SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nevelés a COVID idején - tanácsok az internet-pszichológustól a digi világ veszélyeire

Tóth Dániel [cikkei] - 2020-11-05
Digitális szokásaink meghatározzák életünket. Különösen igaz ez a gyerekekre, akiknek még szinte egész lénye képlékeny, kialakulóban van. A pandémiás helyzet közepette sokan megfeledkeznek a gyerekekről, különösen a lelki egészség fontosságáról, pedig a digitális veszélyek és problémák sokkal több gyereket érintenek. Már a tömeges home office előtt is igaz volt, hogy szülőként gyakran megörülünk ha gyermekünk kicsit elvan, csendben van, de amikor ezt valami kütyü által érjük el, annak komoly böjtje lehet.
Nevelés a COVID idején - tanácsok az internet-pszichológustól a digi világ veszélyeire

Videojátékok

Sok szülő úgy van vele, hogy elvan a gyerek ha játszik, legalább nem esik baja, hiszen szem előtt van, csendben van stb. Ez részben igaz is, ám sokszor csak utólag fogalmazódik meg a szülőkben, hogy nem kellett volna teljesen magára hagyni a gyereket ebben a világban sem, mert a játékok világa nagyon vonzó és sajátosan addiktív lehet. Ezért keretek nélkül, bizony a gyerekek könnyen belefutnak problémás viselkedési mintázatokba, amikor minden gondolatuk a játék lesz és más már nem is érdekli őket. De nem csak időből tud rengeteget elnyelni ez a világ. A játékok nagy részébe nem csak időt, de bizony a kemény munkával megkeresett pénzüket is beleölheti a gyerek, és sok szülő csak a következő havi számlaegyenlegnél szembesül vele, hogy gyermeke bizony akár súlyos százezreket költött el „mikrotranzakciókra”, „lootboxokra”, vagy „skinekre” stb.

Mesenézés

Ha azt gondoljuk, a gyermekünk csak mesét néz a tableten, érdemes megfontolni, a következőt. Abban a pillanatban, hogy a gyerek egyedül veszi kezébe a kütyüt, az eszköz és így az internet szempontjából is funkcionális felnőtt lesz belőle. Ez a gyakorlatban ott nyilvánul meg, hogy a legkisebbek is pillanatok alatt rájönnek hogy az „igen” gombra kell kattintani azért, hogy valami érdekes történjen, akkor is ha az „elmúltál-e 18” kérdés alatt szerepel, amivel mondjuk a Bogyó és Babócából indulva pár kattintás után már felnőtteknek szánt tartalomnál köt ki. De még ha meg is marad a gyerek a neki szánt mesénél, az egy meséből könnyen lesz 2, 3, 4; az egyszeri alkalomból könnyen lesz rutin, és az iskoláskor alatti gyerekeknél a napi rendszeres kütyüzés, mesenézés bizony figyelmi és viselkedéses zavarokhoz vezethet.

Netezés

Hasonlóan a mesékhez a neten szörfölés, barátokkal csevegés is egy olyan dolog, amivel már a kisiskolás gyerekek is szívesen töltik az idejüket. De érdemes számolni a ténnyel, hogy a különböző social media platformokon több millió kamuprofil található, így mindig felmerül a kérdés, tudom-e hogy éppen kivel csetel a gyerekem. Ha egy idegen valaki ráír gyermekünkre - noha egy tizenéves gyerek képével teszi -, sosem tudhatjuk ki van mögötte. Az online kultúra szintén elgondolkodtató, a toxikus nyelvezettől és a "trollkodástól" kezdve addig a tényig, hogy 14 éves korára a fiatalok kétharmada már minimum egyszer belefut a sexting jelenségébe, amikor valaki mondjuk alulötözött képet küld magáról, vagy őt erre kéri.

Az esetek nagy részében a probléma egyik fő forrása, hogy a szülők nincsenek tisztában a digitális világ veszélyeivel, működési elveivel, gyerekeik online szokásaival. Pusztán azért, mert senki nem tanította meg nekik ezek fontosságát. Érthető, hiszen a mi szüleinknek még nem kellett minket erre felkészíteni, viszont így a mai szülők ismereti, és készség eszköztárából sok minden hiányzik amire egy egészséges gyerek neveléséhez szükség van.

Sok jelenséget említhetnénk még, de ami a közös, hogy a gyerekek általában sokáig nem érzik a problémát, elfogadják, és normálisnak tekintik az online jelenségeket, és ha nem fordítunk erre tudatos figyelmet, akkor szülőként mi is csak akkor szembesülünk ezekkel amikor kiborul a bili.  

További információ:
https://pszichologuspasi.hu
https://www.youtube.com/channel/UCIZ13RDvj3PFpeOYgM99trQ

 

 

kép forrása: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

Tóth Dániel


Tóth Dániel
Digi pszichológus, digitális nevelés szakértő

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/643-40-80
E-mail: tothdaniel01@gmail.com
Honlap: https://pszichologuspasi.hu/
YouTube csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCIZ13RDvj3PFpeOYgM99trQ

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja