Néha megdöbbenve látom embertársaimat, köztük gyerekeket is, mennyire közömbösek az állatok iránt. Az utcán kóbor állatok serege koldul élelemért és szeretetért. A menhelyek minimális támogatással, túlzsúfolva várják újabb lakóikat. A gyermekünknek szülinapra kiskutyát veszünk, aztán miután megunta vagy kinőtte a lakást, mehet az utcára.
Egyik nap az utcán nagyszerű példáját láttam annak, hogy vegye el egy felnőtt a gyermeke kedvét az állatok szeretetétől. Jólöltözött hölgy kétévesforma kislányával sétált az utcán.Velük szemben iskoláskorú fiúcska pöttömnyi kutyájával.A kislány fülig érő, pajkos mosollyal leguggol a kutyus elé, próbálná megsimogatni, de az anya durván felrántja és rákiabál: -Fúj, hozzá ne érj ehhez a koszos döghöz, még beteg leszel te kis buta!-és elrángatja a pityergő apróságot, aki tudatába vési anyja szavait és még néhány ilyen megnyilvánulás után már lehet, hogy ugyanilyen undorral viseltetik minden ilyen szőrös, ugrabugráló lény iránt.
A fiú pedig, kinek az arcán lévő büszkeségét a csalódottság váltja fel, nem érti a dolgot, mert az ő anyukája kicsi korától kezdve másképp magyarázta az állatokhoz való viszonyulást. Együtt simogatták az állatokat, és csodálták őket. S ha nem is hajolunk le mindegyikükhöz, legalább ne vegyük el a lehetőséget gyermekeinktől, hogy szerethessék őket!
Fotó: Barbara Unterberger: Paula ist müde ...
