Egészség

Az új rendelőben a cukorbetegség súlyos szövődményét diagnosztizálják és gyógyítják. Évente 4000 lábat amputálnak a cukorbetegség szövődményeként kialakuló neuropathia következtében, pedig az amputációk 85%-a a betegség időben való felismerésével és gyógyításával megelőzhető.

Az egyre melegebb időjárás jó hatással van a kedélyünkre, de rontja a visszér-betegek állapotát. Dr. Sepa György, az Oxygen Medical sebésze, érsebésze arra hívta fel a figyelmet, hogy a visszeresség nem csak esztétikai hátrányt jelent, de súlyos szövődményei is lehetnek.

Hazánkban a szív- és érrendszeri betegségek felelősek a halálozások több, mint feléért. Dr. Marton Anna, az Oxygen Medical kardiológus főorvosa szerint radikálisan javíthatnánk ezen a statisztikán, ha nagyobb hangsúlyt fektetnénk a megelőzésre és az időben történő, szakszerű kezelésre.

Itt a jó idő, egyre többen gondolják úgy, hogy ideje elkezdeni a mozgást, hogy a szezonra formába lendüljenek. Mielőtt azonban meggondolatlanul belevágnánk az edzésre, tudnunk kell, hogy az ízületeink könnyen megsérülhetnek, ha hosszú kihagyás után hirtelen vágunk bele a mozgásba. Az ízületek védelméről dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa beszélt.

A Magyar Rákellenes Liga és az Angel’s Army közös rendezvénye a petefészekrákról.

Vérszegénység a nők 8,5 - 13,4 %-át, terhesség végén lévő nők 13 - 22 %-át, míg a férfiak 1-2 %-át érinti. Ezzel az anémia a leggyakoribb kórtünetek, betegségek egyike. De mit tehetünk ellene, és kinek érdemes ellenőriztetnie, nem vérszegény-e? A válaszokban dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus-belgyógyász főorvosa segít.

Gyógytornánk a szívműködés és a keringés működésének támogatására mutat be néhány egyszerű, ám igen hasznos gyakorlatot, Pap Andrea gyógytornász segítségével.

Tavasszal az időjárási változások hatására és a téli, mozgásszegény hónapok után a hirtelen megnövekedett fizikai aktivitás és fokozódó igénybevétel miatt sokan panaszkodnak sajgó ízületeikre. A fájdalmakat azonban nem minden esetben a gyakori légköri változások, vagy a fokozatosság és a bemelegítés hiánya okozza, az ízületi panaszok autoimmun betegséget is jelezhetnek.

A forgolódással, ébren töltött éjszakákra számtalan magyarázatunk lehet: munkahelyi, vagy családi konfliktusok, stressz, vagy ha úgy érezzük, összecsapnak a hullámok a fejünk felett. Ha ez az állapot huzamosabb ideig is eltart, nem árt, ha átgondoljuk a helyzetet: könnyen lehet, hogy inszomnia, vagyis kóros álmatlanság okozza a panaszokat.

Vérzékenység köznapi vélekedés szerint csak férfiakat érinthet, és genetikai okai vannak. Ezzel szemben számos esetben tapasztalunk fokozott vérzést, erős menstruációs vérzést, sérülés esetén nehezebb vérzéscsillapítást, melynek halálos formája lehet a gyomorból, bélrendszerből eredő elállíthatatlan vérzés. Sokszor olyan banális háttér miatt, mint fogyókúra.

Az erősebbik nem tagjai rendszerint nem szívesen beszélnek egészségügyi gondjaikról. Számukra kényes, a férfiasságukat érintő problémával pedig még nehezebben fordulnak orvoshoz. Az alacsony tesztoszteron szint a testi tünetek mellett az életminőséget is jelentősen befolyásolja, azonban a kezelés sem minden esetben szövődményektől mentes.

A magas vérnyomás több mint 2 és fél millió embert érint ma Magyarországon. A jelenségnek számos oka van, amelyek közül az egyik a túlzott sóbevitel. dr. Szentpály Emőke, az Oxygen Medical kardiológusa az összefüggéseket világította meg.

Összefüggés van a dohányzás az urológiai daganatok közt - állítják amerikai kutatók. Ráadásul ez az összefüggés erősebben érinti a dohányzó nőket, akiknél nem csak az előfordulás gyakoribb, de a prognózis is rosszabb. dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológusa a megfelelő kezelés jelentőségére hívta fel a figyelmet.

A tavasz kezdetével nemcsak mi kívánkozunk ki minél többször a levegőre, sajnos megkezdődik a kullancsinvázió is. Magyarországon évente körülbelül 10 000 ember fertőződik meg Lyme-kórral - a titokzatos betegséggel, melynek tünetei nehezen észlelhetők, ugyanakkor egy életre megkeserítheti életünk. Szerencsére az alternatív terápiák és a hagyományos gyógymódok ötvözésével megszabadulhatunk a kórtól.

Az elmúlt héten endokrinológus szakorvosok számára tartottam előadást, amelynek célja az volt, hogy a csökkent pajzsmirigybetegség kezelésének legújabb eredményeiről részletes elméleti és gyakorlati összefoglalást adjak. A kezelési módok körüli viták világszerte fellángoltak és forrongásban vannak. Természetesen a tisztelt Olvasó számára nem kívánom az előadás sok elméleti vonatkozását ismertetni, de az érintettek (a betegek) számára a legfontosabb, gyakorlati kérdésekről egy rövid összefoglalót szeretnék adni, amely remélhetőleg segítséget ad a kezelésben és a legújabb kutatási irányok megértésében.

A nők sokkal sérülékenyebbek, mint a férfiak Hívjuk elő a már talán mélyre temetett biológia órákat és gondoljuk át újra, mi mindenért felelős a májunk, hogyan működik szimbiózisban a testünkkel. A szervezetünkbe jutó, mindennapi káros anyagok megsemmisítése a máj számára is kihívás, azonban ma már mi is segíthetjük e szervünk munkáját. Például egy remek gyógynövénnyel, a máriatövissel.

Az asztma a leggyakoribb krónikus légúti betegség gyermekkorban, felmérések szerint minden tizenötödik gyermeknél jelentkeznek a panaszok. Immunterápia segítségével - válogatott eseteknél - nem csak a tünetek, de a hagyományos kezelés részeként alkalmazott gyógyszerek, szteroid tartalmú készítmények használata is jelentős mértékben csökkenthető.

Szinte naponta használunk olyan mondatrészeket, mint "Nem emlékszem, hogy...", "Nem jut eszembe..." "Mielőtt elfelejtem..." stb. Életünket végig kísérik az emlékek, ez teszi lehetővé, hogy megtanuljunk egy verset, de azt is, hogy felismerjük családtagjainkat. Nézzük meg röviden, hogyan is zajlik mindez!

Bemutatta a szülők és védőnők számára készített ingyenes tájékoztató kiadványát a Dévény Anna Alapítvány Budapesten. A hiánypótló kis könyv szakszerű, de közérthető tájékoztatást nyújt a csecsemők mozgásfejlődéséről, így a korai diagnosztizálást segíti elő.

A külsőségek után a hang az, ami alapján egy új ismeretségben eldöntjük, hogy szimpatikus, vagy ellenséges-e az illető. Léteznek vajon népszerű hangtípusok és befolyásolhatjuk-e az egyéni adottságokat, hogy megnyerőbbé tegyük a hangunkat?