|
Dobiné Olasz-Papp NóraBaba-mama kapcsolati- és pszichológiai tanácsadóElérhetőségeim: Honlap: http://www.dobinenora.hu http://www.valaszkeszszulok.hu |
Kérdezz-felelek
Egy 16 hónapos gyermekné természetes viselkedés a tárgyak szétdobálása, nem rosszaságból teszi, hanem kíváncsi, kísérletezó, tapasztalatot gyűjtő. Ez igaz az ételre is. Az étel kenése is az anyagok megismerésének egy módja, nem illetlenség és amennyiben a család többi tagja nem él ezzel a tevékenységgel:-) , ő sem fogja ezt csinálni évekig. És lehet a jóllakottság, `most már mennék tovább a dolgomra` megnyilvánulás is. Ha befejezte az étkezést, akkor menjenek a következő tevékenységhez. Szidni, büntetni nem javaslom, ez egy átmeneti időszak lesz előreláthatólag, amit sok türelemmel lehet átvészelni és majd kialakítani egy olyan rendet, amiben szerepelnek a család szabályai, de mégis helyet kaphatnak a módok arra, hogy a gyermek felfedezhesse mindazt, amire szüksége van.
Szeretettel:
Üdvözlöm én azzal a problémával fordulnék önhöz hogy van egy 2 és féléves kislányom akit sikerült már lassan egy másfél éve leszoktatni a pelusról eleinte nagyon sokszor bepisilt nappalis este is de a nappali bepisilésről leszokott assztán úgy ahogy leszokott az esti bepisilésről de egy jó ideje előfordul szinte minden nap egy két nappali bepisilés de este egyáltalán nem szól hanem szinte minden este bepisil de van amikor este alvás közben felkeltem és úgy pisil akkor nem pisil be !
A délutáni alvás során is be szokott pisilni mitévő legyek ?
Ő 1 éves korában szív műtéten esett át nem tudom hogy ez közre játszik e ?
A Másik meg az hogy a cumis üvegről is leszoktunk már régen de meg született az unokatestvére és mindig elveszi az üvegét és abból iszik és ha elveszem tőle akkor nagyon sír vagy ha reggel meg látja nála az üveget sír hogy neki is kell benne tejcsi meg meg nyugtatja de ha nem adom oda képes órákig érte sírni mi tévő legyek mert már örültem hogy leszokott mert tönkre is ment tőle a foga erre vissza akar rá szokni ?!
A másik gondom meg az ha valami rosszat csinál akkor a sarokba szoktam állítani 2 percre és nem szolok hozzá de ö sír és erre bepisil eszt a mocert már nem alkalmazom mert úgy gondolom hogy ez így nem jó mit tegyek várom segitségét !
Üdvözletem !
Kedves Anyuka!
Ha jól számolom, egy éves kora körül kezdte a szobatisztaságra szoktatást. Ez egy időben volt a szívműtéttel? Hogyan történt a pelusról leszoktatás? Most Ön hogyan reagál a bepisilésre? Vannak olyan időszakok, mikor a kislánya nem pisil be? Hogyan jelzi, ha pisilnie kell? Kakilni hová szokott? És pisilni?Alapvetően a szobatisztaság kialakulása idegrendszeri érettség függvénye. Amikor a gyermek képes az akaratlagos visszatartásra és elengedésre, önmagától képes a záróizmai működtetésére, akkor létrejön a szobatisztaság állapota. Ez 1,5-2 éves kor körül jön el, és természetesen a folyamat része az is, ahogy a gyerek ráérez szükségletére,a teste működésére, tehát a kezdeti "balesetek" beleférnek.
A cumisuveggel kapcsolatban: hogyan hagyták el anno a cmisüveget/cumit?
Mivel szokta megnyugtatni kislányát?
Mit jelent, hogy kislánya rosszat csinál? Én személy szerint nem szoktam javasolni a büntetést, hosszútávon, mélységében nem tartom célravezetőnek, és Ön is azt tapasztalta, hogy nem a jó megoldás. A határok kijelölése és emellett a szülői példamutatas viszont nagyon is célrevezető tud lenni! Amibe belefér az is, hogy Anya néha lehet dühös, fáradt, stb.hisz Anya is ember. A határok kijelölése minden családnál egyedi, eltérő, hol miket szabad. Kislánya pont abban az életkorban van, mikor keresi a határokat, figyeli, meddig mehet el. Fontos, hogy nagy mozgástere legyen (fizikálisan és lelkileg egyaránt), hogy legyenek választasi lehetőségei, és kapjon jó sok testközelséget, biztatást, önállóságot. Persze nem megúszható, hogy néha dacoljon, dühös legyen, de ez is olyan emberi érzés, mint az öröm, boldogság. Tehát határok kijelölése, szabadság, önállóság maximális biztonságot nyújtva és rengeteg türelem : ezt tanacsolom szívből! Nehéz út néha, de megéri! :-)
Szeretettel:
9 éves a kisfiam kb.:2-3 hete bekakil.Megkérdeztem nem érzi amikor jönn azt mondta de akkor...azt mondta unja nem akarja félbe szakítani a filmet vagy épp a játékot!!Mit csináljak hogy ezt befejezze??
Köszönettel.:Brigi
Elsősorban egy gyermekorvosi kivizsgálást javaslok! Kisfiaának nem volt véletlenül székrekedése ezelőtt?
Ha a vizsgálat nem mutat fizikai eltérést, érdemes utánajárni a lelki háttérnek!
Szeretettel:
Tanácsot szeretnék kérni azzal kapcsolatban, hogy van egy kislányom, aki 9 hónapos. Az elmúlt pár hétben nagyon ragaszkodó lett, ami nem is lenne probléma, csakhogy fél az idegenektől, főleg a gyerekektől. (kb. 1, másfél hétig nem volt gyerekek közelében) Amelyik gyerek hangosabban beszél, hangosabban nevet, vagy éppen síkít, egyből sírva felém fordul, nyújtja a kezét, hogy vegyem fel. A család felnőtt tagjait már megszokta, rájuk csak nevet. Ez ebben a korban normális? Vagy mit tehetnék, hogy újra "megszeresse" a gyerekeket? Köszönöm a válaszát.
Teljesen normális, ne aggódjon! Ez a szeparációs szorongás időszaka, ami az erősebb ragaszkodással jár, mert már tudja, hogy anya és ő nem egyek, és fél az elvesztésétől, ha csak egy percre is eltűnik a szeme elől, félni kezd és hangosan követeli őt, másik összetevője az idegenektől való félelelem. Már külön tudja választani az ismerőst az idegentől, és az idegenek, zajok szintén félelemmel töltik el, és a megnyugváshoz szintén csak Anya jó és ez így van rendjén.
Ez a jelenség hullámzó intenzitással hosszú folyamatban jelentkezik, nem pár napos-hetes dolog.
Teendő csak annyi van, hogy elfogadja ezt a jelenséget, kislánya reakcióit és mindig megnyugtatja őt, lehetőleg szoros testközelséggel.
Ha fárasztó is ez az időszak, gondoljon arra, hgy tulajdonképpen ez pozitív dolog, kislánya kötődését mutatja Ön felé.
Szeretettel:
22 hónapos kisfiam az utóbbi időben csapkod, mar, néha harap, ha nem tetszik neki valami. Mindig is nagyon akaratos volt és ez néha komolyan elgondolkoztat. Vajon kinövi? Ez már a dackorszak kezdete?
