Egészség

Az öröklődés eddig ismeretlen típusát fedezte fel egy magyar orvoscsoport. A ritka, öröklött vesebetegséggel kapcsolatban tett felismerés jelentősen megváltoztatja a genetikai tanácsadást és az eddigi gondolkodást - olvasható a kutatók tanulmányában.

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a vérnyomás értéke a nap folyamán többször is változhat. Megugorhat sportolás közben, egy fontos megbeszélés előtt, illetve a főnökkel való vita során.

Az elváltozás hosszú ideig lappanghat, mire a panaszok megjelennek.

A legtöbb ember, amikor magas vérnyomásra gondol, azt hiszi, hogy ez csakis az idősek betegsége. Pedig valójában a fiatalabb korosztály tagjait is veszélyezteti, ráadásul nem is akárhogy! A problémáról dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája beszélt.

Az arc karakterét meghatározza az orr nagysága és formája, jelentőségét fokozza, hogy öltözködéssel, sminkkel, egyébbel nem korrigálható megjelenése.

Egyre gyakoribb a plasztikai műtét a huszonéves, vagyis a még tanuló illetve pályakezdő kínai városi fiatalok körében, akik a korrekciós műtéti beavatkozásoktól többek között azt várják, hogy új és megnyerő(bb) külsejükkel könnyebben el tudjanak majd helyezkedni egy- egy nagyvállalatnál.

Gondjai vannak az elalvással? Rendszeresen felriad éjszaka, nehezen alszik vissza? A tervezettnél akár egy órával korábban felébred?

A bőrt nem csak kívülről, de belülről is lehet és kell is táplálni, sőt, a már kialakult ráncok ellen is hatékonyan lehet harcolni. Dr. Pellion Szilvia, az Oxygen Medical esztétikai bőrgyógyásza adott hatékony bőrfiatalító tippeket.

Az epilepszia a központi idegrendszer zavarából származó, neurológiai betegség. Jellemzője, hogy az agyi idegsejtek aktivitása zavart szenved, mely az illető személyen görcsrohamokat vált ki. A görcsös epizódok alatt megváltozik a viselkedés, jellemző tünetek, furcsa érzések lépnek fel, és tudatvesztés is kialakulhat.

Több mint háromszorosára nő a szív- és érrendszeri zavarok okozta halálozás veszélye azoknál, akik napi kalóriabevitelük egynegyedét hozzáadott cukorból fedezik - derült ki egy nagyszabású amerikai kutatásból.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint Magyarországon olyan daganatos betegeket is elvesztünk, akiknek az élete gyors beavatkozással megmenthető lenne - közölte Szilágyi László az MTI-vel kedden, a rákellenes küzdelem világnapján. A független képviselő azt írta: "miközben az Orbán-rezsim stadionokat épít, az egészségügynek nem biztosít elegendő forrást".

A súlyzós edzés a nők véleményét osztja meg leginkább. Edzőként én magam is hallom, hogy "Én csak formás szeretnék lenni, nem akarok izmosodni". Ilyenkor szoktam mondani, hogy igazi formája pedig az izomnak van...

A középfül-gyulladás okozója lehet vírus, vagy baktérium. A fertőzés forrása gyakran más betegség - például nátha, influenza, vagy allergia - amely az orrjáratok és a torok duzzanatát okozza. A tünetekről és a kezelésről dr. Augusztinovicz Mónika fül-orr-gégész, a Fül-orr-gége Központ orvosa nyilatkozott.

Beteg és a hálótárs számára egyaránt zavaró, ha álmából rendszeresen kellemetlen köhögésre ébred. Az éjszaka folyamán jelentkező köhögés kiváltó okairól és kezeléséről dr. Hidvégi Edit tüdőgyógyász, a Tüdőközpont orvosa nyilatkozott.

További négy élelmiszeripari nagyvállalat - a Bonbonetti, a Burger King, a FrieslandCampina és a McDonald`s Magyarország - csatlakozott az EU Vállalás magyar platformjához, vállalva, hogy nem hirdetik termékeiket olyan médiaközönségnek, amely legalább 35 százalékban 12 évesnél fiatalabb gyermekekből áll.

Sokat ül számítógép vagy tévé előtt, légkondicionált környezetben tartózkodik, és gyakran tapasztal égő érzést vagy fáradtságot a szemében? A száraz szem szindrómáról és a megoldási lehetőségekről dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemészorvosa beszélt.

A száraz orrnyálkahártya minden lélegzetvételnél feszítő érzése nemcsak kellemetlen, de számos egészségügyi problémához is vezethet: gyakori orrvérzés jelentkezhet, a betegek fogékonyabbá válhatnak a fertőzésekre. Kialakulásának okairól, megelőzéséről és kezeléséről dr. Augusztinovicz Mónikát, a Fül-orr-gége Központ allergológus, fül-orr-gégész orvosát kérdeztük.

Fogmosás, szájápolás és rendszeres fogorvosi vizit - kutatások szerint az fogak és az íny egészségének megőrzése az ereknek is jót tesz. Dr. Záborszky András, az Oxygen Fogászat fogorvosa az összefüggésekről beszélt.

A mélyvénás trombózisnak számos oka lehet, ennek ellenére kevesen gondolnak arra, hogy pajzsmirigy túlműködés is állhat a probléma hátterében. Hogy milyen tünetek esetén érdemes a betegségre gyanakodni, arról dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa beszélt.

Az éjszakai munka káoszt okoz az emberi szervezetben és hosszú távú következményekkel is járhat - figyelmeztetnek brit szakemberek.