Olvasói kérdés
Kedves Orsolya! Van egy 9 éves kislányom aki jelenleg harmadik osztályos.Az első osztályban semmi probléma nem volt.Beilleszkedett,barátnőre talált,és a többi osztálytársával is kijön.Második osztályban kezdődött a hasfájós korszak.Szinte minden reggel,és este mondogatta hogy fáj a hasa.Én úgy gondolom hogy a tanárjaitól szorong.Mert akkor már elmesélte hogy az egyik tanárnénije állandóan szól neki valamiért.Legtöbbször az öltözködésébe szól bele.Nem vagyunk multimilliomosok de a kislányomat mindig tisztán,és szépen öltöztetem.Meg is tehetem mert ruhákkal foglalkozó cégnél dolgoztam.Ugyanis idén januárban megszületett kisfiam.A tanárnéni már szinte belém beszélte hogy a lányom féltékeny.Elképzelhető hogy féltékeny picit,de imádja és nem érzi magát kirekesztve.Mindig kérem a lányomat mesélje el mi történik az iskolában,és szinte hetente 1-szer 2-szer tanárnéni beszól neki.Múltkor ebédeltek,és azt vette észre lányom és egy másik kislány hogy a gyerekek kimennek az ebédlőből tanárnénivel és rájuk zárják az ajtót,ők dörömböltek,erre a tanárnő kinyitotta az ajtót és ott nevetett lányomékon a többi gyerekkel.Már többször megfogadtam magamnak hogy bemegyek és elbeszélgetek a tanárnővel,de sokan mondják(köztük a lányom is)hogy utána még jobban rászállnak.Nem bírom már ezt így mert nem szeretném hogy lányom sérüljön.Kérem adjon tanácsot mit tehetnék!?Hova kihez fordulhatnék?Nem szeretném kivenni ebből az iskolából mert szeret ide járni,barátai vannak.Csak éppen olyan tanárnénikhez került akik nem pedagógus pályára valók.Köszönöm megtisztelő válaszát. Tisztelettel:Ildikó
Szakértői válasz
Kedves Ildikó!
A válasz ott van a saját soraiban. A tanárnő – az elmondottakból ítélve – valóban nem alkalmas arra, hogy kicsi gyerekek lelkét befolyásolja. Nem akarom elkeseríteni, de a kislánya már sérül, ha a tanárnő állandó gúnyolódására számítva megy be napról napra az iskolába. Ami a testvérféltékenységet illeti: ez egy teljesen természetes, normális, egészséges érzés, minden testvérben megvan valamennyire, és tökéletesen megfér azzal, hogy egy másik „hullámhosszon” ugyanaz a gyerek ugyanahhoz a testvérhez szeretettel, kedvességgel, figyelemmel is tud fordulni. Egy emberben egyszerre többféle érzésnek is helye van. Ha a gyermek az ösztönös érzését fölül tudja írni a társadalmilag megkívánt gyöngédséggel és kedvességgel, az jó hír, de semmi esetre sem szabad sem csodálkozni, sem haragudni, ha néha ellenséges vagy vetélkedő viselkedést is mutat. Ezt a tanárnőnek is tudnia kellene. Ha viszont Ön a tanárnőről olyan információkkal rendelkezik, amiket itt leír, akkor ennek birtokában a tanárnő feletteséhez fordulhat, és jó is, ha megteszi, mert nem az Ön gyermeke az egyetlen, akiben kárt tehet egy éretlen személyiségű, érzelemvezérelt pedagógus. Ha az igazgató pedagógiailag elkötelezett, akkor ő sem fogja örömmel hallani, hogy valamelyik alsós tanítója gúnnyal, gyermekesen, esetleg rosszindulatúan fordul ennyire kicsi gyerekek felé. Azzal egyetértek, hogy ha a kislányának a gyerekek között jó barátai vannak, akkor az iskolaváltás nehéz döntés lenne, de a mindennapos szorongás szintén nem tesz jót. Tanácsolnám, hogy a lehető legtágabb körben tájékozódjon, beszéljen a gyerekkel, esetleg a barátnőivel, más anyukákkal, apukákkal, esetleg ha a gyereknek van más tanára, őt is érdemes megkérdezni, hogyan látja a kislányt. A sok beszélgetés során kialakulhat egy tágabb kép, akár egy stratégia is arról, hogy mi lenne a követendő eljárás. Az igazgatóhoz érdemes úgy fordulni, hogy egyszerűen elé tárja a problémát, az információkat, amiket szerzett, és tanácsát kéri, segítségért fordul hozzá a gyerek – és esetleges más gyerekek – megvédése érdekében. Ugyanakkor nem kívánatos, hogy a tanárnő ellen keresztes hadjárat induljon – vele is érdemes először megértően, együttműködően beszélgetni és csak akkor lépni tovább, ha a helyzet nem javul, ha az Ön rossz benyomásai megerősödnek. Érdekes lehet, hogyan látják ugyanezt a tanárt más szülők. Mindenesetre nagyon biztatnám, hogy lépjen, tegyen a gyerek érdekében, ne hagyja annyiban, hanem tájékozódjon és cselekedjen. A korai – és későbbi – tanárok és egyéb befolyásos felnőttek erős nyomot tudnak hagyni gyerekeink lelkén, és néha riasztóan kicsi a ráhatásunk arra, kik formálják addig gondosan óvott kicsinyeink személyiségét. Sok sikert!
Kedves Ildikó!
A válasz ott van a saját soraiban. A tanárnő – az elmondottakból ítélve – valóban nem alkalmas arra, hogy kicsi gyerekek lelkét befolyásolja. Nem akarom elkeseríteni, de a kislánya már sérül, ha a tanárnő állandó gúnyolódására számítva megy be napról napra az iskolába. Ami a testvérféltékenységet illeti: ez egy teljesen természetes, normális, egészséges érzés, minden testvérben megvan valamennyire, és tökéletesen megfér azzal, hogy egy másik „hullámhosszon” ugyanaz a gyerek ugyanahhoz a testvérhez szeretettel, kedvességgel, figyelemmel is tud fordulni. Egy emberben egyszerre többféle érzésnek is helye van. Ha a gyermek az ösztönös érzését fölül tudja írni a társadalmilag megkívánt gyöngédséggel és kedvességgel, az jó hír, de semmi esetre sem szabad sem csodálkozni, sem haragudni, ha néha ellenséges vagy vetélkedő viselkedést is mutat. Ezt a tanárnőnek is tudnia kellene. Ha viszont Ön a tanárnőről olyan információkkal rendelkezik, amiket itt leír, akkor ennek birtokában a tanárnő feletteséhez fordulhat, és jó is, ha megteszi, mert nem az Ön gyermeke az egyetlen, akiben kárt tehet egy éretlen személyiségű, érzelemvezérelt pedagógus. Ha az igazgató pedagógiailag elkötelezett, akkor ő sem fogja örömmel hallani, hogy valamelyik alsós tanítója gúnnyal, gyermekesen, esetleg rosszindulatúan fordul ennyire kicsi gyerekek felé. Azzal egyetértek, hogy ha a kislányának a gyerekek között jó barátai vannak, akkor az iskolaváltás nehéz döntés lenne, de a mindennapos szorongás szintén nem tesz jót. Tanácsolnám, hogy a lehető legtágabb körben tájékozódjon, beszéljen a gyerekkel, esetleg a barátnőivel, más anyukákkal, apukákkal, esetleg ha a gyereknek van más tanára, őt is érdemes megkérdezni, hogyan látja a kislányt. A sok beszélgetés során kialakulhat egy tágabb kép, akár egy stratégia is arról, hogy mi lenne a követendő eljárás. Az igazgatóhoz érdemes úgy fordulni, hogy egyszerűen elé tárja a problémát, az információkat, amiket szerzett, és tanácsát kéri, segítségért fordul hozzá a gyerek – és esetleges más gyerekek – megvédése érdekében. Ugyanakkor nem kívánatos, hogy a tanárnő ellen keresztes hadjárat induljon – vele is érdemes először megértően, együttműködően beszélgetni és csak akkor lépni tovább, ha a helyzet nem javul, ha az Ön rossz benyomásai megerősödnek. Érdekes lehet, hogyan látják ugyanezt a tanárt más szülők. Mindenesetre nagyon biztatnám, hogy lépjen, tegyen a gyerek érdekében, ne hagyja annyiban, hanem tájékozódjon és cselekedjen. A korai – és későbbi – tanárok és egyéb befolyásos felnőttek erős nyomot tudnak hagyni gyerekeink lelkén, és néha riasztóan kicsi a ráhatásunk arra, kik formálják addig gondosan óvott kicsinyeink személyiségét. Sok sikert!
Frank Orsolya