 |
Dr. Kollárné Déri KrisztiLife Coach, párkapcsolati, válási mediátorÉletvezetési, párkapcsolati és válási problémák Elérhetőségeim: Telefon: 06-30/331-18-78 E-mail: kriszti.deri@gmail.com Honlap: http://www.szervezetepites.hu/ |
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Krisztina!
Ismét segítségét kérem: Egy megoldást kereső, kétségbe esett férj
Köszönöm válaszát, kellően kemény volt, magamba nézve igenis kell ez a "hangnem". Tanácsait mindenképpen hasznosítom, remélem lesz rá alkalmam.
Viszont a probléma kicsit más lett az eltelt idő alatt.....Nincs szó betegségről, nincs szó depresszióról....van egy 3. szereplő, aki eddig tagadás tárgya volt azaz nem létezett. Így módosítom a történetet:
9 éve vagyunk házasok, van egy 7 éves kisfiunk. Sajnos eljutottunk ahhoz a ponthoz, amikor egy komoly beszélgetés felszínre hozta a problémákat. A feleségem az utóbbi időben minden apró kérést, megjegyzést cinikusan fogott fel és mint utólag kiderült támadásnak vett és sok kis apró vita volt. Én nem vettem észre, ahogy süllyed ebbe az állapotba.
Két hét múlva ráleltem a probléma igazai okozójára: 3. személy, aki 11 évvel fiatalabb a páromnál, akibe a párom fülig szerelmes(se lát se hall)....sajnos. Ez teljesen titkos, ritkán találkoznak "úgy" (hetente 1-2 alkalom, ami még nem feltűnő), inkább telefon, sms, facebook. Itthon viszont úgyanúgy helytáll, főként a fiúnkért.
Így most bármilyen jellegű közeledésem a párom iránya hideg közönyt talál.
Teljes érzelem, együttlétmegvonás. De nem válunk, sőt ez meg sem fordult a fejében.
Az évek alatt sajnos az elhidegülés folyamata elindult, a kommunikáció elmaradt, keveset beszéltünk...egyre kevesebbet tettünk egymásért, kapcsolatunkért. Aztán egy napon... amit nem kapott meg azt "beszerzte" máshol. Megtörtént, nem tudjuk nem megtörténtté tenni...
A családért eddig mindent megtettem amit kért néhány kivétellel, tehát a minimum megvolt, de semmivel se több.
A párom még nem tudja, hogy tudok a 3. személyről és kapcsolatukról....mindketten szerepet játszunk.
Az viszont érdekes, hogy nem zárkozik el pl. közös programtól(vacsora kettesben), foghatom a kezét ha elmegyünk sétálni. A problémáról és az esetleges megoldásnál nem akar beszélni, inkább az időre bízza, majd megoldódik. Az igazság az hogy annyira ragaszkodtam és ragaszkodom hozzá és a kisfiamhoz (bár ezt nem igazán mutattam ki eddig), hogy bármit feláldoznék értük. Nem is tudom, hogy tudnám elviselni hiányukat… Akár feltétel nélkül megbocsátanék neki, pedig megalázott...oda a bizalom...hazugságokkal takarózik (így titkolja a kapcsolatot)
Mi lenne a helyes út, hogy újra itt legyen mellettem nem csak testben, hanem szívvel, lélekkel? A dícséretek, figyelmességek, aprócska udvarlások lepattannak róla, ezt nyilván nem tőlem várja.
Én azt szeretném, hogy a család valóban család legyen, nem kell a +1 személy.
Kérem segítségét abban, hogy ebben a helyzetben,mi az amit meg kell tennem, és mi az, amit ne tegyek semmiképpen sem...
Egy megoldást kereső, kétségbe esett férj
Ismét segítségét kérem: Egy megoldást kereső, kétségbe esett férj
Köszönöm válaszát, kellően kemény volt, magamba nézve igenis kell ez a "hangnem". Tanácsait mindenképpen hasznosítom, remélem lesz rá alkalmam.
Viszont a probléma kicsit más lett az eltelt idő alatt.....Nincs szó betegségről, nincs szó depresszióról....van egy 3. szereplő, aki eddig tagadás tárgya volt azaz nem létezett. Így módosítom a történetet:
9 éve vagyunk házasok, van egy 7 éves kisfiunk. Sajnos eljutottunk ahhoz a ponthoz, amikor egy komoly beszélgetés felszínre hozta a problémákat. A feleségem az utóbbi időben minden apró kérést, megjegyzést cinikusan fogott fel és mint utólag kiderült támadásnak vett és sok kis apró vita volt. Én nem vettem észre, ahogy süllyed ebbe az állapotba.
Két hét múlva ráleltem a probléma igazai okozójára: 3. személy, aki 11 évvel fiatalabb a páromnál, akibe a párom fülig szerelmes(se lát se hall)....sajnos. Ez teljesen titkos, ritkán találkoznak "úgy" (hetente 1-2 alkalom, ami még nem feltűnő), inkább telefon, sms, facebook. Itthon viszont úgyanúgy helytáll, főként a fiúnkért.
Így most bármilyen jellegű közeledésem a párom iránya hideg közönyt talál.
Teljes érzelem, együttlétmegvonás. De nem válunk, sőt ez meg sem fordult a fejében.
Az évek alatt sajnos az elhidegülés folyamata elindult, a kommunikáció elmaradt, keveset beszéltünk...egyre kevesebbet tettünk egymásért, kapcsolatunkért. Aztán egy napon... amit nem kapott meg azt "beszerzte" máshol. Megtörtént, nem tudjuk nem megtörténtté tenni...
A családért eddig mindent megtettem amit kért néhány kivétellel, tehát a minimum megvolt, de semmivel se több.
A párom még nem tudja, hogy tudok a 3. személyről és kapcsolatukról....mindketten szerepet játszunk.
Az viszont érdekes, hogy nem zárkozik el pl. közös programtól(vacsora kettesben), foghatom a kezét ha elmegyünk sétálni. A problémáról és az esetleges megoldásnál nem akar beszélni, inkább az időre bízza, majd megoldódik. Az igazság az hogy annyira ragaszkodtam és ragaszkodom hozzá és a kisfiamhoz (bár ezt nem igazán mutattam ki eddig), hogy bármit feláldoznék értük. Nem is tudom, hogy tudnám elviselni hiányukat… Akár feltétel nélkül megbocsátanék neki, pedig megalázott...oda a bizalom...hazugságokkal takarózik (így titkolja a kapcsolatot)
Mi lenne a helyes út, hogy újra itt legyen mellettem nem csak testben, hanem szívvel, lélekkel? A dícséretek, figyelmességek, aprócska udvarlások lepattannak róla, ezt nyilván nem tőlem várja.
Én azt szeretném, hogy a család valóban család legyen, nem kell a +1 személy.
Kérem segítségét abban, hogy ebben a helyzetben,mi az amit meg kell tennem, és mi az, amit ne tegyek semmiképpen sem...
Egy megoldást kereső, kétségbe esett férj
Kedves Levélíró,
szinte teljesen mindegy, hogy egy elhidegült, kiürült kapcsolatban van-e egy harmadik vagy sem, mert előbb-utóbb szükségszerűen lesz. Megüresedett egy hely, betöltődik a felkínálkozó posztra egy új szereplő. Nem kellett volna szabadon hagyni, beleült valaki.
Most nem tesz mást, csak a társát, akit úgymond imád, vádolja, bemártja, leégeti előttem és mások számára (még akkor is, ha név nélkül teszi).
Ne vádolja saját magát sem. Az csak egy felmentés, bűnbocsánat, hogy aztán a hisztin kívül semmi egyebet se kelljen tennie.
Egyszerűen az, amit csinál, nem elég cool, nem elég varázslatos, nem elég hódító. Ha nem ér meg ennyit a felesége, ne erőlködjön. Ha mindenkinél fontosabb Önnek, hát vesse be magát, egy percet se tétovázzon!
Elhiszem, hogy eddig erre nem volt szüksége. Működött a dolog anno. De most válság van. Válságstratégiára van szükség. És még azt is megkockáztatom, hogy nem emberfeleletti, amit produkálnia kell, hiszen az ingerszegény párkapcsolatban tengődő felesége olyan lehet, mint egy moha, amelyik a kősziklán néhány csepp vízen is képes túlélni.
Ne gondoljon a harmadikra! A gondolatainkkal és szavainkkal világokat teremtünk. Ha egy idegennel szemben határozza meg saját magát, nem tesz mást, mint az ő életéhez, jelenlétéhez, vágyaihoz és cselekedeteihez igazodik, valódi lúzerként viselkedik. Itt csak önálló és tudatos stratégiával nyerhet.
Ha leleplezi a háromszöget, szánalmassá válik. Ön lesz a megcsalt ember, akinek savanyú a szőlő, aki magyarázza a bizonyítványát, a hisztiző gyerek, akinek elvették a játékát.
Ne férj legyen, férfi!
Azért küldtem a videókat, hogy gyorstalpalón kezdjen tanulni.
Még bele se nézett!
Figyelje meg jól a jeleneteket, szedje icipici részekre őket és elemezze. Mi bennük (egyesével) az ütős, az egyedi, a "logika", amiért működik. Ha megtalálta a kódot, tegye a magáévá. Ne verje nagy dobra, csak csendben, csak magában mondja ki: "Tarantino-stratégia", és mutassa. Várja a hatást, majd újratervezés. Gyakorlás és imétlés.
Aki válaszolt:
Dr. Kollárné Déri Kriszti, coach, a Life @ Business Intézet,
Dr. Kollár Iskolájának tanára http://www.drkollarcoaching.hu/kepzeseink.html,
a Magyar Coachszövetség Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke,
az IACM, International Association of Coaching and Mediation nemzetközi tanácsadói szövetség titkára http://www.iacm-info.com/,
a Magyar Design Közösség alapító tagja Dr. Kollárné Déri Kriszti 2015. 04. 27. 07:32
szinte teljesen mindegy, hogy egy elhidegült, kiürült kapcsolatban van-e egy harmadik vagy sem, mert előbb-utóbb szükségszerűen lesz. Megüresedett egy hely, betöltődik a felkínálkozó posztra egy új szereplő. Nem kellett volna szabadon hagyni, beleült valaki.
Most nem tesz mást, csak a társát, akit úgymond imád, vádolja, bemártja, leégeti előttem és mások számára (még akkor is, ha név nélkül teszi).
Ne vádolja saját magát sem. Az csak egy felmentés, bűnbocsánat, hogy aztán a hisztin kívül semmi egyebet se kelljen tennie.
Egyszerűen az, amit csinál, nem elég cool, nem elég varázslatos, nem elég hódító. Ha nem ér meg ennyit a felesége, ne erőlködjön. Ha mindenkinél fontosabb Önnek, hát vesse be magát, egy percet se tétovázzon!
Elhiszem, hogy eddig erre nem volt szüksége. Működött a dolog anno. De most válság van. Válságstratégiára van szükség. És még azt is megkockáztatom, hogy nem emberfeleletti, amit produkálnia kell, hiszen az ingerszegény párkapcsolatban tengődő felesége olyan lehet, mint egy moha, amelyik a kősziklán néhány csepp vízen is képes túlélni.
Ne gondoljon a harmadikra! A gondolatainkkal és szavainkkal világokat teremtünk. Ha egy idegennel szemben határozza meg saját magát, nem tesz mást, mint az ő életéhez, jelenlétéhez, vágyaihoz és cselekedeteihez igazodik, valódi lúzerként viselkedik. Itt csak önálló és tudatos stratégiával nyerhet.
Ha leleplezi a háromszöget, szánalmassá válik. Ön lesz a megcsalt ember, akinek savanyú a szőlő, aki magyarázza a bizonyítványát, a hisztiző gyerek, akinek elvették a játékát.
Ne férj legyen, férfi!
Azért küldtem a videókat, hogy gyorstalpalón kezdjen tanulni.
Még bele se nézett!
Figyelje meg jól a jeleneteket, szedje icipici részekre őket és elemezze. Mi bennük (egyesével) az ütős, az egyedi, a "logika", amiért működik. Ha megtalálta a kódot, tegye a magáévá. Ne verje nagy dobra, csak csendben, csak magában mondja ki: "Tarantino-stratégia", és mutassa. Várja a hatást, majd újratervezés. Gyakorlás és imétlés.
Aki válaszolt:
Dr. Kollárné Déri Kriszti, coach, a Life @ Business Intézet,
Dr. Kollár Iskolájának tanára http://www.drkollarcoaching.hu/kepzeseink.html,
a Magyar Coachszövetség Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke,
az IACM, International Association of Coaching and Mediation nemzetközi tanácsadói szövetség titkára http://www.iacm-info.com/,
a Magyar Design Közösség alapító tagja Dr. Kollárné Déri Kriszti 2015. 04. 27. 07:32
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Krisztina!
9 éve vagyunk házasok, van egy 7 éves kisfiunk. Sajnos eljutottunk ahhoz a ponthoz, amikor egy komoly beszélgetés felszínre hozta a problémákat. A feleségem az utóbbi időben minden apró kérést, megjegyzést cinikusan fogott fel és mint utólag kiderült támadásnak vett és sok kis apró vita volt. Én nem vettem észre, ahogy süllyed ebbe az állapotba, így utólag látom, hogyan érintették ezek a dolgok. Pl. évek óta nem változtatta meg a jelszavát az email-jénél, előtte már többször is beléptem, hogy kinyomtassak olyat, ami neki érkezett, most nem sikerült és ezt poénosan adtam tudtára, hogy biztos van már titkolnivalója….no itt robbant a bomba.
Ahogy utána olvastam, ez a helyzet leginkább a párkapcsolati burnout-ra hasonlít. Teljes érzelem, együttlétmegvonás. De nem válunk, sőt ez meg sem fordult a fejében. Én elhanyagoltam őt és a családot is…éjszakákat voltam a gép előtt, a család közbe aludt. Ők a kicsivel együtt feküdtem együtt keltek, egy ágyban. Így az együttlét is elég „macerás” volt és egyre ritkább. De mindent megtettem amit kért néhány kivétellel, tehát a minimum megvolt, de semmivel se több.
A nagy beszélgetés után engem egy „villámcsapás ért”, újra olyan szerelmes lettem(44 évesen) a feleségembe, hogy el sem hittem magamról. Így most minden nap szenvedés, mert nem viszonozza érzéseimet, vagy csak felszínesen, üresen. De az az érdekes, hogy nem zárkozik el pl. közös programtól(vacsora kettesben), foghatom a kezét ha elmegyünk sétálni. A problémáról és az esetleges megoldásnál nem akar beszélni, inkább az időre bízza, majd megoldódik. Én tenni szeretnék érte, de sokszor úgy érzem felfalom a szeretetemmel, simogatásommal. Neki helyt kell állni a munkahelyén a gyereknevelés terén, a háztartásban és a párkapcsolatban is…sokat vállalt? Néhány nappal a beszélgetésünk után, pedig azt mondta, hogy semmi rosszat nem tud rám mondani nem én vagyok a hibás…azt mondja elpattant egy húr. A beszélgetés után sokszor kérdeztem tőle, hogy van-e valakije, de többször is megerősítette, hogy nincs, hozzátéve, hogy pedig voltak akik szerettek volna kapcsolatba kerülni vele, de ő elutasította. Mit tehetek? Mit kell tennem Mit nem kell tennem? A cirógatásra, törődésre azt mondja, jól esik neki, csak fura neki, hogy így megváltoztam, ilyet már 6-7 nem tettem vele. Az igazság az hogy annyira ragaszkodtam és ragaszkodom hozzá és a kisfiamhoz (bár ezt nem igazán mutattam ki eddig), hogy meg is halnék értük. Nem is tudom, hogy tudnám elviselni hiányukat…
Egy megoldást kereső, kétségbe esett férj
9 éve vagyunk házasok, van egy 7 éves kisfiunk. Sajnos eljutottunk ahhoz a ponthoz, amikor egy komoly beszélgetés felszínre hozta a problémákat. A feleségem az utóbbi időben minden apró kérést, megjegyzést cinikusan fogott fel és mint utólag kiderült támadásnak vett és sok kis apró vita volt. Én nem vettem észre, ahogy süllyed ebbe az állapotba, így utólag látom, hogyan érintették ezek a dolgok. Pl. évek óta nem változtatta meg a jelszavát az email-jénél, előtte már többször is beléptem, hogy kinyomtassak olyat, ami neki érkezett, most nem sikerült és ezt poénosan adtam tudtára, hogy biztos van már titkolnivalója….no itt robbant a bomba.
Ahogy utána olvastam, ez a helyzet leginkább a párkapcsolati burnout-ra hasonlít. Teljes érzelem, együttlétmegvonás. De nem válunk, sőt ez meg sem fordult a fejében. Én elhanyagoltam őt és a családot is…éjszakákat voltam a gép előtt, a család közbe aludt. Ők a kicsivel együtt feküdtem együtt keltek, egy ágyban. Így az együttlét is elég „macerás” volt és egyre ritkább. De mindent megtettem amit kért néhány kivétellel, tehát a minimum megvolt, de semmivel se több.
A nagy beszélgetés után engem egy „villámcsapás ért”, újra olyan szerelmes lettem(44 évesen) a feleségembe, hogy el sem hittem magamról. Így most minden nap szenvedés, mert nem viszonozza érzéseimet, vagy csak felszínesen, üresen. De az az érdekes, hogy nem zárkozik el pl. közös programtól(vacsora kettesben), foghatom a kezét ha elmegyünk sétálni. A problémáról és az esetleges megoldásnál nem akar beszélni, inkább az időre bízza, majd megoldódik. Én tenni szeretnék érte, de sokszor úgy érzem felfalom a szeretetemmel, simogatásommal. Neki helyt kell állni a munkahelyén a gyereknevelés terén, a háztartásban és a párkapcsolatban is…sokat vállalt? Néhány nappal a beszélgetésünk után, pedig azt mondta, hogy semmi rosszat nem tud rám mondani nem én vagyok a hibás…azt mondja elpattant egy húr. A beszélgetés után sokszor kérdeztem tőle, hogy van-e valakije, de többször is megerősítette, hogy nincs, hozzátéve, hogy pedig voltak akik szerettek volna kapcsolatba kerülni vele, de ő elutasította. Mit tehetek? Mit kell tennem Mit nem kell tennem? A cirógatásra, törődésre azt mondja, jól esik neki, csak fura neki, hogy így megváltoztam, ilyet már 6-7 nem tettem vele. Az igazság az hogy annyira ragaszkodtam és ragaszkodom hozzá és a kisfiamhoz (bár ezt nem igazán mutattam ki eddig), hogy meg is halnék értük. Nem is tudom, hogy tudnám elviselni hiányukat…
Egy megoldást kereső, kétségbe esett férj
Kedves Férj,
örülök, hogy megosztotta velem a problémáját.
Jellegzetes helyzetbe került, nincs egyedül. Sokszor tapasztalom, hogy a házastársak akkor mérik és "árazzák" fel a párkapcsolatuk értékét, amikor úgy látszik, veszélyben, netán felbomlóban van a közösség. A vészriasztás szélsőséges viselkedésre sarkallja a vesztes feleket. A túlzásba vitt rajongás ugyanolyan teher, mint annak hiánya.
De kinek kell egy bukott hősszerelmes? Kit hozna lázba az egyszemélyes, amatőr rajongótábor?
Ezen mindenképpen sos változtatni. Be kell szerelni egy termosztátot a rendszerbe. Ha túlzottan felmelegedne a szoba, kapcsoljon ki a fűtés, mielőtt önmagát hevítené túl a berendezés és végképp kiakadna a műszer.
Van itt azonban még valami.
Ön furcsa kéréssel fordult hozzám:
1;
Úgy szeretne lángolni, szerelmes lenni, hogy az ne zaklassa fel Önt.
Minden szerelmes ugyanazt a kínt érzi, ha visszautasítják. Ezt szeretné megspórolni? Hideg fejjel megharcolni? Érzéketlenül megszenvedni? Nem ellentmondás ez Ön szerint?
Ha ragaszkodik hozzá, hát ne legyen szerelmes!
Tud nem szerelmes lenni? Ha nem tud, hogy tudná uralni az ezzel együttjáró érzelmeket?
Ja, hogy az a megoldás Ön szerint, hogy a felesége is legyen szerelmes ütemre?
2;
Azt akarja, hogy a felesége azt akarja, amit Ön akar (szerelmet), de persze ne azért akarja, mert Ön akarja, hanem magától akarja azt, amit egyébként és jelenleg kizárólag csak Ön akar (szerelmesnek lenni).
Újabb paradoxon.
Kezdeni kellene ezekkel is valamit.
Amit most Ön csinál, inkább szánalmat generáló folyamat. Savanyú a szőlő reakció. Mindig leleplezi önmagát. Hol az érdektelensége nyilvánvaló, hol pedig a félelme. Rejtőzködjön! Legyen cool!
Kutat a másikban (mondjuk az e-mailjében) és csodálkozik, hogy unalmas a szürke, transzparens, átlátható, minden pillanatban ellenőrizhető nő? Ne folytassa! Hagyja, hogy magával ragadja a kacérság lélektana!
Ha szereti őket, varázsolja el a feleségét. Ne egy hisztiző kisgyerek sírjon az anyukája után, egy toporzékoló megakamasz cirkuszoljon több zsebpénzért. Ön férfi! Hódítson elegánsan!
Nézzen filmeket és csenjen el egy-egy bravúros gesztust, mozdulatot, sőt, komplett stratégiákat, majd kezdjen Ön is bele. Ismételje. Tökéletesítse! Tanuljon a profiktől!
Pl. Travolta a Ponyvaregényben: https://www.youtube.com/watch?v=lC9gkkSKWOI, a magabiztos Keresztapa: https://www.youtube.com/watch?v=ey50cNKc8O8, a vallatott a Tiszta románcban: https://www.youtube.com/watch?v=Qhv-E36ecjQ
Ez ám a jó válasz az Élet kihívásaira!
Tanuljon az Élet Iskolájában!
Elhúzták, hát iratkozzon be egy kurzusra és korrepetációra! Még nem késő.
Őszinte szeretettel kívánom, hogy hasznára váljon a kemény tanácsom :)
Dr. Kollárné Déri Kriszti / nemzetközileg akkreditált coach (ACC/ICF, MACC/IACM), Dr. Kollár Iskolája, http://www.drkollarcoaching.hu Dr. Kollárné Déri Kriszti 2015. 04. 26. 13:53
örülök, hogy megosztotta velem a problémáját.
Jellegzetes helyzetbe került, nincs egyedül. Sokszor tapasztalom, hogy a házastársak akkor mérik és "árazzák" fel a párkapcsolatuk értékét, amikor úgy látszik, veszélyben, netán felbomlóban van a közösség. A vészriasztás szélsőséges viselkedésre sarkallja a vesztes feleket. A túlzásba vitt rajongás ugyanolyan teher, mint annak hiánya.
De kinek kell egy bukott hősszerelmes? Kit hozna lázba az egyszemélyes, amatőr rajongótábor?
Ezen mindenképpen sos változtatni. Be kell szerelni egy termosztátot a rendszerbe. Ha túlzottan felmelegedne a szoba, kapcsoljon ki a fűtés, mielőtt önmagát hevítené túl a berendezés és végképp kiakadna a műszer.
Van itt azonban még valami.
Ön furcsa kéréssel fordult hozzám:
1;
Úgy szeretne lángolni, szerelmes lenni, hogy az ne zaklassa fel Önt.
Minden szerelmes ugyanazt a kínt érzi, ha visszautasítják. Ezt szeretné megspórolni? Hideg fejjel megharcolni? Érzéketlenül megszenvedni? Nem ellentmondás ez Ön szerint?
Ha ragaszkodik hozzá, hát ne legyen szerelmes!
Tud nem szerelmes lenni? Ha nem tud, hogy tudná uralni az ezzel együttjáró érzelmeket?
Ja, hogy az a megoldás Ön szerint, hogy a felesége is legyen szerelmes ütemre?
