A pszichológusok az elmúlt időszakban gyakran találkoznak azzal a jelenséggel, hogy a szorongás táptalaján kialakuló örömtelenség vagy lelkiismeretfurdalás miatt a hozzájuk forduló kliensek bűnösnek érzik magukat, amiért mások szenvedése közben nyugodt élet adatott meg nekik. “A traumakutatók szerint ez a bűntelen bűnhődés kudarcmintája. Az összes híradásból, közösségi felületről minden nap befurakodnak az életünkbe a borzalmas háborús eseményekről szóló hírek, posztok. Ráadásul ez a válság nem egy messzi kontinensen alakult ki, hanem a szomszédunkban. Emiatt sokak biztonságérzete rendült meg, ez a folyamat pedig idővel pszichés traumává alakulhat, ugyanis ezek a “zavarminták” lelkifurdalássá válhatnak, elhatalmasodhat a rossz érzés az emberekben. Kis túlzással még azért is bűnösnek érezhetjük magunkat, mert merünk örülni valaminek” - mondta el a Mindennapi Pszichológia Magazinnak dr. Zelena András Batthyány-Strattman díjas tanszékvezető docens, aki a trauma lélektani felszínre töréseinek módozatait kutatja.

A szakértő szerint a bűntudat enyhítésére gyógyírt jelenthet, ha segítünk a bajbajutottakon - ez a humanitárius hozzáállás kialakíthatja az érzést bennünk: “én is megtettem, amit tudtam, segítettem”. Fontos azonban, hogy mindezt a saját lehetőségeinken és érzelmi, illetve anyagi korlátainkon belül tegyük meg, elsősorban a mikrokörnyezetünkben álljunk helyt, utána kerülhet előtérbe mások segítése. “Ne döntsünk elhamarkodottan, a lehetőségeink és kereteink között segítsünk. Boldogtalanságérzetünket, bűntudatunkat, szorongásunkat és szabad kapacitásainkat fordítsuk segítségbe - van, akinek ez önkéntes munkát jelent, másoknak egyszeri vagy rendszeres banki utalást, míg mások szendvicset kenni tudnak menni a pályaudvarok környékére, megint mások üresen álló komfortos üzlethelyiségüket vagy lakásukat ajánlják fel” - jelentette ki dr. Zelena András.

Sokakban felmerül a kérdés, lehet-e, illik-e egy ilyen helyzetben például esküvőt tartani, bulizni vagy színházba járni, önfeledten nevetni a családdal, s egyáltalán jól érezni magunkat. A szakértő szerint igen, sőt, különösen fontos, hogy gyerekeinket vagy idős, egyébként is aggódó szeretteinket (akik átélték ‘56-ot, sokan közülük a háborút is, a nélkülözést és a bombázások traumáját kisgyermekként) ne terheljük a saját félelmeink kivetülésével. “Nem szabad hagynunk, hogy a boldogtalanság-érzés és aggodalom eluralkodjon rajtunk, mert azzal senkinek sem segítünk, csak önmagunknak ártunk. Ehelyett inkább abban gondolkodhatunk, hogy például esküvő vagy szülinap esetén az ajándékok egy részét eladományozzuk azoknak, akikről úgy gondoljuk, most jobban rászorulnak, mint mi.”

Nyitókép (illusztráció): depositphotos