zene

Kedves Kriszti!
Én egy 18 éves lány vagyok, érettségi előtt, nem jönnek túl jól a viták. Az interneten megismerkedtem egy 20éves sráccal. Akkor éppen mindkettőnknek volt valakije, de még nem is gondoltunk arra, hogy több lesz a dologból. Ő írt nekem állandóan, kezdtük egymást megkedvelni, de ezen kívül semmi komoly nem történt. Beszélgettünk, több, mint 1 évig, és addig nem is volt senkim, csak randizgatások. Aztán pár hónappal később elkezdett komolyodni a dolog, és nagyon hirtelen átfordult a dolog. Hihetetlennek éreztem, hogy lehet az, hogy az interneten megszeretek valakit? De inkább csak a válogatott gondolatait... néha még vitáztunk is, de nagyon úgy éreztük, hogy nekünk ezzel kezdeni kell valamit, mert egyre jár az agyunk. :) Csak egy gond volt: én pesti, ő vidéki, több, mint 300 km-rel arrébb. Közben egy másik fiúval is megismerkedtem - itt kezdett bonyolódni a dolog... -, vele állandóan bajok voltak, mert eldöntötte, hogy barátból nem lesz barátnő, akármennyire is vonzódunk egymáshoz. Egyszer találkoztam vele, nem történt semmi, de mindketten izgatottak voltunk a találkozótól. Végül vele szinte teljesen megszüntettem az ilyesféle kapcsolatot, mert nem tudtuk eldönteni, mi legyen, és elég kellemetlennek tartottam, hogy kétfelé kellene figyelnem, miközben az egyik dolog sem biztos, így végül vele tisztázni tudtam, ha nem is volt túl jó érzés. Közben meguntam mindkét félről a játszadozást, és a vidéki srácnak is mondtam egy vita után, hogy ebből elegem van, nem tudok így meglenni, több, mint 1 évig csupán plátói kapcsolatok, nem is a való világban?! Erre kaptam tőle egy levelet, amelyben azt írta, sajnálja, hogy így gondolom, mert tegnap este felköltözött Pestre, és szeretne látni engem. Természetesen nagyon szégyelltem magam emiatt, de végül találkoztunk, és a magasságkülönbségen kívül úgy láttuk, hogy tényleg minden szuper kettőnk között. Aztán néha volt 1-2 vitánk, de nem komolyak. Teljesen belehabarodtam, majd előjöttek a hibák. Az én hibáim, és az övéi is, mindössze 2hónap után. Nem volt hajlandó megosztani velem olyan dolgokat, amikről fontos lett volna tudnom, mert komoly hangulatváltozásokat idéztek elő nála, a mi kárunkra... az első nagyobb vitánk abból adódott, hogy megbeszéltük, mikor találkozunk, de nem hívott. Felhívtam fél órával később, hogy mi lesz, mire azt mondta, hogy még kell neki fél óra, hogy összeszedje magát, amit meg is értettem, mert munkából érkezett, de mondtam, hogy addig elindulok, és odaérek, mire kész, esetleg megvárom. Nem tetszett neki az ötlet, mondtam, hogy akkor inkább nem is megyek, mivel haza kellett érnem, és nagyon kevés időnk lett volna, ezért szerettem volna sietni. Rám csapta a telefont, hogy akkor ne is menjek, stb. Rosszul érintett, de magamat hibáztattam, hogy biztos fáradt és még stresszelem, ezért elindultam mégis hozzá, közben hívtam. Fél órát álltam a házuk előtt (csengő nincs), és hívogattam, de nem vette fel a telefont, és be sem engedett. Másnap írt, mintha mi sem történt volna, hogy találkozunk-e. Mondtam neki, hogy tegnap vártam rá, akkor miért nem volt jó? Próbáltam a lehető legnormálisabb és leghiggadtabb hangnemet megütni vele szemben, vele ellentétben... nagyon, nagyon csúnya és fájdalmas dolgokat vágott hozzám (családi gondjai voltak éppen, amiatt is ideges volt), és azt mondta, hogy nem veszem észre magam, mennyire nem lehet nekem megfelelni. Az a baj, hogy én ebből semmit sem tudtam. Soha nem mondta, hogy valami nem tetszik neki, amit én csinálok, vagy amit mondok, ezért ez a támadás eléggé szíven ütött. Miért nem őszinte velem? Aztán a hiány legyőzte a dolgot, és egy szál rózsával kért tőlem bocsánatot. (2 héttel ez előtt volt egy másik vitánk, szintén nem vette fel a telefont, és szintén vitáztunk.) Másfél hétre rá, most pénteken megbeszéltük, hogy átmegyek hozzá, ő hozta a kaját, én az italt. Megvárt a buszmegállóban, majd beszélgettünk, nevettünk és jól éreztük magunkat együtt. Aztán lefeküdt az ágyba, és nem szólt hozzám, nem is ért hozzám... elkezdtem simogatni, puszilgatni és csikizni, valamivel oldani a hangulatot, de nem sikerült, sőt, azt hittem, mindjárt elalszik. Szóltam neki, hogy nem azért jöttem át, hogy aludjon (mellesleg most nem is dolgozott, semmi dolga nem volt), és legalább nézzünk filmet. A kezembe nyomta a telefonját, elindította és visszafeküdt. Gondoltam, hogy megint beszóltam, odabújok hozzá, semmi nem történt. Letettem a telefont, felnézett, de megint semmi. Nem bírtam, kitört belőlem és sírni kezdtem, majd felálltam, felöltöztem és hazamentem (öltözködés közben megfordult az ágyában). Ráírtam neten, biztos ami biztos, hátha ezzel megelőzöm megint a bajt, hogy megint összevesszünk. Szombaton mentünk volna a családdal fürdeni, ő is jött volna, írtam neki, hogy jöjjön kicsit előbb, mert 11kor már indulnánk. Nem válaszolt, szombat reggel felhívtam, nem vette fel. 10 perc múlva megint hívtam, de ki volt kapcsolva, mire annyit írt: \\\"te tök hülyének nézel? :)\\\" Aztán hasonló kedves kifejezésekkel illetett, elég megalázó stílusban, és azt is elmondta, hogy egy percet sem aludt, tehát mellette sírtam, de mindez őt nem zavarta, de nekem rá kellett volna jönnöm, hogy valami baja van abból, hogy úgy csinál, mint aki alszik. Mindenáron találkozni akartam vele, miután múltkor is a neten vesztünk össze, hogy vagy megbeszéljük, vagy elég legyen az egészből. Erre annyit írt, hogy ha nem vettem volna észre, már az előbb leírta, hogy nem ér rá. Majd letiltott engem az ismerősei közül. Aztán ezt 1 nap múlva feloldotta, de nem voltunk ismerősök, ennyi történt vasárnap estig. Most nem vagyunk együtt, de mivel másfél héttel ezelőtt azt mondtam neki, hogy még egy olyan veszekedés, mint az, többet nem valószínű, hogy kibírunk, és nem is szeretnék, nem valószínű, hogy lesz folytatása. Nem szeretném, ha így beszélne velem, és hiába mondtam neki tisztán és érthetően, hogy legyen velem őszinte, és mondja el, ha baja van, nem teszi ezt, csak valami más miatt ideges lesz, és egyetlen pesti ismerőse lévén rajtam vezeti le. Nem tudom, hogyan tudnám ezt a problémát kezelni?! Egyébként a kapcsolatunk nyugodt, tápláló és fejlődő kapcsolat, amelyben a vitákon kívül boldogan megvagyunk, de nem értem, miért kell így kezelnie a dolgot, főleg ha tudja, hogy élőben soha nem beszélne így velem. Nem szeretném őt elveszíteni, mert figyelmes és közös céljaink vannak, és szeretem őt - elvileg ő is engem -, de nem tudom, hogyan oldjam meg a problémát?! Valószínű, hogy keresni fog engem, de mit tegyek?
Tisztelettel és sok köszönettel: Anett