Szedem a gyógyszert, mégis magas a vérnyomásom. Miért?
A magas vérnyomás betegségnek két nagy csoportját különböztetjük meg: létezik elsődleges és másodlagos formája. Hogy melyikről van szó, az attól függ, hogy meghúzódik-e valamilyen betegség a hipertónia mögött, vagyis van-e valamilyen állapot, ami provokálja a vérnyomás emelkedését- ekkor másodlagos magas vérnyomásról beszélünk. Ennek gyanúja akkor merül fel, ha három különböző gyógyszeres, kombinált kezelésre sem reagál az illető. Éppen ezért ilyenkor fontos hormonális probléma után is kutakodni, ugyanis igen gyakori, amikor az endokrin rendszer zavara okozza a hipertóniát. Elsősorban pajzsmirigy túlműködés, illetve a mellékvese problémája vezet vérnyomás emelkedéshez, melyekről laborvizsgálattal lehet megbizonyosodni.
Conn-szindróma is okozhatja a hipertóniát
A magas vérnyomást gyakran a mellékvese zavara idézi elő, és addig nem is fognak normalizálódni az értékek – és ezzel együtt megszűnni a tünetek -, amíg a hormonzavart nem kezelik.
A mellékvese két részre tagolható: külső kéregállományra és belső velőállományra, melyek egymástól más-más funkciót töltenek be, más hormonokat termelnek. Ez előbbi- azaz a kéregállomány- termeli többek között az aldoszteront, mely a vízháztartásban tölt be igen fontos szerepet. Közrejátszik ugyanis a víz és a nátrium visszatartásában és a kálium kiválasztásában. Mivel ezek komoly befolyást gyakorolnak a vérnyomás szabályozására, az aldoszteron túlzott termelődése (Conn-szindróma) könnyen hipertóniához vezet, melyet olyan tünetek kísérnek, mint a gyakori fejfájás, szédülés, de a zavar ezeken kívül izomgyengeségben, fokozott szomjúságban és ebből adódó gyakori vizelésben nyilvánul meg.
A Conn-szindróma hétterében leggyakrabban a mellékvesekéreg jóindulatú daganata áll, melyről képalkotó vizsgálatokkal lehet megbizonyosodni (pl. CT, MRI).
A Conn-szindróma kezelése a gyógyulás kulcsa
Ha felvetődik a Conn-szindróma gyanúja, azt laborvizsgálatokkal, endokrinológiai funkciós próbák elvégzésével lehet igazolni. Ha bebizonyosodik a betegség megléte, úgy legtöbbször gyógyszerre/műtétre van szükség, melynek során az illető megszabadulhat a betegséget kiváltó jóindulatú daganattól. Amennyiben valamilyen oknál fogva a műtét nem kivitelezhető, úgy gyógyszeres kezelésre van szükség. Ennek hatására a só-és vízháztartás normalizálódik, a vérnyomás pedig csökken - mondja dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont holisztikus szemléletű endokrinológus főorvosa.
További tanácsok a vérnyomás csökkentése érdekében
- minimalizáljuk a stresszt
- rendszeresen végezzünk pulzusszám-emelő mozgást (a súlyzós edzéseket inkább hanyagolja)
- kerüljük az alkoholok fogyasztását (napi egy pohár vörösbor megengedett)
- fogyasszunk vérnyomás csökkentő gyógynövényeket (pl. valeriána, galagonya, fokhagyma, fagyöngy, csalán)
Forrás: Budai Endokrinközpont
Fotó: stevepb/pixabay
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)