hűtlenség

Kedves Kriszti!
24 éves házasok vagyunk, két felnőtt gyerekünk van. Óriási szerelem volt. Mikor a gyerekek kicsik voltak, a férjem szorgalmasan dolgozott értünk. Szerette a gyerekeket, de szinte semmit nem foglalkozott velük. Sokat lógott a haverjaival, de nem szóltam, úgy gondoltam, én otthon vagyok, ő meg dolgozik eleget, és egyébként is sajnos - most látom mennyire - borzasztó konfliktus kerülő vagyok, nem bírom a veszekedést, nem akartam hárpia lenni. Később lejárt a gyes, már én is dolgoztam, de a háztartás, gyerekek továbbra is egyedül rám hárultak, mert férjem szívesebben időzött a barátaival. Magamban gyakran bosszankodtam, később már nem is...nagyobb nyugalom volt, ha nem volt otthon, mert a gyerekek dolgai gyakran zavarták, nem volt hozzájuk szokva igazán. Megijedtem attól, hogy már nem is hiányzik, elköltöztünk, mert azt mondta, azért nem találja a helyét, mert családi házban nőtt fel. De a családi házban sem találta, ott is meglettek a kocsmatársak hamar. Nem mondanám iszákosnak, nem kifejezetten erről szólt a távolmaradása, hanem jellemzően tíz évvel fiatalabb srácokkal röhögcsélt, jól érezte magát a társaságukban. Kezdtem sikeres lenni a munkámban, és a családi kasszát már én töltöttem meg. nem is kértem tőle pénzt - hiba volt. Mert gyakran nyomasztott, hogy mi van, ha én ezt már nem tudom megadni, hogyan fogjuk biztosítani azt az életet, amit megszoktunk. Ha néha ezt felhoztam, azt mondta, nyugi megoldjuk...de semmit nem láttam mögötte. Igyekezet akár egy cseppet se. És aztán egyszer selejtezés közben találtam egy plasztik kártyát a dolgai közt: szerelmes kártya, azzal jogosít szerelmi viszonyra, akinél a másik kártya van...nem nálam volt. Tudtam mit jelent ez, felnőtt nők nem adnak ilyet egy férfinak, ha nem volt mögötte kapcsolat. Mert ugye az első alkalommal sem adják. Tagadta természetesen. Megtehette, nem volt módomban többet megtudni. Később szívecskés kismackót találtam a cuccai közt, sosem bírta az ilyen nyálas cuccokat, nekem nem vett volna ilyet, pláne nem alkalom nélkül. Tagadott persze...gyanús sms-ek érkeztek, és az is kiderült mástól, hogy mikor jelezte, hogy egy régi ismerősének kéne egy kis kölcsön ( 1MFt), akkor a régi barátnője családjának adtunk kölcsön...tüskéken is tüskék nőttek bennem, bár nem csináltam óriási balhét egyikből sem. Csak szépen csendben eltávolodtam. Mindeközben ő egyre lustább volt, a ház körül már semmit nem csinált, és gondolati szinten sem volt fellelhető, hogy gondolkodna rajta, mivel alapozzuk meg a jövőnket. Közben már én sem álltam hozzá megfelelően, gyakran azt éreztem magamban: nem érdekelsz...nem mondta, csak így gondoltam. Nem tettem semmit. Végül úgy 6-7 éve egy hosszú barátság után félreléptem egy barátommal. Két hónapig tartott, elmondtam neki. Kérdezte, mi a tervem: úgy gondoltam, együtt kell maradnunk. Ha igazán őszinte akarok lenni, azt hiszem, nem azért, mert annyira szerettem, hanem mert azt gondoltam, úgy normális, a családot meg kell őrizni. Megbeszéltük, hogy mi minden bántott, és úgy tűnt megértette, hogy ő is sokat hibázott. Én a magam felelősségét leginkább abban láttam, hogy nem veszekedtem, mikor kellett volna, nem harcoltam ki, hogy úgy legyen, ahogy szeretném, abban a hitben volt, hogy minden rendben. Büszke volt a haverjai előtt a toleráns feleségére, pedig a tolerancia inkább eltávolodás volt. vagy csak így érzem...néha már nem tudok semmit kiválogatni. Megpróbáltunk túllépni a traumán, azt hiszem, sikerült is. Baromi nehéz volt a szőnyeg alatt kúszni, állandóan a torkomban volt a szívem, de szépen oldódott a helyzet, és kb. fél év után helyreállt (?) az életünk. Úgy éreztem, ő is felmérte, mennyit hibázott. Új házat építettünk. A közös feladatok minket mindig összehoztak, a legszebb időszakok mindig a felújítások, építkezések voltak. Beköltöztünk az új házba három éve, és gyakorlatilag megszűntek a reggeli közös kávézások, mert hatkor már nyitott a kocsma, ott össze kellett verődni. Ha onnan pár sör után hazajött, megreggelizett és ledőlt, ebédre felkelt, utána szundikált. Beérte azzal amit keres, és az otthonunk körül sem talált magának elfoglaltságot. A gyerekekkel a kapcsolata már menthetetlen volt, kizárólag akkor beszélt velük, ha éppen valamiért szidta őket. Sosem próbálta a problémát úgy megfogalmazni, hogy azt elfogadják, inkább tanácsként, mint bírálatként, szidásként. Úgy nyolc hónapja egyszerűen nem is tudom milyen indíttatásból belenéztem a telefonjába. Nem csináltam ilyet tíz éve, és okom sem volt gyanakodni, még a gyerekek is