|
Kérdezz-felelek
Azt gondolom, h ebben az esetben elengedhetetlen egy személyes konzultáció, annak érdekében h részletesen meg tudjuk nézni azt, h mi is áll a szekunder enurézis hátterében és akkor annak megfelelően kezeljük ezt az állapotot! Ha gondolja keressenek meg, szívesen segítek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
11 éves lányommal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Óvodás kora óta foglalkozom azzal, hogy túlságosan kötődik a lányom hozzám. Ovisan emiatt már jártunk pszichológushoz, aki az akkori problémában viszonylag rövid idő alatt segítséget tudott nyújtani nekünk. Akkor az volt a legnagyobb gond, hogy minden reggel sírva hagytam ott, és kedvetlen volt egy ideig az óvodában. Ekkor a óvónők tanácsára fordultunk pszichológushoz, aki bizonyos játékokkal, beszélgetéssel tudott is segíteni nekünk. Viszont az a problémám, hogy mindenhova velem akar jönni, és még a mai napig is velem alszik, ez mind a mai napig fennáll. Már az alvásnál is kipróbáltam többféle módszert, meglehetősen kitartóan, de mindig kudarcot vallottam. Most, kb. egy éve viszont ha valahová mennem kell, és őt nem szeretném elvinni, akkor hisztis rohamok jönnek elő rajta, de olyan mértékben, hogy a szüleim, és a 16 éves bátyja sem tudják megnyugtatni, vagy lefogni, amíg én elindulok. Ezért, látva a perpatvart általában magammal viszem. Ez a dolog viszont nekem sokszor kellemetlen. Ilyen kor elkezd sírni, és fogja a akarom, hogy ne hagyjam ott, egyszerűen nem akar elengedni. Ha mégis elindulok, akkor ordítva rohan utánam. Nemrég egy gyerekpszichiáternél jártunk, ahol csak akkor volt hajlandó tesztekre válaszolni, ha én is ott vagyok a szobában. Nem nyílt meg a szabad beszélgetés során sem a pszichiáternek, csak lehajtotta a fejét és csendben maradt. Ez amúgy velem kapcsolatban is jellemző, ha valamiről szeretnék elbeszélgetni vele, akkor csak lehajtja a fejét, és nem válaszol. Másfél éve váltam el a férjemtől, kapcsolatunk miatta már 2005-ben megromlott, többször próbáltuk újra kezdeni, de nem sikerült. 2006-ban az első újrakezdéskor, úgy döntöttünk, hogy a család a férjem után költözik, itt hagyva a felépített házunkat, Budapestre. Ekkor én már márciusban találtam ott munkát magamnak, de a gyerekek még itt maradtak a nagyszülőkkel, mert a fiam másodikos volt, és azt szerettük volna, ha itt fejezi be ezt az osztályt. Amúgy Pesten az albérletet is be kellett rendezzük a gyerekek érkezéséig. Ebben az időszakban én minden hétvégén hazajártam a gyerekekhez. Úgy gondolom ez az időszak okozhatott neki akkora törést, ami miatt most nem akar elengedni magától. Már nagyon megbántam, hogy ekkora fájdalmat okoztam, nekik, de akkor az tűnt a legjobb megoldásnak. Azóta mindig úgy érzem, mintha a lányom folyamatosan bűntetne azzal, amit tesz. Számtalanszor próbáltam már vele ezt a régebbi időszakot megbeszélni, vagy legalábbis valahogy feloldani benne ezt a fájdalmat, de úgy látom sikertelen minden próbálkozásom. Most már annyira kifogytam az ötletekből egyáltalán nem tudom, hova forduljak segítséégért?????
Az a pszichiáter, akihez jártunk azt tanácsolt nekem, hogy következő héten vigyem be a gyereket a gyerekosztályra egy hétre hagyjam ott, de nem látogathatom, csak érdeklődhetek a hogyanlétéről. Megmondom őszintén ezt a megoldást túl drasztikusnak találtam, és nem mertem meglépni. Kicsit humánusabban szeretnék neki segíteni.
Ha van még bármi, amit megtehetek, szívesen megtenném, csak tudjam, hogy szociálisan mefelelően fejlődik, és a későbbiekben sem lesznek problémái a velem való túl szoros kapcsolatából. Örömmel venném, ha meg tudna velem osztani valamilyen módszert, ami segítségünkre lehetne.
