betegek számára a nyaralásra, utazásra való felkészülés fontos része a nyaralóhely és az időpont kiválasztása, a gyógyszerek előkészítése. Dr. Pintér Judit, a Budai Allergiaközpont allergológusának segítségével összegyűjtöttük mi az, amire érdemes figyelni, hogy a pihenés valóban felhőtlen legyen.

Hétköznapi életünk során számtalan baktériummal és kórokozóval találkozunk. Ezek sokszor olyan helyeken hemzsegnek csak igazán, amelyekre nem is gondolnánk. Összegyűjtöttünk néhány helyet és szituációt ahol a legvalószínűbb, hogy láthatatlan kis ellenségeinkkel találkozhatunk, valamint mit tehetünk ellenük ilyenkor.

A túlzásba vitt napozás különböző elváltozásokat okozhat a bőrön. A kisebb, esztétikai problémák mellett megjelenhetnek súlyosabb, rákmegelőző állapotra utaló jelek is.

A legszebb vakációt is tönkreteheti a fájdalom, legyen az krónikus vagy akut. Léteznek azonban olyan fájdalomcsillapító technikák, amelyek már egyetlen alkalom után is jelentős javulást eredményezhetnek, és hosszútávon akár visszanyerhetjük a felszabadult mozgás élményét is. Dr. Pál Mónika, az Oxygen Medical reumatológus szakorvosa ezeket összegezte.

A világ számos országában alkalmazzák sikerrel, de hazánkban még kuriózumnak számít a hidegterápia. A krioszaunában -180 Celsius fokos kezelésekkel csökken a fájdalom, javul a közérzetet, fokozódik a teljesítményt, megújul a bőrt, és szinte észrevétlenül beindul a fogyás.

A Forever Slim otthoni ultrahangos zsírbontó készülék költséghatékony megoldás a "zsírproblémára", a kozmetikai szépülésre szánt pénzt és időt takaríthatjuk meg vele, mely manapság az élet minden területén (család, munkahely) megfelelni kényszerülő hölgyek, nők és lányok számára nem utolsó szempont.

Az asztmás betegek, a rohamoktól való félelmükben gyakran inkább kerülik a testedzést. A rendszeres és szakértő vezetés mellett végzett mozgással azonban nem csak az erőnlét fejleszthető, de a tünetek erőssége és gyakorisága is csökkenthető, az életminőség javítható.

Rossz hír a városban élő allergiások számára: Európa- szerte növekszik a levegő pollenkoncentrációja, évente átlagosan 3 százalékkal. S úgy tűnik, a természet mindezt a mi érdekünkben teszi. Laborkísérletek és szabadtéri vizsgálatok alapján ugyanis bebizonyosodott: minél szennyezettebb a levegő, annál gyorsabban növekednek a növények. Talán ez a természet válasza a civilizációs ártalmakra, hiszen a bujább vegetáció több széndioxidot vesz fel, és több oxigént termel a levegő megtisztítására.

Évente 4000 lábat amputálnak a cukorbetegség szövődményeként kialakuló neuropathia következtében, pedig az amputációk 85%-a a betegség időben való felismerésével és gyógyításával megelőzhető. A betegek mostantól újabb helyszínen is segítséget kaphatnak: a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet korszerű diagnosztikai eszközökkel felszerelt rendelőben várja a neuropathiás pácienseket. Itt nyílik meg ugyanis az ország 10. Neuropathia Centruma.

Kevesen gondolnak rá, hogy baj lehet a vénáikkal, ha nincsenek feltűnő, látható visszereik. Holott a vénás elégtelenség jelentheti a mélyben futó erek károsodását is, ami súlyos következményekkel járhat. Ha a megelőzéssel már elkéstünk, a kezeléssel semmiképpen sem szabad késnünk, hiszen a kezeletlen betegség szövődményekhez vezethet. Prof. dr. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási szakértője, belgyógyász, klinikai farmakológus beszélt a témáról.

A nyár közepén még sokan szeretnének megszabadulni a fölös kilóiktól, ezért különféle gyorsdiétákhoz folyamodnak. Holott a koplalásnak és a csodát ígérő termékeknek gyakran több káruk van, mint hasznuk. Hart Nikolett, az Oxygen Medical humánkineziológusa a hosszútávú fogyás titkairól és hasznos "trükkökről" beszélt.