mindig azt mondták: anya, apa nem tudna nélküled élni ( annyira hozzá volt szokva a teljes kiszolgáláshoz ). És intim sms került elő. Kezdtem figyelni, és sajnos túl sokat tudtam meg. Húsz évvel fiatalabb lánnyal keveredett hosszadalmas viszonyba, akivel alig várták, hogy elhúzzak otthonról, hogy skypon beszélhessenek órákat, mikor otthon sosem figyelt, ha mondat közben megálltam, észre sem vette...beszerzett egy külön telefont kártyával a kapcsolattartásra, szerelmes dalokat küldözgetett neki, és olyan figyelmet szentel neki, amit nekem nagyon régen nem. Láttam a nagyon szép lány képeit is. Nem bírtam tovább, elmondtam hogy mindent tudok, és el akarok válni. Nyolc hónapja megy a huzavona, mert hallani sem akar válásról, fenyeget, hogy sosem fogja hagyni, hogy kapcsolatom legyen, bizonygatja hogy szeret, és megszakította a kapcsolatot, miközben két hónapja újabb hívást találtam a telefonján , ő hívta alányt ráadásul...én nem tudok úgy élni, hogy folyton vizslassam, és már nem is teszem. Úgy érzem, már nincsenek érzéseim, nem utálom ( ezzel vádol folyton ), egyszerűen közömbös nekem, nem érzem, hogy a társa szeretnék lenni ha bajban van, nem érzek megbecsülést, tiszteletet. Persze, biztosan sértett vagyok, de én úgy érzem, leginkább üres. Mondtam, hogy nem mániám a válás, de nem akarok daccal magamban élni, tudom, hogy hurcolni fogom mindig, mert a korábbi kis kártyás dolog is dolgozott mindig belül, és még fiatalok vagyunk, most még nem kell feladni. Kb. két hónapig folyton sírtam, hogy hogy tudtuk így elcseszni azt a nagy szerelmet, ennek a házasságnak minden esélye meg lett volna az örökkévalóságra, de nem tudtunk élni vele...igazán tisztelni, becsülni egymást. Félrelép, félrelépek, félrelép...hova vezet ez...ide. Szerintem. Ő képtelen elfogadni, azt mondja, nem vagyok normális, ez nem normális hozzáállás, takarodjak pszichológushoz, vagy a templomba, vagy apám sírjához, hogy megtanuljam, hogyan kell megbocsátani. bennem pedig minden tiltakozik. Nem akarok úgy csinálni még 30 évig, mintha minden rendben lenne. Ezt csináltam eddig, és ez lett a vége. azt mondta, nem voltak felállítva a szabályok...mi???? nem is értem. Úgy gondolom, hozzá volt szokva, hogy mindent benyelek, nem tudja hova tenni, hogy most nem, most vége van. Tényleg én nem vagyok normális? Ha arra gondolok, hogy nekem valaki azt mondja, ennek így kell lennie, úgy érzem, szétpukkadok, megfulladok. Én nem akarom. Lehet ilyet kimondani ennyi idő után, hogy nem akarom? Szerinte nehogy már egyedül eldöntsem, hogy nincs tovább, a házasság kétoldalú szerződés. szerintem van rendkívüli felmondás. Nem csak miatta. Én is sokat hibáztam, csak itt tetőzött. Én nem akarok elemezni, hogy ki hány százalékban hibázott, nem érdekel. Azt mondja, kinyír a gyerekekkel együtt, vagy saját magát, és akkor éljek ezzel a tudattal...tudom, hogy nem teszi meg, bár elég agresszív. Én csak azt szeretném tudni, tényleg nem vagyok normális? Mert naponta ezt kapom....el kell fogadni, ő helyre akarja tenni, helyre KELLL tenni. Kérem, válaszoljon! Köszönöm szépen!

A feleségem orvos rezidens 27 éves, fél éve vagyunk házasok, de már 5 éve együtt.
Jelentős köztünk a korkülönbség sokat harcoltunk egymásért a szerelmünkben.
Egyszer most 3 hete jött egy probléma egy orvos, ahol belgyógyászati gyakorlaton van kikezdett vele.
Kinyomozta a mobilszámát 22 SMS-t és 32 e mailt váltottak kb. 6 nap alatt és személyesen is folyamatosan bókolt neki és tette a szépet.
A jegygyűrüt ugyan viselte a párom, de ez önmagában nem tartotta vissza az urat a közeledéstől.
1 hete lebuktak, megtudtam, nem tudom állítólag csak flörtig jutottak, hogy bízzak benne ezután.
1 héte sokat veszekszünk, folyton zsarol és fenyeget, hogy ne beszéljek a férfival stb. Vajon mitől fél kiderülhet más is?
Szeret engem? Miért fogadta a nyilvánvaló közeledést, ha hozzám valóban ragaszkodott volna?
A hétvégén már a válás is szóba került mint alternatíva.
Érhető módon feszült lettem és a vád lám-lám most tudta meg milyen vagyok valójában. Kvázi magát felmenti a hűtlenségtől és engem hibáztat.
Mi lehet ön szerint a háttérben ha egy okos nő, a feleségem, egzisztenciát, karriert kockáztat egy flört élményéért?
A férfi nem csak szexuálisan ( főleg verbális elmondás szerint), hanem hivatallal ( felettese ) is visszaélt és törvénytelen módon szerezte meg a mobil számát.
Amikor lebuktak, írta meg a férfinek ő férjnél van, a férfi erre elnézést kért nem tudta.Az hogy neki van élettársa és 3 gyereke nem számít. 3 x elvált és lefekküdt egy ápolónővel.
Üdv
Zoltán