A kezdő vállalkozó, ha lelkes

Őszintén szólva kezdő vállalkozóban még nem láttam olyat, aki ne lett volna teljesen odáig a lehetőségtől, hogy mostantól ő vállalkozó lehet. Ez nem véletlen. A kezdő vállalkozó ugyanis akár teljes transzba is képes esni a megváltozott életforma izgalmától. (Igen, a vállalkozói lét egy másféle életforma, erről korábban már írtam itt.)

Aztán persze ott van annak a bizsergető feszültsége is, hogy valamit létrehoz. Még akkor is, ha nem saját ötleten alapul a biznisze (például egy sarki kisbolt nem kifejezetten számít forradalmi újításnak – bár elismerem, lehet eredeti ötletekkel csavarni ezen is). Hiszen a szeme előtt válik valóra az, amit korábban elképzelt.

Ha pedig valóban saját ötleten alapul a vállalkozás, akkor a kezdő vállalkozó a beindítás fázisában minden áldott nap 10 centivel a föld felett lebegve jár. Bárhol és bármikor. Mert akkor aztán igazán az övé a cég. Szőröstül-bőröstül.

Végül pedig végtelenül feldobó érzés a tudat, hogy a magam ura vagyok. A kezdő vállalkozót ekkor csapja meg az önállóság szele – és lesz rajta úrrá a „Végre, azt csinálok, amit akarok!” érzés. Ebben van is sok igazság – másfelől viszont komplett önbecsapás. (Elég, ha annyit mondok, hogy mindenki saját maga legrosszabb főnöke? :) )

Ha egy kezdő vállalkozón nem látszanak a vakhittel határos eufória jelei az induláskor, akkor az nem egyszerűen szembe megy az általánossal, hanem egyenesen nem normális. De komolyan. A kezdő vállalkozó ugyanis valóban szerelmes a vállalkozásába.

Ha mégsem érzi ezt, akkor két lehetőség van:

1. ez már nem az első vállalkozása (esetleg korábban már bebukott egyet, de ez még nem feltétlenül zárja ki az eufóriát a többedik próbálkozásra sem – a vállalkozói rutin már annál inkább, de még ott sem feltétlenül)
2. ez a vállalkozás nem a kezdő vállalkozóé – valaki vagy valami ráerőltette (strómanok, céget a derült égből megöröklő utódok, kényszervállalkozók tartoznak ebbe a csoportba)

Maradjunk azonban az alapesetnél: a kezdő vállalkozó lelkes. Határtalanul. Boldog, izgul, néha még tépelődik is egy kicsit a hogyan felől.

Aztán felütik fejüket az első problémák. Az első már akkor, amikor még tart a transzállapot, a második pedig a lelkesedés csitulásával jön elő.

A kezdő vállalkozó überlelkes – és csak úgy záporoznak az ötletei

Az, hogy egy kezdő vállalkozó ötlettúltengésben szenved, önmagában még nem feltétlenül baj. Hiszen mindenhol azt hallja szegény, hogy micsoda kreatív elfoglaltság is vállalkozónak lennie.

Ez igaz is. Hiszen a vállalkozói lét minden napra kitermeli a maga megoldandó problémáit, amit rendszerint nem kis kreativitás bevetésével lehet csak jól kezelni, megoldani. És itt nemcsak a jelen problémáiról beszélek. Hanem a jövőéről is. (Csak azt ekkor még célnak hívják.)

Az viszont már nagyon félrevihet, és az erőforrások vétkes pazarlása (most tört ki belőlem a pénzügyes), amikor egyik ötletről ugrálunk a másikra, mindegyikbe belekapunk, de egyiket sem visszük végig. Így egyik se kerül olyan állapotba, hogy elkezdjen dolgozni – és pénzt termelni. Pedig rengeteget dolgoztunk vele. Cserébe viszont legalább idegbetegek lehetünk tőle.

A kezdő vállalkozók egyik önsorsrontó betegsége a

fókuszálatlanság.

Az ötletek áradjanak csak nyugodtan, de ne szanaszét mindenfelé, mert akkor elmos az árvíz. Hanem tereljük mederbe.

A medret úgy nevezik: cél. Pontosabban stratégia.

