tudomány

Aki válaszol: Dr. Kollárné Déri Krisztina/ Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport, a Magyar Coachszövetség tagja, www.szervezetepites.hu

Kedves Tímea,
magam nem vagyok az agykontroll híve, ezt előre jelzem. "Korunk vallása a tudomány", de azt sokan utálják, mert előképzettség nélkül nyilvánvalóan érthetetlen. Túl sok energiát pedig nyűgös dolog befektetni a tanulásba, így tudományos törmelékeken tengetjük az életünket (pl. fent).
Szakember nélkül azonban minden még ennél is veszélyesebb vállalkozás. Ha meg akarja tanulni az említett módszert, kérjen szakmai segítséget.
Ha egyéb szakmai infomációt is szívesen fogad:
olvasni: www.mentofaktura.hu, illetve
képzés: coachkepzes.szervezetepites.hu

Itt idézem phd Dr. Kollár Józsefet Önnek segítségül és jó szívvel:

Túl a nagybetűs Bullshiten
Az utca embere számára a tudomány, a művészet és a valóság észlelésének legtöbb verziója eltér attól az ismerős, otthonos világtól, amelyet a tudománynak, a művészetnek, illetve saját túlélési gyakorlatainak törmelékeiből tákolt össze. Gyakran ezt a tákolmányt nevezik valóságnak, és aki ebben a realitásban otthonosan mozog, azt két lábbal a földön álló, gyakorlati embernek. A Vízen járni című könyvünkben amellett érvelünk, hogy az ilyen hevenyészetten összedobált világmagyarázat nem más, mint maga a nagybetűs Bullshit. Vagyis az utca embere nagyon is ingoványos talajon jár, amikor határozott léptekkel, vagy gázpedálra nőtt lábbal halad (hiper)racionálisnak tűnő, huszonegyedik századi céljai felé.
A művészet a fikció birodalma, a tudomány pedig a mérhető valóság megismerésének eszköze. A fikció- és a valóság-törmelékek világa a bullshit-realitás.

A művészet mint fikció
Arra a kérdésre, hogy egy kitalált és egy valóságos történet között mi a különbség, a széles körben elfogadott válasz az, hogy a fikcionális történet elbeszélője képzeletbeli szereplőkkel, helyekkel, eseményekkel dolgozik. A fikcióban létrehívott személyeket, helyzeteket, eseményeket átfogó vízió, más néven világleírás (ontológia) fogja keretbe. Shakespeare Hamlet című darabjának olvasása alapján igaz módon állíthatjuk Opheliáról, hogy szerelmes volt Hamletbe, és szenvedett miatta, miközben világosan tudjuk, hogy ilyen ember a valóságban nem létezik. Vagyis Ophelia nem valóságos személy, nem lehet találkozni vele, megvigasztalni, megmenteni, elcsábítani Hamlettől stb. Ellenben Ophelia fikcionálisan létezik, pontosan úgy, ahogy Shakespeare megírta. Az „Ophelia” név egyetlen valóságos személyt sem jelöl szó szerint, viszont metaforikusan minden reménytelen szerelmesre illik, aki majdnem vagy igazából belehalt bánatába. Ophelia, szemben a változó valóságos személyekkel, örökre olyan marad, amilyen a Hamlet című darabban volt. Ahányszor elolvassák, mindig pontosan azonos szereplőkkel, helyekkel és eseményekkel szembesülnek az éppeni befogadók. A különféle lehetséges értelmezések ellenére a megértés, felfogás szintjén mindig azonos marad önmagával, vagyis nem változik.