Tisztelettel: M. Edina
Az ön által leírtak alapján leválási szorongás és a biztonságérzet megingása áll a háttérben, amely ha hosszú időn keresztül fennmarad, különböző szélsőséges viselkedéseket eredményezhet, vagy viselkedésbeli regresszió alakul ki. Ha gondolja keressenek meg, megnézem a kislányát és segítek a feldolgozásban. Elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
Szeretnék egy problémával Önhöz fordulni.
Van egy 9 éves kisfiam, aki koraszülött volt. Agyvérzést kapott 2 hetes korában. 9 hónaposan megműtötték, kapott egy úgynevezett shunt-öt. Azután epilepsziát állapítottak meg nála, erre gyógyszert szed. Lassan már 3 éve tünet mentes, de még mindig szednie kell a gyógyszert. A gyermeknél megkésett beszédfejlődést is diagnosztizáltak, és az utóbbi időben elkezdett dadogni is.
Elváltam mikor a gyerek 21 hónapos volt, azóta voltak kapcsolataim, amiket el is fogadott.
Jelen pillanatban van egy 5 hónapos kapcsolatom, amely komoly. Erről beszéltünk is a gyerekkel.
Nemrégiben viszont észrevettük, hogy hol a melltartómat teszi a fütyijéhez, hol a bugyimat veszi fel. Próbáltuk kérdezni, hogy ez honnan jött neki vagy kitől látta, de azt válaszolta, hogy nem tudja.
Nagyon megvagyunk ijedve és tanácsot szeretnénk kérni, hogy mit tehetnénk ebben a helyzetben.
Segítségét előre is köszönjük.
Tisztelettel: Egy aggódó anya
Azt gondolom célszerű lenne ebben a kérdésben minél előbb megkeresnie egy gyermekpszichológust, ha gondolja én is szívesen segítek önöknek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
A mellékelt szakvélemény egyáltalán nem olvasható ebben a formában, ha gondolja keressen meg és szívesen segítek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
A gondok vele: Nagyon sokat raplizik...nem akar enni rendesen...vissza felesel kiabál...jóformán mindenen sír sokszor még a kis apróságokon is elkezd sírni vagy raplizni.....pl. ha kimegyek a szobából raplizik h várjam meg addig kise mehetek a szobából mert földhöz csapja magát...ha meg nem akar kijönni velem akkor utána 10 percére rá kijön a konyhaba es elkezd sírni azon h benthagytam őt és hiaba magyarazom neki hogy azert hagytam ben mert nem akart kijönni nem is figyel rám csak raplizik....de meg sok ilyen dolog van ami miatt sír...meg sokszor abszolutt nem figyel ránk például ha valamit elakarok magyarazni neki mert például rosszat csinalt es megakarom magyarázni h nenszabad csinalni és magyarázom h miert nem, nem is figyel oda egészen masrol kezd el beszélni ......kezdtuk vele taníttani a szineket is és azis fura nekem hogy abszolutt nemtanulja a szineket hiaba ülok le vele tanulni...elmondunk kozossen egy fajta szint vagy 10 szer utána mondok egy masik szint s utána vissza kérdek az elozore es nem tudja...pedig vagy 10szer elmondtuk mar probaltam sokféle képpen de akkor se jegyzi meg...olyan mint ha nemfogná fel vagy en nem is tudom hogy ez mitol lehet ...vagy ha túlságossan ra jon a rapli van hogy vagdalódzik vagy üti magát.... vagy van hogy nem engedek meg neki valamit es egyszer csak össze esik ugy mint ha elájulna de csak direkt csinálja....ezek mitől lehetnek orvoshoz kéne fordulnom??? Vagy ez normális ebben a korban?? Ja még annyi hogy a raplik napi szintesek nincs olyan nap h ne kezdene el raplizni vagy kiabálni velunk.. Legyen oly kedves és írjon vissza hogy mégis mit tegyek mert ez már nagyon aggaszt félek hogy esetleg valami baja lehet a lányomnak.. Köszönöm addigis. Viszlát
Ebben a korban a gyerekek már rendesen próbára teszik a szülők tűrőképességet, próbálgatják a határokat, és mivel ebben a korban a gyerekek viselkedése nagy mértékben előrejelzi a kamaszkorban ill. serdülőkorban várható viselkedésformát, itt az ideje h jól meghatározott határokat, kereteket szabjunk meg nekik. Nagyon jól fel kell ezt építeni, ezért érdemes lenne eljönnie önnek egy pszichológiai konzultációra, ahol részletesen el tudom mondani a teendőket. Ha gondolja keressenek meg, szívesen segítek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
Egy nagyon nagy gonddal fordulnék Önhöz!5 éves a fiam és kb. 2 hónapja kezdődött nála az a probléma, hogy ő azt gondolja el,hogy mi "mindig ott hagyjuk valahol". Soha nem maradt ott sehol és nem is hagytuk ott de odáig fajult ez a dolog, hogy most már se óvodába sem pedig a nagyszülőkhöz nem hajlandó elmenni. Reggelente az óvónők úgy szedik szinte szó szerint e rólam, mert ordít, hogy én ne hagyjam ott mert biztos hogy nem fogok érte menni. Az elsők közt van akit elhozunk az oviból is.Mindig visszük magunkkal ahova csak tudjuk, soha nem jár szünetekben sem óvodákba és még is azt érzékeli a gyermekem, hogy mi őt otthagyjuk. Lassan már nem tudok ezzel a gonddal mit kezdeni, de a mindennapjainkat kezdi felemészteni.
