|
Domján MónikaPszichológus, Önismereti trénerElérhetőségeim: Cím: inSpirál Stúdió: Bp. 1094. Páva u. 6. II/2. Telefon: 06-20/245-53-43 E-mail: domjanmoni@gmail.com Honlap: http://www.inspiralstudio.hu http://inspiralstudio.hu/index.php/bemutatkozas/munkatarsaink/53-domjan-moni www.tavaszpont.com |
Kérdezz-felelek
Kedves Mónika!
Nagyon megörültem amikor megtaláltam ezt az oldalt mert már többször gondoltam rá hogy szakértőhöz kéne fordulnom ha más nem kibeszélni magamból a sérelmeimet,de sajnos egyszer még gyermek koromban egy pszichológus elárulta egy számomra nagy\" titkomat\"( és ezért mások kinevettek)így nem tudnék személyesen megbízni senkiben sem.Jó így anonim!Mostanában nagyon sokat gondolkodom a párkapcsolatom jövőjével és az azt befolyásoló nagyon bonyolult dolgokkal kapcsolatban.Emiatt kérném a véleményedet,tanácsodat.Megpróbálom megfogalmazni a lényegét.A szerelem és párkapcsolatok téma számomra mindig nehezen érthető volt.Sokat tanakodtam már tizenévesen is hogy mi a fontosabb hogy szerelemből válasszak társat(aki lehet nem érdemes rá de az ember nem tehet róla kibe szeret) vagy hogy egy olyan embert válasszak magam mellé aki jóravaló egyeznek a céljaink és jó életünk lehet még ha nincs is az a nagy szerelem.Ahhoz hogy megértsd miért volt már akkor ez fontos számomra el kell mondanom hogy 3éves koromtól állami gondozásban éltem soha nem volt előttem példaként szerető szülői pár csak az elromlott tönkrement kapcsolatok áldozatai,sorstársak aki egy rosszul választott apa-anya hibájából jutottak oda ahová így én is.A döntés hogy milyen életet kezdek ha kikerülök az intézetből az egész életemet meghatározza nincs még egy esély!Szerencsére a választásomat akkor\"angyalok segítették\"8,5éve megismertem a mostani férjemet aki nagyon szerelmes volt belém,én eleinte belé nem,viszont kiérdemelt egy esélyt amiből hamarosan mégis csak szerelem lett.Kb.3évig rózsaszín köd volt aztán szépen lassan lecsendesült jöttek a hullámvölgyek néha nagyon szerelmes voltam néha nem tudtam biztosan ezt akarom-e.Szerintem ezt ő is hasonlóképpen élte meg bár erről sosem beszéltünk de abból gondolom hogy már nem törődött annyit velem.Bár erre ő egyszer azt mondta hogy nekem túl nagy a szeretet igényem és nekem nem lehet megfelelni.Ezt el is hittem neki mert azért van alapja!Időközben már összeköltöztünk.Mindig is nagyon jól tudtunk együtt élni egyenlő arányban kivettük a részünket a háztartásban mint minden másban.Ahogy az életben az elvárásnak megfelelően következő lépés a házasság 6év után összeházasodtunk.Szerettük egymást sőt abban az évben a \"nászévben\"minden tökéletes volt.Mintha feltámadt volna a szenvedély amit már rég nem éreztünk.A nemi életünk gyakorisága akár mint a kapcsolatunk elején.A gyermek áldás emiatt nem is váratott magára a következő évben megszületett a kisfiunk.Kívülről mi lehetünk a tökéletes pár szépen végigjártuk a nagykönyvben leírt utat összeköltözés esküvő lakás házasság gyerek.Aztán azóta minden megváltozott ami persze az én hibám is.A gyerek lekötötte minden időmet a férjemre kevés maradt bár szerintem eleinte nem bánta mert szeret netezni,játszani amit régen nem nagyon tehetett meg mert amíg nem volt baba nyavalyogtam vagy lógtam rajta ha már unatkoztam egyedül vagy szeretgetésre vágytam.Viszont teljesen eltávolodtunk egymástól.Úgy érzem ez az ő részéről is igaz,sőt talán nagyrészt az ő hibája.(Bár kíváncsi lennék az ő verziójára sajnos soha nem árul el semmit nagyon zárkózott.)Szülés után csökkent az addig is kevéske önbecsülésem nem éreztem magam szépnek vonzónak jól esett volna ha jön és elhiteti velem hogy szép vagyok még mindig igazi nő nem csak egy anya.De nem jött lehet hogy arra várt majd én megyek.A nemi életünk a 0-val volt egyenlő.Bár többször megfordult a fejemben hogy kezdeményezek mert azért hiányzott a szex,de egy pár hónapos gyerek mellett se éj se nappal mérlegemen az alvás még mindig jobb választás volt.Nem tettem semmit.Hozzá teszem azért az is megfordult a fejemben hogy azért könyörögni nem fogok,ja és persze hogy mi van ha elutasít?!Mert persze Ő dolgozik és fáradt!A párkapcsolatunk hátraszorításával minden figyelmem a kisfiamé lett és így szépen lassan a szerelem a férjem felé el is tűnt.Lassan 2éves a fiunk a nemi életünk max.3havi 1 amit betudhatunk mindkettőnk részéről a házastársi kötelezettségnek.Abból gondolom mert semmi gyengédség előjáték csak a lényeg és gyorsan mert felébredhet a baba!De mindemellett minden más tökéletesen működik csak nincs a nagy szerelem.Barátnőmmel ezt mi csak úgy mondjuk hiányzik a Hollywood.Mert a filmekben mindig nagy a szerelem.Visszahozható még valahogy ennyi év után a szikra?Minden kapcsolatban elmúlik pár év után a szerelem?Ha igen akkor mi lenne a megoldás hogy váljunk el?Csaljam meg?Ez régebben eszembe sem jutott volna de mostanában minden ismerősöm barátnőm vagy elválik vagy hasonló okok miatt hűtlen lesz a férjéhez.A nagy szerelem és tűz ami a kapcsolatok elején van szépen lassan tova lesz a férfi ha már biztonságban érzi a kapcsolatát már nem küzd érte nincsenek bókok,csak úgy ölelések,csókok,simogatás.A duma hogy a férfinek milyen fontos a szex is csak duma,vagy legalábbis a férjeknek vagy kispapáknak nem az!Nem éreztetik a nővel hogy szeretve van aztán csodálkoznak ha lelép?!Azt hiszik ha mondják sablonosan hogy Szeretlek az jelent még valamit?Megkérdezném azért őszintén pár embertől aki nem fél igazat mondani hogy mit is jelent számukra 10-20-30évek után hogy szerelmes vagyok még a férjembe-feleségembe!?Régen nagyon elítéltem az olyan embert aki megcsalja a házastársát mindig azt mondtam akkor inkább váljon el, de mostanában erről is megváltozott a véleményem.Tételezzük fel megismerkedek valakivel xy-nal szerelem lesz feladnám tökéletesen működő házasságomat elválnék mi a biztosíték rá hogy xy-nal nem jutnánk el idáig hogy elmúlik a nagy szerelem(vagy átalakul mássá) szintén pár év mulva?És akkor kitettem a gyerekemet a meghurcolásnak kiszakítottam az életéből és ráadásul lehet hogy xy nem is olyan rendes ember és nem is biztos hogy olyan jól tudnánk együtt élni vagy ami a legrosszabb rémálmom a múltam megismételné önmagát és a kisfiam is bekerülne a ballépésem miatt?!Szóval ez ki van zárva az én gyerekemnek több jár.Elképzeltem magamnak gyerekkoromban egy ideális családi képet és az én kisbabám megérdemli hogy legalább olyan gyerekkora legyen ahol együtt vannak a szülei,összetartanak és nagyon szeretik.Viszont még nagyon fiatal vagyok 28éves bármennyire is szeretem a fiam és jót akarok neki nem bírnám leélni az életemet érzelmek nélkül magányosan!Tehát ezért már jobban megértem a hűtlenséget.Amit nem tudunk nem fáj.Elvileg így lenne...!Csak az a baj hogy ez nekem a lelkiismeretembe nem fér bele.Legalábbis most így gondolom.Nagyon kíváncsi lennék ezzel a témával kapcsolatban a véleményére!Te hiszel a holtomiglan-holtodiglan szerelemben?Szerinted hogyan tudnám elkerülni hogy tönkremenjen a házasságom?Feléleszthető még a tűz valamiképpen?Vagy tényleg ez a vége minden kapcsolatnak...?Előre is köszönöm válaszodat!Mónika
Kedves Névrokonom!
Remélem, hogy történeted ilyen részletes leírása már önmagában megkönnyebbülést okozott és segített tisztábban látni a dolgokat. Egyre több terapeuta vallja - köztük én is - hogy egy pérkapcsolat gyakorlatilag bármilyen stádiumból megmenthető, és újrateremthető a közelség, meghittség, s ezzel a szerelem is köztük. Ehhez legalább egyiküknek el kell kezdenie változnia, szembenéznie a hiányokkal, és azokat következetesen felszámolni - saját magában! A társának pedig el kell kezdenie adni mindazokat a dolgokat, amelyeket hiányol belőle, és észrevenni párja legkisebb megnyilvánulásaiban isazt a tulajdonságot, amelyet keres. Ettől a megváltozott figyelemtől döbbenetes változások indulhatnak el a kapcsolatban, amely legtöbbször a (www.youtube.com/watch?v=9O0YPoOk8gM&feature=share) másik felet is magával ragadja. Jó illusztráció ehhez az online megnézhető Szerelempróba c. film is, illetve részletesen leírja a folyamatot és a teendőket Eva-Maria Zurhorst: Szeresd önmagad,és mindegy kivel élsz, ill. Szeresd önmagad és készülj örömmel a következő válságra c. két korszakalkotó könyve. Ebben a témában tartok egy programot április 18-án a Létezés öröme központban is, ahová szeretettel várlak! Részleteket itt olvashatsz róla: teremtotudat.hu/index.php/hu/idpontok-szerint/details/110-a-parkapcsolat-mint-a-felntte-valas-es-adottsagaink-kiteljesitesenek-szintere
Sok sikert kívánok!
27 éves nő vagyok, az lenne a problémám, hogy kb.10 éve hipohonder vagyok ez abban nyilvánul meg, hogy évek óta rettegek az ájulástól, összeeséstől, újabban szivinfarustól, tüdőembóliától komolyabb szervi betegségektől. Nemrégiben voltak ismerőseim akik ezekben a betegségek meghaltak és azóta képes vagyok ezeket is bebeszélni magamba, mindezek miatt nem is szívesem megyek el itthonról a félelem úrrá lesz rajtam bezárkóztam a lakásba. Valahogy túl szeretném tenni magam mindezen, hisz van egy gyerekem akinek nagy szüksége van rám!
Már próbálkozom gyógyteákkal, hársfa, zöld tea. Kérem javasoljon nekem valami vény nélkül kapható gyógyszert, gyógyteát amitől ez a félelemem legalább kicsit fokozódna!
Köszönöm szépen a válaszát!
Én elsősorban lelki irányultságú módszereket tudok javasolni, pszichoterápiát, életvezetési tanácsadást, önismereti csoportokat. Problémáját csak úgy fogja tudni megoldani, ha hajlandó szembenézni azzal a valósi félelemmel, amelyet most a betegségekre vetít. Amennyiben ezt egy terápiás folyamatban megteszi, és átírja a félelmet kiváltó eredeti élményhez való viszonyát, meg fog szűnni a betegségekkel kapcsolatos félelme is. A Napszikra Terápiás Stúdióban számos szakembert talál, akik különböző módszerekkel segítenek a szorongás és a félelmek oldásában. Ezen a honlapon tud tájékozódni: www.napszikra.hu
Üdvözlettel,
Azt szeretném megkérdezni, hogy mit tegyek ha már szakítottam párommal, de ő még zaklat engem az email-eivel, mit csináljak? Zaklatásnak számít? Meg azt is írta, hogy ha lesz új párom akkor megkeresi majd és megveri!
Mit kéne tennem, hogy békén hagyjon? és ha megírom neki, hogy ne zaklasson, ő továbbra is zaklat! ki vagyok idegileg!
Megteheti, hogy fizikailag próbál elszigetelődni a volt párjától, pl. megváltoztatja a telefonszámát, e-mail címét, súlyosabb esetben elköltözik. Lehet, hogy csak időre van szüksége, hogy elfogadja az Ön döntését, és ha semmilyen formában nem reagál az üzeneteire, egy idő után abbahagyja a zaklatást. Érdemes elgondolkodnia azon, hogy viselkedésével nem adott-e okot arra, hogy volt párja esetleg hiú reményeket tápláljon a kapcsolat folytatásáról, vagy éppen nem bőszítette-e fel valamivel, ami a bosszúvágyát felkeltette. Ha ilyesmire rájön, érdemes tisztáznia a helyzetet.
Üdvözlettel,
Elore is koszonom
ebben csak Ön tud dönteni! Ha úgy dönt, hogy bízik a társában, akkor adjon neki igazi bizalmat! Ha viszont már többször derült ki róla, hogy nem tud élni a bizalommal, akkor Önnek kell belátnia, hogy valószínűleg társa nem fog megváltozni. Ön vagy elfogadja őt ilyennek, amilyen, vagy ha másra vágyik, jobban teszi, ha befejezi vele a kapcsolatot.
Sok erőt kívánok a döntéshez!
Kedves Domján Mónika!
19 éves lány vagyok. Sokáig nagyon visszahúzódó voltam, de szerencsére a középiskolában lett egy nagyon jó barátnőm. Azóta sikerült magabiztossá válnom pszichológus segítségével, jól tudok beszélgetni az emberekkel. Viszont másokkal nem nagyon sikerült igazi barátságot kötnöm. Idén szeptemberben egyetemre mentem és bár ott vannak, akikkel együtt legyek, beszélgessek amíg bent vagyok, közös programjaink nincsenek, és ami nagyon fáj, úgy érzem, hogy nélkülözhető vagyok. Ha mondjuk úgy döntenék, hogy holnaptól nem járok be az egyetemre, szerintem senki nem hiányolna, nem kérdeznék, hogy mi van velem, élek-e még. Van egy kutyám, akivel gyakran eljárok mindenfelé: kutyaiskolába, versenyekre stb. Ott hasonló érdeklődésű emberekkel ismerkedhetek meg. Ennek ellenére ott is ez az érzésem, hogy ha egyszer nem jelennék meg, nem hiányoznék. Jó, ott talán valamivel jobban érdeklődnének, ha huzamosabb ideig nem jelentkeznék, de az a nagy barátság ott sincs. Sokszor az az érzésem, hogy nem igazán vagyok szimpatikus az embereknek, de nem tudom, mi velem a baj, min kéne változtatnom. Próbálok önzetlen, kedves, mosolygós lenni, de nem segít. Sajnos az érzéseimről nehezen beszélek, lehet, hogy ez a baj? Hogy egy érzelemmentes embernek tartanak? Vagy nincs velem semmi baj, csak bebeszélem magamnak?