A tudomány valósága
Az utca emberének törmelékekből létrehozott valóságával szembe áll a tudomány által megragadott realitás, ami gyakran illúzióromboló, ezért nem túl népszerű. „Szerencsére” száraz és bonyolult ahhoz, hogy veszélyeztesse a bullshit-valóságot. Nem köti le az utca emberének úgy a figyelmet, mint az Egyszerű és nagyszerű válaszok olcsó, de mutatós termék-kavalkádja. A bullshit-realitással szemben álló valóság nem más, mint az, amit az összes szakértő tudása reprezentál. Nézzünk egy konkrét példát! Sokan közülünk nem tudják megkülönböztetni a szilfát a bükktől, vagy az aluminiumot a molibdéntől. Ha számunkra fontos a különbségtétel, akkor nincs más lehetőség, mint szakemberhez fordulni. Az utca embere egyetlen jó ismérvvel sem rendelkezik a madarak megkülönbözetését illetően, míg egy madárszakértő számára megalázón könnyű feladat megkülönböztetni a vörösbegyet a bölömbikától. A szakértő számára mást jelent a „vörösbegy” szó, mint számunkra, akik csak azt tudjuk róla, hogy madár és vélhetően vörös a begye. A szakértők tehát máshogy használják ezt a szót. A szakértők szakértői szóhasználatuk révén ragadják meg a valóságot. A különféle pszichológiai iskolák szakértői arra kivétel nélkül rájöttek, az utca emberének arra a kérdésére, hogy „Ki vagyok én?” nem adható olyan kendőzetlen és egzakt válasz, mint arra, hogy mi a vörösbegy. Miért nem? Azért mert a kérdést feltevő Én a mai felfogás szerint inkább tekinthető a tudattalan rendszer szóvivőjének, mint irányítójának. Vagyis érdeklődése nem őszinte: egyáltalán nem vágyik arra, hogy „ábrándjai felhőit” vagyis bullshit-realitását szétlőjék a tudomány rakétáival. Az utca embere a bullshit-való félig fiktív és félig valóságos kentaurlénye, aki számára a szekértők által reprezentált valóság adott esetben idegenebb és taszítóbb, mint a (keresztény vallás törmelékeiből összetákolt) kvázi-pokol.

Bullshit
Az én és világa, durván fogalmazva, a fikció és a valóság törmelékiből az évek alatt összeálló bullshit. A Vízen járni című könyvünkben egy egész fejezetet szenteltünk a bullshitnek, itt csak röviden utalunk az ott leírtakra. A téves heurisztikák egyik, a táplálkozási metaforák körébe tartozó, alesete – a magyarra valójában lefordíthatatlan – bullshit. Szó szerinti fordítva bikaszart jelent, ami köztudottan nem más, mint a hímnemű állat emésztése során keletkezett salakanyag. A „bullshit” leggyakrabban a hallgatónak vagy nézőnek egy másik ember verbális vagy egyéb viselkedésére adott lekicsinylő reakciója. Szó szerint a bullshit bikaszart jelent, ami a hímnemű állat emésztése során keletkezett salakanyag. Metaforikusan nyilván azt sugallja, hogy a hallgató szempontjából ezek a gondolatok semmit sem érnek, sőt ártalmasak. A „Megrágom a gondolataidat”, „Emésztgetem a gondolataidat” metaforák nyilván emészthető, tápanyagban gazdag gondolatokra utalnak, és nem salakanyag-evésre (szarrágásra). A „szarrágó” metaforát olyan valakire használjuk elsősorban, aki ó szerinti értelemben megeszi a saját salakanyagát is, hogy az is hasznosuljon. A bullshitelő viszont hallgatóságával akarja „megetetni” emésztése értéktelen végtermékét. Az „Ezt nem veszem be!”, „Etess ezzel mást!” metaforák egyebek mellett a bullshit visszautasítására szolgának. A bullshit sajátossága az, hogy mivel nem törődik az állítás igazságértékével, gyakran az öncsalás eszköze is, vagyis a bullshitelő nem csupán mással, de magával is „megeteti” székletét, azaz akaratlanul is szarrágóvá válik. A bullshit azért ártalmasabb a hazugságnál, mert utóbbinak figyelemmel kell lennie a valóságra, ugyanis a hazugság az igazságon ütött rés, míg a bullshit panorámaszerű, átfogó vízió: a fikció- és valóság-törmelékek mixe.

Túl a bullshiten
A bullshit-valóság nem szükségképpen működésképtelen, akkor van a baj, amikor különféle okokból változtatni kell rajta. Ha ezt annak révén kívánjuk elérni, hogy bullshitet kiáltunk, szinte biztosan nem érünk el vele kézzelfogható eredményt. Ha tudományos tényekre hivatkozunk, akkor sem sokkal valószínűbb a siker. A bullshit-realitás sajátossága ugyanis az, hogy minden információt magába szív, és (akár egy fekete lyuk a fényt) nem engedi ki magából. Egyetlen eszközünk marad a fikció determinált valóságának szembeállítása a bullshit-realitásával.
Dr. Kollárné Déri Kriszti 2011. 02. 24. 11:38