Heim Judit pszichológus szerint amikor iskolát választunk, fontos, hogy egyúttal pedagógust is választunk.
– Érdemes a választásnál körültekintőnek lenni, feltenni azokat a kérdéseket, amelyekkel megelőzhető egy olyan jellegű konfliktus, hogy a pedagógus nevelési módszerei nem egyeznek a sajátjainkkal. Például célszerű rákérdezni, hogy melyek az alapvető elvárásai, s hogy milyen jutalmazási, büntetési elveket követ. Ha a mi szimpátiánkat elnyeri, az első lépésnek jó, de fontos, hogy a gyerek is szimpatikusnak találja a jövőbeli tanítóját – magyarázta a szakember.
 

Néha indokolt a váltás

A pszichológus gyakran találkozik azzal a problémával, hogy a szülő nem ért egyet a tanító által követett nevelési elvekkel, szabályokkal. Sokszor ez csak menet közben derül ki, de célzott kérdésekkel előre is jósolható.
Ha azt érezzük, semmiképp sem tudunk szülőként egy frontra állni vele, mérlegelni kell másik intézmény, pedagógus keresését. Ezelőtt mindenképp érdemes beszélni vele, majd egy következő körben esetleg a vezetőjével, az igazgatóval. Érdemes más szülőket is megkérdezni, hogy az ő gyerekük mit mesél otthon.
– A gyerekek felé tudattalanul is "átmegy" szüleik véleménye, amikor egy-egy iskolai helyzetről van otthon szó. Ha ez negatív, az komoly nehézséget okoz a gyereknek. Nem tudja, hogyan felelhetne meg a különböző elvárásoknak. Általában a szülő pártjára áll, amiből egyenesen következik, hogy a tanítónak nem fogad szót, és ezzel még tovább ronthatja iskolai helyzetét. Előfordulhat például, hogy a "rossz gyereket" társai is elutasítják, kiközösítik. Tehát, ha eleve is nehezített volt a helyzet, az esetleges konfliktust még tovább mélyítheti, ha a szülő egyet nem értését fejezi ki a pedagógussal szemben – mondta el Heim Judit.

Ha a "pikkelés" lehetősége felmerül, fontos, hogy először próbáljuk mindkét oldalt megismerni: a gyerek nézőpontját is meghallgatni, de ezután minél előbb, lehetőleg személyesen tisztázzuk a helyzetet a pedagógussal.
– Gyakran látom, hogy iskolai helyzetek "elcsúsznak" amiatt, hogy a szülők telefonon, vagy emailen próbálják azokat rendezni. Persze a másik oldalról sem megoldás egy egyszerű beírás. Ha megbeszélésre kerül a sor, próbáljuk tisztázni a helyzetet, és megoldásra törekedni. Ha ez nem sikerül, akkor megfontolandó az iskolaváltás – vélekedett a pszichológus.

Míg óvodáskorú gyerekeknél életkori sajátosság, hogy időnként elferdítik a valóságot, addig iskolásoknál ez ritkábban fordul elő. Ha mégis kiderül, hogy gyermekünk füllentett, végig kell gondolnunk ennek lehetséges okait, akár szakember segítségével.
– Egy iskoláskorú gyereknél a valóság komolyabb elferdítése valamilyen lelki problémát is jelezhet. Az is lehet, hogy ennek iskolai nehézségek, pikkelés, kiközösítés, valamilyen ki nem derült tanulási zavar az oka, de az is lehet, hogy otthonról jön a gond – tette hozzá a szakértő –, bármelyik esetben lehet figyelemfelkeltés a füllentés.
 

Érzelmi kontextus

Rothbart Erika, klinikai szakpszichológus szerint a nevelési módszerek nem önmagukban léteznek, mert azok – legyen szó bármilyen módszerről –, valamilyen érzelmi/kapcsolati kontextusba ágyazódnak.
– Minél kisebb gyerekről beszélünk, annál nagyobb hangsúlya van ennek az érzelmi klímának, megfelelő érzelmi környezet nélkül nem lehet fejlődni, nem lehet gyarapodni. Ezért talán nem is az a kérdés, hogyan vegyük észre, hogy probléma van a pedagógus nevelési módszerével, hanem hogyan vegyük észre, ha a gyerekünk nem abban az érzelmi klímában van, amiben jól érzi magát, és amiben fejlődni tud. A kapcsolati/érzelmi kontextusról ad jelzést az iskola/pedagógus gyerek viszonyának végiggondolása. Például hogy szívesen megy-e be gyerekünk az óvodába/iskolába, hogyan fogadja őt a pedagógus: szívélyesen üdvözli őt, ezzel jelezve, hogy örül neki, fontos a gyerek személye, vagy csak tudomásul veszi az érkezését? Mit látunk a gyerek és a pedagógus interakciójából, milyen a kapcsolatuk? Milyen élményekkel jön haza a gyermek, mit mesél? Ha sérelem éri, kap-e védelmet a felnőttől, a pedagógus biztonságot nyújt-e a gyerek számára? – mondja a szakember.