Ha ugyanis tudjuk, hogy hosszú távon mit akarunk, akkor azt is tudjuk, hogy csak azokkal az ötletekkel érdemes foglalkozni, amelyek segítenek ezt a célt megvalósítani, ahhoz visznek közelebb. Nem pedig máshoz.

A fókuszálatlan (kezdő) vállalkozó olyan, mint a szobában rekedt légy: kapkod minden irányba, zizeg össze-vissza, a végeredmény viszont csak az, hogy jól elfárad, és belenyugodva a sorsába várja a felmentő sereget. Ami vagy a véletlen képében érkezik el (a légy véletlenül pont arra indul, ahol útjába esik a kinyitott ablak), vagy van olyan mákja, hogy segítünk neki némi ösztökéléssel, hogy kijusson. Vagy agyoncsapjuk – vérmérséklettől függően.

Namármost egy kezdő vállalkozónál a véletlen csodára várakozás ezek miatt a végkimenetelek miatt nem lehetséges.

A véletlent kivárni olyan, mintha a félkarú rablón szeretnénk megnyerni a havi kosztpénzt. A jó szerencsére, és vele egy megmentőre (befektetőre, mentorra, bármilyen segítőre) várni, hogy majdcsak ránk talál, hogy segíthessen, olyan, mintha lottóznánk. Az agyoncsapás, azaz a csőd pedig nem pálya. Nem azért csinálunk céget, hogy csődbe vigyük. (Különben is törvénytelen.)

Mert ezt okozhatja a fókuszálatlanság. Hogy nincs egy irány amerre egyértelműen megyünk, és arra koncentráljuk az erőforrásainkat: a pénzünket, időnket, tudásunkat, eszközeinket – és mások idejét.

Lehet minden nap ezer meg egy ötleted – de az mind legyen azzal összefüggésben, hogy hol akarsz tartani 5 év múlva a cégeddel. Tehát ha komolyan gondolod a léggömbhámozókat előállító vállalkozásod felfuttatását, akkor légyszi, ne kapj bele a virslihéjlekvár-üzem építésébe, de azon se kezdj gondolkodni, hogy visszamenj alkalmazottnak dolgozni, mert előléptetést ajánlottak klassz fizuval. (Kivéve, ha tényleg ezt akarod. A kiszámítható anyagi hátteret, az esetleges szakmai és/vagy vezetői kihívást, és hajlandó vagy ismét beállni a 8-tól kitudjameddig mókuskerékbe. Viszont akkor a vállalkozásod volt csak egy fellángolás.)

Hogyan szerezzen fókuszt egy kezdő vállalkozó?

Motivációval. Pontosabban azzal a belső indíttatással, hogy márpedig neked ez kell. De annyira, mint az éltető levegő.

Ezért szoktam azt javasolni azoknak, akik még csak gondolkodnak a vállalkozás indításán, hogy aludjanak rá egy kicsit. Mondjuk, úgy egy-két hónapot. Közben kezdjenek el kutatni. Piacot, erőforrást, mindent, amire csak szüksége lehet a vállalkozásának. Magyarul készítsen stratégiát, aztán legalább egy kezdetleges tervet. És kutasson.

Két hónap alatt ugyanis még csak a kulimunkánál tartunk. Korántsem biztos, hogy a bogarászás, kutakodás annyira kreatív meló, mint amilyennek sokan a vállalkozás egészét képzelik. Ha ezt az unalmasabb favágómunkát is képes vagy megcsinálni két hónapon keresztül úgy, hogy egyedül vagy, senki sem segít (vagy legalább nagy dolgokban nem), be tudod osztani az idődet, energiáidat, elkezdesz kapcsolatokat építeni, látsz már egy-két számot, kidolgozod a beledet – és ha még mindig tart a lelkesedés, na akkor fogj bele komolyan!

Ha közben nem térülsz el (már az előkészítés szakaszában), hogy „Jó ötlet ez, jó ötlet ez, de ez sem lenne kutya!”, akkor van esélyed arra, hogy ne csak kezdő, hanem gyakorlott vállalkozó is legyél.

A második betegség a következő cikkben jön, kis türelem.

Photo by Dmitry Ratushny on Unsplash