A Cyber – Benne vagy…? című előadás egy interaktív színházi nevelés foglalkozás 7.-8. osztályosok számára, melynek során egy osztály képzeletbeli néhány napját jelenítik meg a védett színházi térben, egy valódi osztály bevonásával. A foglalkozás során beépített színészek viszik előre a cselekményt, és egy külön erre a foglalkozásra kifejlesztett applikáció, a Cyber adja hozzá az online hátteret.

Az átlagos iskolai események mellett a gyerekek hamar elkezdenek a „fapados közösségi média” használatával a pad alatt is kommunikálni egymással, és néhány provokatív kezdőüzenet után hamar beindul az iskolai bántalmazás, megjelennek a lekicsinylő, kirekesztő beszólások. A darab kapcsán az iskolai életben folyó bántalmazásról, okairól, formáiról, és megoldási lehetőségeiről beszélünk egy olyan színházi szakemberrel, aki nemcsak sokat kutatott a témában, de naponta beszélget is erről az osztályokban.

A Nyitott Kör Egyesület R.U.In nevű kutatásának fontos tanulsága volt, hogy a diákok viselkedése szoros összefüggést mutat azzal, ahogyan a pedagógus gondolkodik az adott helyzetről.
 

„Kezedben van, használhatod” – színházi neveléssel a bullying ellen

Az iskolai bántalmazás, a bullying jelensége riasztó mértékben emelkedett az utóbbi években. Amikor Meszlényi-Bodnár Zoltánnal, a Nyitott Kör egyesület egyik alapítójával beszélgetek, megegyezünk abban, hogy a mi hajdani osztályunkban is jelen volt a bántalmazás, a szerepeket akkor is felvették a gyerekek, volt áldozat, volt akkor is bántalmazó, csatlósok, együtt nevetők, és mélyen hallgatók is… Ma annyi a különbség, hogy az osztály látható tevékenysége mögött ott áll egy láthatatlan, de veszélyekkel teli virtuális tér, a cyber világa. A darab címe is ez: Cyber – Benne vagy…?

– Te hogy érezted magad a játékban? – kérdezi tőlem Zoltán.

– Két ízben is borzasztóan megrendültem. Először akkor, amikor tapasztaltam, hogy a diákokat rettentően gyorsan, pár perc alatt be lehetett vonni a bántalmazásba. A darabban egy hét iskolaidőszakot játszottunk le három óra alatt, ahol a történet sodrásában hol lelassult az idő, hol nekiiramodott. A pokoli indító ötlet az, hogy még a játék megkezdése előtt az egész osztály kap egy fapados közösségi oldalas alkalmazást a telefonjára, mely a tanárt játszó karakter számára láthatatlan. Az első nap végén megjelent a felületen az első bántalmazó üzenet: „Pusztulj el, Dalma!”
A másik megdöbbenésem akkor történt, mikor ugyanez a gyerek a feldolgozó időszakban úgy ítélte meg, hogy számára nagyon felzaklatóak voltak a történeten belüli napok. Akkor úgy éreztem: mégis van remény.

– Minden osztályban folyik valamilyen szintű bántalmazás. Az osztálytalálkozókon mindig van egy osztálytárs, aki soha nem jön el… Saját kutatásunk alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy az osztály válasza, amit a bántalmazásra ad, nagy mértékben összefügg azzal, amit a pedagógus gondol a helyzetről. Ha a tanár nyitottan gondolkodik, és sok tényezőt vesz számításba, akkor az osztályban is megjelenik a befogadó viselkedés, ahol viszont a tanár azt mondja, hogy „a Jani azért van kirekesztve, mert ő olyanokat csinál”, ott az osztálynak is ez lesz minden válasza. Amilyen légkör van az iskolában, az többnyire megérkezik a tanulókhoz is, és amilyen légkör van a társadalomban, az megérkezik az iskolába is.

– Tudnál erre mondani egy példát?

– Például az osztályozás – ez a ki tudja, kik által kreált mérce - egy olyan teljesítményi nyomás, aminek mentén a gyermeki magatartásában megjelenik a frusztráció. Az osztályozás önmagában bántalmazás az én megítélésemben. 
 

– Ezt jelenti, amit korábban mondtál: „Ha nem lehetek önmagam, akkor nem vagyok biztonságban”?

– Ha nem lehetek önmagam, akkor valahogy kibillenek. Nyomás alatt akaratlanul is produkálunk olyan problémás viselkedéseket, mint amilyen a bántalmazás. Az ütközések gyűlnek odabenn, azután később, mint egy feszültséggel teli villám, belecsapunk másokba. Belecsapunk abba, aki később jött, akinek vörös a haja… Az iskolai életnek ez velejárója, de minél nagyobb a teljesítménykényszer, annál inkább felfedezhető a kiegyensúlyozottság hiánya és a bántalmazás. Finom módon ebben az is benne van, hogy állandóan döntéseket hoznak a gyerekek feje fölött, aminek semmilyen szinten nem részesei. Ilyen a 8 órás kezdés is, ami egy kamasz élettani ritmusával egyáltalán nem fér össze.