A klinikai szakpszichológus szerint a megfelelő kapcsolat kialakulásához fontos, hogy a gyerek és a pedagógus személye valamilyen módon kompatibilis legyen, de a nyugalmas óvodai/iskolai évekhez legalább ennyire kikerülhetetlen, hogy a szülő is kompatibilis legyen az iskolával/a pedagógussal.
– Az a szülő, aki hisz a versenyszellemben, aki igényli a hagyományos értékelést, az kevéssé fog egyetérteni az olyan alternatív pedagógiai módszerekkel, amelyek a versenyszellem helyett a csoportépítést és a csoportmunkát helyezik a középpontba, és nem adnak számszerű értékelést, így a szülő a saját gyerekéről ugyan kap visszajelzést, de nem lehet tudni, hogy a gyereke hol tart az osztálybéli ranglétrán. Van szülő, akinek az egyik, van, akinek a másik, és van, akinek egy harmadik szemlélet az, amivel azonosulni, és amivel együttműködni tud – és ez így van jól, a lényeg, hogy mindenki találja meg azt a rendszert, amiben bízni képes. Ha ez megvan, akkor már meg is ágyaztunk annak, hogy ha valamilyen tisztázandó kérdés merül fel (mit, miért és hogyan csinált a pedagógus), akkor bátran fordulhatunk is hozzá a kérdéseinkkel – mondta Rothbart Erika.
 

Kommunikáció és partnerség

Jó esetben a pedagógus szívesen ad teret a problémák átbeszélésére, de ez sajnos nincs így minden esetben, és az is megtörténhet, hogy ugyan teret ad, fogadja a tőle időpontot kérő szülőt, de a megbeszélés mégsem az együttműködés, a kölcsönös felelősségvállalás és a partnerség jegyében zajlik.
– Nem tanácsos lerohanni, számon kérni a pedagógust, ehelyett segítségét érdemes kérni egy adott helyzet megértéséhez. Ha a szülő támadó, kioktató hangnemben kezdeményez, nem valószínű, hogy konstruktív megoldás jöhet létre, ám ha abban kér segítséget, hogy egy adott szituációt szeretne jobban átlátni, jobban megérteni, ehhez vélhetően a pedagógus partner lesz. A felnőtt-gyerek kapcsolat – legyenek a nevelési módszerek bármennyire is demokratikusak – egy alapvetően hierarchikus viszony, ezzel szemben a tanár-szülő viszony a partnerségen kell, hogy alapuljon, nem vezet eredményre, ha bármelyik felnőtt fél pozícionálni próbálja magát, és ezt a viszonyt eltolja egy alá-fölérendeltségi keret felé – hívja fel a figyelmet a szakértő.

Ha úgy érzi a gyerek, hogy pikkel rá a tanár

Rothbart Erikát kérdeztük arról is, hogy mit tehetünk, ha a gyereknek az az érzése, hogy a tanár a többiekkel szemben negatívan diszkriminálja őt.
– A gyereknek alapvető szükséglete a biztonság és az elfogadás. Ha gyerekként (de akár felnőttként is) azt élem meg, hogy nem szeretnek, pellengérre állítanak, leértékelnek, lepontoznak, akkor ez az alapvető szükségletem szenved csorbát, márpedig így továbblépni, fejlődni nehéz, emellett ez a leértékelés számos egyéb negatív következménnyel is járhat.
Itt is javasolt egy tisztázó beszélgetés a tanárral. Elképzelhető, hogy a tanár netán jó szándékkal, a jobb teljesítményre való ösztönzés miatt piszkálja a gyereket, és nincs tisztában azzal, hogy szavainak milyen hatása van, de az is lehet, hogy akár nincs is tudatában annak, hogy bármilyen szempontból is kiemelten bánna a gyerekünkkel. Persze az is lehet, hogy egy rosszabb forgatókönyv szerint zajlik a történet, és a pedagógus tagadja a jelenséget, vagy annak káros következményeit, ám a felé tett jelzésünk (nevezetesen, hogy megfogalmazzuk a problémát) már önmagában megteremtheti a gyerek védelmét, és innentől kezdve a tanár igyekezhet megjegyzéseit kordában tartani – árulta el a klinikai szakpszichológus. 

Fotó: elias minasi / FREEIMAGES