SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Biztonságos napozás

Családinet [cikkei] - 2007-07-10
Szeptemberben lesz húsz éve, hogy az ózonkárosító gázok kibocsátásának korlátozásáról - a veszély nagyságának felismerése után rövid időn belül - nemzetközi megállapodás született. A környezetvédelem egyik sikertörténeteként ismert montreáli Jegyzőkönyv aláírása után a kibocsátás jelentősen mérséklődött, de addigra már az ózonréteg egészségünket védő hatása jelentősen lecsökkent, s még legalább ötven évig fokozottan figyelnünk kell arra, hogy a Napból érkező ultraibolya (UV) sugarak káros hatásaitól megvédjük magunkat.

napozas_veszelyeiEhhez az új helyzethez az emberek többsége csak nehezen és lassan alkalmazkodik, ezért világszerte növekszik az ebből adódó megbetegedések – elsősorban a bőrdaganatok és a vakság - száma. A betegségek megelőzése érdekében számos ország és a WHO is már évekkel ezelőtt új, csak ezzel a kérdéssel foglalkozó programokat dolgozott ki. Magyarországon az Magyar Vöröskereszt és az MTA Szociológiai Kutatóintézet 2006-ben indította el a „Biztonságos napozás” elénevezésű programot hasonló céllal. Kezdeményezésünk egyik fontos célkitűzése, hogy az UV sugárzás erősségét mutató UV indexet mindenki számára hozzáférhetővé tegyük. Ma már az  UV index, amikor szabadban tartózkodunk, fontosabb információ, mint a hőmérsékletre vonatkozó adatok, mert  érzékszerveink az UV  sugárzás érzékelésére nem képesek!

Ezért hozzuk nyilvánosságra a www.napsugarzas.hu honlapunkon az Országos Meteorológia Szolgálat által készített az egész ország területérére vonatkozó UV indexek másnapi előrejelzését, az UV térképet  és - Magyarországon először – a napi óránként frissített értékeket is.

Mindenkit kérünk, hogy egészsége védelme érdekében a nyári hónapokban rendszeresen figyelje az UV indexet és a bőrtípusának megfelelően, alkalmazza a biztonságos napozás szabályait. Különösen óvjuk a gyermekeket, mert érzékeny a bőrük.  Így továbbra is élvezhetjük a nyár és napozás örömeit és csökkenthetjük az ezzel járó kockázatokat.

napozas

uv_indexek

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja