Még az elején le kell szögeznem: semmivel sem kevesebb az az anya, aki nem tudja szoptatni a babáját. El kell ezt fogadni, hiszen sokkal rosszabb az, hogy mindketten csak küszködnek, és egyiküknek sem jó. Nagyon jó tápszerek vannak ma már a piacon, nem kell egyiktől sem megijedni. Ez a négy étel pedig kifejezetten azoknak segít, akiknek nehezen indul be a tejük bármilyen oknál fogva.
Sárgarépa
A béta-karotin az egyik legfontosabb tápanyag, amely részt vesz az anyatej előállításában. Szerencsére a sárgarépa tele van béta-karotinnal, így kifejezetten ajánlják szoptatós anyáknak a fogyasztását. Emellett magas a rosttartalma, a kalóriatartalma viszont alacsony, valamint nem igényel nagy főzőtudást az elkészítése, akár nyersen is fogyasztható. Lehet párolni, sütni, főzni, de egyszerűen csak mártogatós szószokkal is eheted, ha megkívánod.
Spenót
A spenót a vastartalma miatt került fel a listára, ugyanis a csecsemőknek sok vasra van szükségük a megfelelő fejlődéshez, valamint az anyatej mennyiségének növelésében is szerepet játszik. Ami egy kicsit hátulütője lehet a vasnak, az az, hogy a babák nagyon éhesek lesznek tőle, így állandóan csak az anyatej után vágyakoznak majd, úgyhogy bánj csínján vele. Szintén fogyasztható nyersen, párolva, főzve, sőt, akár spenótchipset is készíthet belőle apuka, hogy segítsen a megfelelő táplálékok bevitelében.
Zabkása
A zabkása szintén vasban és rostban dús étel, amit előszeretettel ajánlanak a friss anyukáknak tejszaporítóként. Kutatások kimutatták, hogy a vérszegénységben szenvedő nők kevesebb tejet termelnek, mint azok, akiknek rendben van a vérképe. Érdemes már a terhesség utolsó hónapjában feltölteni a vaskészleteket, valamint a szoptatás ideje alatt is folyamatosan pótolni azokat. Szerencsére a zabkása elég univerzális étel, jól kombinálható gyümölccsel, különböző tejfajtákkal, csokoládéval, magvakkal.
Mandulatej
Sok anyukának ajánlani szokták, hogy kerüljék a tejet a csecsemő minimum 6 hetes koráig. Számtalan kisbaba lesz tejfehérje-érzékeny, amit a mandulatej fogyasztásával elkerülhetsz. Sokkal több kalciumot tartalmaz, mint a rendes tehéntej, és az anyatej minőségét és mennyiségét is befolyásolja. E-, A-, és D-vitamin tartalma hozzájárul a csecsemők fejlődéséhez, bátran fogyaszd zabkásával, hidegen, melegen, csokoládéval, vagy ahogy jól esik. Van belőle már cukormentes változat is, így a cukros anyukáknak is kiváló alternatíva lehet!
Indexkép: IEmanuel/unsplash.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)