Ha itthon van semmi baj, nincs vele szépen eljátszik de még akkor sincs baj ha valahova menni kell, csak egy fél órára se maradjon ott sehol.
Nem tudom, hogy hol rontottuk el vagy komolyabb itt a probléma ezért kérem az Ön segítségét!
Előre is köszönöm!
Valószínű h az önök esetében a leválási szakasz nem ment zökkenőmentesen és ez okozza az elválás körüli nehézségeket, vagy a gyerek biztonságérzete sérült valahol. Ha gondolja keressenek meg és szívesen segítek önöknek ezt a helyzetet megoldani, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
Egy kérdéssel fordulnék önhöz. Kisfiam most kezdte az első osztályt az elmúlt egy hónapban semmilyen komoly probléma nem volt vele. Viszont most sorozatban beírásokat kap az üzenőfüzetébe hogy össze firkálta társa dolgait széttépte a könyvborítóját. Azt gondolom ezek nem olyan eget verően nagy gondok. De a minap az osztályfőnöke behívatott mert verekszik. És a nagyobbik baj az az hogy kislányt bántott. Érthetetlenül állok a dolgok előtt mert soha nem bántott kislányt. Vannak sajnos problémák az apukával eléggé hirtelen haragú és sokszor sajnos örjöng ezt látja a gyerek. Nem tudom mit csinálhatok hogy terljem őt a helyes viselkedés felé. El vagyok nagyon keseredve. Remélem tud nekem segíteni mert már nem tudom mit tegyek.
Várom mielőbbi válaszát egy aggódó édesanya.
Tisztelettel Zsolcainé Krisztina
Ebben a korban a gyerekek már rendesen próbára teszik a szülők tűrőképességét, próbálgatják a határokat, és mivel ebben a korban a gyerekek viselkedése nagy mértékben előrejelzi a kamaszkorban ill. serdülőkorban várható viselkedésformát, itt az ideje h jól meghatározott határokat, kereteket szabjunk meg nekik. Nagyon jól fel kell ezt építeni, ezért érdemes lenne eljönnie önnek egy pszichológiai konzultációra, ahol részletesen el tudom mondani a teendőket. Ha gondolja keressenek meg, szívesen segítek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
Elolvastam a levelét, és azt gondolom mindenképp érdemes lenne megkeresniük egy gyermekpszichológust minél előbb, ahhoz, h egy pontos diagnózis, ill. a diagnózisnak megfelelő állapot kezelés elindulhasson. Azt gondolom így első körben, h több gond is lehet, leválási szorongás, szekunder enurézis, önértékelési problémák, érzelmi labilitás. Természetesen ez nem diagnózis, ahhoz több beszélgetés szükséges, ill. a kislánya megismerése. Ha gondolja keressenek meg, én is szívesen segítek önöknek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
Jelenleg is van pár ehhez hasonló esetem, az önstimulálás leginkább a 4-8 éves közötti lányokra jellemző probléma, ami pár alkalmas találkozó során kezelhető. Ha gondolja keressenek meg és szívesen segítek önöknek, elérhetőségem: 30-355-0177. Sajnos Szombathelyen nem tudok önöknek jó gyermekpszichológust ajánlani, nagyon sokan járnak a környékükről hozzám.
Üdv.:
Elolvastam a levelét, és azt gondolom mindenképp érdemes lenne megkeresniük egy gyermekpszichológust minél előbb, ahhoz, h egy pontos diagnózis, ill. a diagnózisnak megfelelő állapot kezelés elindulhasson. Ha gondolja én is szívesen segítek önöknek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
Tanácstalan vagyok, ezért fordulok Önhöz.
4 éves kislányom középsős az óvodában. Hála az égnek szeret járni, mindenki szereti.
Van egy barátnője, akivel sokat vannak együtt.. Úgy érzem ez a baj. A kislány akkor barátkozik az én lányommal, ha olyan kedve van. Úgy vettem észre, hogy lelkileg irányítja. Nem engedi mással barátkozni. Olyanokat mond neki, hogy csak akkor lesz a barátja, ha a lányom engedi a nyusziját ütögetni.
Amikor itthon szóvá tesszük, hogy barátkozzon mással, sírni kezd, hogy neki akkor is a Lilla a barátja, miért tiltjuk tőle..
Kezdek nagyon elkeseredni, mert attól félek még jobban függő lesz.
Amúgy aranyos kislány a lányom, sokan szeretik, és ha nincs ott a Lilla, ő is nyit mások felé. Megvárják öltözködésnél (vagy ő várja meg a társát, együtt indulunk haza az oviból.) Szülői értekezleten azt hallom más anyukáktól, hogy szeretik a lányomat a társai. Mégis..
Egész nyáron nem találkoztak, nem volt semmi baj..
De most, hogy elkezdődött az óvoda, mát sem hallunk, mint Lilla így, Lilla úgy..
Többször próbáltunk vele beszélni, hogy keressen más barátot is, ne csak a Lilla legyen az egyetlen.
Már gondoltam arra is, hogy beszélek az óvónőkel, ők hogy látják, mit javasolnak.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Szerencsés Anett
Ha a kislánya a Lillával érzi jól magát és vele szeretne játszani, róla mesél, akkor szerintem hagyniuk kellene ezt. Egy idő után magától fog más barátságokat is keresni, de ameddig nyomásként éli meg azt, h neki "kellene" mások felé is nyitnia, nem fog! Így működnek a gyerekek. Engedjék el szülőként az ehhez kapcsolódó szorongásokat és meglátják h a kislányukban is változni fog ez a fajta rajongás a Lilla irányába.
Üdv.:
Tízéves kisfiú édesanyja vagyok. Fiam okos, tájékozott, kitűnő tanuló, akinek meglehetősen erős akarata van. Tanácsát az alábbiak miatt szeretném kérni. Fiam nagyon szeret vízilabdázni, nyaranta gyakran játszunk családi meccseket a strandon, s ismerős gyerekekkel is szeret játszani. A gyerekek meglehetősen vegyes társaság, vegyes értékrenddel. A gond az, hogy fiam nehezen viseli, ha a másik szabálytalankodik, csúnyán beszél. Ilyenkor leáll vitatkozni, veszekedni. Bosszúból nem dobja annak a labdát, aki neki se dobta. A csapatjáték helyett fontosabb neki, hogy őt ne szorítsák háttérbe, érvényesüljön. Különösen egy kisfiúra haragszik, akit a többiek sztárolnak. Az ő hatalmát szeretné megdönteni. Segítséget vár tőlem, hogyan tegye ezt. Sokat beszélgettünk vele arról, hogy előbb próbálja magát elfogadtatni a többiekkel, személyes sérelmek felhánytorgatása helyett inkább szerényebben viselkedjen, de hiába, ez nem tetszik neki, erőből, akarattal akarja a dolgot elintézni s vádol, hogy miért nem segítem ebben. Kérdésem az lenne, hogy fogadjuk el, hogy ő egy ilyen erős akaratú gyerek, akiből sosem lesz igazán jó csapatjátékos, s terelgessük inkább egy egyéni sport felé vagy hagyni kell hadd vívja a maga harcait, próbálgassa a lehetőséget, ha néha fejjel is megy neki a falnak. Csak közben féltem a sztár kisfiútól, aki meglehetősen bajkeverő, rossz természetű, gyakran fiam ellen hangolja a többieket.
Válaszát köszönöm!
Azt gondolom, h hagynia kellene a kisfiát h megvívja a saját harcait, elérje azt amit szeretne, ettől ő még jó csapat játékos, csak az irányítók közé tartozik, aminek későbbiekben is hasznát fogja venni az életben. Szülőként azt gondolom, h igen fontos az, h a gyerekünk azt érezze, h vele vagyunk ezekben a nehéznek mondható helyzetekben is és támogatjuk őt a célja elérésében. Én szívesen megkérdezném tőle, a lehető legnagyobb szeretettel, h mi a célja ezzel a viselkedéssel, mit szeretne elérni?
Üdv.:
Válaszát előre is köszönöm szépen.
Üdvözlettel:
Koltai-G. Zsuzsa
Nagy valószínűséggel testvérféltékenység, elengedési probléma, szorongás áll a kisfia viselkedésének a hátterében, amit célszerű lenne minél előbb gyermekpszichológus segítségével kezelni. Ha gondolja én is szívesen segítek önöknek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
Fiam novemberbe lesz 4 éves, már a második évet kezdtük az oviba. Problémám az, hogy eljutottunk odáig, hogy nem hajlandó az egyik óvónénivel elmenni pisilni. (Úgy hívja azt az óvónénit, hogy kiabálós óvónéni)A tavalyi év is szenvedés volt mert minden reggel ordított mert nem akart menni és visszaszokott az éjszakai bepisilésre. Nyárra már kezdte megszokni de jött a szünet aminek én kimondottam örültem mert végre nem pisilt be éjjel. Jeleztem az óvodába a problémát és tavasz óta várom, hogy elküldjék a véleményüket a pszichológusnak de ezt még a mai napig sem tették meg pedig júliusba megígérték, hogy szeptemberbe már keresni fognak. Jelezték a nem pisil problémát felém és vigyem el gyerekorvoshoz mert a nevelési tanácsadó azt mondta, hogy belső szervi problémái vannak. Én ezek után felkerestem a tanácsadót és a pszichológust de persze semmit nem tudnak a fiamról ugyanis az oviból nem keresték őket, foglalkozni nem tudnak a problémával mert sok a problémás gyerek és idő mire felkeresnek. Elmentem a gyerekorvoshoz is, elmondtam a problémát, ő azt tanácsolta, hogy vigyük át másik oviba amit mi is szeretnénk. Beszéltünk a gyerkőccel is és ő is máshova szeretne menni. Elmondtuk neki, hogy ott nem ismer senkit és ott is azt kell csinálnia amit mondanak neki. Ő azt mondta, hogy rendben és így már beszélünk az oviról amit eddig nem tett (egy szót sem tudtunk belőle kihúzni mi volt az oviba) Az óvodába a vezető óvónő ellenzi, hogy máshová vigyük a gyerek érdekébe. Tanácstalan vagyok, hogy mi lenne a legjobb neki. Ha tudna tanácsot adni mit tegyünk annak örülnénk. Köszönöm
Köszönöm
Azt gondolom, h a kisfiának semmiképpen nem tesz jót az, ha folyamatosan egy ilyen negatív környezetben van, és amint azt a pszichéje is mutatja már, ezeknek a szorongásoknak a tünete az éjszakai bepisilésben nyilvánul meg. Véleményem szerint célszerű lenne minél előbb másik óvodát választani a kisfiúknak, és az eddig felgyülemlett szorongásait egy gyermekpszichológus segítségével feldolgozni!
Üdv.:
Köszönettel,
Azt gondolom, h az őszinteség nagyon fontos a nevelésben, csak így érhetjük el a gyerekünknél azt, h bízzon bennünk és későbbiekben ő is merjen őszinte lenni velünk. Szó mi szó, azt gondolom, h érdemes őszintén elmondani a kislánynak azt, h mi is történt és a pozitív végkimenetelt is megmutatni neki, h így is lehet boldogan élni, műlábbal. Az elfogadást is tanítjuk ezzel a gyereknek.
Üdv.:
Üdvözlettel: Hajnalka
Elolvasva a levelét azt gondolom, h a kisfiának valóban nem tesz jót az, h folyamatosan negatív megerősítéseket kap az iskola részéről, mikor ő dolgozik magán!Így nagyon nehéz előre jutnia. Érdemes lenne véleményem szerint egy alternatív iskolát keresniük, pl. Waldorf, ahol a képességei vannak kiemelve és támogatva.
Üdv.:
Most oviba járunk ami szintén tetszik neki, az első héten vígan boldogan bement , azonban most pár napja elkezdi azt amit bölcsiben. Mi erre a megoldás.köszönöm Reni
Szülőtől való leválási szorongás húzódik meg nagy valószínűséggel a kislánya viselkedésének a hátterében. Ez teljesen természetes ebben a korban. Fontos h a kislánya is érezze azt, h ön is "elengedi" őt érzelmileg. Érdemes lenne eljönnie egy szülői konzultációra, ahol részletesen fel tudjuk építeni a teendőket. Ha gondolja keressenek meg, szívesen segítek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
Kérdésem az volna,hogy kislányom most kezdte meg elsö évét az iskolában. Az elsö pár napban semmi gond nem volt,de a másik héttöl fogva minden reggel sírással kezdödik. Megkérdeztük töle mi a gond. Bántja-e valaki,azt mondta nem.Szeret oda járni. Az a reggeli sírás oka,részéröl,hogy menjek érte kettöre. Mentem érte a megbeszélt idöre,de mégsem hagyta abba. Tegnap mondtam neki mivel sírt fél 3-ra megyek érte.és az késöbb van.KIcsit visszafogta magát,de már most az sem segít.
Ma reggel még hányt is annyira stresszes volt,de mindig csak ez a "menjek 2-re"-dolog. Már az órát is elmagyaráztam neki.
Mit tehetnék még? Köszönettel: Erzsébet.
Leválási szorongás húzódik meg nagy valószínűséggel a kislánya viselkedésének a hátterében. Ezzel azt gondolom, h mindenképpen foglalkozni kell, hiszen már szomatikus tüneteket is produkál a kislánya. Érdemes lenne eljönnie egy szülői konzultációra, ahol részletesen fel tudjuk építeni a teendőket. Ha gondolja keressenek meg, szívesen segítek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy kislányom most kezdte az első osztályt. Alábbiakban olvastam, hogy írta, hogy az elején normális dolog, ha sír. Ez a második hetünk és még mindig minden reggel pityeregve megy be, nem szeret iskolába járni. Amint az iskolához érünk elkezd pityeregni. Ehhez társul, hogy fáj a hasa, hányingere van. Bent szeretik Őt, jól teljesít. Az óvodába is nagyon nehezen szokott be, kb. 4 hónapig sírva ment reggel. Azt hittem, hogy most már nagyobb jobb lesz, de sajnos nem. Azt látom, hogy a többi gyerek (barátok) szeretnek járni, nem sírnak. Lehet, hogy valamit mi csinálunk rosszul? Nem tudom mihez kezdjünk. A Tanító nénijei szerint látszik, hogy boldog családban él, kiegyensúlyozott, a rajzai színesek, vidámak. Jól teljesít.
Ehhez társul, hogy egy ideje nem akar egyedül elaludni. Odafekszünk mellé míg elalszik, tudja, hogy csak addig, de éjszaka többször megébred és szól. Hogyan "szoktassuk" le erről? Gondolom ez "csak" egy rossz szokás?!
Szépen élünk, teljes a családunk, nincs testvére.
Hogyan tudnám ezeket a problémákat leküzdeni?
Válaszát előre is köszönöm!
Regina
Szülőtől való leválási szorongás húzódik meg nagy valószínűséggel a kislánya viselkedésének a hátterében. Ezzel azt gondolom, h mindenképpen foglalkozni kell, ez befolyásolja az éjszakai nyugtalan alvását is. Érdemes lenne eljönnie egy szülői konzultációra, ahol részletesen fel tudjuk építeni a teendőket. Ha gondolja keressenek meg, szívesen segítek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.:
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy a kisfiam 5 éves múlt és megfigyeltem nála, hogy a hangos zajoktól és például a sötéttől fél és nem is igazán szeret egyedül maradni, de a legrosszabb ezek közül az a mikor dörög az ég, akkor szó szerint remeg és nyakig betakarózik és annyira folyik róla a víz, hogy szó szerint csavarni lehet a ruhájából a vizet, a keze pedig ahogy fogom érzem, hogy hideg és nagyon nyirkos. Fogalmam sincs, hogy mi válthatta ki ezt belőle, ha például fent az emeleten szaladgál a szomszéd kisfiú attól is nagyon fél. Van egy 3 éves fiam is nála ez soha nem volt probléma, így nem tudok rájönni, hogy hogyan tudnék segíteni neki. Annyira sajnálom és közben meg van, hogy éjszakákat nem alszunk, ha esik az eső. Köszönöm előre is válaszát. Gabi
A félelemérzet ebben a korban van a csúcsponton és ez teljesen természetes velejárója ennek a fejlődési szakasznak. Ami fontos, h a megküzdést kell neki megtanítani, amely sikeressége növeli majd a gyerek önértékelését és ezzel arányosan csökkenni fognak a félelmei. Érdemes lenne eljönnie egy személyes konzultációra, ahol részletesen fel tudjuk építeni a teendőket. Ha gondolja keressenek meg, szívesen segítek, elérhetőségem: 30-355-0177.
Üdv.: