Kedves Katalin!

Sajnos elég nehéz az életem, sok mindenben nem vagyok sikeres. Régen vidám, optimista nő voltam, de sajnos a sok nehézség miatt mára inkább már szomorúvá váltam. Ennek hatására a szám is lefelé görbül. Egyszer voltam egy előadáson, ahol a kineziológus mutatott egy gyakorlatot, de sajnos már elfelejtettem pontosan a sorrendet. Ez a gyakorlat tényleg segített és egy jó darabig mosolygósra "állította" a számat. Arra emlékszem, hogy egyszerre kellett dörzsölni az orr alatti részt, illetve a farokcsontnál majd a másik kézzel is. Volt még egy olyan hogy 3x3-as sorozatban először a bal térd felhúzása, amit bal könyökkel meg kellett érinteni majd utána ugyanezt a jobbal is megcsinálni. A 3-as sorozat után ugyanezt csak keresztbe is meg kellett csinálni, tehát bal térd - jobb kéz. Nagyon megköszönném, ha leírná pontosan ezt a gyakorlatot. Köszönettel: Lili

Kedves Katalin!

Párommal gyermeket tervezünk, de sajnos már jó ideje nem sikerül, és most mennénk kivizsgálásra. Én tudom magamról, hogy nagyon stresszes, agyalós típus vagyok. Mostanában már egy gyomorgörcs szerű érzés fog el állandóan, és tudom, hogy ez is stressz miatt van, mert ha elterelődik a figyelmem akkor elmúlik.A barátok, ismerősök mindig azt tanácsolják, Ne görcsölj rá! és talán ez még rosszabb, mert magamat hibáztatom, hogy nem sikerül, mert annyira akarom.
Ráadásul a páromon depresszió szerű tünetei vannak, fáradékony, levert, nincs életkedve, életcélja. Próbálom őt kihúzni ebből az állapotából.
Most találtam a kinezológiát, hogy ez talán segíthet.Mit tanácsol, mit próbáljunk meg.Sajnos a páromat nagyon nehéz rávenni bármilyen gyógymódra, de én a természetes gyógymódnak jobban híve vagyok mint az antidepresszánsoknak.
Szerintem egyikünk sincs valami jól, a gyermektervezés segíthet? Az a baj nem akarom halogatni, mert csak telik az idő.
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Katalin!
Köszönöm szépen a válaszát! Elgondolkodtató volt...Így még soha nem gondoltam végig. Bár folyamatosan töprengek már hosszú ideje azon, hogy hol rontottam el és hogyan tudnék segíteni magamon.
Minden akadályozó tényezőt, a kátyút is és a falakat is magamban kell keresnem. Tele vagyok görcsökkel, félelemekkel, korlátokkal amik olyanok rajtam, mint a kolonc.
Sokszor érzem, sőt tudom, hogy támadnak jó ötleteim, talán ha megvalósítanám őket, akkor már nem tartanék ott, ahol tartok. De tudom, hogy úgy sem lesz bátorságom belevágni, megcsinálni és ettől elkeseredem. Vagy ha mégis nekiállok, akkor jön az, hogy olyan félve, olyan bátortalanul, hogy már kódolva van a kudarc....
És senki nem áll mellettem, úgy értem társ, aki támogatna, akire számítani lehet, mert esetleg közös a cél.
De az a legszörnyűbb, hogy tudom, talán pont ezért nincs még senki mellettem, mert még tanulni valóm van. Meg kell tanulnom, hogyan tudom legyőzni önmagam, hogyan tudok felülemelkedni a félelmeimen, hogyan tudom megtanulni, hogy teljesen egyedül, mindenféle támogatás nélkül kell megállni a lábamon!
Márpedig, ha ilyen feladatom van, akkor ott kell lennie bennem az erőnek is, ami átsegít az akadályokon, de nem találom....Vagy netán azt is magam akadályozom, hogy feltörjön végre bennem??????
Nem siránkozni és panaszkodni akarok, hanem végre elindulni...lépésenként, megtervezni, aztán kielemezni hogyan tovább....Úgy érzem ehhez kellene valaki külső ember, aki talán más szemszögből látja a dolgaimat és olyan szempontokat is észrevesz, amit én nem, mert esetleg nem látom a fától az erdőt....Aztán ha már megy a dolog, akkor magamra hagyhat.
Azt hiszem ez a problémám gyökere. De nem biztos, hogy jól hiszem.
Köszönettel: Gabi