Hozzá kell tennem, hogy örökbefogadott kisfiú, nagyon okos, mindent megért, nagyon érdeklődő, kíváncsi, mosolygós, barátkozó még az idegenekkel is, tele van energiával, nagyon eleven. Nagyon szeretjük, ő az életünk, már olyan régóta vágytunk rá, mégis az utóbbi időben sokszor nehéz vele, hiába beszélgetünk, mondókázunk és játszunk sokat. Apa sokat van távol, így sokat vagyunk kettesben, 1 éves kora után egyre anyásabb is lett, mindent csak velem akart csinálni, apa nem tudta megetetni, tisztába tenni, altatni, még mesenézéshez is nekem kellett leülni apa helyett, mert ha nem, sírva jött utánam.
Augusztus elején viszont a munkám miatt ki kellett mennem Londonba 1 hétre. Gyötört a lelkiismeret furdallás, nagyon nehéz volt, szerintem főleg nekem. Minden nap beszéltünk telefonon, mindig biztosítottam a szeretetemről és hogy hamarosan újra találkozunk. Apa és a mamák voltak addig az én kis Drágámmal. Éjszaka érkeztem haza, mire felébredt, újra vele voltam. Nagyon örült, egész nap jókedvű volt, kacagott, hozzám bújt. A viselkedésében egyedül annyi változott, hogy még akaratosabb lett, hisztizett, ha aludni vittem, vagy ha le kellett ülni az asztalhoz enni, mintha egy kicsit a szokásos napirendjéből kiesett volna és ami korábban gördülékenyen ment, az most többször hisztibe torkollott, így ismét elkezdett csapkodni, ami egy ideje már abbamaradt. Miért van ez? Mintha most nem találnánk azt a közös hangot, amit London előtt. Attól féltem, majd érzelmileg fog eltávolodni, de ez mit sem változott, inkább hisztisebb, akaratosabb lett.
Ami ezen kívül nagyon aggaszt, hogy egy ilyen csapkodás alkalmával már nem bírtam türelemmel és kétszer is rácsaptam a kezére, mivel korábban hiába szóltam, hogy nem szabad, ez nekem is fáj, pofon vág, mert nem akar fürödni, mar vagy húzza a hajam. A viselkedése miatt így is el vagyok keseredve, most meg még ráadásul rá is ütöttem a kezére, lehet nagyobbat is mint kellene, pedig soha nem voltam ennek a híve.
Most mit tegyek? Hogy kaphatom vissza a kisfiamat, aki ragaszkodott hozzám és szót fogadott nekem? Hogyan növi ki ezt a csapkodást? Ráadásul most megyünk a bölcsibe, nem lesz ez probléma?
Előre is köszönöm a válaszát!
Egy aggódó édesanya
Érzem soraiból csüggedtségét, talán meg is van ijedve, mégis azt mondom, nem lett elrontva kisfia nevelése, korának megfelelően viselkedik! Igen, a dackorszak jeleit mutatja kisfia! Amit Ön tehet, az, hogy a nehezebb periódusokban, szituációkban is mellette áll, tehát ha dühkitörése van, akkor sem hagyja magára, hiszen nehéz egyedül lecsillapodni, ehhez segítség kell nekik! A határok kijelölése fontos a hétköznapjaik megkönnyítésére! Világos, határozott szabályok, keretek, persze rugalmassággal kezelve. A szabályok minden családra nézve egyediek, ezt Önöknek kell kijelölni. Nagy segítség, ha meg van hallgatva a gyerkőc kívánsága is és az észszerűség határain belül próbáljuk vegyíteni a mi kérésünket az ő kívánságával. Van,hogy egy az egyben kell teljesülnie a szülő kérésének, és ha törik-ha szakad, az lesz. Máskor pedig-és azért ez van túlsúlyban- keressük a kompromisszumos megoldásokat, és hagyjuk, hadd legyen a gyeeknek választási lehetősége is!
Az akaratosság, hisztisség nagyon idegőrlő tud lenni, főleg, ha Önök egészen más temperamentumúak. Ne legyen lelkiismeretfurdalása a kézreütés miatt! Ön is érzi, hogy az ütés nem az az út, ami megoldaná a problémákat, de az eset hasznos tapasztalas lehetett arról, hogy ha Önt felnőttként ennyire el tudta árasztani a düh és kétségbeesés érzése, akkor egy gyermeket mekkora erővel sodorhat magával és milyen nehéz ez! Egy-két ilyen alkalom által nem fog elszenvedni várhatóan maradandó sérülést a gyerkőc és nyilván Ön sem fog ebből rendszert csinálni! A hathtósabb megoldás az lehet, hogy 1.megnyugszik és elfogadja, hogy jelenleg ezt a fontos korszakot élik át gyermekével és elismeri, hogy nem nevelési hiba kôvetkezménye sem az akaratosság, sem a hisztisség;2. Jusson eszébe, hogy Ön is ember, nem kell tökéletesen csinálnia semmit.3. elfogadja gyermekét ezen temperamentumával együtt. 4. a sok testközelség, szeretet kinyilvánítása, birkózások, Apa jelenlete szintén hasznos!
A témában nagyon jó könyv a következő:Annette Kast-Zahn: A dackorszak és Vekerdy: Érzekmi biztonság.
Abban egészen biztos vagyok, hogy gyermeke most is ugyanúgy ragaszkodik Önhöz, mint eddig, a kötődés nem szűnt meg! Ez most egy új szakasz az életükben, a határok kijelölésével pedig könnyíthet a helyzeten idővel! Azt hiszem ez kulcsfontosságú: az idő! Sokszor nem azonnal hat valami, amibe belefogunk, legalábbis látszólag. A gyerkőcöknek időre van szükségük ahhoz, hogy beépüljön az életükbe egy új szabály, új helyzetek. A minta, a példamutatás, a következetes és hiteles, elfogadó szülői magatartás a legjobb eszköz! Természetesen ne engedje kisfiának az ütést, marást, harapást, ilyenkor fogja meg a kezét és csak annyit mondjon határozottan: "Ezt nem!" ha ez sokszor ismétlődik, beválik!
A bölcsi pedig új terep ahhoz, hogy beépülhessenek az újdonságok, alkalmazkodnia kell majd másokhoz is. Lehetnek majd nehezebb pillanataik otthon, próbáljon majd türelemmel lenni, amennyire lehetséges. És ne feledje, semmit nem veszít szülői tekintélyéből, ha meri vállalni kisfia előtt a saját érzelmeit és elmondja, hogy most nagyon dühös, sírhat is, stb. Ezek mind minták arra kisfiának, ő hogyan kezelje majd dühét, természetes és normális érzéseit a későbbiekben!
Remélem, tudtam segíteni!
Szeretettel:
Szeretném a segítségedet kérni. Kislányom 21 hónapos. Több emberes gyereknek tartom, evés ügyileg elég válogatós és vékonyka is(tejallergiája volt,de kinőtte), alvás szempontjából is voltak nehézségek. 19 hónaposan hagytuk abba a szoptatást, sajnos kényszerből, mert antibiotikumot kellett szednem. Addig egy éjszaka nem volt amit átaludt volna. Ezzel egyidőben volt egy lakás átalakításunk, külön szobát kapott. Mióta nincs cici és külön alszik, átalussza az éjszakát. A valódi problémám magával az elalvással van. Mikor meghallotta, hogy alvás, vagy kiságy, kikelt magából, hisztizett, a kiságyba nem akart bemenni, vergődött, és volt, hogy egy órába telt, mire elaludt, főleg hiszti kíséretében. Aztán próbáltam azt, hogy az ágya mellé fekszem és hagyom, hogy csináljon a szobájában,amit akar, majd ha elfárad, odafekszik mellém, és elalszik. Két napja azonban annyira "más" lett a kicsi, olyan mintha megnyugodott volna, és ezt nem értem. Nem oylan hebrencs, mint volt, nyugodtabb, és az alvás tekintetében is óriási a változás. Bemegyünk a szobájába, és megkérdezem, hgoy hol szeretne aludni? Mellettem vagy a kiságyban? És mutatja a kiságyat, beteszem,magához veszi az innivalóját, és lefekszik. CSendben, meg se mozdul, meg se szólal, megfogja a kezemet, mert fekszek mellette a földön, és várja, hgoy elaludjon. Igazából ennek örülnöm kellene, de annyira más, és annyira megváltozott, hogy engem megijeszt. A másik dolog, hogy nem beszél.. egyszerűen hiába próbálok mondatni vele dolgokat, nem szívesen beszél. Még azt sem, amit ki tud mondani. Tudom, hgoy nem szabad erőltetni, és még van ideje, de már nagyon idegesít a környezet véleménye, hogy vigyük orvoshoz, mert már rég beszélnie kellene. Ha pedig mondd vmit, és megdicsérem, mintha elszégyellné magát. Mintha nem akarna beszélni. Valamint az tűnt még föl, hogy nagyon óvatos.Egy padkánál például megvár, és kéri a kezemet, hogy segítsek. Lépcsőzni nem szeret és biztosabbnak érzi,ha lecsücsül,és tolat lefelé akár egy kis lépcsőfokról is, minthogy megkapaszkodva lelépne. Tényleg nem akarok sürgetni semmit nála, és örülök is hogy ilyen óvatos, csak olvasva más gyerekekről, illetve látva kortársait, néha megijedek, hogy ő miért nem csinálja ezeket a dolgokat. Azt hozzá teszem, hogy sürgősségi császárral jött világra,nem tudom ennek van-e jelentősége. Vagy lehet, hogy ez az időjárás változás az, ami így megzavarja? Bár talán ez pont az ellenkezőjét kellene, hogy okozza az alvással kapcsolatban. Vagy talán elmúlt a szeparációs szorongás nála? Még az alvásra visszatérve, olvastam, hogy ha nagyon hisztizik, akkor meg kell próbálni kimenni, és utána vissza. Ezt megpróbáltam, és óriási ordításba kezdett, aztán már csak mondtam, hogy kimegyek, akkor is ordított és nyúlt a kezem után, utána ezt nem bírtam és akkor hagytam,hgoy ő döntsön, hagytam hogy akkor feküdjön le, amikor elfáradt, ahogy fent írtam. Persze mindezt határokon belül. Attól félek, hgoy ezzel a szigorral esetleg megijesztettem? És azért megy most önállóan a kiságyba és fekszik mozdulatlan, de közben belül szorong? De nem hiszem, hogy ez így lenne.Csak annyira hirtelen ez a változás, hogy megijeszt. Kérlek az elmondottak alapján írd le véleményedet, hogy mi lehet ezeknek az oka.
Köszönöm a választ, és elnézést a levél hosszúságáért.
Köszönettel
M.Georgina
Kérdésed hozzám került, ha nem bánod, felelek rá:
Kislányod "többemberessége" miben nyilvánult meg? Az elválasztás hogyan zajlott? Amíg volt cici, együtt is aludtatok, és ha ébredt cicizett?
Mennyi idő telt el a külön szoba-ordítás és a megnyugodás közt?
A napközbeni viselkedésén látsz változást? Amióta nincs cici, mivel nyugtatod meg, hogyan altatod?
Beszéd: valóban egyáltalán nincs lemaradva! Az erőltetés tényleg nem megoldás. Ha megérteti magát, érzelmeit kifejezi, három éves koráig van ideje. Nagyon nyomasztó tud lenni a külső, negatív kritikák tömkelege és nehéz kivédeni, jól reagálni rá. Amit tehetsz az, ha a gyermeked "olvasod", őt érted és megpróbálod azokat a "jótanácsokat" átengedni magadon, amik eltávolítanak az anyai ösztön hangjától!
Az óvatosság is egy új szokás kislányodnál? Vagy mindig ilyen volt? Könnyen lehet, hogy a szégyenlősség, óvatosság veleszületett temperamentuma, és ő ilyen. Te és párod milyen temperamentumú emberek vagytok?
Szeretettel:
Szeretném kérni a szíves segítségét a kislányom éjszakai ébrenlétével kapcsolatban. 2,5 éves, minden éjjel többször felkel, rosszat álmodik, felsír, hangosan kiabál, hogy fél a szobájában. Van éjszakai fényünk, próbálom ész érvekkel megnyugtatni, de csak mellettem nyugszik meg és alszik el. A nappalok nyugodtak, én úgy érzem, nem éri lelkileg olyan hatás, ami indokolhatná az éjszakázást, bár olyan is előfordult már, hogy álmában a 1,5 évvel idősebb testvérével "veszekedett", ezért kelt fel vagy pókoktól félt, amit nappal látott. Az esti elalvás előtt meséket olvasok a gyerekeknek, csak ezután kerülnek az ágyikóba, de a kislányom a fektetéskor is jelzi már, hogy nem szeretne aludni. Mostanában a déli alvásnál is jelentkezik a probléma, kéri, hogy vigyem őt át a mi ágyunkba.
Nagyon megköszönném a Doktornő tanácsát, hogy mivel járulhatnék hozzá a kislányom saját ágyában történő nyugodt alvásához.
Előre is köszönöm szépen a segítséget.
Andrea
Hozzám került kérdése, ha megengedi, válaszolok rá:
Mióta tart ez a felriadás? Általában éjfél előtt történik? Ha Ön bemegy hozzá, ébren van, tehát éber állapotban sír? Testközelséggel könnyen megnyugtatható? A tesók egy szobában alszanak? Hogyan nyugszik meg? Együtt alszanak vissza és utána Ön kimegy?
Ilyen esetekben az észérvek nem igazán hathatnak, ilyenkor elárasztják az érzelmek, a félelem-mint pl.dühroham esetén-a legjobb megoldás a testközelség biztosítása.
Utolsó kerdéséből godolom, hogy nem szeretné a családi ágyba beengedni a kislányát. az is megoldást szülhet, hisz a testkontaktus megnyugtató és biztonságos érzés. Természetesen az együttalvás csak akkor megoldás, ha a család minden tagja egyetért.
Ilyen hasonló időszakon sok gyerkőcnél előfordul, a kiváltó ok talán örökre rejtély marad, viszont ami minden esetben nagyon fontos, hogy a gyermek ne élje át egyedül a félelmét, és mindig vegyék komolyan, amit mond, amitől fél, az ölelések, simogatások napközben is fontosak! Nagyon úgy tűnik a leírtakból, hogy szeparációs félelemmel küzd kislánya, tehát fél a szeretett személyek elvesztésétől,és ez élekorából fakadóan nem kóros!
A dackorszak jelenségeivel hogy állnak? Alapvetően milyen temperamentumú a kislánya?
