SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Most szombaton Muriel zenél a Kós Károly Művelődési Házban

Kurcz Orsi [cikkei] - 2023-03-16
Az önmagát "roots-pop-rock" zenekarként aposztrofáló Murielt 2013-ban alapította Méhes Adrián, Jobbágy Bence, Tálas Áron és Szeifert "Jason" Bálint. Első, Muriel című lemezük egy évvel később, 2014-ben jelent meg, melyről a Low, az 11 Million Miles és a She’s Insaint című dalokat rendszeresen játszotta a Petőfi Rádió.
Most szombaton Muriel zenél a Kós Károly Művelődési Házban

A debütálás után aztán rendszeresen volt a 30Y, a Kiscsillag és a The Carbonfools koncertek vendége a csapat, de szerepeltek a 20 éves Ganxsta Zolee és a Kartel tribute lemezén is. Később rádiós sikereikre alapozva a Petőfi közönsége az MR2 Akusztik című műsorban is hallhatta őket. Innentől nem volt megállás, a második korong, a „Fountain of Fun” két évvel később, 2016-ban látott napvilágot - ezeken a felvételeken már Domján Gábor basszusgitározik, és Karajos Dániel dobol. Aztán az évek alatt rendszeres fellépői lettek a közkedvelt fővárosi kluboknak és országszerte a leghangulatosabb fesztiválokat is bejárták – játszhattak a Volt, a Művészetek Völgye, és a Bánkitó színpadán is, 2015-ben pedig a Bukahara vendégeként Berlinben léptek fel. Kávés című szerzeményük ráadásul a „A Dal 2020” című műsorban is sikeresen szerepelt. A zenekar mindennek ellenére 2020-ban bejelentette a visszavonulását, azonban alig két évvel később már újra zenéltek: 2022-ben egy teltházas koncerttel tértek vissza a Metro Klubban. A közönség pozitív reakcióin felbátorodva még ugyanebben az évben megjelent a „Körbeér” című EP három magyar nyelvű dallal, azóta pedig a Muriel nem csak, hogy újra aktívan koncertezik, hanem folyamatosan dolgozik a következő, teljes egészében magyar nyelvű nagylemezének dalain is.

„Az újjáalakulás mindenféle kötöttségek nélküli döntés volt a zenekar részéről, de a koncertek hangulatából és az új dalokra adott reakciókból úgy ítéltük meg, hogy van értelme folytatni. Van sok-sok olyan ember Magyarországon, aki igényli ezt a fajta zenét. A régebbi dalok Youtube-os hallgatottsága, és az új dalok iránti érdeklődés miatt úgy érezzük, a közönségünknek szüksége van a Murielre, és mi a világért sem szeretnénk őket cserbenhagyni..” – nyilatkozta nemrégiben a zenekar, akik régi-új dalaikkal, igazi hangulatos pop-rock feelinget ígérnek március 18-án a budakalászi Kós Károly Művházba is.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja