Megmondom őszintén, hogy a járvány miatt én tavaly nyáron még a Balatonnál sem voltam. A legtöbben álmodni sem merünk olyan helyekről, ahol a Bősze család az elmúlt egy évben járt. 2020 júniusában indultak el Horvátországból.

„Eddig a Földközi-tengeren jártunk Olaszországban, Görögországban, Montenegróban, a Lipari-szigeteken, Szicília, Szardínia, Menorca, Mallorca, Baleári-szigeteken, Spanyolországban, Gibraltárban, a Kanári-szigeteken, aztán a Zöld-foki szigeteken, az óceán túloldalán Martinique-ra érkeztünk. Érintettük Guadeloupe-ot, St. Barth szigetét és Saint Martinon hosszabb időt töltöttünk, majd észak felé a Bahamákra és az USA-ba hajóztunk. Egy rövid technikai megálló után a Kajmán-szigeteknél folytatjuk az utat Panamába.”

Beszélgetésünk napján épp egy delfincsapat közelítette meg a hajójukat, a gyerekek tátott szájjal nézték a „delfinshow-t”, és egymás szavába vágva mesélték, hogy mit láttak.

Korábban is szerettek vitorlázni az Adrián, és voltak olyan helyek, ahová visszavágytak. Sokat informálódtak a hajós életformáról, később pedig megérett bennük az elhatározás, hogy a hátuk mögött hagynak mindent és nekivágnak a világ vizeinek.

„A járvány eleinte nehezítés volt, nem tudtunk a tervezett időben útra kelni. Majd végül könnyebbséget is jelentett. Horvátországban ragadtunk 3 hónapra. A települést nem hagyhattuk el, akkor már horgonyon voltunk egy öbölben, de csónakkal a partra tudtunk menni vásárolni, mozogni. Azokat a munkálatokat, amelyeket a hajón útközben terveztünk elvégezni, ebben a három hónapban meg tudtuk csinálni. Így jobban felszerelve vágtunk neki az útnak. Például ekkor kerültek fel és üzemeltük be a napelemeket. De a három hónap késés miatt le kellett rövidítenünk a Földközi-tengeren tervezett utat. Sok mindent nem tudunk megnézni útközben, mert zárva volt. Bizonyos országokba, szigetekre el sem jutottunk.”

A gyerekek is nagyon izgatottak voltak, a szülők azt mondják, végig úgy emlegették az utazást, hogy a „nagy út”, és indulás előtt az volt a legfontosabb számukra, hogy hány játékot vihetnek magukkal a hajóra. A gyerekek iskolájában nagyon támogatóak voltak a tanító nénik, a mai napig segítik a gyerekeket a tanulásban tananyagokkal, plusz órákkal és ötletekkel. A szülők az otthoni tananyagot tanítják nekik a hajón, ebből vizsgáznak online.

„A gyerekekkel az vált be, ha nem egyszerre tanulok velük, hanem felváltva, amíg az egyik tanul, a másik például kap valami házimunkát. Amíg Dominak van fontos megbeszélése, mi kimegyünk a partra, vagy a hajó távolabbi részében (2 méterrel odébb) töltjük az időt.”

És hogy hogyan kell elképzelni a napjaikat a hajón? Domonkos azt mondja, reggel korábban kelnek mint a gyerekek, hogy át tudják beszélni a napi feladatokat. Reggeli után a gyerekekre tanulás, Domonkosra pedig céges megbeszélések várnak. A délutánjaik hajós munkákkal, kirándulással, bevásárlással és strandolással telnek. Ha azonban épp úton vannak, akkor a gyerekek gyakran éjszakára kiköltöznek a nappaliba, ahol az étkezőasztal nagy ággyá alakítható, ilyenkor ott alszanak. Domonkos és Anna pedig fent a vezetőállás közelében felváltva alszik a padon.

„Néha annyira dől a hajó, hogy főzni sem igen lehet. Délben mindig megbeszélést tartunk, a kapitány elmondja a legfontosabb tudnivalókat az adott átkeléssel kapcsolatban és lehet kérdezni is. Az időnk nagy részét a hajón töltjük még akkor is, ha nem haladunk, hanem horgonyon vagyunk egyhelyben akár több hónapig. Sokszor ez az időjárástól is függ. Ha például egy nagyon hullámos kellemetlen időszakot fogunk ki egy horgonyzó helyen, akkor 3 nap után már mindenki szeretne kimenni, hogy szilárd talaj legyen a lábunk alatt pár órán át. Ilyenkor szervezünk valami kinti programot, kirándulunk vagy közösen intézünk el valamit. Általában naponta egyszer kimegyünk a partra, de ez nem mindig jön össze.”

Azt mondják, a legnehezebb szakaszok azok, amikor szembe fúj a szél, szemből jönnek a hullámok vagy az áramlás, és még viharok is vannak körülöttük villámokkal, amiket kerülgetni kell. Most pont egy ilyen úton vannak túl. Azt mesélik, hogy ilyenkor nagyon kell figyelni, kevés idő jut pihenésre.

