SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Rendőrt hívott az 55-ös busz sofőrje a kismamára, mert leült gyermekével a járdaszegélyre

Németh Noémi [cikkei] - 2017-08-15
A várandós nő kétéves kislányával és édesanyjával igyekezett hazafelé egy gyáli boltból, amikor összetűzésbe keveredett a buszsofőrrel múlt pénteken.
Rendőrt hívott az 55-ös busz sofőrje a kismamára, mert leült gyermekével a járdaszegélyre

A 23 éves anya elmondta a Borsnak, az Ady Endre utcai megállóban ülőalkalmatosság híján a járdaszegélyen pihent le, amíg várt a járatra. Amint megérkezett a busz, leültek a vezető mögötti ülésre, ám a sofőr azonnal rákiáltott a kismamára: „láttam, hogy a földön ült, álljon fel azonnal!”

A várandós nő azzal védekezett, hogy ruháját a felszállás előtt leporolta, így nem volt koszos - ám a vezetőt ez nem hatotta meg, és hiába kelt a nő védelmére az édesanyja és egy másik utas is, azzal fenyegetőzött, hogy ha nem száll le, rendőrt fog hívni.

A család végül leszállt és a rendőrök is megérkeztek a helyszínre, akik azt tanácsolták a kismamának, hogy tegyen bejelentést a Bu­dapesti Közlekedési Központnál.

Nem ez az első eset, hogy összetűzésbe keveredik egy sofőr és egy anya Budapesten: nemrég azzal vádolta egy kisgyermekes édesanya a 75-ös troli vezetőjét, hogy elszakította 5 hónapos babájától a megállóban, a biztonsági kamera felvételei alapján azonban a BKK szerint egész máshogy történt az eset, mint ahogy a nő elmondta.

A mostani üggyel kapcsolatban megkerestük a Volánbusz Zrt.-t, amint megkapjuk a tájékoztatást, frissítjük a cikket.

Kép (csak illusztráció): Kemenymate / Wikimedia

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Erre a 8 dologra van szüksége egy kamasznak a szüleitől

Szakértők szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha folyamatosan tiltjuk őt mindentől. Egy kamasznak szüksége van egy biztonságos helyre, szabadságra, útmutatásra, biztatásra és persze arra, hogy bármennyire is felbosszant, érezze, hogy szereted őt.
A szerkesztő ajánlja