Köszönöm a segítségét:
B.
Kedves B.!
Bátorítanám arra, hogy nagyobb nyitottsággal forduljon az emberek felé. Jobban örüljön minden, akár apróságnak tűnő érdeklődésnek, és ne gondoljon egyből arra, hogy azért nem keresik, vagy azért nem közelednek, mert valami baj van magával. Sokféle oka lehet ennek, és ez legtöbbször a másik emberben keresendő: figyelmetlenség, fáradtság, gondterheltség, zavar... Amíg arra fókuszál, hogy vajon miért nem keresik, és elégedetlen azzal az érdeklődéssel, amit tapasztal mások részéről, gondolataival és érzéseivel a hiányt táplálja. Amint elkezd jobban örülni mások figyelmének, azonnal ezt kezdi el táplálni, és vonzani is a kisugárzásával. És valóban, ha többet mutat, többet ad magából, anélkül, hogy azonnal feltétlen viszonzást, megerősítést várna, nemsokára egyre több pozitív visszajelzésben lesz része, akár egészen váratlan módokon és személyektől.
Sok sikert kívánok!
Segítségét szeretném kérni, véleményére lenne szűkségem!
Dani vagyok 25 éves és van egy problémám amiről senkinek nem tudok beszélni mert én sem vagyok tisztába hogy mit érzek és nincs olyan ember a környezetemben akinek kérhetném a véleményét.
Sokat szenvedek attól hogy vonzódom mindkét nemhez,..tudom akkor biszex vagyok és kész de ez nekem nem megy ilyen könnyen,
nem voltam még férfival de Nővel is alig volt kapcsolatom.
Normálisan akarok élni ,család ,feleség ,őszinteség ,boldogság !
de ezt hogy tudom megcsinálni amikor rámjön időnként hogy flörtölök férfiakkal is ,van aki nagyon is megfog vonzódom hozzá, és olyan \"jónak érzem a társaságát.
Kűzdök az érzéssel,nem akarom tönkretenni az életemet,más életét de nem is tudom hogy mi a helyes
nemleszek soha boldog?
Élem az életem,elfolytom a vágyaimat de ez jó?és meddig ?
nem tartom helyesnek a kettős életet,az mindig fáj valakinek
és ha lessz családom akkor is szenvedek ettől akkor annyi a boldogságnak?
Kérem Tessék megírni a véleményét ,fontos lenne!
mit tehetnék ,átgondoltam sokszor mindig a heteró énem győz,majd mégis találkozom \"más érzéssel is.
Köszönöm Válaszát!
Tisztelettel
Dani.
Valóban nehéz ez a helyzet, elsősorban a téma körüli társadalmi tiltás, nem elfogadás súlya miatt. Pedig boldog csak akkor lehet, ha elfogadja saját vágyait, és annak mentén építi fel az életét. Nem tudja magára erőltetni a hetero-életvitelt, ha a a vágyai más irányba viszik. Hogy ezt megtudja, először is magában kell felvállalnia, hogy mindkét nem irányában érez vonzódást, és ha kell, konkrét helyzetekben is teret kell engednie vágyainak. Így fog csak kiderülni, hogy mi az igazi irány az Ön számára. Természetesen lehetséges partnereit illik informálnia arról, hogy éppen hol tart, hogy ne érezzék becsapva magukat, és a teljes igazság ismeretében tudjanak dönteni egy kapcsolat elkezdése, folytatása vagy éppen befejezése mellett.
A legnagyobb hiba, amit elkövethet, ha nem valódi vágyai mellett dönt, mert így önmagát és partnereit is be fogja csapni, a kiteljesedett élet reménye pedig távol kerül Öntől. Tehát önmaga bátor felvállalására, valamint őszinte kommunikációra bátorítom. Biztosan lesznek nehéz percei, de ha belemegy és megoldja a nehézségeket, egyre erősebbnek, magabiztosabbnak fogja érezni magát, és egyre világosabban fogja látni az előre vezető utat is.
Üdvözlettel,
Több mint másfél éve vagyok együtt a párommal, aki elvált (nem miattam váltak külön, nem ismertük egymást akkor). Előző kapcsolatából van egy 3,5 éves kisfia. Váláskor a bíróság kimondta, hogy a gyermeket 3 éves koráig az anya lakhelyén lehet látogatni, utána pedig megegyezés kérdése. Nem lehetett megegyezni az anyával, így a gyámhatósághoz fordultunk, aki határozatott hozott, hogy minden második hétvégét velünk tölthet a gyerek. Sajnos az édesanya nem igazán foglalkozik vele (fontosabb neki az, hogy párt találjon magának), ami meg is látszik rajta, kortársaihoz képest le van maradva. A gyereket a nagymama neveli. Párom az utóbbi időben azt vette észre, hogy az el hozatalkor a gyermek húzza az időt (játszik, eszik, mesét néz), illetve hangot is ad annak, hogy nem szeretne hozzánk jönni, mert én itt vagyok. . Mihelyt bejön a lakásba, nyomát se látni ezeknek, jön, megy, ugrál, szaladgál. Mászik az ölembe, megkér, hogy rajzoljuk, játszunk együtt, sőt még puszikat is kapok, amit másnak nem igazán ad. Kezdetektől fogva igyekszem a gyerek kedvében járni, sütikkel, játékokkal, bármivel. Játszva tanulással igyekszem felzárkóztatni a társaihoz. Mindezek után nagyon rosszul esett, hogy a gyerek így áll hozzám, ilyeneket mond. Régebben többször említette, hogy mondania kell valamit, de nem meri mert csúnya.
Új észrevétel, hogy mostanában csak fekete színű ceruzával akar rajzolni.
Gondoltunk már arra is, hogy a nagymama próbálja a gyereket irányítani, illetve üzengetni vele. Párom rákérdezett, felháborítást keltett benne, hogy ez eszünkbe jutott.
Mit tegyek?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: E.
Sajnos válás esetén nem ritka, hogy a 2 szülő és a párjukat fogó egyéb rokonok a másik fél ellen hangolják a gyereket, gyerekeket. Természetesen ezzel a gyereknek okozzák a legnagyobb kárt, aki szíve mélyén nem tud dönteni egyik szülője mellett sem a másik ellenében, hiszen neki mindkettőjükre szüksége van, akármilyen viszonyban vannak ők egymással. Amennyiben megbeszéléssel nem tényleg lehet rendezni kérdést, a legjobb, amit tehet, hogy továbbra is a gyerekre figyel, és őt igyekszik szeretni attól függetlenül, hogy mi történik vele a másik családban. Szemmel láthatóan ő ezt szívesen fogadja, könnyen lehet, hogy csak megfelelési vágyból húzódozik az elmenetel ellen az édesanyja családjában.
