SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kamaszokhoz is szól a Semmelweis Egyetem dohányzással kapcsolatos előadása

Családinet [cikkei] - 2020-11-20
E-cigarettával szokik rá a dohányzásra a tizenéves fiatalok többsége, mert nincsenek tudatában annak, hogy ez ugyanúgy károsítja a tüdőt, mint a hagyományos cigaretta. A 13-15 éves magyar fiatalok harmada próbált már valamilyen dohányterméket, tizenöt százalékuk rendszeresen dohányzik, hat százalékuk pedig csak elektronikus cigarettát használ, amely éppolyan káros, mint a hagyományos cigaretta. A november 26-i Semmelweis Egészség Napokon éppen ezért szentelnek külön előadást az alternatív dohánytermékek tüdőkárosító hatásának, egyaránt megszólítva a kamaszokat és a felnőtteket is.
Kamaszokhoz is szól a Semmelweis Egyetem dohányzással kapcsolatos előadása

Hazánkban évente 25 ezerrel többen maradnának életben, ha nem dohányoznának. Amikor néhány évvel ezelőtt az elektronikus cigaretta megjelent a piacon, félrevezető módon dohányzás-leszokás segítő termékként reklámozták, ám azóta sok ellentmondásos kutatás látott napvilágot, és bebizonyosodott, hogy a függőséget okozó nikotint az e-cigaretta is éppúgy bejuttatja a szervezetbe – szögezi le dr. Dombai Brigitta. A Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika szakorvosjelöltje szerint ez azért különösen veszélyes, mert egyre nő azoknak a 13-15 éves fiataloknak a száma, akik az e-cigarettával kezdik a dohányzást, és nincsnek tudatában annak, hogy ez ugyanúgy kialakítja a fizikai és a pszichés függőséget, emellett ugyanúgy közvetlenül károsítja a tüdőt, mint a hagyományos cigaretta.

dr. Dombai Brigitta

Köztudott, hogy a tüdődaganatok elsődleges oka a dohányzás, ám az „Alternatív dohánytermékek és a tüdő” című előadásból az is kiderül, hogy milyen egyéb betegségek hátterében állhat még a cigaretta, milyen hatással van a magzatra a passzív dohányzás, és milyen pozitív változásokat hoz a dohányzás abbahagyása egy nap, egy hét, egy hónap vagy akár egy év után. Dr. Dombai Brigitta rámutat majd többek között arra is, hogy az orrnyálkahártyában károsodott hámsejtek mennyi idő alatt regenerálódnak, vagyis mikor tér vissza a dohányzás abbahagyása után a kifinomult szaglás vagy az ízérzékelés.

A szakember úgy látja, minél fiatalabb korban érdemes elkezdeni az egészségfejlesztést és edukációt, mert nagyon magas a sikertelen leszokás aránya a dohányzók között, vagyis a legjobb alternatíva, ha rá sem szokunk a dohányzásra. Mint mondja, sok leszokást segítő termék van a gyógyszertől a tapaszon át a nikotinos rágógumiig, ám véleménye szerint a dohányzás végleges abbahagyásához a fizikai függőség leküzdése mellett a pszichés addikció legyőzése is szükséges, ezért a sikeres leszokásnak része kell, hogy legyen a pszichoterápia. 

Prezentációjában és az azt követő konzultáció során ahhoz is támpontokat ad a szakorvosjelölt a szülőknek, hogyan kommunikáljanak őszintén, tabuk nélkül a felnőttek a kamaszokkal a dohányzásról, és a fiatal érintettek is lehetőséget kapnak, hogy feltegyék az őket érdeklő kérdéseiket.

A 250 éves jubileumát ünneplő Semmelweis Egyetem interaktív, lakossági, népegészségügyi programjának november 26-i eseményén az előadások ingyenesek, de regisztrációkötelesek.

A részletes program és az előadások regisztrációja ide kattintva érhető el. https://semmelweis.hu/250/semmelweis-egeszseg-napok/asztma-allergia-covid-19-kozpontban-a-tudo-betegsegei-november-26/

Fotó (illusztráció): Pixabay; Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja