|
Dr. Németh TamásFül-orr-gégészElérhetőségeim: Honlap: http://www.maganorvosok.hu/drnemethtamas/ http://www.meditrex.hu/ |
Kérdezz-felelek
Ma két hete, autóban ülve bedugult a jobb fülem, amin elsőre nem lepődtem meg, mert kinek nem szokott bedugulni autózás közben. Csak a bökkenő az, hogy azóta sem dugult ki. Először azt gondoltam, hogy biztos ki kell mosni és egy hét után, amint hazaértünk el is mentem orvoshoz. A meglepő az volt, hogy amint benézett azt mondta, hogy semmi sincs a fülembe ami ezt okozhatná. Megvizsgálták, hogy a külső füllel illetve a dobhártyával semmi gond. Aztán elküldtek egy hallásvizsgálatra, amin ugyan megmutatkozott, hogy a jobb fülem kicsivel gyengébb (de hát épp ezaz, hogy be van dugulva). Az elkeserítő számomra az, hogy azt monta az orvos, hogy történhetett valami a belső füllel (bár igazán nem történ más, mint hogy utaztam és többször szoktam repülővel is és akkor sem lett gond) és felírt több gyógyszert is, különbözőeket hátha valami segít (belső fül vérkeringésére- Betahistina alapú, allergiára - Desloratadinum alapú illetve antibiotikumot - Klacid és ugyanolyan cseppet). De az a helyzet, hogy ez a 9. nap, hogy szedem és nem igazán változott. Illetve pár napja pattant egyet, de vissza is dugult. Talán gyengébben van azóta bedugulva, de a legroszabb, hogy van egy alap sistergés, zúgás amit mindig hallok benne. Illetve, ha stresszesebb vagyok, mintha egy fokkal jobban bedugulna. (Bár amióta így vagyok alapjában stresszesebb vagyok, mert zavaró) Vajon mi történhetett? Én reméltem, hogy gyulladás (bár ezt az orvos nem mondta, mikor rákérdeztem mondta, hogy lehet) vagy húzat, de azon az antibiotikum eddig nem kellett volna segítsen? Nagyon zavaró és aggaszt, mert még csak 29 éves vagyok, nem tudom elképzelni, hogy ne jöjjön helyre.
Előre is köszönöm a válaszát!