Kedves Katalin!
Azért fordulok Önhöz tanácsért, mert úgy érzem kátyúba jutott az életem, szeretném onnan kihúzni, de nem nagyon akar mutatkozni a siker.
Ez az érzés már legalább 5 éve van velem. Vagy az előzményei már korábban is mutatkoztak. Öt éve halt meg a férjem, az utolsó éveinket már nem éltük jól, sajnos alkoholproblémái voltak, ez okozta a halálát. Biztosan nem kellett volna vele maradnom. De mindig bíztam abban, hogy sikerül túljutnunk ezen a rossz időszakon. Végül is túljutottunk, ha nem is úgy, ahogy én gondoltam. Amikor meghalt, anyagi gondok között hagyott itt, hiszen akkor már jó ideje csak egyedül kerestem. Van két gyermekünk is, akkor középiskolások voltak. Gyakorlatilag 9 éve élek úgy, hogy filléres gondokkal küzdök. Azelőtt sokkal könnyebben éltünk. Érzelmileg is nagyon megviselt az, hogy egyedül maradtam, Két és fél év kellett hozzá, hogy feldolgozzam a férjem halálát. Belekerültem olyan majdnem mindegy állapotba. Tettem a dolgom a munkahelyemen is meg otthon is, de azért dupla energiával fele annyit végeztem.
Egy éve került elém egy olyan lehetőség, hogy plusz pénzt kereshetek, ha jól csinálom nem is keveset, amivel helyre tehetem az anyagi helyzetemet. A főállásom mellett vállalkozó is lettem, és nagy reményekkel indultam. Embereket kell megkeresni, beszélgetni, hálózatot építeni. Példák is voltak és vannak előttem, hogy lehet ezt sikeresen csinálni, olyanok is akikkel együtt kezdtem, már sokkal előrébb vannak, mint én.
Mert eleinte úgy tűnt jó lesz ez, de aztán valahogy sehogy sem akar menni ....Sok esetben az is az akadály, hogy a főállásom olyan sok időt vesz el, hogy erre már nem marad. Aztán olyan is volt bizony amikor mehettem volna, de teljesen kiestem a ritmusból és 1-2 hétbe beletelt, mire fel tudtam magam pörgetni annyira, hogy menjek. Csakhogy akkor meg sorra értek a kudarcok. Persze ez megint visszavetette az önbizalmamat...Mostanában ha csak rágondolok, már gombócban van a gyomrom. Pedig elvárások vannak, várják tőlem a tisztességes munkát, és ez is szorítja a lelkemet, hogy csalódást okozok azoknak, akik bíznak, biztak bennem.
Így aztán anyagilag messze elmaradtam attól, amit vártam. Maradtak a filléres gondok...Olvastam én sok könyvet arról, hogyan teremthetünk magunknak jólétet, bármit, amit szeretnénk. Mondtam és hallgattam a pozitív megerősítéseket naponta többször. Csak amikor egy megoldhatatlan anyagi probléma elé kerültem, akkor bizony elkeseredtem, egy időre nem tudtam pozitívan gondolkodni, úgy éreztem itt a vég, mindent sötétnek, kilátástalannak láttam... így aztán persze, hogy nem jutottam előbbre.
Tudom, hogy magamban kell keresnem a megoldást és azon vagyok, nem akarom feladni semmiképp sem! Mégis úgy érzem, hogy ha elindulok valamilyen irányba, néhány lépés után falba ütközöm. Egy időre ez visszavet, de összeszedem magam, elszántan elindulok újra, és ismét ott a fal.... Eddig leginkább a kudarcokat gyűjtöttem, pedig többször felálltam a padlóról, és tudom, hogy előbb utóbb elérem azt a hőn áhított sikert és vele az anyagi biztonságot....De így gondoltam tavaly ilyenkor is, és semmi nem lett belőle... Szóval félek, hogy csak áltatom magam és inkább egyre rosszabb lesz a helyzet...
Az idő pedig sürget!!!
Szóval ki kell kerülnöm a kátyúból!
Mit tanácsol? Merre induljak? Min változtassak, hogy végre érezhessem, hogy sínen vagyok? Kell, hogy legyen megoldás! Maholnap 50 éves leszek, és annyi mindent szeretnék még csinálni, kipróbálni, utazni....ÉLNI...
Válaszát nagyon szépen köszönöm!
Gabi