Szeretettel:
Szeretnék visszajelezni, hogy a fiamnak szájpenésze volt, amit most sikerült csak kikezelni, és talán ez okozta az alvás- illetve szopizási gondokat. Segítségét nagyon köszönöm!
Üdvözlettel,
Beatrix
Köszönöm a visszajelzést!
Remélem, könnyebb időszak jön az életükben!:-)
Szívesen állok máskor is rendelkezésükre!
Szeretettel:
A kérdésem az lenne van egy 3és fél éves neveltfiam .de nem hajlandó bilibe wcézni, nem beszél ,nem tud egyedül öltözni ,tehát egyedül semmit.7 hónapja születet meg a huga de az elött se tudot töbet voltunk vele a petöbe de ott azt mondták az apjának hogy semmi baja csak dackorszak !a kérdésem mit tudnék vele kezdeni?pl oviba se feték fel
Kicsit kevés az információm, jó volna pontosabban tudnom a helyzetről. Pl. a `nem beszél` azt jelenti, hogy egy szót sem szól, de ki tudja fejezni magát vagy nem s beszél és nem is tudja kifejezni-megértetni magát?
A `nem hajlandó bilibe végezni a dolgát` azt jelenti, hogy visszatartani tud, de inkább a pelenkát szereti, vagy nem képes az elengedésre és visszatartasra?
Az egyedül öltözésre, próbálásra nem érez vágyat, meg sem kísérli?
Alapvetően milyen a kisfiú hangulata, érzelmeit hogyan fejezi ki, milyen a kapcsolatuk? A világ felfedezésével hogy áll a kisfiú, milyen volt pici korában? Mióta érzi Ön, hogy probléma van/lehet?
A dackorszak azt jelenti, hogy a gyermek dühös kitörésekkel reagál a meghúzott határokra, kijelölt keetekre és az is dühíti, hogy nem tudja kifejezni-megértetni magát úgy, ahogy szeretné és nem képes véghez vinni azt egyedül, amit úgy érez, arra pedig képes lenne. Mindent egyedül szeretne csinálni és ha nem sikerül, kitörés lehet belőle.
A testvérféltékenység is kiválthat olyan reakciót, ami egy előző fejlődési szintre való visszaesést eredményez, pl. Újra bepisil, pedig már szobatiszta volt, de szavaiból azt értettem, kisfiuk még nem volt szobatiszta.
Ha úgy erzi szükségesnek és megnyugtatónak, kérje gyermekpszichológus vizsgálatát, szakvéleményét!
Szeretettel:
Szivesen!:-)
Valóban szokott lenni egy ilyen megközelítése az együttalvásnak, de igazából, ha pici babát beengednek a családi ágyba, már akkor sokan felhördülnek rá és lefestik a szörnyű jövőt tönkrement házasságokról, soha ki nem költöző és önállótlan gyerekekről.:-( ez pedig nem így szokott lenni.
Az együttalvás és az önállósodás, tehát az elengedés és önállóvá vágyás is minden érintett "dolga". Úgy értem, a szülő feladata észrevenni gyermeke változó jelzéseit (és a sajátjait is) és annak megfelelően cselekedni, a gyermek pedig optimális esetben észleli magában saját erzéseit, vágyait és lekommunikálja azt.
Ön írta, hogy Önt nem zavarja az együttalvás. Ha beszélget fiával, felveti az ágyból kiköltözés lehetőségét, rögtön kiderül, ő mit gondol erről, mire vágyik.
Szeretettel:
Tisztelettel: Krisztina
Alapvetően teljesen normális dolog, hogy egy 14 hónapos gyerek többször is ébred éjjelente. És igen, sajnos vannak ennyire nehéz időszakok, mikor szinte már számlálhatatlanok az ébredések. Ez kétségkívül kimerítő dolog, de talán könnyebbséget jelent a tudat, hogy ez a gyerekek normális működését jelenti. Az okok közé tartozhat a szeparációs szorongás (félelem attól, hogy a szülei eltűnnek a szeme elől, ezért éjjel többször is "ellenőriz", meg vannak-e a szeretett személyek), idegrendszeri éretlenség (ebben a korban még nem képesek az egyedül el-és visszaalvásra, segítség kell nekik), esetleges otthoni feszültség, és akár okozhat ilyet fogzás, mozgásfejlődés (akár valami új formával fog előrukkolni, akar az eddig megszerzett tudományt "gyakorolja" álmában is, illetve még izomláza is lehet).
Ezek mind olyan dolgok, amin a szoros testközelség nagyban segít!
Ha jól értem, kisfia már nem szopizik. Hogyan történt az elválasztas/elválasztódás? Mióta tart ez a sűrűn ébredős időszak? Ön tudja esetleg valamilyen eseményhez kötni a kezdetét?
A sírni hagyás nem a legjobb módszer-mint Ön is tapasztalta, nem vezetett eredményre-, bizlmatlanságot szül, nagy stressz alatt van ilyenkor a gyerek. Ami igazán segíteni szokott, hogy elfogadja azt, hogy a gyerkőc így működik, evolúciósan erre van programozva, senki nem tehet erről, senki nem rontott el semmit, és önmagának plusz pihenőket biztosít.
Abban nem tudok segíteni, hogyan lehet az éjszakát átaludhatóvá tenni, hiszen erre megérnek a gyerekek önmaguktól, arra viszont tudom buzdítani, hogy a továbbiakban is cselekedjen így, hogy válaszol kisfia jelzéseire! Az éjszakai gondoskodás nagyon fontos része a gondoskodásnak, és nagyon intenzív is. A testközelség biztosítása nappal is, éjjel is, nyugalmat hoz. Ha Önöknek belefér, az ágyukba is beengedhetik, vagy a szülői ágyhoz szorosan hozzátolni a gyermek ágyát. Fontos, hogy olyan megoldas szülessen, amivel a lehető legkomfortosabban lehet biztosítani a valaszokat kisfiának és a család minden tagjának jó.
Amikor csak lehet, Ön is pihenjen, akár napközben kisfiával együtt, akár pl. hétvégén egy extra pihenőt kapva a családtól.
Higgye el, jön majd jobb időszak is, az ébredezések milyensége igen hullámzó.
Szeretettel:
Azzal a kérdéssel fordulok Önnhöz,hogy egyedül nevelem születése óta kisfiam,aki most 14 éves,8 hónapos korától velem alszik.Mennyi ideig egészséges az együtt alvás,engem nem zavar, nincs párom,viszont nem tudom az ö normális pszihikai fejlödése érdekében meddig jó ez.Válaszát elöre is köszönöm.
Kérdését olvasva felmerült bennem is egy kérdés: miért teszi fel ezt a kérdést? Önben merült fel, hogy már nem jó így, Önt zavarja/akadályozza bármiben, Ön érzi azt, hogy változtatni kellene vagy szóvá tette ezt Önnek bárki az együttalvást és ezért bizonytalanodott el?
Egyszer olvastam, hogy ha teljesen a gyermekekre bízzuk, meddig alszanak a szüleikkel egy ágyban, akkor 6 éves kortól a tinikor alsó határát súrolták a számok.
Arra is megfelelő érettség kell, hogy egyedül el-és visszaaludjanak a gyerekek, de ettől a testközelség iránti igény megmarad. Utána következik az, hogy felébred a gyermekben is a vágy az elkülönülésre azzal a biztos tudattal, hogy biztonságban van, és vágyni kezd egy külön kuckóra, "birodalomra", ahol magában lehet, elmélkedhet, akármit csinálhat.
