|
Kérdezz-felelek
11 éve élek házasságban és picivel több, mint 10 éve van egy titkos viszonyom is. A házasságom elég jó, bár voltak mély pontok, amiket sikeresen megoldottunk. A másik kapcsolatom mozgató rugója kizárólag a testiség volt, viszont az utóbbi időben hirtelen érzelmileg közelebb kerültünk egymáshoz. Bevallotta, hogy szeret velem lenni és hiányzok neki, ha sokáig nem találkozunk. Lényegesen többször hív telefonon. Ahogy megérint, ahogy rám néz: sokkal több érzelem van benne, mint eddig. Már jó ideje panaszkodik, hogy nagyon rossz a házassága, múlt héten viszont kibökte, hogy komolyan foglalkozik a válás gondolatával. Itt egy picit megijedtem, bár egy szóval sem utalt rá, hogy velem tervei lennének, hisz nagyon jól tudja, hogy jól működik a házasságom... Csak fura mostanában és nem szeretném, hogy az érzelmi kavalkád miatt esetleg vége lenne ennek a jól működő kapcsolatnak. Szeretem, mint embert, olyan, mintha egy másik férjem lenne, bármit meg tudunk beszélni. Ugyanakkor ismerem már annyira, hogy nem biztos, hogy tudnék vele együtt élni!
Mit látsz, én reagálom túl a dolgot vagy tényleg megváltoztak az érzései?
Köszönöm válaszod! Adrienn
A tarot kártyából készülő életelemzés, most kedvezményesen, 2000. ft-ért kérhető! Több hónapos kérdezéssel.
Minden jót Kívánunk!
molnarkatka1@gmail.com