– Nyilván az életnek vannak szabályai, mivel mások is mozognak benne, szükség van a keretekre…

– És pont ezt mondja a társadalom is: nem a világ rossz, hanem te vagy az, aki alkalmatlan… Ez a bántalmazás táptalaja: nem érdekel, hogy te ki vagy, milyen vágyaid, eszközeid vannak, hanem csak az, hogy idomulj! Ha olyan szabályokhoz kell alkalmazkodni, amit velem nem egyeztettek, az maga a bántalmazás. Ha gyerekekről van szó, akkor az ő szintjükön kell egyeztetni a problémákról, vagy hiteles képviselők kellenek a szabályok kialakításához. A társadalomban folyó bántalmazás tükröződik vissza annak kicsinyített másában, az osztályban is. Oda csak akkor nem érkezik meg a bántalmazás, ha az igazgató vagy egy tanár védőernyőt terjeszt ki a gyerekek feje fölé. 
 

– Ezt a nyomás alatti helyzetet idézi elő az előadás is?

– Igen, egyfajta nyomás alatt tartja a gyerekeket a darab, erről gondoskodunk. Viszi őket az is, hogy szórakoztató, sodró maga a történet, az ellenállásukat sokszor humorral oldjuk fel, de a kibillenés miatt kénytelenek ösztönösen reagálni – mint a valós iskolai életben is. Nincs idejük gondolkodni, hogy mi lenne a helyes, mit várnak el a felnőttek, hanem viszi őket a sodrásunk: kicsit elaltatjuk őket, ahogy belecsúsznak a történetbe, azután már nem lehet kiszállni. Amikor kilépnek innen, én azt szeretném, ha egy olyan élmény-csomag lenne náluk, ami nem fér be az addigi „polcaikra”, kelljen vele dolgozniuk, utakat találniuk, szintet lépniük. Legyen ez a csomag furcsa alakú, ne illjen sehova, ne tudják egy kategóriába temetni és jó mélyen elásni.
 

– Az egyik beépített szereplő (én provokátornak neveztem) egy ponton odakiáltotta a bántalmazott lány telefonját megszerző osztálytársnak: „Kezedben van, használhatod!” A nagy szlogen kellő hangerővel és határozottsággal hangzott el, és láttam, hogy sok gyerek meginog…

– A bántalmazó többnyire népszerű, „menő”, jól kommunikáló, és meglehetős hangerővel rendelkező gyerek. Olyasvalaki, aki kitölti a teret, aki a kommunikációs készségét fegyverként használja. Jó kis manipulatív mondat volt… 

– Az általad a darabban megszemélyesített pedagógus nem tűnt nagy ernyőkészítőnek, bár kedves volt a gyerekekhez, a problémára mégis süket volt. Talán mert nem is értette a darabban használt Cyber-alkalmazás működését. 

– Viszont le tudott állni a tanmenettel, amikor a bántalmazás ténye világossá vált a számára, és a diákokkal közösen próbált megoldást keresni. A darabnak itt van vége, ekkor letesszük a szerepeinket.
 

– Mit csináltok akkor, ha a diákokat nem tudjátok bevonni a darabba, vagy ha nagyon elfajul a bántalmazás?

– Ezt úgy érdemes elképzelni, mint egy bobpályát. Lassíthatnak vagy gyorsíthatnak a gyerekek, oldalra is dőlhetnek, de az általunk kiépített vájatban érkeznek meg az általunk tervezett célhoz. A játék ideje alatt végig egy védett térben mozognak, viselkedéseket és azok következményeit próbálhatják ki szerepben maradva, valós következmények nélkül. Ez játék. Ez egy kontrollált, eltávolított valóság, ahonnan szükség esetén kiléptethetjük őket, vagy visszaugorhatunk az időben, és ott akár máshogy is dönthetnek. Ez azért is fontos, mert a viselkedéseink többnyire begyakoroltak, kipróbáltak, de a valós életben kevés lehetőségünk van kockázat nélkül újakat tesztelni. Utoljára óvodás korunkban volt erre lehetőségünk egy vitatott dömper felett, hogy lehessünk bántalmazók, vagy akár bántalmazottak, esetleg védők, és dönthettünk, hogy melyikben mozgunk otthonosan. A darabban a bántalmazott gyermek beépített szereplő, így senki nem sérülhet a játékban.

– Ez lényegében a színházi nevelés módszere? Úgy tudom, te nem szereted ezt a kifejezést.