2;
Azt akarja, hogy a felesége azt akarja, amit Ön akar (szerelmet), de persze ne azért akarja, mert Ön akarja, hanem magától akarja azt, amit egyébként és jelenleg kizárólag csak Ön akar (szerelmesnek lenni).
Újabb paradoxon.
Kezdeni kellene ezekkel is valamit.
Amit most Ön csinál, inkább szánalmat generáló folyamat. Savanyú a szőlő reakció. Mindig leleplezi önmagát. Hol az érdektelensége nyilvánvaló, hol pedig a félelme. Rejtőzködjön! Legyen cool!
Kutat a másikban (mondjuk az e-mailjében) és csodálkozik, hogy unalmas a szürke, transzparens, átlátható, minden pillanatban ellenőrizhető nő? Ne folytassa! Hagyja, hogy magával ragadja a kacérság lélektana!
Ha szereti őket, varázsolja el a feleségét. Ne egy hisztiző kisgyerek sírjon az anyukája után, egy toporzékoló megakamasz cirkuszoljon több zsebpénzért. Ön férfi! Hódítson elegánsan!
Nézzen filmeket és csenjen el egy-egy bravúros gesztust, mozdulatot, sőt, komplett stratégiákat, majd kezdjen Ön is bele. Ismételje. Tökéletesítse! Tanuljon a profiktől!
Pl. Travolta a Ponyvaregényben: https://www.youtube.com/watch?v=lC9gkkSKWOI, a magabiztos Keresztapa: https://www.youtube.com/watch?v=ey50cNKc8O8, a vallatott a Tiszta románcban: https://www.youtube.com/watch?v=Qhv-E36ecjQ
Ez ám a jó válasz az Élet kihívásaira!
Tanuljon az Élet Iskolájában!
Elhúzták, hát iratkozzon be egy kurzusra és korrepetációra! Még nem késő.
Őszinte szeretettel kívánom, hogy hasznára váljon a kemény tanácsom :)
Dr. Kollárné Déri Kriszti / nemzetközileg akkreditált coach (ACC/ICF, MACC/IACM), Dr. Kollár Iskolája, http://www.drkollarcoaching.hu Dr. Kollárné Déri Kriszti 2015. 04. 26. 13:53
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Krisztina!
Bizalommal fordulok Önhöz az élethelyzetemmel. Férjemmel 16 éve vagyunk együtt, van egy kisfiunk. Férjemnek most másodjára van a házasságunk mellett futó kapcsolata. Az elsőt a végefele tudtam meg, a mostanit (fél éve tartót) az elejétől tudom. És végülis asszisztálok hozzá, mert itt vagyok még mellette, benne... A legdurvább a dologban, hogy a férjem nem zárkózik el tőle, nyitott rá,hogy a nővel közös gyerekük legyen, de attól még tőlem nem akarna elválni, elhagyni, hanem nagyjából "kétlaki" életet élne. Neki ez belefér. Nem érti, hogy nem tudnám ezt tolerálni! Ön szerint normális elvárás egy embertől, hogy egy ilyet életszituációt toleráljon? elfogadjon? Ön szerint normális vagyok, hogy még itt vagyok?
A korábbi válaszaiból látom, hogy mindig azt emeli ki, hogy a "kérdező" magával kezdjen valamit, foglalkozzon önmagával, építse önmagát. Ezzel egyet is értek, bár sokkal könnyebb lenne a sírást, szenvedést választani, mint összekapni magát az embernek, tanulni, olvasni, tanfolyamokra járni, hogy újat tudjon mutatni. És azt is látom, hogy a közös jövőkép megteremtése, álmodása is milyen fontos. És ez az amiben én nem hiszek már! Van akkor egyáltalán értelme maradnom? Válaszát nagyon köszönöm!!M.
Bizalommal fordulok Önhöz az élethelyzetemmel. Férjemmel 16 éve vagyunk együtt, van egy kisfiunk. Férjemnek most másodjára van a házasságunk mellett futó kapcsolata. Az elsőt a végefele tudtam meg, a mostanit (fél éve tartót) az elejétől tudom. És végülis asszisztálok hozzá, mert itt vagyok még mellette, benne... A legdurvább a dologban, hogy a férjem nem zárkózik el tőle, nyitott rá,hogy a nővel közös gyerekük legyen, de attól még tőlem nem akarna elválni, elhagyni, hanem nagyjából "kétlaki" életet élne. Neki ez belefér. Nem érti, hogy nem tudnám ezt tolerálni! Ön szerint normális elvárás egy embertől, hogy egy ilyet életszituációt toleráljon? elfogadjon? Ön szerint normális vagyok, hogy még itt vagyok?
A korábbi válaszaiból látom, hogy mindig azt emeli ki, hogy a "kérdező" magával kezdjen valamit, foglalkozzon önmagával, építse önmagát. Ezzel egyet is értek, bár sokkal könnyebb lenne a sírást, szenvedést választani, mint összekapni magát az embernek, tanulni, olvasni, tanfolyamokra járni, hogy újat tudjon mutatni. És azt is látom, hogy a közös jövőkép megteremtése, álmodása is milyen fontos. És ez az amiben én nem hiszek már! Van akkor egyáltalán értelme maradnom? Válaszát nagyon köszönöm!!M.
Kedves Levélíró!
Köszönöm, hogy őszintén megfogalmazta a nehézségeit és megosztotta velem.
A párkapcsolat hasonlatos egy négylábú székhez. A lábakat nevezzük mondjuk holonoknak („holon” PhD Dr. Kollár József, http://www.drkollarcoaching.hu/kepzeseink.html)
Az első láb a férfi-nő viszony (nemcsak a szex tartozik ebbe a halmazba, hanem pl. jó együtt színházba menni vagy egyszerűen csak összenézni), második a szövetségesi (anyagi jólét, megélhetés, gyarapodás, mindennapok terheinek megosztása, pl. mosogatás :P ), a harmadik a szülőtársi (gyerekkel kapcsolatos terhek és örömök), negyedik pedig az egyéni karrier, ambíció (mit szeretne Ön megvalósítani a házasságán belül, amitől Ön jobbá, szerethetőbbé, vonzóbbá és értékesebbé válik?).
Én most önkényesen pontozom a lábak épségét, állapotát, megbízhatóságát, Ön pedig otthon felülvizsgálja.
Az első talán jó is lehet (bár erről nem írt, így ezt feltételezem). Nem hiszem, hogy semmi „fizetsége” sincs az áldozatának ugyanis. Valamiért mindig „megéri”.
A szövetségesi láb nagyon inog. Ha nincs Önnel a partnere, az egyet kell jelentsen azzal, hogy a hétköznapok terheiből túl sokat vállal. Ez még akkor is igaz, ha nem érzi annak vagy úgy gondolja, Ön elég ügyes ahhoz, hogy megszervezze a mindennapokat. Az energiája csupa mechanikus, szürke, unalmas dologra fecsérlődik. Nem csodálhatjuk, hogy nem elég izgalmas a partnere számára. És itt jön az Ön kreativitása: adja le ezeket a munkákat (szervezze ki, fogadjon bébiszittert, takarítót, kérjen segítséget a főzéshez, adja át a bevásárlást és a többit nyugodtan a társának). A keletkezett időre nehogy rászervezzen megint valami dologit! Elég a profán térből és profán időből, húzzon a szentbe, ahogy csak tud: és tényleg, látogasson el a templomba, tanuljon, sportoljon, menjen fodrászhoz, tervezzen ruhát, rendezze át a lakást, kezdjen kerámiázni, szervezzen webáruházat, csináljon egy személyes honlapot magának, alakítson egy új üzleti vállalkozást a barátaival, bármi olyan, amiért péntek délben már a munkaidő végét várjuk, amiért felnézhetünk Önre, ami izgivé teszi és elég érdekessé.
A harmadik láb: gyerek. Tartok tőle, hogy ugyanaz igaz rá, ami fent
Negyedik láb: egyéni karrier. Miután szót sem ejtett róla, én azt hiszem itt is kilóg a (ló)láb.
Egy láb kevés. A férj nem fér fel egy ilyen székre, mert folyton felborul. Keresett egy olyan széket (inkább csak lábakat), ami aládúcolja az ülést. Jaj. És ez mindig is így lesz mindaddig, amíg Ön nem változtat ezen. Csak Ön dobhatja le a hátáról vagy erősítheti meg a saját lábait. Ön kereshet másik férfit, aki az ingadozó lábakat is pótolja és megbecsüli, nem terheli, hanem megerősíti.
Más szempontból viszont az sem lehetetlen, hogy nagyon is összeszedett, csini kis széke van Önnek. A társai viszont túlterheli. Nem fér oda kérem szépen két, három nő és még egy tucat gyerek! Vagy mégis? Nem az a kérdés, hogy Ön meddig bírja, hanem mit kap érte cserébe! Építi, megerősíti Önt, kihívásnak, versenynek értékeli, ami küzdelemre sarkallja Önt vagy kiszáll a ringből, megalázottan összecsuklik. Vajon, jó versenyre nevezett be? Szerető nélkül nem megy? Mi a tét? Ha csíkos napernyő, akkor jöhet!
Nyilván az ördög a részletekben rejlik. Ha ír az ingadozó lábakról, én még bőven segíthetek.
Aki válaszolt:
Dr. Kollárné Déri Kriszti, coach, a Life @ Business Intézet,
Dr. Kollár Iskolájának tanára http://www.drkollarcoaching.hu/kepzeseink.html,
a Magyar Coachszövetség Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke,
az IACM, International Association of Coaching and Mediation nemzetközi tanácsadói szövetség titkárawww.iacm-info.com/,
a Magyar Design Közösség alapító tagja
Dr. Kollárné Déri Kriszti 2015. 01. 03. 13:22
Köszönöm, hogy őszintén megfogalmazta a nehézségeit és megosztotta velem.
A párkapcsolat hasonlatos egy négylábú székhez. A lábakat nevezzük mondjuk holonoknak („holon” PhD Dr. Kollár József, http://www.drkollarcoaching.hu/kepzeseink.html)
Az első láb a férfi-nő viszony (nemcsak a szex tartozik ebbe a halmazba, hanem pl. jó együtt színházba menni vagy egyszerűen csak összenézni), második a szövetségesi (anyagi jólét, megélhetés, gyarapodás, mindennapok terheinek megosztása, pl. mosogatás :P ), a harmadik a szülőtársi (gyerekkel kapcsolatos terhek és örömök), negyedik pedig az egyéni karrier, ambíció (mit szeretne Ön megvalósítani a házasságán belül, amitől Ön jobbá, szerethetőbbé, vonzóbbá és értékesebbé válik?).
Én most önkényesen pontozom a lábak épségét, állapotát, megbízhatóságát, Ön pedig otthon felülvizsgálja.
Az első talán jó is lehet (bár erről nem írt, így ezt feltételezem). Nem hiszem, hogy semmi „fizetsége” sincs az áldozatának ugyanis. Valamiért mindig „megéri”.
A szövetségesi láb nagyon inog. Ha nincs Önnel a partnere, az egyet kell jelentsen azzal, hogy a hétköznapok terheiből túl sokat vállal. Ez még akkor is igaz, ha nem érzi annak vagy úgy gondolja, Ön elég ügyes ahhoz, hogy megszervezze a mindennapokat. Az energiája csupa mechanikus, szürke, unalmas dologra fecsérlődik. Nem csodálhatjuk, hogy nem elég izgalmas a partnere számára. És itt jön az Ön kreativitása: adja le ezeket a munkákat (szervezze ki, fogadjon bébiszittert, takarítót, kérjen segítséget a főzéshez, adja át a bevásárlást és a többit nyugodtan a társának). A keletkezett időre nehogy rászervezzen megint valami dologit! Elég a profán térből és profán időből, húzzon a szentbe, ahogy csak tud: és tényleg, látogasson el a templomba, tanuljon, sportoljon, menjen fodrászhoz, tervezzen ruhát, rendezze át a lakást, kezdjen kerámiázni, szervezzen webáruházat, csináljon egy személyes honlapot magának, alakítson egy új üzleti vállalkozást a barátaival, bármi olyan, amiért péntek délben már a munkaidő végét várjuk, amiért felnézhetünk Önre, ami izgivé teszi és elég érdekessé.
A harmadik láb: gyerek. Tartok tőle, hogy ugyanaz igaz rá, ami fent
Negyedik láb: egyéni karrier. Miután szót sem ejtett róla, én azt hiszem itt is kilóg a (ló)láb.
Egy láb kevés. A férj nem fér fel egy ilyen székre, mert folyton felborul. Keresett egy olyan széket (inkább csak lábakat), ami aládúcolja az ülést. Jaj. És ez mindig is így lesz mindaddig, amíg Ön nem változtat ezen. Csak Ön dobhatja le a hátáról vagy erősítheti meg a saját lábait. Ön kereshet másik férfit, aki az ingadozó lábakat is pótolja és megbecsüli, nem terheli, hanem megerősíti.
Más szempontból viszont az sem lehetetlen, hogy nagyon is összeszedett, csini kis széke van Önnek. A társai viszont túlterheli. Nem fér oda kérem szépen két, három nő és még egy tucat gyerek! Vagy mégis? Nem az a kérdés, hogy Ön meddig bírja, hanem mit kap érte cserébe! Építi, megerősíti Önt, kihívásnak, versenynek értékeli, ami küzdelemre sarkallja Önt vagy kiszáll a ringből, megalázottan összecsuklik. Vajon, jó versenyre nevezett be? Szerető nélkül nem megy? Mi a tét? Ha csíkos napernyő, akkor jöhet!
Nyilván az ördög a részletekben rejlik. Ha ír az ingadozó lábakról, én még bőven segíthetek.
Aki válaszolt:
Dr. Kollárné Déri Kriszti, coach, a Life @ Business Intézet,
Dr. Kollár Iskolájának tanára http://www.drkollarcoaching.hu/kepzeseink.html,
a Magyar Coachszövetség Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke,
az IACM, International Association of Coaching and Mediation nemzetközi tanácsadói szövetség titkárawww.iacm-info.com/,
a Magyar Design Közösség alapító tagja
Dr. Kollárné Déri Kriszti 2015. 01. 03. 13:22
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Segítséget szeretnék kérni párkapcsolati problémával. A barátom 29éves én 25 éves vagyok. A barátommal lassan 5 éve vagyunk együtt és együtt is lakunk mert egy családnál vigyázok két gyerekre akiknek az édesanyjuk egy másik városban dolgozok. Eddig se volt túl felhötlen a párkapcsolatom, de ami mostanság történt az mindent visz. Ebbe az évbe egész jól megvoltunk a barátommal amig egyszer ugy jött haza munkából, hogy a legjobbarátja kijutott külföldre dolgozni és h ö is utána fog menni. Észrevette h nem esett nekem jól amit mondott (ez juniusba történt) és itt kezdödtek el a viták… Annyit mondtam neki h nem esik jól hogy ezt meg se beszélted velem és nekem ha tetszik ha nem fogadjam ezt el. Ekkor felkapta a vizet h én öt önzönek állitom be de hogy akkor én is önzö vagyok mert meg akarom fosztani a boldogságtól hogy külföldön dolgozzon..Sok hónapi beszélgetés után többször is hangoztatam neki h mi az oka annak hogy nem tudnék utána menni , mert ö azt akarta volna hogy menjek utána. Az ok pedig hogy anyukám beteg nem hagyhatom igy itt mögöttem nincs család akinek szólni tudnék hogy segitsen. Ezt a barátom is tudja jól. Teltek a hónapok de még mindig nagyon mehetnékje van ma is ugy tett nekem hogy hát ez a jövö zenéje hogy most nálam hogyan alakulnak a dolgok (vagyis h megyek-e utána vagy sem). Ez nekem nagyon rosszul esik mert nem tesz arra kitéröt hogyha tegyük fel kimegy márpedig jövöre mindenáron el akar menni akkor velünk mi lesz a továbbiakban. Én nagyon szeretem de ezzel iszonyatosan nagy fájdalmat okoz nekem hiszen ugy is tudja hogy nem tudnék utána menni és azt látom rajta mint ha öt ez nem is érdekelné csak ö ki tudjon jutni külföldre. Annyit mondott hogy nem akar szakitani de nem élek álom világba tudom hogy a távkapcsik nem müködnek hosszú távon és gyakorlatilag azt érzem hogy a pénzt választja mindenki helyett….. helyettem is…van egy fia is aki nem tölem van 6 éves de mindig az égig magasztalja és a multkor se tetszett az neki hogy többet kellett dolgoznia menni mert hogy nem tud a fiával lenni, de ha bezzeg külföld jön szóba akkor érdekes nem baj ha nem fogja majd látni….Egyszerüen nem tudom hogyan kezelni ezt az egész helyzetet és rosszul esik hogy tudja a dolgokat hogy miért nem tudnék utána menni ennek ellenére mégis el akar menni mintha nem is érdekelné az hogy 5 éve lassan hogy együtt vagyunk és együtt is élünk…sokszor már az is megfordult a fejembe hogy esetleg nem -e azt várja hogy én szakitsak vele….már nem tudom eldönteni és azt se hogy mit tegyek….várom a válaszát.
Kedves Levélíró!
Köszönöm, hogy őszintén megfogalmazta a nehézségeit és megosztotta velem.
A kamaszkor egyebek mellett arra való, hogy leváljunk a szüleinkről. Nyilván ettől még szeretjük őket és felelősséggel is tartozunk irántuk. Ez a felelősség azonban éppen úgy véges mint ahogyan a gyermekeink irányában. Egészen egyszerűen nem rendelhetjük alá a sorsunkat mások ember életének. Másképpen fogalmazva mindenki felelős saját magáért. Úgyis, hogy gondol az öregségére. Hogy lesz akkor, amikor a gyermeke már önálló életet él. Ha valaki szereti a gyermekét, nem akarhat olyat, ami neki rossz, végső soron azt, hogy ne járja a saját útját.
Ön egyszerre van jelen két rendszerben (halmazban) gyermekként és nőként egy másik rendszerben („holon” PhD Dr. Kollár József http://www.drkollarcoaching.hu/kepzeseink.html). Hol marad a szerelmes nő? A mártírt látjuk. (Ez is lehet egy „egyéni karrier” láb megoldása, ahogy lent látja majd.. Mondjuk, Ön lehetne ápolónő, szerzetes nővér és hasonló és akkor értelmet nyer a mártír szerep). Netán nem szerelmes már? Megkopott a látomás? Foszlóban a vonzó vízió, a csábító ajánlat?
Azt kell megérteni, hogy az élet hasonlatos egy négylábú székhez: első láb a férfi-nő viszony, második a szövetségesi (pl. az édesanyjával szemben vagy praktikusan, mellett is szövetségesi viszonyban állnak), a harmadik a jövőbeli szülőtársi (ki lesz a gyermeke apja?), negyedik pedig az egyéni karrier, ambíció. Ön három széklábat is alárendel azért az egyért. Egyetlen lábon hogy fog megállni a széke? Egy szerzetes nővérnek megáll egy lábon is…, de nekünk, „halandóknak”?
Egyszóval: ne keverje a holonokat (halmazokat, rendszereket), amelyeknek tagja. Az anya nem felcserélhető a szerelemmel és fordítva. Ne fordítsa szembe őket. És gondoskodjék, hogy mindhárom székláb ép legyen! Vagy ezzel a férfivel vagy nélküle!
Aki válaszolt:
Dr. Kollárné Déri Kriszti, coach, a Life @ Business Intézet,
Dr. Kollár Iskolájának tanára http://www.drkollarcoaching.hu/kepzeseink.html,
a Magyar Coachszövetség Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke,
az IACM, International Association of Coaching and Mediation nemzetközi tanácsadói szövetség titkárawww.iacm-info.com/,
a Magyar Design Közösség alapító tagja
Dr. Kollárné Déri Kriszti 2015. 01. 03. 12:24
Köszönöm, hogy őszintén megfogalmazta a nehézségeit és megosztotta velem.
A kamaszkor egyebek mellett arra való, hogy leváljunk a szüleinkről. Nyilván ettől még szeretjük őket és felelősséggel is tartozunk irántuk. Ez a felelősség azonban éppen úgy véges mint ahogyan a gyermekeink irányában. Egészen egyszerűen nem rendelhetjük alá a sorsunkat mások ember életének. Másképpen fogalmazva mindenki felelős saját magáért. Úgyis, hogy gondol az öregségére. Hogy lesz akkor, amikor a gyermeke már önálló életet él. Ha valaki szereti a gyermekét, nem akarhat olyat, ami neki rossz, végső soron azt, hogy ne járja a saját útját.
Ön egyszerre van jelen két rendszerben (halmazban) gyermekként és nőként egy másik rendszerben („holon” PhD Dr. Kollár József http://www.drkollarcoaching.hu/kepzeseink.html). Hol marad a szerelmes nő? A mártírt látjuk. (Ez is lehet egy „egyéni karrier” láb megoldása, ahogy lent látja majd.. Mondjuk, Ön lehetne ápolónő, szerzetes nővér és hasonló és akkor értelmet nyer a mártír szerep). Netán nem szerelmes már? Megkopott a látomás? Foszlóban a vonzó vízió, a csábító ajánlat?
Azt kell megérteni, hogy az élet hasonlatos egy négylábú székhez: első láb a férfi-nő viszony, második a szövetségesi (pl. az édesanyjával szemben vagy praktikusan, mellett is szövetségesi viszonyban állnak), a harmadik a jövőbeli szülőtársi (ki lesz a gyermeke apja?), negyedik pedig az egyéni karrier, ambíció. Ön három széklábat is alárendel azért az egyért. Egyetlen lábon hogy fog megállni a széke? Egy szerzetes nővérnek megáll egy lábon is…, de nekünk, „halandóknak”?
Egyszóval: ne keverje a holonokat (halmazokat, rendszereket), amelyeknek tagja. Az anya nem felcserélhető a szerelemmel és fordítva. Ne fordítsa szembe őket. És gondoskodjék, hogy mindhárom székláb ép legyen! Vagy ezzel a férfivel vagy nélküle!
Aki válaszolt:
Dr. Kollárné Déri Kriszti, coach, a Life @ Business Intézet,
Dr. Kollár Iskolájának tanára http://www.drkollarcoaching.hu/kepzeseink.html,
a Magyar Coachszövetség Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke,
az IACM, International Association of Coaching and Mediation nemzetközi tanácsadói szövetség titkárawww.iacm-info.com/,
a Magyar Design Közösség alapító tagja
Dr. Kollárné Déri Kriszti 2015. 01. 03. 12:24
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Krisztina!
A tanácsára lenne szükségem.
Nem túl régen váltam el a férjemtől. A válást megelőzően mi már külön éltünk. Heti rendszerességgel látogatta hat éves Gyermekünket. Nekem időközben lett egy párom és ezt megy is beszéltük Kisfiammal. Úgy éreztem, hogy elfogadja, a helyzetet, vidám, kiegyensúlyozott gyermekként viselkedet. Talán kicsit érzékenyebb az átlagosnál, de még ez sem olyan nagy mértékű.
Még nem találkoztak a Párommal, egy két alkalommal telefonon beszéltek. A napokban azonban a gyermekem teljesen kifordult magából.
Édesapja látogatását megelőző pár napban már láttam rajta, hogy valami nincs rendben. Hisztizett, semmi nem tetszett neki, de olyannyira , hogy több alkalommal is meg kellett büntetnem, mert egyszerűen semmiben nem akart együttműködni. Minden reggel küzdések árán értünk az óvodában, és szinte vergődve hoztam el, ami itthon még rosszabb lett. Nem akart velem játszani sem.
Gondoltam majd lenyugszik, talán fáradt.
Megérkezett az édesapa és elvitte magával. Nem volt nagy kedve menni én mégis próbáltam kedvet csinálni hozzá. Ekkor robbant a bomba. Folyamatosan valótlan dolgokat mesélt az apukának. A Páromat a leggonoszabb embernek állította be, holott ő igazán nem mondott neki semmi. Engem egy nemtörődöm lusta anyukának, és ez sem állja meg a helyét, mert az óvodában is dícsérik milyen szépen nevelt gyermek.
Nem tudom hol lehet a hiba.
Úgy gondolom ezzel akar az édesapjának megfelelni, mert a papa nagyon maximalista minden téren. Magán kívül senkit nem ismer el remek embernek. Több munkahelye volt, mert folyamatosan a saját igazát bizonygatva magára haragította munkatársait, feletteseit. Többek között azért is romlott meg a viszonyunk, mert úgy gondolom titkon mindig magával volt elégedetlen ezért kereste magában a hibát. Édesanyja sem erkölcsileg sem szeretetben nem adott neki semmilyen útravalót az életre. Ő gyakorlatilag csak egy gyerek volt, aki kolonc a nyakán, és a mai napig is érezteti ezt vele.
Szülei elváltak, édesapja soha nem látogatta.
Nem akarom, hogy a gyermekem személyisége is ilyenné fejlődjön. Én igyekszem kiegyensúlyozott környezetet teremeti neki, de nem tudom fog-e sikerülni.
Hozzáteszem, és az édesapját soha egyetlen szóval nem bántottam, pedig nem egyszer felöntött a garatra és akkor kaptam minden csúnyát ami csak belefért. Ez általában az éjszaka kellős közepén történt amiből semmit nem hallott a Kisfiunk.
Kérem adjon tanácsot hogy igazítsam ezt a kettőségget helyre a Kisfiunkban. Nem akarom, hogy nekem vagy az édesapjának hazudjon egy életeten át.
Köszönöm válaszát!
A tanácsára lenne szükségem.
Nem túl régen váltam el a férjemtől. A válást megelőzően mi már külön éltünk. Heti rendszerességgel látogatta hat éves Gyermekünket. Nekem időközben lett egy párom és ezt megy is beszéltük Kisfiammal. Úgy éreztem, hogy elfogadja, a helyzetet, vidám, kiegyensúlyozott gyermekként viselkedet. Talán kicsit érzékenyebb az átlagosnál, de még ez sem olyan nagy mértékű.
Még nem találkoztak a Párommal, egy két alkalommal telefonon beszéltek. A napokban azonban a gyermekem teljesen kifordult magából.
Édesapja látogatását megelőző pár napban már láttam rajta, hogy valami nincs rendben. Hisztizett, semmi nem tetszett neki, de olyannyira , hogy több alkalommal is meg kellett büntetnem, mert egyszerűen semmiben nem akart együttműködni. Minden reggel küzdések árán értünk az óvodában, és szinte vergődve hoztam el, ami itthon még rosszabb lett. Nem akart velem játszani sem.
Gondoltam majd lenyugszik, talán fáradt.
Megérkezett az édesapa és elvitte magával. Nem volt nagy kedve menni én mégis próbáltam kedvet csinálni hozzá. Ekkor robbant a bomba. Folyamatosan valótlan dolgokat mesélt az apukának. A Páromat a leggonoszabb embernek állította be, holott ő igazán nem mondott neki semmi. Engem egy nemtörődöm lusta anyukának, és ez sem állja meg a helyét, mert az óvodában is dícsérik milyen szépen nevelt gyermek.
Nem tudom hol lehet a hiba.
Úgy gondolom ezzel akar az édesapjának megfelelni, mert a papa nagyon maximalista minden téren. Magán kívül senkit nem ismer el remek embernek. Több munkahelye volt, mert folyamatosan a saját igazát bizonygatva magára haragította munkatársait, feletteseit. Többek között azért is romlott meg a viszonyunk, mert úgy gondolom titkon mindig magával volt elégedetlen ezért kereste magában a hibát. Édesanyja sem erkölcsileg sem szeretetben nem adott neki semmilyen útravalót az életre. Ő gyakorlatilag csak egy gyerek volt, aki kolonc a nyakán, és a mai napig is érezteti ezt vele.
Szülei elváltak, édesapja soha nem látogatta.
Nem akarom, hogy a gyermekem személyisége is ilyenné fejlődjön. Én igyekszem kiegyensúlyozott környezetet teremeti neki, de nem tudom fog-e sikerülni.
Hozzáteszem, és az édesapját soha egyetlen szóval nem bántottam, pedig nem egyszer felöntött a garatra és akkor kaptam minden csúnyát ami csak belefért. Ez általában az éjszaka kellős közepén történt amiből semmit nem hallott a Kisfiunk.
Kérem adjon tanácsot hogy igazítsam ezt a kettőségget helyre a Kisfiunkban. Nem akarom, hogy nekem vagy az édesapjának hazudjon egy életeten át.
Köszönöm válaszát!
Kedves Levélíró!
Köszönöm, hogy őszintén megfogalmazta az érzéseit, gondolatait, a nehéz történéseket felelevenítette és ráadásul meg is osztotta velem.
A gyerek próbálkozik. Nagyon hasonlónak képzelhetjük el a jelenlegi helyzetet, mint amikor a kisbabák beszélni tanulnak. Olyan hangokat is kiejtenek pici korukban, ami a mi fülünknek ismeretlen, illetve a magyar nyelv nem támogat. Amit a szülők és a környezet visszajelez, abból értik meg, mi a helyes. Nem könnyű tanulási forma, szükségképpen kudarcokat és frusztrációkat teremt. „Mikor mondja már ki ez a gyertek, hogy papa?”, „Képzeljétek, nem azt gügyögte legelőször, hogy mama, hanem, hogy papa!”
Van egy híres pszichológus Roger C. Schank, aki a Dinamikus emlékezet című könyvében le is írja a receptet: KUDARCALAPÚ TANULÁS (bookline.hu/product/home.action?id=2102869752&type=10&_v=Roger_C_Schank_Dinamikus_emlekezet)
Hagyni kéne a gyereket kudarcalapon tanulni. Tudom, a mai iskolarendszer ennek éppen az ellenkezőjét veri belénk (mindig a legjobbnak lenni, versengeni, sosem hibázni, mert akkor a tanár totális háborút indít: megszégyenít nyilvánosan, beír az ellenőrzőbe, naplóba, igazgatóhoz rángat, szülőt behívat, kicsapat és a terror megannyi kedvelt és kiérlelt, törvényerőre emelt formája. Na, brávó iskola, na brávó pedagógia!).
Ne higgyen a hazai iskolarendszernek, amit egyetlen ember (nem szakembert írtam) talált újra fel napjainkban mint a meleg vizet, szemben a finn modellel, ahol 40 éven keresztül, össztársadalmi bevonással, közös gondolkodással alakították azt, aminek csodájára jár a világ (persze nem a fent emlitett ember(ek) :P )
Az iskolát az ipari társadalomban találták ki, gyári munkások előállítása volt a cél. Mind a mai napig ugyanúgy tanítják a 9 éves gyerekemet, ahogy engem 40 éve… és már információs társadalom van! Nem gyári munkások, hanem tudásmunkások kellenek.
Miért mondtam el mindezt?
Mert magától értetődő tanulságok adódnak:
• nem úgy mondjuk meg a gyereknek, mi jó, mi rossz, mint az egyszeri tanító néni vagy gyógypedagógus, nem kell mindent explicitté (egyértelműen kinyilatkoztatni) tenni (szerintem az a helyes…., én úgy gondolom, úgy kéne csinálni…., én azt akarom, hogy lásd, megértsd, mérlegeld, …). Nem frontális tanítás az élet!
• kérdéseket tegyünk fel (feladat: TANULJUNK MEG KÉRDEZNI FRONTÁLIS TANÍTÁS HELYETT). A tanár okosabb, sok jó megfontolása van, de teret hagy az önálló gondolkodásra a gyereknek. Maga jöjjön rá (NEM IDŐRE MEGY!), hagy legyen ővé a tananyag, mert holnap és holnapután ebből fog megélni.
• a tanár ne visszaböfögtesse a leckét, hanem miután a gyerek „rájött” a megoldásra, hagyja, hogy azt kreatívan kipróbálja, alakítgassa maga örömére és hasznára
• a tanár ne vezessen és megvezessen (a szülő mint tanár ne állítsa be egyetemleges szabálynak, amit egyébként lehet, hogy csak ő tart igaznak, valójában ő szeretne)
• a tanár ne tántorodjon el (azért mert nem világos, hogy segít élni a Pitagórasz tétel, még jó is lehet)
Folytassa kérem, milyen lenne a jó iskola! Soroljon fel még legalább 20 ismérvet és feleltesse meg a helyzetének.
Én azt mondom, bürokratikus iskolarendszer helyett legyen az iskola vonzó és váljon a társadalom szervezőcentrumává, ahova nem kötelezően, hanem önként fordulnak és nemcsak a diákok, hanem azok is, akik már elballagtak (pl. a gyereke most még gyerek, bárki befolyásolhatja, de mi lesz később, amikor a hatalmi szó már nem segít?)!
Mit jelentene konkrétan az Ön helyzetében összefoglalva (de ne spórolja meg, hogy elvégzi a fenti feladatot, kérem!):
Nem visszaigazolni azt, ami nem kívánatos. Nem arról beszélni, amilyen nem a világ (nem gonosz a barátom, nem látod jól, nem voltál itt, nem is tudhatod, nem kértem a véleményedet, ne neveld ellenem a gyereket…). Nem mentegetőzni (jaj, bocs, hát nehéz ez a Thálesz tétel, na most mi lesz?!) Mit nem helyett mondja, mit igen! Szeretem ezt a férfit, örülök, ha te is csatlakozol hozzánk, szívesen beveszlek, ha kéred (és ne Ön kérje, akarja), nyugodtan beszéld meg édesapáddal is az élményeidet, segít feldolgozni neked, én örülök, ha van véleményetek és meg is tartjátok magatoknak, stb. De ez még kevés. Ez „csak” retorika. Mitől lesz vonzó Ön és az új párja? Nem kell mindig torta és vidámpark! Minőségi hangulat, élet, vonzó élettörténet.
Tanuljon meg az iskola megszólítani, figyelmet magán tartani, ne csak erőszakoskodni (ha nem változtat, tanul, az apa fog „veszíteni”, Ön pedig sokkal többet nyerni)! Nőjön fel a feladathoz, hogy life long learning!
Dr. Kollárné Déri Kriszti 2015. 01. 03. 10:51
Köszönöm, hogy őszintén megfogalmazta az érzéseit, gondolatait, a nehéz történéseket felelevenítette és ráadásul meg is osztotta velem.
A gyerek próbálkozik. Nagyon hasonlónak képzelhetjük el a jelenlegi helyzetet, mint amikor a kisbabák beszélni tanulnak. Olyan hangokat is kiejtenek pici korukban, ami a mi fülünknek ismeretlen, illetve a magyar nyelv nem támogat. Amit a szülők és a környezet visszajelez, abból értik meg, mi a helyes. Nem könnyű tanulási forma, szükségképpen kudarcokat és frusztrációkat teremt. „Mikor mondja már ki ez a gyertek, hogy papa?”, „Képzeljétek, nem azt gügyögte legelőször, hogy mama, hanem, hogy papa!”
Van egy híres pszichológus Roger C. Schank, aki a Dinamikus emlékezet című könyvében le is írja a receptet: KUDARCALAPÚ TANULÁS (bookline.hu/product/home.action?id=2102869752&type=10&_v=Roger_C_Schank_Dinamikus_emlekezet)
Hagyni kéne a gyereket kudarcalapon tanulni. Tudom, a mai iskolarendszer ennek éppen az ellenkezőjét veri belénk (mindig a legjobbnak lenni, versengeni, sosem hibázni, mert akkor a tanár totális háborút indít: megszégyenít nyilvánosan, beír az ellenőrzőbe, naplóba, igazgatóhoz rángat, szülőt behívat, kicsapat és a terror megannyi kedvelt és kiérlelt, törvényerőre emelt formája. Na, brávó iskola, na brávó pedagógia!).
Ne higgyen a hazai iskolarendszernek, amit egyetlen ember (nem szakembert írtam) talált újra fel napjainkban mint a meleg vizet, szemben a finn modellel, ahol 40 éven keresztül, össztársadalmi bevonással, közös gondolkodással alakították azt, aminek csodájára jár a világ (persze nem a fent emlitett ember(ek) :P )
Az iskolát az ipari társadalomban találták ki, gyári munkások előállítása volt a cél. Mind a mai napig ugyanúgy tanítják a 9 éves gyerekemet, ahogy engem 40 éve… és már információs társadalom van! Nem gyári munkások, hanem tudásmunkások kellenek.
Miért mondtam el mindezt?
Mert magától értetődő tanulságok adódnak:
• nem úgy mondjuk meg a gyereknek, mi jó, mi rossz, mint az egyszeri tanító néni vagy gyógypedagógus, nem kell mindent explicitté (egyértelműen kinyilatkoztatni) tenni (szerintem az a helyes…., én úgy gondolom, úgy kéne csinálni…., én azt akarom, hogy lásd, megértsd, mérlegeld, …). Nem frontális tanítás az élet!
• kérdéseket tegyünk fel (feladat: TANULJUNK MEG KÉRDEZNI FRONTÁLIS TANÍTÁS HELYETT). A tanár okosabb, sok jó megfontolása van, de teret hagy az önálló gondolkodásra a gyereknek. Maga jöjjön rá (NEM IDŐRE MEGY!), hagy legyen ővé a tananyag, mert holnap és holnapután ebből fog megélni.
• a tanár ne visszaböfögtesse a leckét, hanem miután a gyerek „rájött” a megoldásra, hagyja, hogy azt kreatívan kipróbálja, alakítgassa maga örömére és hasznára
• a tanár ne vezessen és megvezessen (a szülő mint tanár ne állítsa be egyetemleges szabálynak, amit egyébként lehet, hogy csak ő tart igaznak, valójában ő szeretne)
• a tanár ne tántorodjon el (azért mert nem világos, hogy segít élni a Pitagórasz tétel, még jó is lehet)
Folytassa kérem, milyen lenne a jó iskola! Soroljon fel még legalább 20 ismérvet és feleltesse meg a helyzetének.
Én azt mondom, bürokratikus iskolarendszer helyett legyen az iskola vonzó és váljon a társadalom szervezőcentrumává, ahova nem kötelezően, hanem önként fordulnak és nemcsak a diákok, hanem azok is, akik már elballagtak (pl. a gyereke most még gyerek, bárki befolyásolhatja, de mi lesz később, amikor a hatalmi szó már nem segít?)!
Mit jelentene konkrétan az Ön helyzetében összefoglalva (de ne spórolja meg, hogy elvégzi a fenti feladatot, kérem!):
Nem visszaigazolni azt, ami nem kívánatos. Nem arról beszélni, amilyen nem a világ (nem gonosz a barátom, nem látod jól, nem voltál itt, nem is tudhatod, nem kértem a véleményedet, ne neveld ellenem a gyereket…). Nem mentegetőzni (jaj, bocs, hát nehéz ez a Thálesz tétel, na most mi lesz?!) Mit nem helyett mondja, mit igen! Szeretem ezt a férfit, örülök, ha te is csatlakozol hozzánk, szívesen beveszlek, ha kéred (és ne Ön kérje, akarja), nyugodtan beszéld meg édesapáddal is az élményeidet, segít feldolgozni neked, én örülök, ha van véleményetek és meg is tartjátok magatoknak, stb. De ez még kevés. Ez „csak” retorika. Mitől lesz vonzó Ön és az új párja? Nem kell mindig torta és vidámpark! Minőségi hangulat, élet, vonzó élettörténet.
Tanuljon meg az iskola megszólítani, figyelmet magán tartani, ne csak erőszakoskodni (ha nem változtat, tanul, az apa fog „veszíteni”, Ön pedig sokkal többet nyerni)! Nőjön fel a feladathoz, hogy life long learning!
Dr. Kollárné Déri Kriszti 2015. 01. 03. 10:51
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
"Hosszú távon beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha nem felépítjük, hanem készen kapjuk a képzelet birodalmát" - állítja pszichológus szakértőnk, Tóth Dániel, aki szerint az alapvető készségek fejlődéséhez muszáj lenne egyensúlyt teremteni a gyerekek életében a virtuális világban, valamint a valóságban töltött idő között.
.jpg){kind=small}