Tehát érdemes figyelni fiát, van-e már igénye arra, hogy külön legyen, és érdemes lehet beszélgetni is vele erről.
A rendelkezésemre álló információk alapján ez a válaszom, de ha szeretneerről a továbbiakban is online módon "beszélgetni", állok rendelkezésére, akár itt, akár privát levelezést folytatva!
Szeretettel:
Köszönettel,
Beatrix
Miert erzi Ön szükségét a cuminak? A mellen való elalvás természetes dolog és ezen igény kielégítése semmiképp nem okoz "hozzászokast", vagy elrontást. Ebben a korban még nem beszélhetünk arról, hogy nagyon kötődne a cumihoz, mint tárgyhoz, hanem a szopómozgás iránti igény van jelen. Tehát, ha Ön szívesen megválik a cumitól, akkor érdemes minden alkalommal szopival kínálni, amikor cumit adna neki. Így mellen fog elaludni, nem cumin, viszont a helyes szopótechnika fog rögzülni. Ez a tejtermelést is befolyasolja, mert a termelődés a kereslet-kínálat elvén alapszik.
Szívesen veszek majd egy visszajelzést, hogyan alakultak a dolgaik! En drukkolok!:-)
Szeretettel:
Köszönöm a gyors választ, valamint a tanácsokat. A kérdésére válaszolva: szopizáskor van, hogy elkezd gügyögni, kommunikálni, ilyenkor persze olyan édes, hogy nem tudom megállni, hogy visszamosolyogjak rá, és beszéljek hozzá, de aztán várok, és van, hogy folytatja a szopit, van, hogy nem. Aztán olyan is van, hogy sír. Az első 4 perces szopi után megvan a büfi, és folytatni szeretném, ő azonban beleszív, sírva kiköpi, aztán megint beleszív, és sírva kiköpi, néha még rám is néz, mintha a szememre hányná, hogy mégis hol a tej??? :-) Ilyenkor valóban lustinak tűnik. Vagy arra gondolok, hogy nincs elég tejem. De nagyon tud sírni néha, és olyankor nehéz megnyugtatni is utána.
Üdvözlettel,
Beatrix
Talán tényleg jobb lenne egy, akár személyes találkozó vagy kapcsolatfelvétel szopis szaktanácsadóval, mert itt több kérdés is felmerül még. Pl.napszakhoz kötődik-e ez a jelenség,mazonos időben történik-e a cicn sírás? Hányszor kerül mellre 24 óra alatt? Mikor kapja a cumit?
Én jelenleg, ennyi információ birtokában tudok gondolni a cumihasználat okozta zavarra, de lehet más is a háttérben. Akár egy túlzottan élménydús nap, egy fájó pocak, vagy egyszerűen sírhatnékja van.
Ha kisfia amúgy kiegyensúlyozott, gyarapszik, van hat pisis pelusa és kakil is a tőle megszokott módon, akkor van elég teje!
Szeretettel:
Kisfiam most múlt 3 hónapos, és problémáink akadtak a szopizásban, valamint az alvásban. Már a kezdetektől nagyon ügyesen szopizott, és sosem tartott 15 percnél tovább, még a védőnő is dicsérte, szépen hízik! Az alvással sem voltak gondok, megetettem, megbüfiztettem, leraktam a kiságyba, és mindenféle ringatás, simizés nélkül elaludt magától ( szopi közben nem aludt el, ébren raktam a kiságyba!). Két hete azonban nem tud elaludni, és igényli a ringatást,sőt, néha az sem elég neki, a kezembe kell vennem, de azt sem akárhogy! Nem elég ha állok vele, járkálni kell, és ringatni. Mikor megnyugszik, megpróbálom berakni a kiságyba, de mindig sírás lesz a vége, ekkor újból felveszem, és ezt addig játsszuk, míg el nem alszik végül. Pedig beszélek hozzá, simizem, de mindig ki kell vennem! És most kb egy óra mire el tudom altatni. Továbbá eddig csak akkor kelt fel éjszaka (egyszer), mikor enni kért, most azonban van, hogy többször is felkel. Hozzáteszem, hogy cumizik, és úgy vettem észre azért kel fel, mert kiesik a cumija. Ekkor visszaadom, de van, hogy hajnalig 15-20 percenként fel kell ébredjek hozzá, mert felébred. Ez eléggé megterhelő nekem is ,de szerintem neki is, hiszen így nem pihentető az alvás neki sem. Azt is hozzátenném, hogy 2 hete alszik hason, előtte ezt utálta, csak hanyatt aludt, most már viszont csak hason akar.
A másik probléma ugyebár a szopizás. Én mindent megpróbálok, mert egy csodálatos, bensőséges élmény, de sokszor nagy balhé kerekedik belőle az úr részéről. 4 percig (pontosan!) szopizik, aztán kiköpi. Ekkor megbüfiztetem, és visszarakom ugyan arra a cicire. És van, hogy nincs problémája, de van, hogy csak fél óra elteltével hajlandó folytatni. De van olyan is, hogy még akkor sem. Van még tej a cicimben, érzem, csak kicsit erősebben kéne szívnia, a védőnőm szerint lustika, és nincs türelme erősen szívni. Csak én nem tudom mit tegyek, próbálok fejni, mert mióta ez a probléma fennáll, úgy érzem a tejem kevesebb lett. Pózt is váltogatok, fekve, ülve, mindenhogyan, csak szopizzon...Nagyon nem szeretném abbahagyni!! Iszom a tejszaporító teát, a cikória kávét, alkoholmentes sört...szóval próbálkozom..
Az alvási problémához hozzátenném még, hogy két hete voltunk 9 napot édesanyáméknál, és volt olyan, hogy anyukám kezében elaludt, nem vette észre. Lehet, hogy ez tetszett neki?
Nagyon megköszönném a segítségét!!!!
Beatrix
Az alvásban tapasztaltak teljesen normálisak egy ekkora babánál! Alapvetően minden baba igényli a segítséget az el-és visszaalváshoz, a szoros testközelséget és a mozgásos ingert. HOgy ennek mennyire adnak hangot, az veleszületett temperamentum, személyiség kérdése és nagyban függ attól, hogyan tapasztalta meg az elalvást az első időkben. Vannak babák, akik az elején még nem emelnek szót -), ám a későbbiekben ők is elmondják igényüket, ami egy természetes és normális, ösztönös igény. Három hónaposan már kifelé fordulnak a világ felé, érdeklődésük kinyílik egyre jobban és az újbóli befelé fordulás, pihenés már nehézséget okoz. Ráaádsul elég sokáig természetes igény a fent felsoroltak és ez semmiképp nem arra jel, hogy bárki bármit elrontott volna, ez arra jel, hogy a gyerkőc szuperül működik!
Szóval, én csak buzdítani tudom arra, hogy kielégítse kisfia ezen igényét, nem fogja ezzel elrontani, se melkényeztetni! Sőt! Ha ringatásra van szükség, a hordozás otthoni körülmények közt is hatalmas segítség lehet, hiszen mindkét keze szabadon marad, teheti a dolgát, kisfia pedig alszik egy jót, és a szopizás is általában segíti az elalvást ill. a visszaalvást is elősegíti. ha külön szobában alszik kisfia, segítség lehet az is, ha a kiságyát az önök ágya közelében helyezik el, hogy Önnek ne kelljen annyit járkálni éjjelente. És persze érdemes ilyen nehezebb időszakban Önnek is egy kis extra pihenés, akár napközben kisfiával együtt, akár hétvégén vagy esténként.