„A leghosszabb út 16 napos volt a Zöld-foki szigetekről Martinique szigetére, amikor az Atlanti-óceánon keltünk át.  Akkor hárman voltunk felnőttek, egy francia lány jött még velünk. A „figyelő szolgálatot” este 8-tól éjfélig, éjféltől 4-ig és 4-től reggel 8-ig osztottuk be, de Domi végig ott aludt a kormány mellett akkor is, amikor pihenő ideje volt. Eddig egyszer kerültünk veszélyes helyzetbe, egy olyan viharba, ami hat órán át tartott, rengeteg esővel és széllel.”

Vagyis bár megannyi szépséget és felejthetetlen élményt rejt egy ilyen út, komoly kihívások és nehéz helyzetek elé is állíthat. A szülők szerint a gyerekek is sokat tanultak eddig az útból, például hogy ne zavarják a szüleiket, amikor a vitorlákat kezelik vagy szerelnek valamit a hajón. Azt is megtanulták, hogy oda kell figyelni egymásra, a másik igényeit is figyelembe kell venni egy-egy döntésnél. 

„Amikor a Lipari-szigeteknél jártunk, akkor a vulkánokról meséltünk nekik sokat, megnéztük sötétben a Strombolit, ahogy a vörös lávát köpi, a strandokon a fekete vulkanikus köveket. Az állatokról és növényekről meg a környezetvédelemről, a természeti erőforrásokról is sokat tanultak: mennyi vizet használunk, nem lehet csak úgy büntetlenül folyatni a csapból a vizet, mert elfogy, nincs mindig melegvíz; hogy milyen jó, hogy a napból a napelemek és elemtöltők által lesz elektromos áramunk, amivel tudunk világítani, főzni, zenét hallgatni, telefont tölteni. Megtanulták a szeméttel kapcsolatban, hogy mit hová gyűjtünk, mi az, amit vissza tudunk adni a természetnek. Törekszünk arra, hogy eleve úgy vásároljunk, hogy kevés csomagolóanyagot vigyünk a hajóra, erre a gyerekek is figyelnek már, sokszor ők szólnak.”

És hogy mennyibe kerül egy ilyen út? Bármennyire is hihetetlenül hangzik, az átlagos mindennapi költségek nem drágábbak, mint a szárazföldi lét.

„A hajó ára összehasonlítható egy lakás árával, csak könnyebb költözni vele. A havi kiadások összességében a szárazföldi költségek alatt vannak, mert a vízért, elektromos energiáért például nem kell fizetni. A hajó fenntartására, javítására, karbantartására viszont már többet kell költeni, valamint a beutazási, tartózkodási engedélyekre és a biztosításokra, amelyeket a távolabbi és elszigeteltebb helyeken még nehezebb beszerezni. Ugyanakkor a mindennapos munkavégzés már nehezebb egy ilyen életmód mellett - még home office esetén is -, hiszen a természet, a tenger bármikor közbeszólhat, és mindemellett a gyerekek taníttatása, nevelése nagy feladatot ad mindkettőnknek. Ráadásul most szeretnénk több és jobb minőségű tartalmat: fotókat és videókat készíteni, hogy a követőinket még inkább „magunkkal tudjuk vinni” utazásainkra, és az ehhez szükséges eszközök már extra költséggel járnak.”

Az otthoniakkal interneten tarták a kapcsolatot és hazudnának, ha azt mondanák, hogy nincs honvágyuk. Más hajós családokkal ismerkednek, barátkoznak, annak pedig különösen örülnek, ha magyar szót hallanak.

„Egyszer találkoztunk egy magyar párral Saint Martin szigeténél, akik negyven éve élnek vitorláshajón, a szomszédos szigetnél. Közben megszülettek a gyerekeik, akik azóta felnőttek. Most, hogy a nyolcvanhoz közelednek, elgondolkodtak, hogy le kéne költözni a hajóról, de nem megy nekik, már úgy megszokták. Pedig át kell hajózniuk Marigot-ba pár hetente, ha mosni szeretnének, vagy gázpalackot feltölteni.”               

A Bősze családnak már most hatalmas követőtábora van a közösségi médiában, sokan kíváncsiak az útjukra, élménybeszámolóikra, rengetegen tartják inspirálónak a példájukat. Ezen a térképen azt is lehet követni, hogy épp merre járnak. Aki hasonló utat tervezne, annak azt tanácsolják, hogy mielőtt nekivág egy ilyen utazásnak, érdemes kipróbálni. Mint mondják, erre több lehetőség is van, például hajóbérlés az Adrián.

A házaspár úgy érzi, ők maguk is sokat változtak. Nyitottabbak lettek és gyorsabban alkalmazkodnak a különféle élethelyzetekhez, de még nagyon az út elején járnak.

„A terveink dinamikusan változnak a járvány és az időjárás miatt. Szerepel az úticélok között Galapagos, Francia Polinézia, Tonga, Fiji, Új-Zéland, Ausztrália, Malajzia, Chagos, Maldív-szigetek, Madagaszkár, Dél-Afrika, Szent Ilona szigete, Ascension szigetek és Brazília is, de ezek még nagyon távoliak.

Azt, hogy mikor megyünk vissza Magyarországra, még nem tudjuk. Elképzelhető, hogy akár 5 év múlva is még úton leszünk, de az is lehet, hogy hamarabb úgy döntünk, hogy befejezzük, vagy félbeszakítjuk az utat.”

Fotók: Sailingteatime.com