Egészség

A D-vitamin hiánya növelheti a memóriaromlás esélyét - állapította meg a kérdésről készült eddigi legnagyobb szabású tanulmány.

A mutatós plüsskárpit a poratkák kedvelt élőhelye, a kiömlött kávéfolt a szőnyegen ideális hely a baktériumok megjelenéséhez, a tavalyi pollenszűrővel működtetett klíma hatásfoka mellett pedig akár lehúzott ablakkal is közlekedhetnénk. Mit tegyünk, hogy az allergéneket száműzzük az autónkból?

A helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód és a genetika miatt napjainkban a legtöbb ember fogyókúrázni kényszerül, hogy megszabaduljon a felesleges kilóktól. Bár a szakemberek nem győznek figyelmeztetni egyes diéták veszélyeire, ennek ellenére sokan igen drasztikus étrendet követnek. Pedig dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosnője szerint akár vérzékenységhez is vezethet egy-egy komolyabb fogyókúra.

Szeptember helyett jövő év január 1-jén lép hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely szabályozza az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését, tápanyagtartalmát, és mérföldkő a sófogyasztás csökkentésében - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A szélütés kialakulásában számos rizikófaktor játszik szerepet. Ugyanakkor a magas vérnyomás, a dohányzás, az elhízás, és a cukorbetegség mellett a lelki tényezők is megnövelik a szélütés kockázatát, nem beszélve a pitvarfibrillációról.

Az életmódon kívül a genetika is döntően befolyásolja bizonyos daganatfajták kialakulását. Mivel az utóbbit nem tudjuk befolyásolni, dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológusa a rendszeres szűrésekre hívta fel a figyelmet.

A naponta szedett aszpirin csökkenti a bél- és gyomorrák kockázatát - derült ki egy brit elemzésből.

A rendszeres mozgás számtalan pozitív hatással bír, hiszen amellett, hogy jó közérzetet és alvást biztosít, normalizálja a vérnyomást, a vércukor értékét, valamint segít megszabadulni a felesleges kilóktól. Bár mindenkinél előfordulhatnak rosszabb, kevésbé eredményes periódusok, ám ha az állóképesség hosszú időn keresztül sem normalizálódik, akkor érdemes utánajárni a problémának. Dr. Szélessy Zsuzsanna főorvosnő, a Trombózisközpont hematológusa szerint ugyanis a probléma hátterében könnyen vashiányos vérszegénység állhat.

Gyermekkorban, főként 3 és 10 év között fordul elő gyakran, de a felnőttek 5 százaléka is beszél rendszeresen, vagy alkalmanként álmában. A jelenség lehet szórakoztató, vagy zavaró, de bizonyos esetekben orvosi kezelés is igénylő.

Bár az álmosság és a fáradtság nem a magas vérnyomás betegség tipikus tünete, ám a háttérben megbújó alvási apnoe-nak már annál inkább. Dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistájától megtudhatja, hogy miként függ össze az alvás közbeni légzéskimaradás a hipertóniával, és hogy miként lehet segíteni a problémán.

Gyomorrontás, hasfájás, hasmenés, hányás - a gyomor- és bélrendszeri fertőzések tünetei sokszor a higiéniás szabályok betartásával megelőzhetőek lennének. Mit tegyünk, hogy a nyári melegben az étkezések kellemetlen mellékhatásait elkerüljük?

A verejtékezés fontos élettani mechanizmus, hiszen a párolgása hőt von el, vagyis a test az izzadással hűti magát. A túlzott verejtékezés azonban igen kellemetlen lehet, sőt, egyes betegségek is okozhatnak ilyen tünetet. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Beauty Clinic esztétikai bőrgyógyásza az okokról és a megoldási lehetőségekről beszélt.

Anyajegyek! Van, akin egy sincs, van, akinek az egész testét beborítják ezek a különböző színű, felszínű és formájú jóindulatú elváltozások. Az anyajegyek egy része már születésünkkor megtalálható rajtunk, de többségük később alakul ki.

Ne dugjuk homokba a fejünket! - Teszári Nóra műsorvezető számára fontos az egészség, de jól érzi magát a bőrében - figyel egészségére Kiss Endi, a Hooligans dobosa is.

Talán észre sem veszed, de ha mégis, akkor ne kísérletezz házilagos eltávolítással, mert több bajt okozhatsz, mint gondolod!

A szem és a pajzsmirigy betegségei közötti kapcsolatról az orvostudomány már régóta tud. Ennek ellenére azt tapasztalom, hogy a gyakorlatban erre ritkán gondolnak, amikor a beteg látásával kapcsolatos panaszok miatt keresi fel orvosát. A szegény betegeknek pedig - végképpen kiszolgáltatván - nem is juthat eszükbe, hogy látási problémáinak oka valahol máshol keresendő.

A számunkra szokatlan nagy melegben általában romlik az alvás minősége, de nyáron a csökkenő terhelés, kevesebb stressz miatt javulhatnak is bizonyos alvászavarok - mondja dr. Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet igazgatóhelyettese.

A leggyakoribb allergén növény virágzása hamarosan kezdetét veszi. Az előrejelzések szerint - az enyhe tél és a csapadékos tavasz miatt - az allergiások az idei szezonban a korábbinál erősebb pollenterhelésre készülhetnek.

A szénanátha mellett az allergia más tünetek formájában is megmutatkozhat. Pollenszezonban súlyosbodhat az ekcéma, kötőhártya-gyulladás, szemhéj- és arcduzzanat is jelentkezhet.

A térdfájdalom sokak visszatérő vagy állandó problémája, mely a fiatalabbakat ugyanúgy érintheti, mint az idősebb korosztály tagjait. Míg leggyakrabban elsősorban porckopás áll a probléma hátterében, addig sérülés, túlerőltetés után fellépő nyáktömlő-gyulladás - azaz bursitis - is húzódhat a kellemetlen panasz mögött. A sokakat érintő problémáról dr. Váradi Éva főorvosnő, a Fájdalomközpont aktív fájdalomcsillapítás specialistája beszélt.