Szopizás: Sírni is szokott, mikor kiköpi a cicit vagy csak abbahagyja a szopit? Elképzelhető, hogy a külvilág felfedezéséről van szó, hogy "nem ér rá" szopizni, vagy a cumihasználat is beleszólhat a szopis technikába. A cumit máshogy kell szívni, mint a cicit és ez is okozhat problémát. A gyakori mellretétel és a cumi esetleges mellőzése javíthat a problémán. Érdemes felkeresni szoptatási szaktanácsadót: http://www.ibclc.hu, illetve ezen az oldalon található Makai Kinga, aki kompetens ezen a területen!
Szeretettel:
Kisfiunk május végén lesz 6 hónapos. Eddig csak szopizott, most kezdtük el pár hete a hozzátáplálást. Mivel én vagyok vele otthon, napközben én etetem kiskanállal, és utána még szopizik. Este a szoptatás után még tejpépet kap cumisüvegből. Mivel a férjem csak 4-5 óra körül ér haza, ő fürdeti, hogy többet lehessen vele. Próbáltuk, hogy este ha megszoptatom apukája adná neki oda a tejpépet, de az a probléma, hogy nem fogadja el tőle. Ahogy megpróbálja a szájába tenni a cumisüveget, elkezd sírni, nem eszik. Hétvégén is előfordul, hogy a déli etetéskor ő adná oda a kisfiunknak az ebédet, de időnként ilyenkor is elfordítja a fejét, sír, ha én adom, tőlem megeszi. Nem tudom miért nem eszik, ha a férjen etetné, ő pedig mindig elszomorodik, hogy őt nem szereti a gyerek. Mit csináljunk kedves Nóra? Próbáljuk erőltetni, hogy megtanulja, nem csak anyától fog mindig ennivalót kapni, mert az apukája is szereti és szeretne vele lenni, vagy hagyjuk, mert még kicsi és próbálkozzunk később. Vagy lehet, egyszer csak megszokja, hogy este az apukája eteti és ő teszi az ágyba? Érdekes módon a múltkor nem voltunk este itthon, anyósomtól kapta a tejpépet, tőle elfogadta, nem igazán értem, hogy a férjemtől miért nem.
Válaszát előre is köszönöm!
Először is örömömet fejezem ki, hogy a hozzátáplálás ellenére is szoptatja még kisfiát, ez nagyon jó dolog!:-)
Arról egészen biztosan nincs szó, hogy kisfiuk ne vagy kevésbé szeretné Apukáját! A meglátásom az, hogy mivel este a szopi után adná a pépet Apa, a fiuk akkorra már elernyedtebb, szopitól ellazult, ölelős, Anyával bevackolós hangulatban lehet és ebből kizökkenni nem lehet kellemes érzés. Gondolom, a cumisüveget is szopihoz hasonló pózban kapja Öntől is, így az nem okoz Neki különösebb változást. De átkerülni egy másik karba, még ha az imádott Apáé is, kizökkentő élmény lehet. Szóval, én azt érzem, ez a reakció Anyával való testkontaktus élményének élvezetének megbomlása lehet és azért reklamál. Hiába nem a cicit szopizza, hasonló pózban szopómozgást végez és ez nyilván örömforrás neki.
Az erőltetést semmiképp nem ajánlom, viszont jó lépés lehet, ha ezt a jelzést tiszteletben tartva Apa más módon próbál közeledni még jobban fiához. A fürdés nagyon jó móka és lehet emellé becsatolni más Apával is testkontaktusos élményt is, pl. egy finom hancúrozás, birkózás-féle játék, dögönyözés, stb.
Az, hogy anyósától elfogadta a pépet, az attól lehet, hogy Ön nem volt otthon. El szokták fogadni egy szerető ismerős kínálását, ha Anya nincs ott, mert tudja, hogy most más a helyzet, de egyébként, ilyenkor is még Anya az elsődleges Legfontosabb Másik!:-) Idő, míg a szeretetét, bizalmás sokkal jobban át tudja helyezni másokra is, de ez nem jelenti, hogy ne szeretne másokat is, pl. az Apukáját. Meg kell találni azt a módot, amiben Apa is és a kisfiuk is jól érzi magát. Lehet, hogy jelen pillanatban nem az etetés ez a cselekvés, de szerencsére lehet mást találni, amiben Apa is kifejezheti szeretetét!
Sok sikert kívánok Önöknek és szívesen veszek egy visszajelzést a változásokról!
Szeretettel:
Kétgyerekes anyuka vagyok, fiaim 3 és 1 évesek. Kisebbik gyerekem éjszakai hisztijével kapcsolatban írok önnek. Még szopizik, de már csak napközben, kb egy hónapja szokott le minden gond nélkül az éjszakai szopiról. Kb 2 hete minden éjjel felébred, üvölt és semmivel nem tudjuk megnyugtatni. Valóban mindent kipróbáltunk már. Sír és nyújtja a kezét, hogy vegyem fel, de ahogy felveszem üvöltve tol el magától. Próbáltam vele aludni, de amint elaludt, szinte újra kezdi az üvöltést. Sem a babusgatás, sem a csúnya szó, sem a szopizás, sem a felébresztés és újra altatás nem segít. Férjemmel együtt már nagyon fáradtak vagyunk, és tanácstalanok. Próbáltuk hagyni sírni, de az sem jött be. Kérem ha tud mielőbb segítsen. Köszönettel: egy kétségbeesett anyuka
Hozzám jött el kérdése.
Alapvetően, az egy éves korban jelen lévő éjjeli ébredések normálisak. Az is természetes, hogy követeli Anyát és sír utána, ha nem találja őt a közvetlen közelében. Ezek mind életkori sajátosságok és testközelséggel, szoptatással általában megoldhatók, ill. könnyíthetők!
Kicsit tanácstalannak érzem magam jelen esetben, és lenne pár kérdésem is még:
napközben gyermeke kiegyensúlyozott, vidám? Két héttel ezelőttig milyenek voltak az éjszakák? Kapott-e új ételt, italt mostanában? Hányszor ébred és az első elalvástól nézve mikor ébred fel először? Átkerült-e esetleg más helyre az ágya, mint ahol eddig volt? Volt-e valami feszültség mostanában a családban, betegség? Nincs-e megfázva, torok problémája, húgyúti problémája? Más jeleket is észre vettek-e esetleg rajta? Milyen típusú ez a sírás éjjelente (fájdalmas, félős, stb.?)? Álmában sír vagy felébred teljesen és éber? Érte-e Őt valami megrázkódtatás mostanában (nagyobb esés, fizikai-lelki trauma, bármi, ami eszébe jut)?
Ha ezekre tudna válaszolni, talán közelebb kerülnénk a megoldáshoz is.
A különböző kipróbált módszerek közül a sírni hagyást semmiképp nem javasolnám, semmilyen esetben sem! Ezzel a módszerrel csak azt lehetne elérni, hogy a gyermek elveszítse bizalmát és nem azért alszik el- ha elalszik egyáltalán ennek hatására- mert megtanult egyedül elaludni, hanem azért, mert úgy érzi, már nincs kit megszólítania és a fáradtságtól kimerülve alszik el. Soha nem sírnak ok nélkül a gyerkőcök, azt jelzik ezzel, hogy valamit kérnek, segítségre szorulnak és választ, reakciót kell kapjon szülőjétől!
Amíg nem sikerül megtalálni az okot, vagy legalábbis közelebb kerülni a megoldáshoz, a nehézség ellenére azt javaslom, minél közelebb lehessen Önhöz kisfia, akár az esti fektetéstől kezdve már. Ha nem egy ágyban, akkor az Önök ágya mellett elhelyezett gyermekágyban.
Elhiszem és megértem, hogy nagyon fáradtak lehetnek, de próbáljanak kitartani és az Önökben lévő feszültséget valami extra pihenésel csökkenteni, mert a feszültségek képesek egymást gerjeszteni is.
Szeretettl:
3,5 éves kislányommal kapcsolatban kérdeznék Öntöl. Olvastam korábbi válaszában, hogy ha egy kisgyerek határokat feszeget büntetőpont kijelölésével lehet fegyelmezni. HÁt én szoktam időnként alkalmazni, és akkor úgy is néz ki, hogy megoldódik a dolog, bár elég érdekesen alakulnak az ilyen helyzetek. Először minden úgy ment ahogyan a nagy könyvben meg van írva, majd később többször elment a helyről és sokszor vissza kellett cipelni, húzni, mert ilyenkor elhagyta magát a földön tüntetőlegesen, vagy ha szóváteszem, hogy hozom a széket, akkor fut, hogy jó anya, majd én hozom, és már rá is ül, illetve a büntetés lejártával és megbeszélésével még visszaül a székre, hogy neki még ide kell ülnie, mondom nem kell, de akkor is odaül egy picit még. Ilyenkor úgy érzem, hogy kényszeresen akar megfelelni nekem. A székre ültetést 90 %-ban én szoktam alkalmazni ottho és mondta, hogy nem szereti ha oda kell ülnie. Már elhangzott az is a szájából, hogy apát jobban szeretem mint téged, de ezk mellett sokszor szokott hozzám fordulni. Volt arra is példa, hogy azt mondta az apukájának amikor egy programról jöttek volna haza, hogy oda menjünk ahol anya nincs ott. A nagymamának pedig, hogy anya kiabál és ráncigál. A nagymama a végtelenségig könyörög neki esetekben, apukája is szokott vele határozott, felemelt hangon fegyelmezni, és volt hogy a kezét is erősebben sikerült megfognia, de úgy látszik mégis én állok a sor végén. Érzékeny a kislány, dackorszakban is lehet, 4 hónapos kisöccse van és az óvoda is nehézkesen megy, de mindezek mellett mégsem szeretnék olyan személyt képviselni otthon, akit kevésbé szeret. Természetesen először kb. 5ször kérek kedvesen, majd 5ször határozottan és 1-2szer igazán hangosan, és mivel nem történik semmi jön a szék mert muszáj fegyelmezni, de nem szeretnék olyan szülő lenni, akit kevésbé szeret a gyereke. Akkor hogyan fegyelmezzek? Vagy mit csinálok rosszul. Köszönöm válaszát. Andi
Nagyon őszinte leszek Önhöz: az Ön által említett válaszom két évvel ezelőtt íródott, akkor még inkább nem a leghelyesebben információkkal teli lexikális tudásból merítettem és kezdő anya voltam, azóta azonban megismertem más szemléletet, amivel viszont maradéktalanul és kiteljesedett szívvel tudtam azonosulni. Sokat tanulmányoztam a válaszkész nevelést, a kötődést és sokat merítettem saját tapasztalatból is, kisfiam rengeteg mindenre megtanított és ezekből együttesen alakult ki az a szemléletmód és hitvallás, amik alapján dolgozom és élem saját mindennapjaimat is.
Már nem tudom javasolni a bünti-utat és meg is mondom, hogy miért:
az a dolog rendben van és szükséges, hogy korlátokra, határokra szükség van és fel is kell állítani azokat, ez nem vitás! Ezek a határok lehetőleg tágak legyenek és biztosítsák a gyermeknek a mozgásteret, hogy minél nagyobb részt tudjanak megismerni és bekebelezni a nagyvilágból, tapasztalatokat gyűjtve. Korukból adódik, hogy bekerülnek a dackorszakba, szinte követelik az önállóságot, egyre erősebben bontakozik ki saját személyiségük és veleszületett temperamentumuktól függően lesz ez a korszak intenzív vagy kevésbé intenzív.
Mikor jönnek a nagy kiborulások, hisztik- még ha olyan dolgot is csinálnak, ami hajmeresztő- a legelveszettebb állapotban vannak és a legnagyobb segítségre szorulnak. Ha ilyenkor bünti van és figyelemmegvonás, talán még nehezebb kikerülni ebből az állapotból, amire ráadásul nem is képesek még egyedül.
Természetesen előfordul olyan, ami kiborítja Anyát és ilyenkor ezt jó vállalni a gyerkőc előtt! Ha dühös lett a gyerekre, mondja meg neki, hogy most ezt érzi és meg fogják beszélni a dolgot, ha Ön is olyan állapotba kerül, hogy ezt meg tudja tenni.
Tehát szerintem az a fontos, hogy a szülő maga hogyan kezeli a nehéz helyzeteket, konfliktusokat, kiborulásokat saját magában és esetleg még hasonló pontok, megnyilvánulások is előfordulhatnak. Ilyenkor feljönnek olyan emlékek is, amik saját gyerekkorból származnak, az Anya kitöréseit, negatív érzelmeit hogyan kezelték az ő szülei.
Tehát azt nem mondom, hogy engedni kell azt is, ami adott családba nem fér bele, de nem hiszem, hogy a mintaadáson és a rengeteg beszéden, türelmen kívül lenne tenni való igazán. A büntetésnek lehet hátránya, hogy a gyerek nem kialakult meggyőződésből nem fog megtenni valamit, hanem félelemből, vagy nem veszi komolyan és hatástalan marad nála.
Ennek ellenére el tudok képzelni olyan szituációt, amiben "nincs más hátra" alapon megtörténik némi büntetés, de ha ez nagyon ritka és nagyon megalapozott indokú, nem szeretetmegvonással jár és nem címkézi meg a gyereket, akár még hatásos is lehet.
Összegzésképp: a fegyelmezés mikéntje függ a család temperamentumától, a szülők egyéni temperamentumától, kialakult családi szokásoktól, a saját hozott mintáktól.
Amire a gyereknek szüksége van az a figyelem, megértés, feltétel nélküli elfogadás és szinte határtalan türelem, ami viszont véges a szülőnek és ez is természetes. Sokat könnyít a helyzeten, mikor a szülő vállalja saját érzéseit, mert ez megkönnyíti a gyereknek is vállania saját negatív érzéseit és érzelmeit. Ezzel tanulja meg azt, hogy az élet velejárója a düh és egyéb más dolgok, amiknek helye van a családban, ahogy helye van az összecsattanásoknak, rászólásoknak, sírásoknak is, hisz helye van az összebújásoknak, ölelkezéseknek, puszilkodásoknak is. A feltáétel nélküli elfogads lényege, hogy "elfogadlak akkor is, ha csúnyán beszélsz, csapkodsz, stb. téged szeretlek, de a tetteddel nem értek egyet". A bünti pedig talán okozhat olyan érzést, magában hordja azt a veszélyt, hogy maga a személy van elutasítva, nem csak a "tett". Ezért kell óvatosan csinálni, ha mégis büntetünk.
Kislánya egészen biztosan szereti Önt, és ezzel a viselkedésmódokkal talán valamire fel akarja hívni az Ön figyelmét, valamit közvetít ezzel.
Mint írja, érzékeny a kislánya, tehát nála még óvatosabban állnék hozzá a büntetés-dologgal és buzdítom arra Önt, hogy szavakkal és érzelmekkel kommunikáljon felé. Most, hogy ilyen pici kistesója is van (akihez gratulálok!), nehéz lehet feldolgozni a "trónfosztottságot". Több figyelmet akar kicsikarni és ilyenkor bármit megtennének általában ezért, még a büntit is vállalják, hisz- ha negatív formában is- de addig is vele foglalkozik Anya. 4 hónap nem sok idő, adjon időt még maguknak arra, hogy összeszokjanak és kialakulhasson az "új család" és az új szokások!
Szóval nincs azzal baj, ha Ön időnként felemeli a hangját, stb. de szerintem nyugodtan kikerülhető a székre ültetős eljárás, hisz az Öntől is rengeteg energiát vesz el és tapasztalata alapján nem igazán válik be. Viszont, ha esetleg segít kislányának megfogalmazni az ő érzéseit, pl. "látom, dühös lettél, mert előbb pelusoztam a tesódat és nem veled mentem játszani" és hasonló mondatok könnyebbséget hozhatnak kislánya lelkében, és ha Ön is el tudja azt fogadni, hogy ezek az érzések, megnyilvánulások normálisak, sőt természetesek- mindkettőjük részéről- Ön is kiegyensúlyozottabb lehet és kevésbé fogja bűntudat terhelni.
A dackorszak és a testvérféltékenység együttesen bőven elég indok arra, hogy úgy viselkedjen, ahogy. :-) A megértés és elfogadás talán nagyobb sikerre vihet, mint a bünti.
És legyen saját magával is engedékenyebb!:-)
Ha szívesen olvas és fordít rá időt, ajánlom figyelmébe a "Testvérek féltékenység nélkül" és a "Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje" c. könyveket. Rengeteg hasznos tipp van benne és még az önsimeretnek is jót tesz!:-)
Remélem, tudtam segíteni!
Szeretettel:
Van egy 2 éves kislányom. Tavaly dec. 22-én vettem le a ciciről, azóta olyan hisztiket produkál, hogy elképesztő. Nem a cici miatt, hanem úgy mindenért. Ha nem az van amit ő akar, akkor torka szakadtából üvölt, csapkod, dobálózik. Ja, és december óta rágja a körmét, a száját pedig vagy rágja vagy csipkedi. Az étvágya sem olyan jó, mondjuk 1 éves koráig nem is volt hajlandó az anyatejen kívül elfogadni mást. Szeretném meg tudni, hogy ez mitől lehet. Én úgy érzem, hogy miattam van ez az egész, mert december óta nem bírok vele, és ezáltal nincs hozzá türelmem. Sokat veszekszem velem. Már arra jutottam, hogy nyugtatót szedek, mert nem akarom tönkretenni a gyerekem.
Kérdése hozzám jutott el, remélem, segítségére tudok lenni!
Ha jól értem, a tapasztalt jelenség és az elválasztás egy időben történt? Hogyan választotta el kislányát és mi volt az indok rá?
A "mindenért hisztik vannak"- típusú dolog egy két éves gyermektől igazából nem szokatlan, sőt! Ilyenkor már kezdődik-zajlik az ún. dackorszak, az önállósodási törekvések, az "el is távolodnék-de még maradnék is", a "mindent tudok egyedül és ideges leszek, ha mégsem sikerül", a "nem tudom jól kifejezni magam" és sorolhatnám.
Ezen időszak intenzitása nagyban függ a gyermek veleszületett temperamentumától is. Egy alapvetően nyugodt típusú gyermek is "ki tud akadni", mikor belekerül ebbe a korszakba, de aki addig is vehemensebb volt, nála azután is esetleg intenzívebben mutatkozhat meg a dolog.
Ilyenkor válik szükségessé a határok bevezetése, ami olyan legyen, hogy nagy teret engedhessen a gyereknek, hadd önállósodjon, de azért biztonságot nyújtson neki, hogy beleütközhet valamibe, ha arról van szó. A szabályok, korlátok felállítása minden családban más, erre nem tudok konkrét javaslatot adni, hiszen ez eltérő, kinél mit szabad és mit nem. És persze rugalmasságot is kér ez a feladat az Ön részéről, hiszen időbe telik/telhet, mire ki tudja alakítani azt a módozatot, amiben jól tudnak együttműködni és segíti a "túlélést" és ezt a valóban megterhelő időszakot, ami mind gyereknek, mind szülőnek nehézséget okozhat.
A körömrágás és egyéb "tünetek" valóban jelezhetnek feszültséget, de én azt hiszem, hogy érdemes egészben nézni a dologra: amúgy jókedvű és kiegyensúlyozott? Tehát, ha egészében tekint kislányára Ön vagy édesapa, akkor milyennek látják?
Nagyon erősen érzem az Ön bűntudatát. Lehetséges, hogy a fejében úgy kapcsolódik össze, hogy az elválasztás okozza a jelenség intenzív mivoltát? Azt gondolom, hogy nagyon sokat tett Ön a kislánya lelki stabilitásáért és szuper, hogy ilyen sokáig szoptatta őt! Ennek a dolgonak pozitív hozadékai nem tűnnek el "csak úgy" és válnak semmissé, sőt, inkább jó alapokat adnak illetve a jó alapokat erősen stabilizálja. Sőt, meglátásom szerint, azok a gyerekek, akik érzelmileg biztonságban érzik magukat és válaszkész gondoskodásban volt részük, jobban átadják magukat a következő szinteknek, pl. a dackorszakban, hiszen megtanulta, hogy ő úgy van elfogadva, ahogy van és megteheti, hogy hangot adjon negatív érzéseinek, összezavarodottságának is és ezeknek mind helye is van! és ez jó! Mind a felnőttek, mind a gyermekek életében vannak negatív élmények, érzések is és ezek is hozzá tartoznak az életünkhöz!
Tehát, talán segítség lehet mindkettőjüknek, ha szabad lesz érezni azt is, ha valami nem klappol. Gondolok arra, hogy Anya is bevallhatja, hogy ez most túl ment az erején, elfáradt és sírni sem szégyen, hanem könnyebbséget hozó.
Az is lehet, hogy sok elfojtás van Önben és nem tudom, van-e segítsége, akivel meg tudja beszélni érzéseit? Barát, rokon vagy hasonló cipőben járó anya-társ. Kis lazítás, kikapcsolódás, személyes feltöltődés nagyon sokat lendíthet a dolgokon, segíthet türelmét is visszahozni.
Nem tudom, Önök hol élnek, de egyesületünk Klubjában is találkozhatna több anyával, akik hasonlón mennek át és a tapasztalatok cseréje is segítség lehet! ha gondolja, csatlakozzanak!
Ha pedig végképp úgy érzi, ereje végére ért és nincs kiút, fordulhat empatikus és megértő szaksegítséghez is- de gondosan válassza meg az illetőt!:-)
Szeretettel: