A legegyszerűbb testmozgások is hatásosak
Sok ember azért nem kezd el sportolni, vagy hagyja szinte rögtön abba, mert a túlságosan nagy elvárásaik vannak magukkal szemben. Általában gyors fogyásban reménykednek, pedig hisszük vagy sem, már a legegyszerűbb tornák akár rövid távon is rendkívüli előnyökkel járnak. Ha nem is fogyunk le tőle gyorsan, de hosszú távon sikerre visz, ráadásul a hangulatot is rendkívüli mértékben javítja. A mindennapi torna népszerűsítésére indult például nemrégen, egy bárki számára elérhető televízióműsor, a „Mozogj otthon!”. Itt szakemberek mutatják be a gyakorlatok helyes elvégzését. Ez nem igényel semmilyen felkészültséget és mindössze 10 percet vesz igénybe naponta. Ha valaki csak ennyit szán magára minden nap, akkor az már egy kiváló kezdet.
Gyerünk anyukák, kismamák mozgásra fel!
Vannak azonban olyan speciális esetek is, amikor nagyobb odafigyeléssel kell elvégezni a napi testmozgást, viszont elfeledkezni ekkor sem szabad róla. Ilyen helyzet lehet mondjuk egy rehabilitációs-, vagy a terhesség alatti és utáni időszak is. Ennek okán jött létre például a már kifejezetten a terhesség alatt és utána végzett edzésekre specializálódott online tornákat kínáló Gyerünk Anyukám! weboldal is. Itt számos edzésformát találhatnak gyerekes anyukák és a várandós hölgyek egyaránt. Nagyon szórakoztató például a kisgyerekkel a hordozóban együtt végzett MAMINBABA latin fitnesz óra, vagy a nagyobb gyerkőcök bevonásával a Törpilates is. A várandósság közbeni testmozgás számos előnnyel járhat, így erre érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni a hölgyeknek. Kutatások szerint ugyanis a napi rendszerességgel mozgó kismamák vajúdási ideje rövidebb, és kevésbé vannak kitéve a szülés utáni depressziónak. Állítólag még a koraszülés esélyét is csökkenthetjük egy kis mozgással.
A sport egészségre gyakorolt hatásai
A rendszeres testedzés segítségével erősödnek izmaink, ami pozitívan hat a koordinációs képességünkre és óvja a sérülésektől a csontjainkat. Szívünk teljesítőképessége is megnő és csökken a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata. Ha ez nem lenne elég, a már címben említett mentális hatása talán még ennél is fontosabb. A depresszión kívül számos bizonyíték van arra, hogy oldja a szorongást és javítja a hangulatot, ami annak köszönhető, hogy az agyban endorfin szabadul fel. A gyakori sportolásnak egyes felmérések szerint pozitív hatása van a libidóra, magabiztosabbá teszi az egyedülállókat és javítja az önbecsülést is.
Sport a munkamániásoknak
Talán arról kevesebb szó szokott esni, hogy a rendszeres testmozgásnak bizony a munkateljesítményre és a kreativitásra is jótékony hatása van. Ennek tudható be leginkább, hogy napjainkban egyre több cég foglalkozik a munkavállalók sportolási lehetőségeinek megteremtésével. Egyes cégek, például Svédországban már ezen túllépve, kötelezővé tették a munkahelyi testedzést. Ráadásul azt állítják mérhető hatása van, ugyanis 22%-kal csökkent a munkahelyi hiányzások száma, mióta ezt bevezették. Úgyhogy nem lehet kifogás, hogy a nincs rá elég idő!
Figyeljünk az étkezésre és a vitaminokra is!
A kor előrehaladtával egyre nagyobb figyelmet igényel az étkezés is. Ez is hozzájárul ugyanis a testi és lelki harmóniánkhoz. Ahogy napi többszöri kis adagban való étkezés segítségével elkerülhetjük az elhízást, úgy idősebb korban is jót tesz egészségünknek a gyakoribb táplálkozás, ugyanis nem terheljük olyan nagy mértékben a szervezetünket. A rostban gazdag ételek, a kefir, a joghurt fogyasztása pedig kifejezetten ajánlott, mert hozzájárul a tápanyagok felszívódásához és a jobb emésztéshez. Érdemes hetente legalább 2 alkalommal omega 3 zsírsavban gazdag olajos halat is enni, mert ez nagyban csökkentheti a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát. Ne feledkezzünk meg azonban a vitaminokról sem. A téli időszakban főként a D-vitamint kell pótolni, ugyanis ebben az időszakban a nap hiánya miatt könnyebben kiürül a szervezetünk készlete. Aktív sportolás esetén a B1, B2 és a B6 vitaminok beviteléről kell gondoskodni, mivel ezek hiánya rontja a teljesítményünket. A B1 és B2 vitamin megtalálható például a tojásban, míg a B6 a lazacban vagy a májban is fellelhető.
A testmozgás és a megfelelő étkezés együtt csodákra képes, és egy minőségibb életet nyújt fiatal és idősebb korban egyaránt. Sokan találják ki kifogásnak, hogy nincs idejük, de ha igazán belegondolunk a már a cikk legelején is említett 10 perc is rendkívül sokat jelent az egészségünk szempontjából. A bezártság alatt pedig a mozgás okozta pozitívumok még inkább fontosak.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)