– Jobban tetszik a felfedezés szó, de nem azok adják a nevet, akik művelik a műfajt… A színházi nevelés azt jelenti, hogy az oktatásban megjelenik, „színre lép” a színház. A nevelés szónak az én fejemben van egy teljesítmény-vonzata, ez nem jó szájízű dolog nekem, van benne valami félelmetes. Mi játszunk, ami tanulást és feldolgozott tapasztalatot eredményez, sőt ez valójában ennél is több: megélés. Érzek, érzékelek, majd kilépek belőle, és gondolkodom róla – ez a lényeg. A színházi eszköztáron keresztül itt pedagógiai cél valósul meg. Másik fontos vonás, hogy olyan közösséggel dolgozunk, olyan osztályokkal, melyekben már kialakult viszonyok és viselkedések vannak. A „nézők” ebben a térben maguk is alkotóvá válnak. Én azt vallom, minden osztálynak van dolga magával, mi ehhez biztosítunk védett teret és közös gondolkodást.
 

– Már magamnak is elég gondolkodni valót adtál. Azon töröm a fejem, hogy tulajdonképpen felnőttként mit várhatunk el a gyermekeinktől? A darabban elhangzott a tanár részéről: „Akkor maguk mind ártatlanok?” Úgy tűnt, a hallgatás sem elég az ártatlansághoz. Mire tanítsuk, mit várjunk hát el a gyerekünktől, ha az osztályában bántalmazás folyik? 

– Nem várhatjuk el mindenkitől, hogy védelmezőként lépjen fel, ez nem lenne életszerű. A gyerekek különböző helyeket foglalnak el az osztály közösségi térképén, van, aki nevet, mert ő is fél a bántalmazótól, van, aki csak néz, mert egyetért vele, de van, aki nem ért egyet, és ő sem tesz semmit. Mindenki részese az eseménynek, és mindenkinek van döntési joga arra, hogy szerepet változtasson. Az átlépések nehezek, következménnyel járnak. Ha valaki szerepet vált, akkor a bántalmazónak nehezebb fenntartania a hatalmát. Ha sokan védelmezik a célkeresztben lévő gyereket, akkor nem éri meg a bántalmazó számára a befektetett energia. Mindenki, aki a teremben van, legalizálja a bántalmazást, és mindenkinek van benne felelőssége. Szerintem az lehet az elvárás, hogy a valós véleményét a gyerek a saját körében mondja ki, képviselje azt. Tedd témává, beszélj róla! Az is ellenállás, ha külső segítséget hív a gyermek. 

– Ez a társadalomra is vonatkozik? Ha nem vagyok hatalmasság, sem áldozat, akkor képviseljem a véleményem? Beszéljünk róla? Ne maradjunk csendben? 

– A bántalmazás nem olyan, mint az őserdő, van felfedezhető mintázata, szabályai. Ha ismerjük, könnyebb tenni valamit azért, hogy ne lobbanjon be. Az emberek fejlődnek, változnak, párbeszédekbe mennek, a bántalmazást fenntartani pedig óriási energiát igényel. Egy ember, egy gyerek, egy szerepváltás is elég, hogy máshogy alakuljon a történet.

A teljes beszélgetést Podacast adásunkban nézheted meg.

A videón belül az alábbi témák itt érhetők el: 

• 0:31 Meszlényi Bodnár Zoltán és a Cyber-Benne vagy című interaktív darab bemutatása, és a darabhoz készült applikáció szerepe 
• 8:32 Az iskolai bántalmazás természete, gyakorisága, állandó szereplői
• 12:04 Nemzetközi kutatások és saját tapasztalatok arról, hogy az iskolai zaklatás milyen légkörben bontakozik ki, irodalmi vonatkozások
• 14:02 Az okoseszközök szerepe az iskolai bántalmazásban, az online tér szabadsága, veszélye, személytelensége, sajátos jelrendszere, emotikonjai
• 20:21 A bántalmazás, mint közösségi műfaj, szereplői, dinamikája
• 25:45 Hogyan lehet megtörni a bullying lefutását, a szerepváltás lehetőségei és hatása. A szemlélők kulcsszerepe a bántalmazásban
• 28:45 Mit várhatunk el szülőként a gyermekünktől, ha tudjuk, hogy bántalmazás folyik az osztályban? Hogyan jöhet ki a gyerek a szemlélő szerepből?  Az árulkodás értelmezése szülőszemmel
• 33:59 Az osztályok, mint egy-egy mini társadalom, bántalmazás a társadalomban. A pedagógus látóköre hogyan hat a gyerekek bántalmazáshoz való viszonyára. A pedagógus védőernyője, amit a társadalom és az iskola közé feszíthet ki
• 38:09 A színház védett tér, a bántalmazás következményei is a védett térben maradnak, itt ki lehet próbálni a bullying szerepeit, döntéseket hozni, vagy visszamenni az időben, és máshogy alakítani az eseményeket. A feldolgozási folyamat szerepváltásokat hozhat.
• 41:32 Milyen tanulságokkal és feladatokkal távozik az előadásról az osztály? A történet erős, belső munkával lehet feldolgozni