Egészség

EgészségA prevenció fontossága

Dr. Gera István, Magyar Fogorvosok Egyesülete. Minden betegség esetében a legcélravezetőbb a betegség kialakulásának megelőzése, a primer prevenció. Ha a betegség már egyszer kifejlődött, és a betegség visszafordíthatatlan károsodásokat okozott, sokszor már késő beavatkozni, fokozottan igaz ez a fogászati megbetegedésekre. A jó száj higiéné és a prevenció alapja a helyes és rendszeres fogmosás, a jó minőségű fogkefe használata, az étkezések között rendszeresen cukormentes rágógumi rágása, és persze az évenkénti fogászati ellenőrzés.

EgészségSzén-monoxid-mérgezés ellen oxigénnel!

Hideg, fűtésszezon, szén-monoxid-mérgezés. Ez a veszélyes körforgás minden évben ismétlődik, hiába hívják fel a szakemberek évről évre a figyelmet a fűtőberendezések ellenőrzésére. A megelőzés mellett jó, ha tudjuk azt is, hogy szén-monoxid-mérgezés esetén a leghatékonyabb segítség az oxigén.

EgészségFriss kutatások a cseperedők védelmi vonaláról

Talán már mindannyian hallottunk róla, hogy immunrendszerünk igen fontos részét képezi az az 1-2 kilogrammnyi hasznos baktériumtömeg, amely a bélrendszerben, döntően a vastagbél területén helyezkedik el. Egészségünk kulcsa, hogy ezen hasznos baktériumok összetételét - melyek az emberi test sejtjeinek tízszeresét teszik ki - optimálisan alakítsuk ki és tartsuk fenn, mert a bennünk élő hasznos baktériumflóra védelmi vonalként szolgál a kórokozókkal szemben.

EgészségEzért igyunk dió héjából készült teát

A dió az egyik legmegbecsültebb növényünk, hisz a mellett, hogy számos desszertet, süteményt ízesítünk vele, számos betegséget, fertőzést is kezelünk vele.

EgészségA magas vérnyomást megelőző prehipertónia is veszélyes

A magas vérnyomás betegséget megelőző prehipertóniával csak kevesen foglalkoznak, pedig annak ellenére, hogy semmilyen tünetet nem okoz, komoly károkhoz vezethet a szervezetben. Hogy miért érdemes nagyobb figyelmet fordítani rá, azt dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistájától tudtuk meg.

EgészségAz elszíneződő ujjak betegségre is utalhatnak

Főleg hideg időben a fázó, fájó, elfehéredő, elliluló, majd bepirosodó kézujjak a kiserek kóros összehúzódására, az úgynevezett Raynaud betegségre utalhatnak. Dr. Kósa Éva, a Trombózisközpont angiológusa erre a kórra hívja fel a figyelmet, aki szerint a tünetek életmódváltással és gyógyszeres kezeléssel enyhíthetőek.

Egészség4 ok, ami miatt ráncosodunk

A kor természetes velejárója a ráncok megjelenése, amelyek ellen azonban sokat tehetünk. Dr. Pellion Szilvia, az Oxygen Beauty Clinic bőrgyógyásza az okokat és a lehetőségeket vette számba.

EgészségA szaglás élessége megjósolhatja a várható élettartamot

A szaglás idős kori élessége megjósolhatja a várható élettartamot: mérések alapján az orvosok megmondhatják, életben lesz-e páciensük még öt évig - derült ki egy amerikai tanulmányból.

EgészségElőször sikerült visszafordítani az Alzheimer-kórral összefüggő memóriaromlást

Amerikai kutatóknak először sikerült visszafordítaniuk az Alzheimer-kórral összefüggésben lévő memóriaromlás folyamatát.

EgészségMéltatlanul mellőzött gabona- a köles

A köles az egészséges táplálkozás egyik alappillére lehet, ennek ellenére sokan méltatlanul mellőzik. Varga Dórától, a Budai Endokrinközpont dietetikusától viszont megtudhatjuk, milyen pozitív hatásokkal is rendelkezik.

EgészségKöhögés

A köhögés lényegében mechanikus reakció, mely a torokban, a légutakban lévő irritáló anyag, idegentest eltávolítására irányul. Az irritáló hatású anyag ingerli a helyi idegeket, amelyek az agyba továbbítják az ingerületet. Az agy visszajelez a hasi és mellkasfali izomzat számára, így kiváltódik maga a köhögés, amely megpróbálja a légutak valamelyik szakaszán lévő irritáló anyagot, idegentestet eltávolítani.

EgészségIdén érdemes korábban elkezdeni az immunerősítést

A hűvös nyár és a korán jött, csapadékos ősz próbára teszi a szervezetünket. A korán beköszönő ősz miatt korábban jelentkeznek a megfázásos betegségek, ezeket a legkönnyebben erős immunrendszerrel kerülhetjük el. Ha már kiskorában hatékonyan óvjuk gyermekünk immunrendszerét, az felnőtt korában is fokozott védelmet nyújt a szervezetének. Az igazán hatékony megelőzés kezdete azonban a magzati kor.

Egészség5 ok, ami miatt fájhat a térdünk

Alig van felnőtt ember, aki ne tapasztalta volna már a térdfájdalom érzését. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Fájdalomcentrum ortopéd orvosa a leggyakoribb okokról és azok kezelési lehetőségeiről beszélt.

EgészségRopognak az ízületeid? Ez lehet az oka!

Mindenki számára ismerős, hogy ízületei olykor recsegnek-ropognak. Több elmélet kapcsolódik ahhoz, hogy vajon egészséges, vagy inkább káros, de bárhogy is legyen, nem árt tudni, hogy bizony porckopás is állhat a térd vagy a váll ropogása hátterében. A problémáról Dr. Váradi Éva főorvosnőt, a Fájdalomközpont aktív fájdalomcsillapítás specialistáját kérdeztük.

EgészségCsak akkor érzed valaminek a hiányát, ha már elvesztetted

A hétköznapokban viszonylag ritkán gondolkodunk el a szervezetünk működésének rendszeréről és alkotóelemeiről; inkább csak akkor tudatosodik bennünk annak tökéletessége, amikor valamilyen rendellenesség jelentkezik.

EgészségGyermekkorban csökkenthető a szív- és érrendszeri betegségek kockázata

Szeptember utolsó vasárnapja a Szív Világnapja. A Szív Világszövetsége (WHF) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre - idén szeptember 28-án - rendezik meg a Szívünk Napját. A szív- és érrendszeri betegségek ellen akkor lehet igazán hatásos a harc, ha már a gyermek születése előtt, vagy kisgyermekkorban elkezdődik.

EgészségA stroke megelőzhető

A stroke, az agyi érkatasztrófa megelőzhető, mert az életmód helyes megválasztásával, mozgással, és rendszeres szűréssel komoly eredményeket lehet elérni - mondta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár pénteken Kecskeméten, a városházán tartott sajtótájékoztatón.

EgészségNöveli az autizmus kockázatát a testvérek közötti kis korkülönbség

Növekszik az autizmus kockázata annál a gyereknél, aki testvére születése után egy éven belül fogant - állapította meg egy amerikai kutatás.

EgészségKárosodhat az agyműködése annak, aki több monitort figyel egyszerre

Károsodhat az agyműködése, érzelmi problémái alakulhatnak ki annak, aki több monitort figyel egyszerre: tévét néz, közben internetezik, esetleg az okostelefonján a közösségi oldalakat is követi - derül ki egy brit tanulmányból.

EgészségVigyázz a K-vitaminnal, ha véralvadásgátlót szedsz

Egy trombózis minden esetben együtt jár az azt követő életmódváltással, hiszen az újabb vérrögök elkerülése érdekében érdemes kiemelt figyelmet fordítani az egészséges életvitelre. Emellett nagy jelentőséget kapnak a különböző véralvadásgátló gyógyszeres kezelések is, ám prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája szerint ebben az esetben nem árt a K-vitamin fogyasztásra is odafigyelni, hiszen ennek túlzott bevitele csökkentheti a tabletták hatékonyságát.