Az ellenségeskedésre adott bármilyen viszontválasz csak fokozza, elmélyíti azt, és tovább nehezíti a gyermek helyzetét. Tudom, hogy nehéz látszólag tétlenül tűrni az esetleg ellenséges vádakat, mégis ez a legbölcsebb, amit tehetnek. Ebben segít, ha örülnek az eddigi eredményeknek, azaz hogy a gyerek elfogadta Önt, és komoly akadályt nem támaszt az édesanya családja a találkozásaikkal szemben.
Üdvözlettel,
Valóban érdemes azon elgondolkodnia, miért teremti újra azt a helyzetet, amikor 2 férfi szerepel az életében párhuzamosan, viszont egyikükkel sem él teljes életet. Eva-Maria Zurhorst így fogalmaz "Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz" című könyvében, melyet javaslok elolvasásra Önnek is, mivel mélyebb bepillantást enged a párkapcsolatok természetébe: "egy háromszög kapcsolatban három ember fél az igazi közelségtől." Én ezzel mélyen egyetértek: amikor nem elég, aki ott van, pedig egykor szerettük, amikor azáltal válik vonzóvá valaki, ha elérhetetlen, mindig érdemes gyanakodni: nem én vagyok az, aki nem vállalja az egy emberhez való tartozást mindenestül? Saját magam teljes megmutatásával, a másik mindenestül való elfogadásával, és az ezzel járó konfliktusok felvállalásával?
Kívánom, hogy sikerüljön eljutnia ide, és ezáltal el tudja engedni fél-kapcsolatait, majd vállaljon helyettük egy egészet! Higgye el, megéri!
Üdvözlettel,
Nagyon szépen köszönöm gyors válaszát, és hasznos tanácsait. Megpróbáltam beszélni a férjemmel, és elmondtam neki, hogy nem érezem így jól magam a házban, és nem tudok úgy gondolni magamra, mint anyára és feleségre, míg gyermekként bánnak velem, de ő azt felelte, hogy én befolyásolom a környezetem. Mondtam, hogy elkellene költöznünk, ami meg is fog valósulni augusztusban, mivel a férjemnek sok gyakorlata lesz a kórházban. Így ez így rendben is van, annak ellenére, hogy anyósom erősen kampányol ellene ( a szmogra hivatkozva ). Viszont ha el kell döntenünk valamit, ő még mindig az édesanyja szavára hallgat, az enyémet mintegy meg sem hallva. ( pl. anyósom szerint kell még egy kókuszrost pólya, szerintem nem = megvesszük a pólyát ). A segítség gondolata meg sem fordul a fejében, mivel szerinte csak én tehetek az érzéseimről. Tűrjek míg elköltözünk, vagy bonyológyjak vitákba? Attól félek, hogy a férjem az anyósom pártját fogja fogni, mint azt mindig is teszi. Így viszont tényleg csak vegetálok.
Mégegyszer mindent köszönök:
Zsanee
Köszönöm a visszajelzést, és örülök, hogy tett lépéseket saját helyzete javítása érdekében! Természetesen sok, egymás után megtett lépésre van szükség ahhoz, hogy egy ilyen komoly probléma megoldódjon. Ha férje jelenleg nem partner a helyzet kezelésében, ne adja fel az ezzel kapcsolatos próbálkozásait, azt, hogy jelzi, hogyan érzi magát a kialakult helyzetben. Ezzel együtt a legfontosabb, hogy saját magért tegyen, és ha úgy érzi, sértik személyes életterét, álljon ki érdekeiért, akár a konfliktus felvállalásával is. Egy idő után a többiek kénytelenek lesznek szembesülni saját szerepükkel, még ha nehezen vallják is be maguknak. Ha nem áll ki önmagáért, a ők joggal gondolhatják, hogy minden rendben van, így ténylegesen egyedül lesz kénytelen viselni a felelősséget a problémákért.
Jó hír, hogy augusztusban elköltöznek, de addig még sok idő van hátra, és jelentős események fognak megtörténni ugyanebben a környezetben - elsősorban a baba születésére gondolok. Nagyon fontos lenne, hogy Ön kezdettől fogva jelen tudjon lenni az édesanya szerepében, és anyósa ne tudja átvenni ezt Öntől - természetesen a segítsége nagyon hasznos lehet. Ehhez viszont meg kell alapoznia a tekintélyét férje és anyósa előtt is, hogy egy szükségszerűen kiszolgáltatott helyzetben ne tudjanak ezzel visszaélni.
Sok erőt kívánok, és szívesen fogadom a további visszajelzéseket!
Férjemmel egy éve élünk külön,nem tudtam vele a problémáimat megbeszélni,struccpolitikát szeretett követni.
Illetve most így a különélésünk alatt döbbentem rá,mennyire ismer engem ez az ember.Tudja mivel vesz le a lábamról,és mivel bánt,mivel gurít dühbe.
Mintha manipulálna...és nem csak engem,azt vettem észre,körülötte mindenkit.
Úgy forgatja az élet lapjait,hogy neki jó legyen.
Mindent elkövet,hogy visszakapjon,és nekem a mostani viselkedése tetszik is,a kislányunkka is sokkal figyelmesebb....
én viszont nem tudok neki hinni,a szívem kötődik hozzá,nem tudom elengedni,viszont az agyam erősen taszít tőle.
Mostanra már tudom,én is hibáztam,hogy elfajultak a dolgok köztünk,én sem tudtam őt jól kezelni,de akik megismerik,mind azt állítják,hogy ő manipulatív és egoista ember,és csak egy a célja,kell valaki neki,aki felett uralkodhat,és érvényesülhet.
Férjem ezt cáfolja,állítja,szakemberhez jár,és meg akar változni,és valós szándékai,érzelmei vannak.
Én ezt nem is tagadom,csak azt nem tudom elhinni,hogy ennyi idő és ilyen súlyos dolgok után döbben rá,hogy mégis csak szüksége van rám? Hogy mégisccsak szeret,és fontos vagyok neki?
Annyi esélyt kapott már a házasságunk,valószínűsítem,hogy én sem cselekdetem mindig helyesen,de az alapvető problémákért ő a felelős.
Elismerem,sosem volt kellő önbizalmam,és ami volt,az mellette még csekélyebb lett.
Férjem erőszakkal akar szeretetet kapni,és adni is.Nem fizikailag,tettlegesen erőszakoskodik.....
szóbeli,lelki terrorban éreztem magam mellette....
ő ennek az együttélésünk alatt nem tulajdonított fontosságot,jelentőséget....
Most már igen......kérdés,hogy hihetek-e neki.
Hogy tudnám ezt "tesztelni".....
Hiszen azt kérdezgeti mindenki:mit kell még tegyen,hogy bizonyítson......
Egyszerűen nem bízok benne,és nem tudom elhinni,hogy ő most valóban olyan,amilyennek mutatja magát.Kedves,megértő,figyelmes.......de megint meddig?amíg vissza nem kap,és akkor megint elbízza magát!!!????
Kerestem szakembert,megfizethetetlen.........és időm sincs annyi,amennyit kellene járnom.
érzem,kezdek beszűkülni a bizalmatlanságomba.....és ez nekem nem jó,de nem tudok mégsem feltétlenül bízni benne.
Válaszát érdeklődve várom,és előre is köszönöm.
Sajnos nem tudok 100%-os bizonyossággal szolgálni a kérdésben. Az egyetlen módszer, ha megpróbál a szívére hallgatni és azt követni, amit az érzelmei diktálnak. Minden esetben érzelmi alapon hozzuk meg ugyanis a döntéseinket, csak úgy hisszük, hogy a józan észre hallgatunk. Mivel viszont így hisszük, sokszor tudattalanul ellene dolgozunk a szerintünk józan ésszel meghozott döntéseinknek, amelyek ráadásul gyakran nem is olyan "józanok",mert nem a sajátjaink, hanem mások elvárásainak akarunk megfelelni általuk.
Tehát én azt tartom legjobbnak, ha a szívére hallgat, és persze éber marad, figyeli, hogy a kialakult helyzet megfelel-e annak, amiben jól érzi magát. Ha nem így van, változtatásra lesz szükség. Lehetséges, hogy párjával új utat találnak egymáshoz, ha igazán nyíltan és őszintén közelednek egymás felé, enélkül viszont a korábbi kudarcok fognak új köntösben visszaköszönni.
Két ember akkor tud tartósan jó kapcsolatban élni egymással, ha nem a másiktól várják problémáik megoldását, hanem arra maguktól is képesek. Természetesen a társ ebben sokat tud segíteni, de a felelősséget nem veheti át a másik életéért, bármennyire szereti is. Sőt, akkor szereti igazán, ha meghagyja neki a teret és önállóságot, többek között saját harcainak megvívásában is.
Úgy gondolom, hogy kapcsolatuk csak abban az esetben képes újjászületni, ha mindketten meg tudják adni egymásnak a teljes bizalmat, és nem valamiféle csodavárással kezdik újra. A problémáik nem fognak egycsapásra megoldódni, de elkötelezett munkával, kitartással és főleg szeretettel olyan csodákat élhetnek meg együtt, amelyre nem is számítottak.
Segítségképpen szeretettel ajánlom Eva-Maria Zurhorst párkapcsolat-terapeuta két könyvét, a "Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz", valamint a Szeresd önmagad, és készülj örömmel a következő válságra" címűt.
Sok sikert kívánok!
Tisztelt Doktornő!
A segítségét szeretném kérni. Tavaly jöttem össze a párommal, akit szeptembertől férjemnek nevezhetek. Azért (is) jött ilyen korán az elhatározás, hogy összekötjük az életünket, mert időközben kiderült, hogy babát várunk. Természetesen nagyon örülünk neki, annak ellenére, hogy korán jött, és mindketten nagyon várjuk, hogy megérkezzen. De... Sajnos tavaly kezdtem el az egyetemet, amit most a baba miatt halasztanom kell. Nem is ez a baj, hanem, hogy egy év alatt szakítottam a szülői házzal, kollégista és egyetemista lettem, aztán feleség és most anyuka. Jelenleg (az elmúlt 1 évben háromszor költöztem) itt lakunk anyósoméknál, a férjem pedig folytatta az egyetemet. Viszont nagyon kevés ideje van rám, és a nap nagyrészében egyedül vagyok. Az anyósom nagyon pedáns asszony, így a házimunkában nem enged besegíteni, mert ahogyan én csinálom nem megfelelő, és a baba érkezéséhez szükséges dolgok beszerzését sem csinálhatom. Mivel ezeket mind ő csinálja, azt sem tudom, hol vannak a baba ruhái, játékai, sőt vannak olyanok, amiket nem is láttam.
Ha a férjemnek panaszkodom ilyen dolgokról, az édesanyjaa pártját fogja, én viszont nem érzem itt magam anyának, mivel velem is gyerekként bánnak. Ellenőrzik, mennyit eszem, és hogy beveszem-e a vitaminjaimat. Ráadásul anyósom azon gondolkodik, hogyan fogja majd ellátni a picit a sok munka mellett. Ezek után úgy érzem magam, mint egy béranya, és depressziós lettem a bűntudat miatt, mire a férjem elhidegült tőlem.
A segítséget előre is köszönöm,
Tisztelettel:
Zsanee
Kedves Zsanee,
a helyzet valóban tarthatatlan az Ön leírása alapján. Tényleg úgy tűnik, hogy gyerekszerepet osztottak Önnek ebben a családban, amely nagy ellentmondást jelent az egyenrangú társ és az édesanya szerepekkel, amelyeket egészséges módon be kellene töltenie. Kérdés, hogy honnan ered az az erős bizonytalanság Önben, amely a helyzet elfogadására alkalmassá tette? Például miért egyezett bele, hogy az anyósánál lakjanak, miért nem teremtettek önálló otthont új családjuknak? Az anyagi szempontok azt gondolom, másodlagosak, mégha ténylegesen megoldandó problémát jelentenek, akkor is. Férje is ragaszkodik a gyerek-szerephez édesanyja mellett, és úgy tűnik, elbújik a felnőtt élet és a családfői szerep nyújtotta kihívások elől. Természetesen valóban nem könnyű olyan gyorsan felnőni ezekhez a feladatokhoz, ahogy Önökkel történt, de mégsincs más út. Nem biztos, hogy segít, ha férjét győzködi arról, hogy miben kellene másképp viselkednie, amit viszont biztosan megtehet, ha Ön viselkedik másképp, és nem fogadja el a szűkre szabott kereteket. Ehhez konfliktusokat is vállalnia kell, és tudom, hogy nehéz ennek egyedül nekifutni, viszont másként elveszíti önmagát és sem a feleség, sem az édesanya szerepben nem fog tudni helytállni. Érdemes bíznia abban, hogy valószínűleg nem szívesen, de férje és anyósa is ráébred egyszer, hogy nem vezet jóra, ha Önt fájdalmas és elnyomott helyzetben tartják.
Természetesen a külső segítség nagyon jól jön ilyen helyzetben, akkor is, ha csak Ön fordul szakemberhez támogatásért, persze még szerencsésebb, ha férjével együtt vesznek részt a tanácsadási folyamatban. Ebben az esetben örömmel állok rendelkezésére a megjelölt elérhetőségeimen.
Sok erőt kívánok helyzet megoldásához!
Üdvözlettel,
Kedves Mónika,
Véleményére lennék kíváncsi, illetve tanácsára, mostanában kb. az elmúlt 3 éveben többször lett mandulagyulladásom, sokat küszködöm vele, lassan lehet, hogy nem úszom meg a műtétet. De reményem, hogy alternatív módon meggyógyulhatnék. Illetve mindennek van oka, ezen gondolkodom mostanában.
Pont ebben az elmúlt 3 évben két számomra fontos személy meghalt, nem igazán tudom feldolgozni, (kb.azóta csikorgatom a fogam éjszaka és olyan erősen szorítom, hogy reggelre fáj az állkapcsom is.) Ráadásul a férjem, akivel 7 éve vagyok együtt, nem egy beszédes fajta, egyszerű lelkületű, és figyelni sem szokott igazán a lelkizésre.. és valahogy az évek alatt én is megváltoztam és már nem is beszélek annyit mint régen, "leszoktam róla", régebben locsi-fecsi voltam és mióta eltávolodtam fizikai távolság Anyukámtól, akivel jókat tudtam dumcsizni, már nagyon nehezen beszélek..
Mi a véleménye lehetséges, hogy ez a bezárkózás okoz fizikai tüneteket? Mandulagyulladást, fogcsikorgatást? Hogyan lépjek abba az irányba, hogy fel tudjam dolgoznia történteket?
Segítségét és válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel,
Márti
Kedves Márti!
Elnézést a kései válaszért, gond volt az e-mail címemmel, ahová a kérdések érkeznek. (Ezért ha a további kérdése lenne, inkább a domjanmoni@gmail.com címre küldje levelét.) Jó nyomon jár azzal, hogy testi tüneteinek, betegségeinek eredetét lelki okokban keresi. A fogak, fogcsikorgatás tünet általában az elfojtott agresszióval kapcsolatos, míg a torok problémái aki nem mondott dolgok felgyülemlését szokták jelezni. Tehát az a sejtése is helytálló, hogy szüksége lenne a problémák, vagy egyáltalán, az Önben zajló történések megosztására.
Az, hogy mindezt felismerte, már önmagában lényeges lépés a gyógyulás felé. Javaslom, hogy tudatosan ápolja azokat a kapcsolatait, ahol van lehetősége mélyebb beszélgetéseket folytatni, és keressen új lehetőségeket a kapcsolatteremtésre. A bezárkózás - úgy tűnik - az Ön személyiségéhez nem illő, megbetegítő út. Valószínűleg akad teendő férjéhez fűződő viszonyában is, némi hiányérzetet vélek felfedezni soraiban erre vonatkozóan. Amennyiben van lehetősége szakember segítségét igénybevenni, az sokat segíthet kapcsolatai egyensúlyának helyreállításában. A testi tünetek jelentéséről részletesen olvashat T. Dethlefsen- R. Dahlke: Út a teljességhez. A betegségek jelentése és jelentősége, valamint R. Dahlke: A betegség, mint szimbólum című könyveiben.
Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok!
Bizalommal fordulok Onhoz, kerem segítsen nekem. A párom (férfi) bevallja, hogy most depressziós, az állandó mókuskerék és nem tudja mi váltja ki. Ő is érzi, hogy nem normális, hogy az egyik percben azt mondja szeret, a másikban pedig azt, hogy már jó ideje nem szeret szerelemmel, csak barátilag, mint embert. 2009-ben szakítottunk 8 hónapra egy másik nő és az én depim miatt, de megváltoztam, meggyógyultam, igy hazajott. Szuletett is egy kislanyunk, most 9 honapos.
Ha rossz kedve van fenyeget, hogy elhagy, hogy hetvegenkent nala lesz a gyerek, pedig ha itthon van minimalis amit foglalkozik vele, van, hogy ket-harom napig nem is latja,hisz ejszaka jon haza. Het napbol 4-szer 21-24 ora kozott jon haza. Nem beszelget velem, ritkan csokol meg, is ritkan szeretkezunk. Azzal ervel, hogy vele tudja nem lehet elni, es tudja, most vele van a gond. Mikor azt mondtam neki,hogy akkor koltozzon el okt. vagy nov. elsejevel, azt mondta ezt o szabalyozza és nem akar minket elhagyni. Abban bizik,hogy ha nagyobb lesz a kicsi, akkor ismet jol fogja magat erezni velem. Hianyzik neki a kikapcsolodas, a kirandulas, hogy megszalljunki valahol, moziba, biliardozni, bowlingozni menjunk, de a kicsi mellett ezeket meg nem lehet. Azt mondta, mikor beszeltunk errol, lehet, hogy akkor minden rendbe fog jonni, ha ki tudunk szabadulni a mokuskerekbol, de kerdes, addig egyutt maradunk-e. Kezdetben mindig azt mondta, hogy velunk akar elmenni kirandulni, pihizni, setalni stb. nem massal, de mivel parszor rosszul sult el (gyerek hisztizett, nem volt konnyu etetni, tisztaba rakni, altatni ut kozben) elkedvetlenedett, es mar inkabb egyedul megy a haverokkal beszelgetni, vagy csak az anyjanal pihen a lakasaban, mig o dolgozik. Olyan,mintha idegesitene egy kisgyerek, meg akkor is ha az ove. De nem ertem, akkor miert akarja elvinni minden hetvegen egy esetleges szakitaskor. Pokhendi, kotekedo, fenyegetozo, lekezelo a stilusa, de ha eszhez ter, kedves, szivemnek kicsimnek hiv. Nem tudom mi ez a kettosseg nala, es mit tehetek csaladunk egyutt maradasaert. Mig terhes voltam honapokig nem kelhettem fel, veszelyeztetett terhes voltam, aztan a picivel nem tudunk kimozdulni. Masfel-ket eve nem tudunk ugy idot szanni egymasra, ahogy szeretnenk, foleg a parom, aki megbolondul ha otthon kell lennie,hiszen leteleme a joves-menes.Azt is elismeri,hogy valoszinu mostanra sokallt be attol, hogy nem tudunk eleget mozogni, csak 1-2 orat tudunk itthonrol elszakadni. Bizom benne, hogy megvarja mig a kicsi nagyobb lesz, ehet mar szendvicset es tobbet tudunk kimozdulni es konnyebben. Anyagilag is eleg rosszul allunk a honap vegen egyik naprol a masikra elunk.
Kerem szepen szakertelme segitsegevel adjon nekem tanacsot, irja le a velemenyet a kialakult helyzetrol és adjon egy-ket megoldasi alternativat, mert szamomra a mi csaladunk a legfontosabb, es orulnek ha egybetarthatnam.
Koszonom szepen kedves segitseget: Kati
nem könnyű a helyzet, amit leírt. Úgy tűnik, mindkettőjüknek külön-külön is sokat kellene tenni saját lelki egyensúlyuk megtalálásáért, egymásba kapaszkodva és egymást hibáztatva egyre nehezebbé válik fenntartani ezt a párkapcsolatot. Nem elhanyagolandó szempont a gyermekük lelki egészsége sem, aki mindenképp megérzi az állandó feszültséget Önök között. Természetesen a terápiás megoldás lenne a legszerencsésebb, egyéni és/vagy párterápia formájában, de ez anyagi ráfordítást igényel, ami az Ön által írottak alapján nem tűnik egykönnyen megoldhatónak.
Ennek híján az egyéni lelki egyensúlyuk megtalálását egyelőre én a különválásban látom, melynek során ki-ki rendezni tudja sorait a másik fél állandó, és valószínűleg nyomasztó jelenléte nélkül. Fontos lenne a nyugodt életritmus kialakítása, örömteli tevékenységek beiktatása, baráti és egyéb társas kapcsolatok ápolása ebből a szempontból. Feszültségmentes alapokról indulva jóval könnyebb ugyanis kettejük kapcsolatát is rendezni.
Minden jót,
és már attól félek megint valami őrültséget teszek mert uj év napján be gyógyszereztem tudom nem lett volna szabad de nem bírom már anyira szorongok már meg őrültem lelkileg tejesen ki vagyok.Kérem segítsen rajtam,előre is köszönöm várom válaszát.
Így távolból nem könnyű segíteni egy ilyen krízishelyzetben! Mindenképpen javaslom, hogy vegyen igénybe szakértői segítséget, sőt ha férjét rá tudja venni, a párterápia lenne a legjobb megoldás az Önök számára. Egy harmadik szereplő felbukkanása egy párkapcsolatban mindig arról szól, hogy valamilyen hiány keletkezett a felek között, amelyet nem tudnak egymás közt rendezni, ezért keresik kívül a megoldást. Amennyiben a két ember hajlandó tudomásul venni, hogy a helyzet kialakulásáért mindketten felelősek, és erről egymással is készek beszélni, valamint együtt elindulni a megoldás megtalálása irányába, akkor van esély a kapcsolat megmentésére.
Sok sikert kívánok!
Egy párkapcsolat harmonikus működtetéséhez elengedhetetlen a nyílt kommunikáció. Tehát előbb-utóbb muszáj férjével tisztázni a helyzetet, és természetesen ugyanez vonatkozik újdonsült szerelmére is. Mielőtt rászánja magát ezekre a beszélgetésekre, természetesen nem árt magában tisztáznia, hogy mit szeretne, és milyen érzések lakoznak Önben. Nyilván ez változik és változni is fog, de az éppen aktuális állapotot érdemes világosan megfogalmazni. Ebben segíthet egy szakember Önnek, amennyiben rászánja magát, nem kell ehhez a férje hozzájárulására várnia. Végezetül figyelmébe ajánlok egy könyvet, amely a párkapcsolatok valódi természetéről szól: Eva-Maria Zurhorst: Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz!
Minden jót kívánok!
Normális e,vagy próbáljak leszokni(ha igen,hogyan?)a következő szokásomról.
Lassan egy éve már,hogy megcsalt a férjem 23 évi házasság után egy fiatal ,családos nővel. A nő nagyon belezúgott, ezért aztán,amikor szakítottak,a férjem engem választott,minden lehetséges módon kavar,hazudozott...
Hogy képben legyek, megnéztem az iwiw adatlapját,képeit.Ugyanis azt is megtette,hogy "ellopott" képet a férjemről.feltöltötte magának,szerelmem felirattal, regisztrált a nevében...:((
Azóta is mindig nézegetem az iwiwen,őt is ,meg az élettársát is,hogy mit kavar éppen.
Most már egy jó ideje nyugi van.
Nem fáj,ha látom a képét,mert nem egy csinos nő,szóval csak a kíváncsiság hajt.
Lehet,hogy jobb lenne,ha abbahagynám, de hogyan,
vagy idővel leszokom róla?
Köszönöm. Gabika
Valóban furcsa szokás, amit leír, tehát arra a kérdésére, hogy érdemes-e leszoknia róla, a válaszom egyértelmű igen. Amennyiben nehéz azt a döntést meghoznia, hogy egyszerűen nem teszi ezt többé, hiszen nem segít a helyzetén, felhánytorgat valamit, amit talán jobb lenne lezárni, érdemes szakemberhez fordulnia a kérdés gyökerének feltárása céljából. Gyanítom, hogy férjével is maradt még némi rendeznivaló az incidens után, ezért nem tudott Önben nyugvópontra kerülni a dolog. Amennyiben úgy érzi, önállóan hiába kezdeményezi ezt a párbeszédet vele, egy támogató szakember vagy párterapeuta segíthet ebben Önnek, Önöknek.
Üdvözlettel,
Tizenéves korom óta vannak depressziós problémáim, melyek kezdődtek 14 éves korom körül éjszakai kiabálással, gyakori sírással, és az évek során pedig felsorakoztak mindazon tünetekkel, melyeket e betegség jellemez. Kétszer voltam kórházban tíz éve, rengeteg fajta antidepresszánst kipróbáltak, jártam kineziológushoz, szedtem mindenféle vitaminokat, ásványi anyagokat, Bach cseppeket, növényi tablettákat. Nyolc éve viszont nem szedem az antidepresszánsokat. Problémáim persze nem szűntek meg, hullám völgyek és dombocskák követik egymást hétről hétre. Sokszor érzem már, hogy teljesen elfogyott a lelkierőm ebben a küzdelemben. Viszont most már olyan jellegű problémáim is vannak, melyeket nem találtam a depresszió tünetei közt. Nagyon komoly emlékezeti gondjaim vannak, a rövid- és hosszútávút illetően is. Nem tudok gondolkodni, nem fogom fel, amit mondanak, és természetesen képtelen vagyok bármit is megtanulni. Ez már szinte lehetetlenné teszi a munkám, és persze ettől még stresszesebb vagyok. Voltam MR vizsgálaton, a neurológus szerint nincs fizikai bajom, a lelkem kell rendbe tenni! Persze nagyon sok problémám van, elváltam, anyagilag teljesen padlóra kerültem stb. De vajon mi okozhatja ezt a nagyfokú emlékezeti problémát? Tud-e ajánlani ennek felderítésére és gyógyítására valamilyen módszert.
Köszönettel: Erika
Feltáró jellegű, hosszabb önismereti terápiában részt vett-e már? Amennyiben a szervi ok kizárt, a gyógyulás útja a lelki okok feltárásán és felülírásán át vezet. A Napszikra terapeutái közt is talál pszichiáter szakembert, vagy klinikai pszichológus, pszichoterpeutakollégát is tudok Önnek ajánlani, illetve javaslom, hogy ilyen irányultságú szakembert keressen. Jómagam nem vagyok klinikai pszichológus, ezért nem vállalhatom el az Ön kezelését.
A Családinet szakértői között is érdemes körülnézni, hátha talál megfelelő szakembert.
Üdvözlettel,
Üdv!
16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illető férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idősebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele, még ha ő nem is volt különösebben az esetem. Ennek ellenére az első pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy ő nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem őt.
A főbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelőző - napon kezdődtek. Ilyenkor mindig jelentősen megnő a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhető alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sűrűn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsősorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetemből adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig más szemmel kezdtem nézni a tanárra. Kifejezetten vonzónak találtam őt. Ezt csak fokozta, hogy ő – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredő vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidőzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színű farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul.
Ezt a napot követően ez így ment minden órán, s szabadidőmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton ő jár a fejemben. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom őt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Közben alaposan végigmérem őt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom őszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idős apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemről. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit. Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a testi kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idősebbek nálam és házasok. Egyszerűen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom őket férfinek tekinteni. Egyébként is csak néhányan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idősebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését.
10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett.
14 évesen egy negyvenes tanárom. Ő testesítette meg, s testesíti meg még jelenleg is szememben a férfiideált. ( Bár, mióta az 51 éves tanárom tanít, egyre kevesebbszer gondolok rá. ) Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. Soha senkit nem találtam még annyira szexinek, mint akkor őt. Dús világosbarna hajával, kék szemeivel, férfias vonásaival, izgató hangjával, jó testfelépítésével, ápolt, stílusos megjelenésével, jó kiállásával és intelligens, udvarias, kedves, humoros, könnyed, kacér stílusával teljesen lehengerelt. Persze 45 éve alatt volt ideje kitanulni, hogy bánjon a nőkkel, hölgyekkel. Már azt „gáznak” éreztem, hogy 14 évesen egy negyvenes férfira gerjedek, de azzal nyugtattam magamat, hogy ő fiatalabbnak néz ki a koránál. A legjobb barátnőimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idősebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértőek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem ő a zsánerem és azt azért ők is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tűnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál.
Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idősebb nálam! A barátnőim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem más kívülállók őszinte véleményét.
Normális ez a vonzalom részemről? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom?
Előre is köszönöm a választ!
Kedves gimnazista leányzó!
Sajátos, ugyanakkor nem egyedülálló eset, amelyet leírsz magaddal kapcsolatban. Számomra egyfajta menekülésnek tűnik mindez a reális párkapcsolatok kialakítása elől, hiszen azt a kortársakkal lehetne leginkább megélni. Ekkora korkülönbség esetén a helyzetből adódóan sokkal kisebb az esély a viszonzottság megélésére, és ha még létre is jön a kapcsolat, az egyenrangú félként való jelenlét megélése szinte kizárt.
Ugyanakkor nem gondolom feltétlenül kórosnak ezt az állapotot, inkább védelmet ad addig, amíg felkészültnek nem érzed magad egy valódi párkapcsolat kialakítására. A kérdés inkább az, hogy mit teszel ezért, szembenézel-e azokkal a gátakkal, amelyek benned élnek ezen a területen és dolgozol-e a gátak meghaladásán. Ehhez valóban nem árt szakember segítségét igénybe venni.
Egy mellékgondolatom is támadt soraidat olvasva: annyira kifejezően és érzékletesen írtál érzéseidről, hogy szívesen biztatlak az írásra, mint önkifejezési formára. Az írás - vagy az önkifejezés más formája - önmagában is segít feldolgozni, levezetni, tudatosítani érzelmeinket, feszültségeinket, tehát terápiás hatású. Azonkívül másoknak, az olvasóknak is örömet szerezhetsz, illetve tanulságokkal szolgálhatsz saját felismeréseid, érzelmeid megfogalmazásával.
Amennyiben szeretnél engem személyesen felkeresni, a Napszikra weboldalán be tudsz jelentkezni hozzám, illetve számos felkészült terapeuta és csoportos önismereti módszer közül választhatsz, ha megnézed a kínálatunkat. www.napszikra.hu/terapeuta/domjan-monika
Üdvözlettel,
Olyan súly vaan a lelkemen,hogy már az élettől is elment a kedvem,pedig van egy csodálatos kislányom,aki mintha csak Isten gyermeke lenne.....
Férjemmel nem működik a házasságunk,mégcsak 2éve vagyunk házasok.Nem jó úton haladtunk eddig,különböző családi mintákat hoztunk magunkkal,talán ebből is fakad a legtöbb probléma.
Illetve,én elég gyenge lelkű vagyok,lelkizős,férjem pedig nem.
Döntés előtt állok,hogy együtt maradjunk,vagy elváljanak útjaink.3 hónapja külön élünk,azidő alatt többször elhangzott a válás gondolata.Rajtam múlik,hogyan tovább,nekem kell eldöntenem,mert férjem,nem hajlandó tovább várni a döntésemre.Miatta-nagyrészt! miatta került a házasságunk válságba,mégis csodálkozik,hogy a múlt sérelmeiből táplálom a jövőt.Sajnos a múlt árnyéka kísért engem,nehezen felejtek,viszont nem akarom elveszíteni.
A gondom az,hogy az édesanyám,akinél vagyunk most a gyermekemmel,végignézte az elmúlt 2év alatti lelki bánataim,és teljes szívébő haragszik a férjemre,és nem támogatja a békülésünket,olyan formában,hogy,ha visszamegyek hozzá,ő az eddigi támogatását megvonja-mind anyagilag,és lelkileg is.
Nem ez az első,hogy külön vagyunk a férjemmel,ezért áll így a dolgokhoz anyu is.......megértem.
Viszont én iszonyúan kínlódok.A férjem,ha más lánnyal lesz,én abba belehalok.Pedig lenne nekem is más,de nem tudom a férjem elengedni........
Önző vagyok?
Sokszor dühkitöréseim vannak,és türelmetlen vagyok,szeretném ezt a nehéz lelki terhet ledobni magamról úgy,hogy senki ne sérüljön.....ami szinte lehetetlen.
?iért ragaszkodok ahhoz a férfihoz annyira,akitől több bántást kaptam,mint kedvességet a 2 év alatt?????
Miért nem tudom elengedni,és hagyni,hogy esetleg mással boldogok legyünk mindketten?
Én igazából szeretem őt,csak azt nem érzem,hogy ő ugyanolyan öszintén szeret engem,és a kislányt.
Anyagiasnak tart engem,holott ő pár ezer Ft-ot is megjegyez,ha ki kell adni számára nem fontos dologra.
És én szeretem,és ragaszkodok hozzá......szüleim mmeg már bolondnak néznek,pedig érett,diplomás nő vagyok.
Sajnos kezelésekre eljárni nincs alkalmam......magamban örlődök.
Véleményére nagyon kíváncsi vagyok,és előre is köszönöm.
Üdvözlettel:Á.R
Sokféle és meglehetősen zavaros, kaotikus motivációról, érzelemről tanúskodik a levele. Ahhoz, hogy világosan döntsön, és fel tudja dolgozni ezt a helyzetet, amelynek kialakításában pontosan ugyanannyira részt vett, mint a férje, rendezni tudja a vele való viszonyát, alapos, elmélyült szembenézés szükséges. Jelen helyzetében nagyon jól jönne egy szakképzett tanácsadó vagy terapeuta támogatása, esetleg egy terápiás vagy önismereti csoport, ahol a külső visszajelzések segítenének Önnek tisztáznia magában a tisztázandókat. Honnan ez ragaszkodás, amely távolról sem egyezik ám a szeretettel, milyen indulatok próbálnak időről-időre felszínre törni Önben... Amennyiben feldolgozás nélkül lép tovább a helyzetből, ugyanez a fajta probléma újra szembejön majd, csak valószínűleg egyre súlyosabb, erőteljesebb formában. Férjével való kapcsolatát - az együtt vagy külön kérdéstől függetlenül - pedig közös gyermekükre való tekintettel mindenképpen fontos rendeznie. Javaslom, gondolja át, hogy nem éri-e meg némi idő, energia és anyagi befektetéssel szakember segítségét igénybe vennie - a Napszikra Stúdióban számtalan felkészült terapeuta közül választhat: www.napszikra.hu
Egy könyvet pedig jó szívvel ajánlok figyelmébe, melynek címe: Pál Ferenc: A függőségtől az intimitásig.
Üdvözlettel:
Furcsán hangzik, hogy a MagneB6 tablettától függne párja lelki egyensúlya, főleg úgy, hogy húga elmondása szerint az indulatkontroll problémák mindig is jellemzőek voltak rá. Mivel tudtommal ez egy gyógyszernek nem minősülő készítmény, nem okozna különösebb gondot, ha párja ezt állandóan szedné, és közben viselkedése mindkettőjük megítélése szerint elfogadható volna. Gyanítom, hogy ez nincs így, MagneB6 ide vagy oda. Az indulati kontroll problémáknak általában mélyebb gyökerei vannak, amelyet egy önismereti célú tanácsadási vagy terápiás folyamat keretei között lehetne megnyugtató módon rendezni. Mivel valószínűleg párkapcsolati játszmák, összeillő minták tartják fent Önök között ezt a viselkedést, melyben Önnek is szerepe van, a párterápia vagy kettőjük párhuzamos terápiája lenne a leghatékonyabb ebben az esetben. Az egyéni tanácsadáson kívül csoportos módszerek is szóbajöhetnek, például pszichodráma, családállítás. Javaslom, hogy tájékozódjon a Napszikra Terápiás Stúdió terapeutáinak kínálatában a honlapon: www.napszikra.hu/szakemberek Saját módszereimről, csoportjaimról pedig itt olvashat részletesen: www.napszikra.hu/terapeuta/domjan-monika
Amennyiben úgy dönt, hogy bejelentkezik hozzám vagy valamelyik kollégámhoz, szeretettel várjuk! Ízelítőt pedig következő nyílt hétvégénken kaphat módszereinkből, március 26-27-én. A részletekről hamarosan a tájékozódhat a Napszikra honlapján.